Szózat, 1924. szeptember (6. évfolyam, 192-215. szám)
1924-09-14 / 202. szám
~ vasársai ' Ripka i: ' ,Eipka■’Ferenc, a főváros újdonsült kor'‘Inán,y biztosana kiáltványt intézett a főváros közönségéhez, amelyben bejelenti, hogy felfogdalja új hivatalát. E szellemi fegyvertény valalmilyet hasonlít :Preusz Mór elvtárséhoz, aki valamikor szintén a főváros élére verekedje magát és ugyancsak plakáton, kiáltvánnyaladta tudtára mindeneknek, hogy emeleten és földszinten nincsen nagyobb ár nálánál. Véges eszünkkel és szűkreszabott értelmünkkel nem tudjuk megérteni, hogy az árdrágítók és az etőártetők fali irodalmát mi szükség volt ,gazdagabbá tenni egy főkormánybiztosi stilus, igy.gkorlattal. A nyögvény ugyanis stilus szánpofnjából érdemli meg felfokozott és felajzottfigyelmünket. A gáznak és légnemű testeknek lovagja, mint a magyar plakátirodalom remekírója ragasztja magát a falakra és hirdetőoszlopokra s ezzel cselekszik vada, egy akkora önteleplezést, amely a politúros szlovákok gyűjteményében egyedírtvalóvá teszi a nagy Ripkát. Ez’ azi óvatos emberfajta mindig azzal hatott, hogy el hallgatni tud. Látszatokból él ’és látszatokkal'dolgozik. Ez afajta a sablonok és közhelyek virtuóza,a napi szólamok és laposságok művészéig ki sohasem mond többet és jobbat, mint amit-és amennyit az átlag, a hozzá hasonló, a fél-intelligens és fertályműveit pillanatok alatt meg tud érteni. "• ..Hiszbá valóságos megtestesülése volt e típusnak, ő, volt az, a bizonyos kávéházi és kaszinói, okosi ember, akit egyformán okosnak tartott a,sarki hordár és a nyugalmazott faivatalnok-méltóságos. Ő volt az, aki soha nem mondott butaságot, de egyetlenegy agy villanása sem árulta el,hogy szellemileg több, jobb, vagy különb azoknál, akik a többséget, az átlagotteszik. Minimális kultúráját bizonyos svanával hignetta fel, ő lett az ideális, kültelki ünnepi szónok, a kaszinói pohár-köszöntők klasszikusa, akinek mondatai kellemesen bizse- Tegye.„Oszlottak szét a szivar füstben. Ő lett az a bizonyos kellemes ember, aki mindenkinek füleim,barátságos mondásokat súgott, aki hozzá tudott férni úrinlenki hiúságához, aki senkiről nekti mdídott rosszat. Ugyanaz, aki Zerkovitz amir,sikáltan: őt énekelték,mindenütt se adott 103%fát...98 melódiát, az átlagnak, ő fűzte 'miladatokná a.» állagfejek gomblatrezdüléseit. Nem hiába-kezdte vidéki újságíráson. Megvolt benne a vidéki ujságtimoeonak kissé borbélyos, de .preciziók‘'figyelmessége. Ha egy Bárczy szivarra akart gyújtani, nem tudta senki sem megelőzni a svéd gyufa elsercintésében, ha Blücksthal Samu, vagy Ehrlich G. G. elejtettek, valamit, azugróbajnokok rugalmasságával szökött a leejtett tárgy után. Vidéki etetősátárokon edződött tökéletessé élettaktikája: minden rész, minden folytonossági hiányt, minden ■emberi gyengeséget kilesett. Bebújt a résekén, előredolgozta magát. Széles és semmitmondó arcán a polgári pékmesterek szerotip mosolygása, akik mindenkivel jóban szeretnek jönni és vágyaik vágya, hogy lövészmesterek legyenek a lövölde-egyesületben. •Az .3 mosolya mögött nem ilyen ártatlan ambíciók rejtőzködtek. Legelős akart lenni. És lett. Tudta, hogy Vass miniszter ..utálja“ a „hizelgést s Bárczy-Sauher és Ehrlich Cégé megfőzésében kitökéletesedett bánni tudó művészetével munkába vette. És sikerült. Meglett, ő, Ripka, aki valamikor liberálzsidók ajtajában előszobázott... * Mint említettük, mindig , óvatos volt. Sohasem leplezte , le önmagát, szigorú, szlovák taktikával mindig a látszatoknál és sejtéseknél maradt. Zenitre kellett könyökléül magát, hogy megtörténjék ez önleleplezés. Proklamációja az igazi Ripkát adja nekünk, a hamisi fablant, a vidéki újságírót, a légnemű intelligenciával ékes stilisztát. Ésszól a kiáltvány: Magyarországkormányzójának megbízásából átvettem Budapest Meéik-e®Pő város kormánybiztosi hivatalát. Amikor a főváros lakosságának ezt bejelentem, el kell mondanom, hogy milyen elhatározással vállaltam ezt a megbízást és milyen célok érdekében kérem BudapestKözönségének támogatását. Eddig rendben van. Sablonos, lapos, semmitmondó. Még nem búvik ki Ripka. De a következőkben már döfi magát a halhatatlanság felé: Az újfanui és erkölcsi összeomlás romjai közül a kérész,tény eszme vezércsillagára mutatva indult el a jobb jövő reménysége. (Juj-huj! Köszé neked Budapest!) Az élet sok drága értéken pusztult el, de az evangélium erkölcsi örök eszménye ott álltváltozatlanul a múló idők felett. A biztos rév felé akarták vezetni Magyarország viharvert hajóját. Anemzet bizalommal fordult a kormányosok felé, akik ezt hirdették. Tehát az örök eszmény, állt az idők felett. Várjon ugyanolyan katonás merevséggel, mint Ripka bácsi a gödöllői főbíró előtt a csehszlovák előidőkben, vagy olyan lengedi közvetetlenséggel, mint később..a gázlampák Budapesten, avagy akkora bájjal, mint egykoron Ehrlich Gégé előszobájában. így csak önképzőkörben írnak a kis evangéliumtalan borzasok, akik fölött a talmudi erkölcsök álltak silbakot. No de gyerünk csak. Talán ne az is a vezérek jóhiszeműségén múlt, hogy ez a ház nem vált be. Ártalmas gőzökkel volt tele a levegő. A háború szenvedélyei által megmérgezett lelkek kétségbeesése, amelyet széttépett hazája, "felett." érzett minden magyar, oilami szelemi légkört.Terenetett, oamely fboaiy.a ..szwnvwinlyipk tom-botosa lépett avnwwifeáséjlet^ h-Meg méfctonitőfas helyébe. Ezt a valóságot Budapest is sulyo-sain^megszenvedte, de egészséges, fiatal élete leggöözite a briizist. Amikor a szenvedélyek osditeportával ..a. lelszavat, többé, nem vollató izgatókép az izgatás iparrá kezdett válni, a feltámadt jobb hrlátás megértést, munkát, emberséges, igazi keresztény szellemet kezdett követni. Budapest sorsa Magyarország sorsa. Amikor az ország anyagi és erkölcsi értékében legméllyebbre süllyedt, Budapest mutatta ennek a s sülyedésnek alegikétségbeejtőbbe képét. De azuj élet kezdete is csak innenindulhat el. Ebben a szakaszban Ripka, mint történelemilozófus intéz gáztámadást a magyar mondattan, logika és stílus ellen. A közhelyek várospolitikai Zerkovitza vasslogikával állapítja a diagnózist, miközben valóságos vassigazságok csúsznak a tolla alá. Mint: Budapest sorsa az ország sorsa. Ugyanugyan. A gázok libbenésének játszi könnyűségével lehet effélét plakátra mázolni, de még vassbilinccsel se fog senkit hozzá, aki elhiszi. Ripka mindenkivel jóban leírni akaró, kültelki természetrajza különbér.et is jelentkezik, amikor a vezérek jóit fezérn iíségét end égeti. Elvégre az embernek biztosítani kell magát. Mert ki tudja, nem kerül-e vissza az a Wolff. Akkor aztán jó lesz ez a kis alibiigazolvány. Ripka nem harcos, nem. Csak nagy stiliszta, költő, esztéta és megértő. Nem szeret öszszeharagudni senkivel. És most!... Nunc ad fortissimum! Zengjen Ripka hárfalelke, bontsák ki pillangószárnyukat a legszebb mondatok. En’1 .milliós város magasra emelkedik a magyar nemzettestében és mint hutálutorony adja és veszi, az egész emberiség lelki életének kibontott hullámait. A nemzet kulturális, gazdasági és társadalmi élete középpontjának tel! -je-unie újra Budapesten,minden magyar ember közös mankájának és közös szeretetének középpontjában. Jézus megsiratta Jeruzsálemet, mert előre látta, hogy a fanatikus izgatás el fogja pusztítani. Amegértés, a szeretet, mint akanácsoryi szózat azt hirdette: Békesség a földön a jóakaratu embereknek .A keresztény eszme fogja meri .gyógyítani a sebeket, amelyeket megtagadásával ütöttek Budapestestén. Az ország szivének gyógyulása, az egész nem. ket. felépülése lesz. A szeretet, megtilés,mimka hozza meg ezt a gyógyulást. , Budapest irádt való szeretetem fául volt arra, hogy ezt a súlyos felelősséggel járómegbizatást elfogadjam. Budapest szeretőjére í kérem e város minden lakóját, ne gyűlöljönmást, csak agyűlöletet. Fogjunk össze mindannyian közös munkáira! Rrrrripppka! Ezzel a néhány klasszikus mondattal a gondolat és az írás halhatatlanjai közé sikerült könyöklenie. E néhány mondat a világ minden önképzőkörének örök tiszteletbeli Séták a Szépművészeti Múzeumban IX. írta . Rembrandt Farkas Zoltán A••muzeumban Rembrandttól két kép és szamosi ...rézkarc látható. Mindkét festmény, az „Öreg rabbinus“ és a „Szent József álma“ kétségjelet) f elismert alkotása a művésznek, aki Budapesten meg két olajfestményével van képviselvég pz. egyik fiatalkori önarcképe gróf Andrássy Gyula gyűjteményében, a másik egy. hetiélmsitva felfüggesztett marha belső részéről festett csendélet a Ráth György-múzeumban, úgy hogy ha nem is minden vonatkozásban, de hozzávetőlegesen idehaza is képet alkothatunk művészetéről. Az a világ, amelybe Rembrandt vezet, egészenmás-világ,, mint a nagy olasz festőké. És nemcsak külsőségekben különböző, tájném. az , esríberi lélek , legmélyebbről jövő meghietatkozásaiban is. Látszólag jóval szilkébbkeretek közé szorítva, erőkifejtésében mégsen urazad..el a renaissance teremtő géniusza mögött/Nem annak utjain járódé egy addig ...művészi megtestesülésbe nem formálódott M ki élet -pazar gazdagságát ontja elénk. Mások örömei, mások szenvedései, mások 'vágyai és törekvései, mások képzeletének irányai és egészen más a világszemlélete. Eképpen a gyönyörködtetésnek egészen más módjaihoz ér el, mint az olasz képzőművészet nagyjai,de ezek a módok éppen úgy az emberség örök kincsei között foglalnak helyet, mint amazoké. . Az az élet, amelyből Rembrandt lelke külső korlátait nyerte, egészen más volt, mint az olaszok napsütötte fejedelmi közélete, amely a dél derűjében pogány életörömbe vonta a lélek végtelenségre vágyó törekvéseit. Szűkebbre vont külsőségek között folyt le, polgári életformák kereteiben. A korlátlan erőkifejtésben való gyönyörködés itt ismeretlen, mert az életnek erkölcsi értékelésén volt a hangsúly. A görög múltba visszanyúló önigazolást itt elmélyedő vallásosság váltotta fel, amelynek normája nem az egyén emberfölötti érvényesülésének szépsége, hanem erkölcsi felelőssége volt. A vallásosság a dél művészetében mihamarébb puszta témakörré vált, itt északon az egész emberi életet betöltő szükségszerűséggé. A képzelet így látszólag szűkebb határok közé szorult, de amit kiterjedésben veszített, azt éppen Rembrandt művészetében elmélyedéssel pótolja. Az olasz renaissance művészeti élete is minden izében tömegeknek szánt közélet. Utcákra, terekre, nagy világos csarnokokra, óriási méretű templomokra, paloták termeire készül. Mindig nagy tömegekre számít, legalább is egy egész város lakóihoz beszél. Alig van halk szava, amellyel csak egyetlen, vele szemben álló lélekhez fordul. Ezért"általánosít; a jelenségek tömegéből azokat az utolsó legszebb elvonásokat szűri le, amelyekben az emberi minden esetlegességtől mentesen, minta nem megtestesülése nyilvánul meg. Képei, szobrai, ünnepi képek és ünnepi szobrok,amelyekben sohasem a hétköznap, de mindig az ünnep emelkedettsége szólal meg. Ahollandi művészet ezt a kifelé helyezkedést sokáig nem ismeri. Tere a szoba, közönsége, néhány ember, a család,a céh, vagy bármiféle egyéb kisszámú alakulás. A kép nem tömegekhez szól, de közelebb lép ,egyé® szemlélőjéhez. Erkölcsi háttere nem az általánosító, nagy tömegek minden egyedire merev dogmákon át számító mámoros, majd bűnbánó katolicizmus, hanem a protestantizmusnak az egyéni istenszemléletet előtérbe toló, elmélyedt, elkomorodott önmaga keresése, amely az istenségre költött harsogó himnuszok helyett az alázat mezébe öltöztetett erkölcsi öntudat megtestesülését keresi még a művészetben is, így a hollandi vallásos témájú kép nem rajongó oltárkép, nem a földi formák idealitásával felépített istendicsőítés, hanem a bibliai történetek mély okulást nyújtó erkölcsi hangulatainak tolmácsolója. Végül nem vonatkoztatja el az élet jelenségeit aképpen, hogy minden jelenség mögött legáltalánosabb eszméjében keresse a szépet, hanem éppen abban gyönyörködik, ami benne különleges és ezen a leit-lönlégiesen keresi az élet és a világ gyönyörűségeit. De ismét hangsúlyoznunk kell, hogy Rembrandt esetében mindez csak a talaj," amelyből kinőtt, vagy más képpel írva körül, csak az a ráma, a délinél kevésbé csillogó, kevésbé napfényes, kevésbé aranyos keret, amely befoglalja egyéniségét. Mert az igazi Rembrandt valójában csak ott kezdődik, ahol korszerű korlátozottsága megszűnik, ott, ahol az élet esetlegességeinek csodás felfogója az érzékek álmainak szédítő képzeletű fantasztájává válik. Benne is tejes mértékben benne élt korá.iUc