Szózat, 1924. szeptember (6. évfolyam, 192-215. szám)

1924-09-02 / 192. szám

Szerk­esztőség és kiadóhivatal: Ifi, Rózsa-utca Ill. (Podmaniczky-u. sarok) Telefon: Szerkesztőség József 63—32, József 61—46, kiadóhivatal: József 63—51 Fiókkiad­óhivatal: V., Városház­ utca 10. Tel. : 77—84. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE Ára 2000korom* ELŐFIZETÉSI ÁRAK­Egy hónapra ..............................40.000 kor Negyedévre ........ .. 120.000 kor Külföldre az előfizetési ár kétszeresét számítjuk Egyes szám ára hétköznap . 2000 kor Vasárnap ............................... 3000 kor. KEDD, BUDAPEST, 1924 SZEPTEMBER 2 VI. ÉVFOLYAM 192. SZÁM A bizalom helyreállítása felé Írta: dr. Antal István A kormány — mint ismeretes — huszon­­ötmilliárd n. n. „vetőmaghitelt“ bocsátott az idei rossz termesz következtében kritikus helyzetbe került gazdák rendelkezésére. E hi­tel szétosztásán most dolgoznak az erre hiva­tott szervek s szeptember 15-ig valószínű­leg ha és pontos képet nyerünk, mily mértékben éltek az érdekelt gazdák az állam kölcsönpén­zével. Annyi máris kiszivárgott a vetőmag­­hitel lebonyolításán dolgozó gazdaintézmé­­nyek ajtai mögül, hogy az előirányzott hu­­szonötmilliárd korona nem lesz elegendő min­den jogos és méltányos igény kielégítésére s a kormánynak komoly megfontolás tárgyává­­kell tenni e hitelkontingens tetemes mérték­ben való felemelését. A magukat „jól infor­­máltaknak“ tartó gazdakörök úgy vannak ér­tesülve, hogy a kormány nem fog elzárkózni a vetőmaghitelakció anyagi alapzatainak ki­­széles­ítése elől s a közel­jövőben számítani le­het arra, hogy a kedvezőtlen terméseredmé­nyek következtében nehéz tél és még nehe­zebb tavasz elé néző vidékeknek legalább a vetőmag miatt nem kell aggodalmaskod­­niok. Legalább — mert ezen a szón van a hang­­súly — a jövő évi vetőmag biztos a magyar agrártermelés kezében, de hogy ezt a vető­magot elvetni, megmunkálni, learatni, elcsé­pelni, behordani tudja-e a tőkeszegény, hitel­szegény és úgy látszik, „pártfogó szegény“ gazdatársadalom, az nem érdekli az ország közgazdasági és a termelési politikáját irá­nyító hivatalos tényezőket. Legyünk őszin­ték, igen-igen szomorú s a magyar közgaz­dasági viszonyokat jellemző dolog, hogy a mezőgazdaságnak ilyen huszonötmilliárdos gyorssegélyekre — a különbeni katasztrófa szankciója mellett — van szüksége s a ma­gyar agrárhitelviszonyok olyan alacsony színvonalon állanak, hogy egy-egy részleges kedvezőtlen aratás is veszélyeztetheti a kö­vetkező év terméslehetőségeit. Végtelenül szomorú és jellemző dolog, hogy a magyar mezőgazdasági hitelügy még ma sincs úgy organizálva s a mezőgazdasági hitelkérdés megoldására hivatott intézmények tőkeerő dolgában úgy alátámasztva, hogy egy-egy, az ideihez hasonló s méreteiben szűk határok közé szorított „tennésbaleset“ is sürgős ál­lami segélyakciót tesz szükségessé. Segélyak­ciót, amely a kormányt olyan kínos és ferde helyzetbe hozza, hogy néhány nap alatt kel a mezőgazdaságnak csak a vetőmag biztosí­tására annyi hitelt folyósítania, amellyel másfél év előtt meg lehetett volna oldani az egész agrárhitelkérdést. Mert ha ez a huszon­­ötmilliárd, amely most kevés a vetőmag be­szerzésére, akkor áll a magyar mezőgazdaság rendelkezésére, amikor a gazdatársadalom azt kérve­ kérte , amikor a Szózat is a maga agrárhitel offenzíváit megindította, úgy ma nemcsak a vetőma­ghitelakció lenne felesle­ges, de az egész termelési hitelkérdés, a ma­gyar közgazdasági politikának ez a fatális tengeri kígyója, már a múlt keserű emlékei közé tartoznék. Akkor ma tíz ország egy ha­talmasan kiépített, erőteljesen megszervezett, tőkedús, modern agrárhitelintézmény-háló­­zattal — s nem néhány tőkeszegény körzeti hitelszövetkezettel — bírna, amely nemcsak a kedvezőtlen termés súlyos gazdasági és szo­ciális következményeit tudná enyhíteni, de egyszers mindenkorra levenné a mezőgazda­ság válláról a tőkeellátás terhét és a hitel­szükség gondjait. Nem, azok a kormánytényezők, amelyek ma a sürgető szükség kényszere alatt néhány nap alatt tudtak huszonötmilliárdot mobili­zálni a vetőmagra, másfél-két évvel ezelőtt sajnáltak tízmilliárdot a mezőgazdaság újjá­építésére, az agrárhitelügy végleges és intéz­ményes rendezésére. Pedig akkor tízmilliárd folyósítása gyerekjáték lett volna a bankok részére olvasatlanul engedett százmilliárdok mellett s akkor — az inflációs korszak tető­pontján — az egész mezőgazdasági hitelkér­dés megoldása jóval egyszerűbb művelet volt, mint ma, amikor egy egész hivatalos appa­rátus ellenőrzi azt, hogyan sáfárkodik a pénz­ügyminiszter az ország pénzével. De hát ezek a mélabús rekriminációk alig érnek többet a késői bánat háborús valutájánál s mi szé­­gyenprrral az arcunkon vesszük a kezünkbe a tollat, valahányszor az a­grárhitelkérdés rendezése mellett kell ismét és ismét szót emelnünk. De mégis a kezünkbe vesszük, mert az utolsó pillanatig hisszük, hogy a mai sza­nálási krízis gondjai ellenére egyszer mégis komolyan szóhoz jut a kormány legsürgősebb teendői között a mezőgazdasági hitel kérdése s az ország hivatott pénzügyi és közgazdasági faktorai egyszer mégis csak rászánják magu­­kat, hogy szem­benéztették ennek az évek hosszú sora óta parlagon heverő magyar köz­­gazdasági problémának. Múltbeli tapasztala­taink nem nagyon biztatnak ugyan s a pénz­ügyi kormány érthetetlen, merev elzárkózása, a mezőgazdasági hitelkérdés gyökeres rende­zésétől a legrosszabb kilátásokkal kecsegtet s mi még­sem tudjuk elhinni azt, hogy lehet­séges legyen Magyarországon az agrárhitel ügyét még hosszú ideig megoldhatatlanul he­­vertetni. Nem tudjuk elhinni, hogy lehetséges legyen egy agrárországban az ország fő ter­melési ágát a mozgás és a lélegzés primitív feltételétől, a hiteltől elzárni, ugyanakkor pedig jóval jelentéktelenebb és úgy gazda­sági, mint szociális és nemzeti szempontok­ból kevésbé számottevő termelési ágakat, az ipart, a kereskedelmet, sőt még a tőzsdét is akadály nélkül finanszírozni. Talán túlságo­san optimisták és naivak vagyunk, de még mi is hisszük, hogy egyszer, talán nem is soká, megszólal a kormány mögött ülő s­or­ A sárkány írja: Pásztor József A soffőr leugrott az autóról s babrálni kezdte a gépezetet, aztán aggodalmas arccal fordult hátra Thury felé: — Nagyságos ur, baj van. Sokáig tart. — Ejnye — szólt bosszúsan Thury. — Miféle falu is ez? A soffőr megmondta a falu nevét s erre Thury arca megélénkült. — Érdekes — mormolta maga elé. —Ebben a faluban lakik a kis Bényei. Ledobta a lábáról a plédet, leszállt az autó­ból s odafordult a soff­őrhöz: — Nyugodtan dolgozhat, János. Egy bará­tom lakik itt. Bérré! ha kész a géppel, jöjjön oda. Ezzel megindult a porral ellepett akácok között befelé a faluba. Hamarosan megtudta, hogy melyik a jegyző háza. S amíg lassan lépegetett a jegyző háza felé, ebbe röppent a régmúlt. Az érettségi óta nem látta Bényeit, a kis szeplős, magába zárkózott, félénk fiút, akinek egyszer még kisdiák korá­ban halálos fájdalmat okozott. Lényei hetekig dolgozott egy­ papírsárká­nyon. Végre repült a sárkány. A repülése biz­tos, egyenletes volt, könnyedén libbent a ma­gasba. A kis Bényei szeplős arca kipirult, a szeme ragyogott s a lelke fölszállt boldog röp­­penéssel a kék égen úszó sárkányhoz. Az egész osztály kigyült a mezőre. A kis Bényeinek nagy diadala volt. Zárkózott, vissza­húzódó lelke felolvadt valami boldog közlékeny­­ségbe. Thury is most cipelte ki hatalmas sár­kányát, de a sárkány az első repülésnél csúfo­san lebukott és összezúzódott. Thury észrevette, hogy még a kis szeplős Bényei is gúnyos pil­lantásái nézi. Odaugrott hirtelen Bényei elé és lángoló arccal kiáltotta az arcába — Te! Te is? Te pulykatojás. Bényei elpirult. A szája megrándult s fáj­dalmas hangon, megrebbenve szólalt meg: — Sárkányt azért mégsem tudsz csinálni! Thury szeme meglobbant. Kikapta zsebéből a tellkését, kinyitotta s hirtelen elnyisszan­totta a Bényei sárkánya madzagát. Bényei tekintete elánultan meredt a szá­­guldva elrepülő sárkány után, aztán hirtelen a földre vetette magát, az arcát a fűbe fúrta s rángatózva zokogott. Thury hamar megbánta, amit tett, de sohasem tudta többé Bényeit ki­engesztelni. Az a szakadék, ami közte, a gazdag földbirtokos fia s Bényei, az özvegy szabóné fia között volt, most szívbehasító mélységgé vált. Sokszor a torkán is lebegett a szó, hogy Bé­nyeit kiengesztelje, de a Bényei néma, fájdal­mas daca visszariasztotta. Azzal a gondolattal lépegetett Bényei kis falusi háza felé, hogy talán ő is mosolyogva fog gondolni most a gyermekkori sérelemre. Az­után hirtelen valami kellemes melegség futott át a lelkén. Hiszen Bényeit most gazdagon kár­pótolhatja. A politikában befolyása van, közel áll a kormányhoz. Kiemeli a falusi egyszerűség­ből s valami jobb állást csinál neki. Benyitott a Bényei kapuján s a tornácon a bejárat felé indult, amikor az egyik ajtón hir­telen elibenyitott a Bényei felesége, fehérpety­­tyes kartonruhában s a­ fekete égő szemét cso­­dálkozón függesztette Thuryra. Thury meglepetéssel nézett a karcsú, fino­man telt testű asszonyra, aki éretten bontakozó szépségével, mint a nyári nap zápora árasz­totta el Bemutatkozott s egy kis áthevint elfogódott­sággal mondta: — Sohsem hittem volna, hogy az én Bényei barátom ilyen nagyszerű feleséget választott. Az asszony pompás erős fogsora kivillant

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék