Szózat, 1924. október (6. évfolyam, 216-242. szám)

1924-10-01 / 216. szám

2 bolseviramis alatti szereplése sem egészen tisztázott, beismerte, hogy éjjel vallatott, be­­ismerte, hogy nem ismeri a bűnvádi per­rendtartást és ezt a bíróság kénytelen volt megállapítani. Amikor Diószeghy és Posz­tós detektív védelmében támadják a bírósá­got, e tény a legkimondottabb destrukció. Ha tekintélyvédelemről van szó, igazán nem vitás, hogy kinek a tekintélye fontosabb, a bikacsök lovagjaié. Posztós detektvé, ava­gy a bíróságé. Meg vagyunk győződve, hogy a magyar bíróság felháborodva és méltósággal utasítja vissza a terror kísérletét. Bíróságunknak ne­mes múltja, ősi tradíciói vannak, a magyar bíróság egyike volt Európa legtökéletesebb és legfejlettebb ítélkező szerveinek. A ma­gyar jogász, a magyar bíró világ tekintély volt, a magyar bíróság tagjait kérték fel döntőbírákul külföldi nagy világcégek, vi­lágérdekeltségek. A magyar bíró mindig a lényeget, az igazságot és a törvényt tartotta szeme előtt. Ebből nem fogja magát kifor­gatni és kimozdítani engedni. Nem fogja kö­­zelférni engedni magához a politikát, hű ma­rad annak a nagynevű Németh Józsefnek tradícióihoz és emlékezetéhez, akit Ferenc császár a múlt század legelején ad audiendum verbum Bécsbe rendelt, mert a hétszemélyes tábla nem akart belemenni egy becstelen po­litikai hajszába, amelyet az akkori rendőr­rendszer követelt. Németh Józsefre ráparan­csolt a császár, hogy bizonyos letartóztatot­takon mondjon súlyosan marasztaló ítéletet, mire a nemes bíró elvitt egy előre megfogal­mazott ítéletet, amely azonban hézagos volt. Helyet hagyott a törvényeknek és a törvény szakaszainak, amelyekre való hivatkozással halált mond a vádlottak fejére. Átnyújtotta a csonka ítéletet és egyenesen személye mondta a császárnak: Ha van törvény a­ Corpus Jurában, akkor írassa b­e az ítéletbe a császár s ő majd jómaga is alá fogja írni. Addig azonban, amíg nem tudnak törvényt találni, addig nincs földi hatalom, amely kényszer­üthetné reá. Ha a császárnak nem tetszik, ám vétesse fejét, de lelkiismerete ellen nem tehet, mert igy parancsolja a bírói akiismeret és igy parancsolja a tisz­tesség. Meg vagyunk győződve, hogy a nagy magyar biró kései utódai méltóak lesznek elődjükhöz és a törvénynek, meg annak az erkölcsi hatalomnak erejével, amelyet a bí­róság képvisel, vissza fogják verni a táma­dásokat, akár a zsidó sajtó, akár Vámbéry Rusztem, akár pedig Rakovszky Iván köze­ledjen a politika támadó eszközeivel a ma­gyar igazságszolgáltatás felé. A bíróság hír szerint Forster kiadatásának megtagadását indítványozta Kedden délelőtt tartotta meg a tárgyalást dr. Töreki­ Géza kúriai bíró tanácsa Förster Henriknek, Erzberger állítólagos merénylőjének kiadatási ügyé­ben. A tárgyalás mindvégig zárt volt, az elnökön s a tanács tagjain kívül csak dr. Boronkay királyi ügyész, Förster Henrik és védője, dr. Ulain Ferenc nemzetgyűlési képviselő vettek részt a tárgyaláson. A­ zárt tárgyalás után dr. Ulain Ferenc lapunk mun­katársa előtt a következőiket mondotta: — Nincsen jogom ahhoz, hogy a zárt tár­gyaláson történtekről nyilatkozzam, a magam véleményét azonban, amelyet a törvényszék előtt szóval is kifejtettem­, elmondhatom. — Véleményem szerint Förster kiadása sem politikai, sem nemzetközi szempontból nem in­dokolt és azt tartom, hogy önérzetes nemzet hasonló körülmények között megtagadná a ki­adást. Nekünk, magyaroknak inkább okunk i­an arra, hogy ilyen álláspontra helyezked­jünk, mint bármely más nemzetnek. A magyar história telítve van olyan férfiak emlékével, akiknek a mi szomrú politikai viszonyaink folytán a külföld adott menedékhelyet. Elég Rákóczira és Kossuthra gondolnunk. Ők és az ő híveik is idegen földön találtak második ha­zára, amikor itthon az elsőt, az igazit elvesz­tették. De ezektől a nagy magyar hazafiaktól eltekintve, hasonló védelemben részesülnek a külföld részéről immár, öt év óta azok a go­nosztevők, nemzet­gyilkosok és egyéb brigantik is, akik ezt a nemzetet tönkretették. Károlyi Mihály, Kun Béla, Pogány József és a többiek mind­ út hazára találtak a külföldön; a Tisza­­gyilkos Kéri Pál alig néhányszáz kilométerre tőlünk, Bécsben él. A kommün legnotóriusabb banditáit, akiket halálos ítélettel sújtott a ma­gyar bíróság, ki kellett szolgáltatnunk az orosz szovjetnek. A múlt ilyen fölemelkedő emlékei és a jelen ilyen megaláztatásai után lehetet­lennek tartom azt, hogy egy önérzetes nemzet egy politikai bűncselekménnyel gyanúsított menekültet kiadjon. Ha­ ezt megtennék, akkor csakugyan beigazolódnék, hogy kihalt belő­lünk a nemzeti öntudat és nem­zet utolsó da­rabkája is. Egyébként a dolog jogi szempont­ból is a kiadatás ellen szól. Hiszen emlékezünk még arra, hogy anak idején a Tisza-perrel kap­csolatosan Csernyákot letartóztatták ugyan, de ki nem adták. Precedensünk van tehát. Vi­szont arra nincsen példa, hogy mi hasonló esetben az elmúlt évtizedek folyamán politikai bűncselekmény gyanú­ja­ miatt bárkit kiadtunk volna. A régi kormányoknak legalább ez volt a gyakorlatuk. Ennyit mond dr. Klain Ferenc nyilatkozata. Uii szerint a bíróság Förster Henrik kiadatásának meg­tagadását indítványozta az igazság­ügyminiszternek. Genfben megegyezted a japáni delegációval Megegyezés történt a mossuli "kérdésben i­s — A német memorandumról a tj az álmák, közösen tanácskoznak A dentóbirásikodlás omititosus javaslatainak tár­gyalását nem kezdhette meg ma a közgyűlés a japáni delegátusok közbelépése másutt. A teljes ülés elé csu­pán kisebb teremitőségű ügyek kerültek. Ezek közül Murray, tanár jelentés­ének volt legtöbb fontossága, aki beszámolt az olasz komm­ánium­aik arról az aján­latairól, hogy Rómában a Nemzetek Szövetségeinek vezetése alatt nemzetközi­ intézetet létesítsenek a magánjog egységesítése (összharingba hozása és koordinálása) céljából. A jelentést határozati javas­lat felolvasása követte, amelyet teljes egészében el­fogadtak. A japáni delegáció saját felelősségére elfogadta a megegyezést Eközben a japáni delegátusokkal folytak a ta­nácskozások. Úgynevezett hármas albizottság vette kezébe a japáni javaslat felett való vitát. A bizottság három tagja, Loud­eur, Cecil Hurst és Scialoja volt. Órákig tartó tárgyalás után sikerült végre a ■meg­egyezés, ahogy ezt egy szikratávíró jelentés hírül adja. Japán kívánságát a lehetőség határai között intézték el. Adacsi a delegáció nevében kijelentette, hogy magukra veszik a megegyezés elfogadásával járó felelősséget, minthogy Tokióiból nem kapták meg az erre vonatkozó utasítást. Az egyezségokmány hatodik cikkét nem törlik — mint ahogy Japán kí­vánta —, de a szöveget világosabban fogalmazzák meg és magyarázatot fűznek hozzá, amely kielégíti az „igazságosság értelmét“, mint ahogy a japáni de­legáció javaslata kérte. Megegyezés a mossuli kérdésben A Nemzetek Szövetségének tanácsa mai nyilvá­nos ülésén elintézte a mossuli kérdést, mert sikerült megegyezésre jutnia a brit és a török kormány kép­viselőivel. Brav­­ing, a kérdés előadója közölte, hogy Paramoor lord és Feliig bég, az­­ugarai nagy nem­zetgyűlés elnöke kijelentették abbeli id­earaírá­ Ját,_ hogy a t­aikáns ületéke­sségét tette..ráf!tárogn­rik. Ezután a tanács úgy döntött, hogy háromtagú bizottságot nevez ki a­ kérdés meg­vizsgázására. Ez a bizottság látja el a tanácsot a döntéshez szükséges felvilágosításokkal­. A bizottság a helyszinneai fog vizsgálatot tartani. Mind a két fél kötel­ezi magát, hogy a statut­aus-t tiszteletben tartja s éppen ezért tartózkodik ezen a téren mindenféle katonai, va­gy más rendszabálytól. Parmoor lord Anglia, Fethy még Törökország nevében bejelentették, hogy helyeslik a tervet. A német memorandum sorsa Mint a Newyork Times londoni tudósítója jelenti lapjának, azt a jegyzéket, amelyet a német kormány a Nemzetek Szövetsége tanácsában képviselt tíz hata­lomhoz intézett a szövetségbe való belépésének felté­telieiről,­Németország kívánságára bizalmasan kezelik. A Times szerint nem várják, hogy a német memo­randumra az angol választ azonnal megadják, mert minden valószínűség szerint szükségesnek fogják ta­lálni, hogy előbb a német memorandum birtokában levő többi hatalommal tanácskozzanak. A francia kormány fentartással írta alá a döntőbírósági jegyzőkönyvet Párásból jelemzik. A tegnapi minisztertanácsom, amely Herriot eliusyik­ésével délelőtt ült össze a kül­­ügymtoisatá Tllumábain, az imám­isziterek és államtitkárok teljes számban résztvettek. A délelőtti tanácskozást, amely másfélóra hossz­a­t tartott, a döntőbíráskodásra, a biztonságra és a leszerelésre vonatkozó genfi jegy­zőkönyv tololvasásánál fs szentelték. Délután mái mi­­niszterialitá­s megvitatás alá vette az okmányt. Mint a Miaitám jelenti, a francia kormány felhatalmazta genfi képviselőjét, hogy az ott előkészitte­tt jegyző­könyv*i/­tatja alá, de­ «z«ai a feuantiá®tással, hogy a l»K®er«M»i konfliifuncia elhalasztásának, esetén la dön­­tőtanossági e*­­járás ét a t­s^cmiájgi rendszer .a Málta«­ 1924 OKTÓBER 1S2EKD4 Állítólag megtalálták az Utolsó Vacsoránál használt kelyhet -Amerikában még a tavasz folyam­ám jel­enik meg egy érdekes, gazdag pompával Máltáiért kömyv, a­melynek­ szerzője dr. Eisen s'­a ohne: Az antiochiai n­agy serleg. A könyv egy Amtárocíhánbain 1910-i beci­­bá­látt régi serleg teljes leírását adja sok illusztráció­val. A serleget­ több esztmdei® tartó és legaprólél­o­­sabb vizsgálat alá vették és ennek eredményeként a könyv szerzője, aki ezeknek a vizsgálatoknak veze­tője volt, arra a következtetésre jutott, hogy azt a serleget találták meg, amelyet igen korai antiochiai hagyomány szerint az Utolsó Vacsora alkalmiával hasznuált­ak. Dr. Eisen könyvét a" Cambridg­e Review júniusi számában ismerteti egy tekintélyes angol archeoló­gus. A Cook és szerinte dr. Eisen állítása igen való­színűnek­­látszik. Egyrészt, mert a fennmaradt ke­resztény hagyomány kétségtelenül igazolja, hogy a becses ereklye-serleg az antiochiai egyház birtokában volt több évszázadon keresztül és csak akkor került a föld alá, amikor az Anttioetiábóll menekülő ke­resztények a hódító arabok elől elrejtettek, más­részt pedig a serleg domborműveinek az első század végéből, vagy a­ második század elejéről valló ere­dete archeo­logiai szempontból egészen bizonyos. Az Utolsó Vacsorán használt kehely csupán egy­szerű sima fémből készült pohár és csak amikor a drága ereklye az antiochiai őskeresztény gyülekezet birtokába került valamelyik jeruzsálemi keresztény­üldözés után, foglalták dombormű­vekkel díszített na­gyobb ezüst serlegbe. Művészi szempontból ezek a külső ezüst serlegen levő dombormű­vek az értékesek, amelyek a­ Megváltónak és a négy evangélistának és több apostolnak, köztük Szent Pálnak portrait-szerű képét ábrázolják. Különösen ezeket a domborműve­ket vették gon­dos és aprólékos vizsgálat alá és bár a hosszú föld­alatti tartózkodás nagyon­­megkoptatta az egész ser­leget, a könyvben közölt rajzok megpróbálják rekonstruálni ezt, a minden valószínűség szerint leg­régibb Jézus-portrait­t s az evangélisták és apos­tolok képeit. Gsróf Apponyi beszéde jelentős eseménye volt a népszövetségi tanácskozásnak „A kisebbségi kérdés Genfben” címén a tiroli németség­ lapja, a bozeni „Landsmann” igen érdekes vezércikket közöl, mely gróf Apponyi Albert szereplését és felszólalásának mélyreható jelentőségét illusztrálja. A cikkíró, Ewald Amendo figyelemmel kísérte Apponyi kisebbségi beszédét és megfigyelte azt a hatást, melyet a beszéd keltett, megállapítja, hogy Apponyi beszéde igen lényeges pontja volt a genfi népszövetségi tanácskozásnak. Ez a be­széd ékesen dokumentálta, hogy egyes államok­nak ama taktikája, hogy elhallgassák a kisebb­ségi problémákat, ismét fiaskót szenvedett. E szempontból gróf Apponyi olyan kriti­kát mondott a Népszövetség működéséről, aminőt azelőtt majdnem lehetetlennek tartot­tak. Követelte a nemzetiségi kisebbségek ré­szére is jogaik biztosításának tudatát. Apponyi felfogása szerint ez csak úgy érhető el, ha 1. minden kisebbségi panasz, tekintet nélkül a politikai momentumokra, gyors elintézést nyer, 2. ha e kérdések megvitatását elvben a hágai nemzetközi törvényszékre, tehát jogi, nem pedig politikai testületre bízzák. A cikk­, hru itt megjegyzi, hogy gróf Apponyi fejtegeté­sei nagy izgalmat vontak maguk után. Hama­rosan ellenakcióra készültek és erre megnyer­ték a tanács akkori elnökét, Hymanst, aki azt kifogásolta, hogy Apponyi a­­tanács tagjainak jóakaratát vonta kétségbe. Azzal a jelszóval, hogy a tanács presztízse veszélyben van, a ta­nács elnöke igyekezett a kisebbségi kérdést el­vileg­ kikapcsolni. Ilyen módon akarták Apponyi tudomására adni, hogy a­ világ hatal­masainak tanácsát büntetlenül nem lehet kri­tizálni. Ugyanekkor a cikkíró azt is megállapítja, hogy Hymans sakkhúzása nem sikerült, sőt el­járását még a Népszövetség félhivatalos orgá­numa, a „Journal de Génévé” is kifogásolta. Amendo mint objektív figyelő Apponyi felszóla­lásából vont következtetéseit két pontban fog­lalja össze és azzal a megállapítással végzi, hogy illetékes körökben kezdik már belátni, hogy a kisebbségi problémák megoldása nem­csak maguknak a kisebbségeknek érdeke, ha­nem talán még nagyobb mértékben azoké az államoké, melyek e kérdésben közvetlenül ér­­dekelve vannak. Hála ennek a felszólalásnak, úgy látszik, belátják, hogy elmúlt már az aaz idő, amikor a kisebbségi kérdéseket egyszerűsen agyon lehet hallgatni.

Next