Szózat, 1924. október (6. évfolyam, 216-242. szám)

1924-10-01 / 216. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Uim Rózsa­ utca 111, (Podmaniczky-u. sarok) Telefon: Szerkesztőség József 63—52, József 64—46,kiadóhivatal: Józssef 63-51 Fiókkiadóhivatal: V. Városház­ utca 16. Tel.: 77—84. VI. ÉVFOLYAM 216. SZÁM KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE Ara 2000 korona ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hónapra . ....... 40.000 kor Negyedévre .­­.......................1204­00 kor Külföldre az előfizetési ár kétszeresét számítjuk Egyes szám ára hétköznap 2000 kor Vasárnap . . ...... . . 3000 kor. SZERDA, BUDAPEST, 1924 OKTÓBER 1 Vámbéry Rusztemtől Rakovszky Ivánig Vámbéry Rusztem, a zsidó jogvédő iroda ügyésze és forradalmi jogtudósa közvetlenül a szolnoki ítélet után buta babonának mi­nősítette, hogy a bíróság ítéletét nem sza­bad kritika alá venni, hogy a kimondott bí­rói ítélettel nem szabad kiválóan foglalkozni. Meg voltunk döbbenve Vámbéry úr e me­részségén: azt hittük, hogy a nyilatkozat a zsidóság megnyilatkozása volt csupán, hogy a zsidó nemzetiség határain túl megáll a bíróság ellen vonuló támadás. Csalódtunk. Vámbéry után nálánál sokkal súlyosabb és jelentősebb valaki, Rakovszky Iván, Ma­gyarország ezidőszerint való belügyminisz­tere támadja meg a bíróságot, mint amely a belső rendet és a közigazgatási szervek te­kintélyét rombolja le. Mielőtt Rakovszky Iván kijelentéseit boncolóasztalra tennénk, kénytelenek va­gyunk bevezetőül emlékeztetni őt, hogy a modern állam egész élete három pilléren nyugszik, a törvényhozáson, a végrehajtó­­hatalmon és az igazságszolgáltatáson. E há­rom tartópillér közül az igazságszolgáltatás a legfüggetlenebb és legerősebb, mert szer­kezeténél fogva nem tud hozzáférni a két másik tényező, a törvényhozás és a végre­­hajtó hatalom. Nem tud­­ hozzáférni, annyira körü­lbástyázódott, annyira kiépült körülötte a megtámadhatatlanság és a teljes függet­lenség bástyarendszere. Nekünk, magyarok­nak kétszeresen fontos a bírói hatalom és a bírói függetlenség. Állami életünk nemcsak területileg csonkult meg, hanem megcson­kult belső szerkezet dolgában is, a­ törvény­­hozást és a végrehajtó hatalmat külső és belső, a magyar államisággal ellentétes, sőt ellenséges erők befolyásuk alá tudják venni. E belső erőket a zsidó kapita­lizmus jelenti, pompásan kiépített struktúrájával és érdek­hálózatának tökéletességével, amely a­ kon­taktust pillanatok alatt meg tudja teremteni maga és a törvényhozás, saját érdekei és a végrehajtó hatalom között. A külső erőket pedig jelenti a trianoni béke, amely a be­avatkozásnak ezer meg ezer lehetőségét adja, I­de jelenti a szanálási törvény, amely való­sággal eltüntette törvényhozásunk és végre­hajtó hatalmunk függetlenségét. Még telje­sebbé teszi e két alkotmánypillér függőségét szerencsétlen külpolitikai helyzetünk, kor­mányunk gyengesége, amely még a rettene­tes szanálási törvényen túlmenő beavatko­zásokat sem tud visszautasítani. Nemcsak hogy nem tudja, hanem nem is­meri, hiány­aik politikai ereje, hiányzanak támasztékai, amelyek nélkül a kormány élete nem egyéb, mint küzdelem a napi problémákkal és szá­nalmas lavírozás a céltalanság felé. A há­rom pillér közül csak egy maradt meg töret­lenül: az igazságszolgáltatás, a magyar bí­róság. Ehhez még nem tudott hozzáférni a zsidóság, idáig nem tolakodott a külső be­avatkozás. Az első nyílt beavatkozó kísérlet Rakovszky Iván belügyminiszter elvakult támadása, amely valósággal megrémít ,min­den gondolkozó és hazájának ősi­ intézmé­nyeit féltő embert. A támadás kíméletlen­sége és tendenciája arra­­vall, hogy a hang Jákobé ugyan, de a kéz Ézsaué. A támadás mögött ott érezzük gróf Bethlen Istvánt a maga pártabszolutizimusának minden önzé­sével és önéletbiztositó merészségével. E nyi­latkozat Bethlen jelentkezése, e nyilatkoza­tot olybá vesszük, mintha gróf Bethlen Ist­ván tette volna, akinek kezében Rakovszky Iván eszköz csupán. Azt­ kell hinni, hogy Bethlen, aki személyesen a kulisszák mögött maradt, szántszándékkal céltudatosan idézte fel a konfliktust, hogy módja legyen a lelki és kormányhatalmi terrort a bíróság felé is elindítani, hogy a bíróságot lelki terrorizá­lás után szekerébe tudja fogni saját politi­kájának, hogy ne ütközzék minden untalan ítéletekbe, amelyek végveszedelemmel fe­nyegetik rendszerét. A rendszer tehát megindult állami éle­tünk utolsó töretlen biztosítéka, a magyar bíróság ellen. Az egyetlen beavatkozástól ment, szuverén intézményt nem kívülről, ha­nem a pártpolitika állásaiból közelítik meg a legalkotmányellenesebb támadással. Min­den magyar embernek erkölcsi kötelessége az állami életnek egyetlen érintetlen szervét az érintetlenség állapotában körülbástyázni, mert ha ez utolsó pontja is meginog a nem­zeti szuverenitásnak, teljessé válik rajtunk a végzet, nem lesz több menedékvárunk, ol­talmunk és védelmünk, megszűntünk auto­nóm nemzet lenni, mert hiszen az első be­avatkozás után következik a többi. Egy lel­kileg és a B-lista kilátásba helyezésével meg­félemlített bíróság elveszíti erkölcsi súlyát, auktoritását, hatalmát és egyszerűen be­lajstromozzák a pártpolitikai arzenálisba, amelynek egyik leltári darabját jelenti a bikacsekes Posztós detektív, avagy a famó­­zus Hetényi-Hofbauer Imre. Az egész ma­gyar társadalom tiltakozik tehát a beavat­kozás és a függőség viszonyába görnyesztett bíróság gondolata ellen és teljes energiával száll síkra állami létünk ez utolsó kincse, ez utolsó bástyája, fundamentuma védel­mére. Példátlan a modor, ahogyan Rakovszky Iván kétségtelenül Bethlen István inspirá­ciójára nekitámadt magának a bíróságnak. Második nyilatkozatában egy fellépéssel mintha hátra szeretne mozdulni, de fenn­tartja, hogy az ítélet indokolása és a közigaz­gatási faktorokkal való bánásmód ellen van kifogása. A tekintély csődjének hangoztatá­sával akarja terrorja alá gyűrni a bírósá­got. Ha van valaki, aki a tekintélyt védel­mébe veszi, akkor e betűk azok, amelyek mindenkor rendelkezésére állanak a megtá­madott tekintélynek. A tekintély csődjét azonban nem a bíróság ítéletének indokolása jelenti a csongrádi perben, hanem a közigaz­gatási szerveknek művelete, amely módot és okot adott a bíróságnak, hogy ilyen indoko­lással bélyegezzen meg közrendészeti köze­geket. Ha a belügyminiszter úr orvosolni akar, irtsa ki azt a szellemet, amely a füg­getlen bíróságnak alkalmat ad visszaélések­ megállapítására. Kicsinyes tisztviselői szo­lidaritásból nem lehet a bíróságot megtá­madni. Itt olyan tényekről van szó, amelyek­kel nem lehet szolidaritást vállalni. Dió­­szeghy miniszteri tanácsos, akinek még a Pusztaszeren írta és a pusztaszeri ünnepélyen elmondta Vargita Gyula Ünnepre gyűltünk. Ünnepünk elég van. Hát a magyar mindig csak ünnepeli! Magyar, hazánk míg itt áll omladékban S kíntól vonaglik annyi bús kebel. Láncot hallunk csörögni... Óh örök Irgalma ég, testvéreinken csörög.­­A hősök hőse, diadalmas nagy Árpád Hagyott ránk földet, gazdag hazát, Észak felől mint védfal állt a Kárpát, Végig, szabad Dunánk harsogta át. Volt fája, sója, érce, ar­anya.­­Mindent adott a bőkezű anya. Volt, szép és dús hazánk. De megvan-e ma? Ha kérdené a honszerző vezér. Hallgatva állnánk, mint a néma.­­Arcunkon a pir, hajh úgyis beszél, Alázva mélyen, mélyen, a porig. A bú, a gyász, a szégyen elborít. itt annyi emlék szent helyén a Cseh és rác­s a bocskoros. Mely, mint halottrabló hiéna, Sirgödröket bont, úgy toroz. IAz oszt parancsot dülyfösen, Annak terem az ősi föld, Ki nem méltó még arra sem, Holm talpadat homí toggig, '­ Hát a cseh, az udvar, lakája,­­ minden aljasságra kész? Ezt küldte mindig a magyar nyakára Vért és vagyont rabolni Bécs. Üdvösségét is megtagadva Császári kegy fényén sütkérezett, Aztán, amely etette, simogatta, Megmarta a sokáig nyalt kezet. Míg gat tanácsokat sugallva Hízott az aljas árulás, Mi volt a hű magyar jutalmai Mellőztetés, sokszor rúgás. S ur lett a hajlongó lakájból, Hazug nyelv tette azzá, nem a kard; Fonderkodással ősei lakából Kitúrta csalfán a magyart. S látja népünket rábbüincsen Észak, kelet, dél és nyugat; Porló ősöknek nyugta nincsen, Rablók tapodják sírjukat. S hogy még a lelkét is megölje Fajunknak a kaján irigy: Nyelvét is elrabolja tőle... Miért van ez, miért van igy! Népünk a földrázó viharban Helyét megállta emberül, Ezernyi véres viadalban A hős magyar küzdött elöl. Csodát m­ivelt, csodát, a véres Havasok során, a férfi kar,­­ a homzerső agák * evéhat m­ár n ---------* De reánk szakadt a régi átok Már ott feszült köztünk az ék, S az áruló antant-barátok E nép lelkét megmérgezék. Vitézi kardját eldobatták S csúfolva véle az eget. Ebeknek ingyen koncul adták Az ezer, éves szent röget. S most a döghollók hangja újra hágog, S halljuk a kisértők gonosz szavát, Bujtják a népet a lélekkufárok. Hogy megtagadjon nemzetet, hazát, Szeretni hont, a kerek éé alatt. Csupáncsak a magyarnak nem szaba­d­ Népem, magyar nép, édes drága vérem A csábítás elől zárd el füled, Szivedhez a sátáni szó ne férjen Amelynek már hazánk koldusa lett. Úgy ápold legjobban tenjavad Honért, ha nem nagy semmi áldozat. Meríts erőt a honfi fájdalomból. Ne bánd, hadd szúrja szived a tövis. Honszerző ősök nagy nevére gondolj, Bízzál, honszerző még lehetsz te is. Árpád­ Etele örökébe lépett. Árpád öröké­lt munkára téged. Tűrj még. Láncod ne tépd hiába, Ki fejjel falnak megy, bolond. Magyar vér minden csöppje drága, Haszontalan ne leközöld. De hogy ha majd üt a nagy óra, S jön újabb földrázó vihar, 4% első hazai riadóra

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék