Szózat, 1922. október (4. évfolyam, 225-250. szám)

1922-10-01 / 225. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. RÓZSA­ UTCA 111. (Podmaniczky­ utca sarok) TELEFON: Szer­kesztőség: József 63—52, József 114—46, kiadóhivatal: József 63—51 KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre________ 560 korona Egy hónapra_________ 200 korona Egyes szám ...____.... 10 korona Külföldre az előfizetés ennek kétszerese Fegyverfogás a drágaság ellen Irta: Zsilinszky Endre A drágaság lassan egész közéletünk és po­litikánk legégetőbb központi problémájává da­gadt. Azaz hogy nem is lassan, hanem olyan iramban, amint az árak napról napra a magasba szöknek. És minél jobban súlyosodik a hely­zet, annál inkább, és annál többen ábrándu­­lunk ki minden toldás-toldásból, minden ku­­ruzslásból, ami ezen a téren idáig történt. Toldás-toldás volt, például a Devizaközpont felállítása egymagában, mert rajta kívül még egy egész sor intézkedésre lett volna szükség ahhoz, hogy a korona árfolyamának megállí­tásával párhuzamosan a drágaság rohamát is megállítsuk. Kuruzslás és pedig rosszhiszemű kuruzslás mindaz, amit a liberális és szo­cialista oldalról ajánlgatnak a drágaság letö­résére, mert hiszen főleg a liberálisoknak, kik a kapitalizmus legélén haladnak, éppenséggel nem a drágaság fáj, hanem politikai hatalmuk elvesztése s ők azt akarják visszaszerezni. A kormány beavatkozása a valutaspeku­lációba annyit mindenesetre elért, hogy a ko­rona egy bizonyos ponton félig-meddig meg­szilárdult. A naiv honpolgár, aki be volt ál­lítva arra a gondolatra, hogy a drágaság csakis a korona teremiásával függ össze, bizon­­ny­ára csodálkozva látja és eltűnődhet azért, miként emelkednek az árak a korona relatív megjavulása és megszilárdulása óta is. Mi azonban nem csodálkozunk, mert a drágaság kérdését elejétől fogva sokkal bonyolultabb jelenségnek látjuk, semhogy egyes egyedül a korona kurzusának ingadozására vezetnék vissza. Mikor a korona augusztus 3-án a leg­mélyebben, 17%-on állott Zürichben, a búza ára 7500—7600 korona volt. Most ellenben, mikor a korona átlag 21-ért felül van, a búza ára, ahelyett, hogy 6000 koronára szállott volna alá, 10.000 korona fölé emelkedett. Mindezzel korántsem akarjuk azt állítani, hogy a korona nemzetközi árfolyama nincs hatással a drágaságra, hiszen nemrégiben az élén jártunk a bankok bűnös spekulációi és a kommerciális infláció ellen indított hadjárat­nak; csupán ,azt hangsúlyozzuk, hogy ekként nem áll egyedül, tehát a drágaság ellen teendő intézkedések sem merülhetnek ki azzal, ami eddig koronánk megszilárdítására történt. A drágaság sokféle okai közül­ ezúttal nem akarunk azokkal foglalkozni, amelyek ■kívül állanak a magyar állam és társadalom befolyása körén, a külső gazdasági és politikai okokkal, amelyek között ott szerepel Trianon és a jóvátétel fenyegetése és a kisak­tant prak­tikái és a márkin leromlása és még sok egyéb. De akinek szeme van, látja, hogy a drágaság­nak az a foka, melyet elértünk idáig, igen nagy százalékában sem világpolitikai, sem világgazdasági, de még államunk határain­­belül érvényesülő általános nemzetgazdasági törvényszerűségekre sem vezethető vissza. Ezekre tehát még kell találnunk, ha a pokol fenekéről halásszuk is elő, a megfelelő­ orvos­szereket. A liberális közvéleménygyárak minden erejüket megfeszítik, hogy a búzát és a ma­gyar gazdát állítsák oda a nemzet lelkiismere­­tének bírói széke elé vádlottként, mint aki egyedül felelős minden nyomorúságunkért. Itt felvetődik az a kérdés mindenekelőtt, alkal­mas-e a búza a pénz helyett általános érték­mérőül és még ha alkalmas volna is, lehet-e a búza árának esetleges mesterséges leszorításá­val a többi mezőgazdasági és ipari cikkek árait is automatikusan lenyomni. Mert ha erre a második kérdésre igennel felelhetünk, úgy azt meg kellene tennünk. És egészen bi­zonyos, egyetlen gazda, a legortodoxabb agrá­rius sem húzódoznék tőle. Akármennyire elfogadjuk igazságul azt, hogy ,a kenyér a legelső és legnélkülöz­hetetle­­nebb élelmicikk, mégsem lehet elvitatni, hogy bizonyos életstandárdon belül és főleg a váro­sokban a kenyér nem főtá­pláléka a lakosság vagyonosabb rétegeinek. A gazdagoknak pe­dig éppen nem. A pénznek, mint értékmérő eszköznek egyetemességéhez semmi esetre sem lehet mérni a búza értékmérő egyetemessé­gét. De a kérdés lényege nem itt van. Hanem abban a tényben, hogy csak nagyon naiv, vagy nagyon rosszhiszemű emberek hihetik el azt, hogy a búza átalakulása, az ok és minden más cikknek az ára: az okozat. Pedig ezt a badar­ságot igyekeznék belesugalmazni józanságát könnyen elvesztő közvéleményünkbe a túlsó oldalról. A búza árát felsrófolja a gazda és mindenki ehhez mérten emeli a maga áruját — hangoztatják odaát. Már az sem igaz, hogy a gazda nyomja fel a búza árát. Az iniciativa még ebijen sincs a gazda kezében, hanem 4. Lia a Hör­se kezében. De,­­ettől­­ el­ is tekintve, aki csak Jussén ismeri a gazdasági élet bonyolult oksági összefüggéseit, az egy per­cig sem fogja elhinni, hogy csak a búza ára van hatással a többi cikkek áralakulására, de meg­fordítva nem. Ha az egyik serpenyőbe tesszük azt az átalakító erőt, am­it Magyarországon a búza képvisel a többi cikkekre, a másik ser­penyőbe pedig mindazt a többi cikket rakjuk, amelyek viszont a búza áralakulására hatnak, egészen kétségtelen, hogy ez az utóbbi hatóerő sokkalta nagyobb. Egyébként pedig vasárnap­ról vasárnapra minidig kimutatjuk, hogy nem a mezőgazdasági cikkek áremelkedésének meg­felelőleg, de azokénál sokkalta nagyobb arányokban emelkednek az iparcikkek árai. Tehát még csak a párhuzamosságot sem le­het a búza és mondjuk a cipő átalakulása között konstatálni, még kevésbé lehet ép ésszel elhinni, hogy a cipő egészen ártatlan a búza drágaságában, de a búza egyedül bűnös annak a cipőnek drágulásában, amely a bú­zához képest geometriai haladványban emel­kedő tendenciát mutat. Íme egy nagyon konkrét kérdés:­­két hét­tel ezelőtt a búza ára 8500 korona volt, azóta tehát kikerekítve 20% dial emelkedett. Két héttel ezelőtt egy ismerősöm cipőt akart ké­szíttetni régi mesterénél, az akkor 11.000 koro­nát kért érte, most ugyanazt a cipőt már csak 18.000 koronáért hajlandó elkészíteni, az ár­emelkedés tehát 65%. Hol itt az arány? Pedig ebben az esetben tekintetbe kell venni még az iparos és vevők között fennálló hosszú évtize­des kapcsolatot és azt is, hogy ez a cipész a rendesebb és tisztességesebb iparosok közé tartozik. Vájjon mit kérhet hasonló esetben egy kevésbé tisztességes iparos olyantól, kit nem ismer, kit jobban ki lehet használni? Ho­gyan lehet­ tehát a búza 20 százalékos emel­kedésének rovására .érini egyedül a cipő 65— 80—100 százalékos emelkedését? De, hogy az általános drágulás mennyire nem vezethető vissza a búzára, sőt még álta­lában a nyers mezőgazdasági terményekre sem, klasszikusan igazolja a Hegedűs-féle ol­­csósági hullám­ időszaka. Ki lehet mutatni számszerűen, hogy ugyanakkor, amikor az élőállat ára 100%-kal esett, ugyanakkor a mé­száros húsárai csak 40—50%-ot, a vendéglős árai pedig 5—10­%ot, a többi iparcikkek még ennél is kevesebbet estek. A legnagyobb igaz-­ ságtalanság tehát és a leggyalázatosabb izgatás a magyar gazdatársadalom ellen, minden ódiumát az általános drágaságnak azokra fogni, akik abban mindenesetre a legkevésbbé bűnösek a termelőrétegek közül, a magyar gazdákra. Mindezek alapján azoknak, akik a ma­gyar gazdatársadalom ellen sürgetnek ár­maximálást és egyéb rendszabályokat, azt üzenjük: nem oda Budai Igen, szigorú rend­szabályokat kívánunk, sőt követelünk mi is, de az egész társadalommal szemben, az egész társadalom minden árdrágító tendenciájának irgalmatlan letörésére. A magyar gazdát azonban megnyomorítani más, kevésbé ma­gyar, kevésbé keresztény, a nemzet életének kevésbé a gerincét alkotó, a nemzeti eszmét és a magyar faji erőket magukban sokkal ke­vésbé képviselő rétegek javára, nem fogjuk engedni. Ez nunc venno . . . Akkora mértékű faji, nemzeti, állami katasztrófa után, aminő ben­nünket ért, nem segíthet más, mint a spártai önmegtartóztatás. Bele kell nyugodnia min­­denkinek v­annak is, aki tisztességes munká­val szer­zett jövedelméből él ma is úgy, mint békében, de különösen ama jóval többeknek, akik mások törvény által meg nem fogható kirablásának árán jutnak gyalázatos milliók­hoz, ma minden jólétben tobzódás, mindezt luxus, minden átlagos mértéket meghaladó életstandard másoknak, a szegénységbe és nyomorba sülyedt millióknak rovására megy. Sőt a magyar faj és a magyar nemzet életének és jövőjének rovására. Ezt pedig megengedni nem lehet. Vállalja ki-ki, de különösképpen azok, kiknek legfőbb részük Van mai nyomoruk ■ Ságunkban, államunk és nemzetünk megcson­kításának és kétségbeesett helyzetének követ­kezményeit, éljen ki-ki a békeidőkhöz képest összehúz­ódva, szerényen. Aki pedig erre nem hajlandó, azt kényszeríteni kell, ha még úgy üvöltenének is ellene a liberális szabad­, csapatok. Nem azt a világot éljük, hogy szabadjára lehetne engednünk züllő társadalmunkat és gazdaságunkat, igenis céltudatos és ha kell, irgalmatlan állami beavatkozást követelünk. S e ponton csodálkozásomat kell kifejeznem azon, hogy olyan kiváló közgazdasági elme és olyan nagy készültségű politikus, mint Gratz Gusztáv, még ma is a belpolitikai liberaliz­mus mellett foglal inkább állást, ugyanakkor, amikor elismeri, hogy a külpolitikai liberaliz­mus helyessége vagy helytelensége egy állam­ban nem elvekből, hanem az illető állam hely­zetéből kell, hogy folyjon. Ha van ország, ahol nincs helye a laisser faire elvének éppen az ország helyzeténél fogva, akkor az Magyar­­ország. Hála Istennek, egyre szaporodnak a han­gok és pedig mindenfelől, amelyek határaink gazdasági lezárását kívánják. A koronát sem tudjuk máskép feljavítani, mint­­­a kereske­delmi mérlegünket megjavítjuk. Ez azonban csak akkor történhet, ha egyesegyedül a való­ban feleslegeset engedjük át a­­határon és ha csak a valóban nélkülözhetetlen cikkeket en­gedjük be a határon. Ezt pedig csak az állam­hatalom állapíthatja meg. De addig, amíg az export-import óriási konjunkturális hasznai- tlra IQ korona

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék