Szózat, 1924. október (6. évfolyam, 216-242. szám)
1924-10-01 / 216. szám
2 bolseviramis alatti szereplése sem egészen tisztázott, beismerte, hogy éjjel vallatott, beismerte, hogy nem ismeri a bűnvádi perrendtartást és ezt a bíróság kénytelen volt megállapítani. Amikor Diószeghy és Posztós detektív védelmében támadják a bíróságot, e tény a legkimondottabb destrukció. Ha tekintélyvédelemről van szó, igazán nem vitás, hogy kinek a tekintélye fontosabb, a bikacsök lovagjaié. Posztós detektvé, avagy a bíróságé. Meg vagyunk győződve, hogy a magyar bíróság felháborodva és méltósággal utasítja vissza a terror kísérletét. Bíróságunknak nemes múltja, ősi tradíciói vannak, a magyar bíróság egyike volt Európa legtökéletesebb és legfejlettebb ítélkező szerveinek. A magyar jogász, a magyar bíró világ tekintély volt, a magyar bíróság tagjait kérték fel döntőbírákul külföldi nagy világcégek, világérdekeltségek. A magyar bíró mindig a lényeget, az igazságot és a törvényt tartotta szeme előtt. Ebből nem fogja magát kiforgatni és kimozdítani engedni. Nem fogja közelférni engedni magához a politikát, hű marad annak a nagynevű Németh Józsefnek tradícióihoz és emlékezetéhez, akit Ferenc császár a múlt század legelején ad audiendum verbum Bécsbe rendelt, mert a hétszemélyes tábla nem akart belemenni egy becstelen politikai hajszába, amelyet az akkori rendőrrendszer követelt. Németh Józsefre ráparancsolt a császár, hogy bizonyos letartóztatottakon mondjon súlyosan marasztaló ítéletet, mire a nemes bíró elvitt egy előre megfogalmazott ítéletet, amely azonban hézagos volt. Helyet hagyott a törvényeknek és a törvény szakaszainak, amelyekre való hivatkozással halált mond a vádlottak fejére. Átnyújtotta a csonka ítéletet és egyenesen személye mondta a császárnak: Ha van törvény a Corpus Jurában, akkor írassa be az ítéletbe a császár s ő majd jómaga is alá fogja írni. Addig azonban, amíg nem tudnak törvényt találni, addig nincs földi hatalom, amely kényszerüthetné reá. Ha a császárnak nem tetszik, ám vétesse fejét, de lelkiismerete ellen nem tehet, mert igy parancsolja a bírói akiismeret és igy parancsolja a tisztesség. Meg vagyunk győződve, hogy a nagy magyar biró kései utódai méltóak lesznek elődjükhöz és a törvénynek, meg annak az erkölcsi hatalomnak erejével, amelyet a bíróság képvisel, vissza fogják verni a támadásokat, akár a zsidó sajtó, akár Vámbéry Rusztem, akár pedig Rakovszky Iván közeledjen a politika támadó eszközeivel a magyar igazságszolgáltatás felé. A bíróság hír szerint Forster kiadatásának megtagadását indítványozta Kedden délelőtt tartotta meg a tárgyalást dr. Töreki Géza kúriai bíró tanácsa Förster Henriknek, Erzberger állítólagos merénylőjének kiadatási ügyében. A tárgyalás mindvégig zárt volt, az elnökön s a tanács tagjain kívül csak dr. Boronkay királyi ügyész, Förster Henrik és védője, dr. Ulain Ferenc nemzetgyűlési képviselő vettek részt a tárgyaláson. A zárt tárgyalás után dr. Ulain Ferenc lapunk munkatársa előtt a következőiket mondotta: — Nincsen jogom ahhoz, hogy a zárt tárgyaláson történtekről nyilatkozzam, a magam véleményét azonban, amelyet a törvényszék előtt szóval is kifejtettem, elmondhatom. — Véleményem szerint Förster kiadása sem politikai, sem nemzetközi szempontból nem indokolt és azt tartom, hogy önérzetes nemzet hasonló körülmények között megtagadná a kiadást. Nekünk, magyaroknak inkább okunk ian arra, hogy ilyen álláspontra helyezkedjünk, mint bármely más nemzetnek. A magyar história telítve van olyan férfiak emlékével, akiknek a mi szomrú politikai viszonyaink folytán a külföld adott menedékhelyet. Elég Rákóczira és Kossuthra gondolnunk. Ők és az ő híveik is idegen földön találtak második hazára, amikor itthon az elsőt, az igazit elvesztették. De ezektől a nagy magyar hazafiaktól eltekintve, hasonló védelemben részesülnek a külföld részéről immár, öt év óta azok a gonosztevők, nemzetgyilkosok és egyéb brigantik is, akik ezt a nemzetet tönkretették. Károlyi Mihály, Kun Béla, Pogány József és a többiek mind út hazára találtak a külföldön; a Tiszagyilkos Kéri Pál alig néhányszáz kilométerre tőlünk, Bécsben él. A kommün legnotóriusabb banditáit, akiket halálos ítélettel sújtott a magyar bíróság, ki kellett szolgáltatnunk az orosz szovjetnek. A múlt ilyen fölemelkedő emlékei és a jelen ilyen megaláztatásai után lehetetlennek tartom azt, hogy egy önérzetes nemzet egy politikai bűncselekménnyel gyanúsított menekültet kiadjon. Ha ezt megtennék, akkor csakugyan beigazolódnék, hogy kihalt belőlünk a nemzeti öntudat és nemzet utolsó darabkája is. Egyébként a dolog jogi szempontból is a kiadatás ellen szól. Hiszen emlékezünk még arra, hogy anak idején a Tisza-perrel kapcsolatosan Csernyákot letartóztatták ugyan, de ki nem adták. Precedensünk van tehát. Viszont arra nincsen példa, hogy mi hasonló esetben az elmúlt évtizedek folyamán politikai bűncselekmény gyanúja miatt bárkit kiadtunk volna. A régi kormányoknak legalább ez volt a gyakorlatuk. Ennyit mond dr. Klain Ferenc nyilatkozata. Uii szerint a bíróság Förster Henrik kiadatásának megtagadását indítványozta az igazságügyminiszternek. Genfben megegyezted a japáni delegációval Megegyezés történt a mossuli "kérdésben is — A német memorandumról a tj az álmák, közösen tanácskoznak A dentóbirásikodlás omititosus javaslatainak tárgyalását nem kezdhette meg ma a közgyűlés a japáni delegátusok közbelépése másutt. A teljes ülés elé csupán kisebb teremitőségű ügyek kerültek. Ezek közül Murray, tanár jelentésének volt legtöbb fontossága, aki beszámolt az olasz kommániumaik arról az ajánlatairól, hogy Rómában a Nemzetek Szövetségeinek vezetése alatt nemzetközi intézetet létesítsenek a magánjog egységesítése (összharingba hozása és koordinálása) céljából. A jelentést határozati javaslat felolvasása követte, amelyet teljes egészében elfogadtak. A japáni delegáció saját felelősségére elfogadta a megegyezést Eközben a japáni delegátusokkal folytak a tanácskozások. Úgynevezett hármas albizottság vette kezébe a japáni javaslat felett való vitát. A bizottság három tagja, Loudeur, Cecil Hurst és Scialoja volt. Órákig tartó tárgyalás után sikerült végre a ■megegyezés, ahogy ezt egy szikratávíró jelentés hírül adja. Japán kívánságát a lehetőség határai között intézték el. Adacsi a delegáció nevében kijelentette, hogy magukra veszik a megegyezés elfogadásával járó felelősséget, minthogy Tokióiból nem kapták meg az erre vonatkozó utasítást. Az egyezségokmány hatodik cikkét nem törlik — mint ahogy Japán kívánta —, de a szöveget világosabban fogalmazzák meg és magyarázatot fűznek hozzá, amely kielégíti az „igazságosság értelmét“, mint ahogy a japáni delegáció javaslata kérte. Megegyezés a mossuli kérdésben A Nemzetek Szövetségének tanácsa mai nyilvános ülésén elintézte a mossuli kérdést, mert sikerült megegyezésre jutnia a brit és a török kormány képviselőivel. Braving, a kérdés előadója közölte, hogy Paramoor lord és Feliig bég, azugarai nagy nemzetgyűlés elnöke kijelentették abbeli idearaírá Ját,_ hogy a taikáns ületékességét tette..ráf!tárognrik. Ezután a tanács úgy döntött, hogy háromtagú bizottságot nevez ki a kérdés megvizsgázására. Ez a bizottság látja el a tanácsot a döntéshez szükséges felvilágosításokkal. A bizottság a helyszinneai fog vizsgálatot tartani. Mind a két fél kötelezi magát, hogy a statutaus-t tiszteletben tartja s éppen ezért tartózkodik ezen a téren mindenféle katonai, vagy más rendszabálytól. Parmoor lord Anglia, Fethy még Törökország nevében bejelentették, hogy helyeslik a tervet. A német memorandum sorsa Mint a Newyork Times londoni tudósítója jelenti lapjának, azt a jegyzéket, amelyet a német kormány a Nemzetek Szövetsége tanácsában képviselt tíz hatalomhoz intézett a szövetségbe való belépésének feltételieiről,Németország kívánságára bizalmasan kezelik. A Times szerint nem várják, hogy a német memorandumra az angol választ azonnal megadják, mert minden valószínűség szerint szükségesnek fogják találni, hogy előbb a német memorandum birtokában levő többi hatalommal tanácskozzanak. A francia kormány fentartással írta alá a döntőbírósági jegyzőkönyvet Párásból jelemzik. A tegnapi minisztertanácsom, amely Herriot eliusyikésével délelőtt ült össze a külügymtoisatá Tllumábain, az imámisziterek és államtitkárok teljes számban résztvettek. A délelőtti tanácskozást, amely másfélóra hosszat tartott, a döntőbíráskodásra, a biztonságra és a leszerelésre vonatkozó genfi jegyzőkönyv tololvasásánál fs szentelték. Délután mái miniszterialitás megvitatás alá vette az okmányt. Mint a Miaitám jelenti, a francia kormány felhatalmazta genfi képviselőjét, hogy az ott előkészittett jegyzőkönyv*i/tatja alá, de «z«ai a feuantiá®tással, hogy a l»K®er«M»i konfliifuncia elhalasztásának, esetén la döntőtanossági e*járás ét a ts^cmiájgi rendszer .a Málta« 1924 OKTÓBER 1S2EKD4 Állítólag megtalálták az Utolsó Vacsoránál használt kelyhet -Amerikában még a tavasz folyamám jelenik meg egy érdekes, gazdag pompával Máltáiért kömyv, amelynek szerzője dr. Eisen s'a ohne: Az antiochiai nagy serleg. A könyv egy Amtárocíhánbain 1910-i becibálátt régi serleg teljes leírását adja sok illusztrációval. A serleget több esztmdei® tartó és legaprólélosabb vizsgálat alá vették és ennek eredményeként a könyv szerzője, aki ezeknek a vizsgálatoknak vezetője volt, arra a következtetésre jutott, hogy azt a serleget találták meg, amelyet igen korai antiochiai hagyomány szerint az Utolsó Vacsora alkalmiával hasznuáltak. Dr. Eisen könyvét a" Cambridge Review júniusi számában ismerteti egy tekintélyes angol archeológus. A Cook és szerinte dr. Eisen állítása igen valószínűneklátszik. Egyrészt, mert a fennmaradt keresztény hagyomány kétségtelenül igazolja, hogy a becses ereklye-serleg az antiochiai egyház birtokában volt több évszázadon keresztül és csak akkor került a föld alá, amikor az Anttioetiábóll menekülő keresztények a hódító arabok elől elrejtettek, másrészt pedig a serleg domborműveinek az első század végéből, vagy a második század elejéről valló eredete archeologiai szempontból egészen bizonyos. Az Utolsó Vacsorán használt kehely csupán egyszerű sima fémből készült pohár és csak amikor a drága ereklye az antiochiai őskeresztény gyülekezet birtokába került valamelyik jeruzsálemi keresztényüldözés után, foglalták domborművekkel díszített nagyobb ezüst serlegbe. Művészi szempontból ezek a külső ezüst serlegen levő domborművek az értékesek, amelyek a Megváltónak és a négy evangélistának és több apostolnak, köztük Szent Pálnak portrait-szerű képét ábrázolják. Különösen ezeket a domborműveket vették gondos és aprólékos vizsgálat alá és bár a hosszú földalatti tartózkodás nagyonmegkoptatta az egész serleget, a könyvben közölt rajzok megpróbálják rekonstruálni ezt, a minden valószínűség szerint legrégibb Jézus-portraitt s az evangélisták és apostolok képeit. Gsróf Apponyi beszéde jelentős eseménye volt a népszövetségi tanácskozásnak „A kisebbségi kérdés Genfben” címén a tiroli németség lapja, a bozeni „Landsmann” igen érdekes vezércikket közöl, mely gróf Apponyi Albert szereplését és felszólalásának mélyreható jelentőségét illusztrálja. A cikkíró, Ewald Amendo figyelemmel kísérte Apponyi kisebbségi beszédét és megfigyelte azt a hatást, melyet a beszéd keltett, megállapítja, hogy Apponyi beszéde igen lényeges pontja volt a genfi népszövetségi tanácskozásnak. Ez a beszéd ékesen dokumentálta, hogy egyes államoknak ama taktikája, hogy elhallgassák a kisebbségi problémákat, ismét fiaskót szenvedett. E szempontból gróf Apponyi olyan kritikát mondott a Népszövetség működéséről, aminőt azelőtt majdnem lehetetlennek tartottak. Követelte a nemzetiségi kisebbségek részére is jogaik biztosításának tudatát. Apponyi felfogása szerint ez csak úgy érhető el, ha 1. minden kisebbségi panasz, tekintet nélkül a politikai momentumokra, gyors elintézést nyer, 2. ha e kérdések megvitatását elvben a hágai nemzetközi törvényszékre, tehát jogi, nem pedig politikai testületre bízzák. A cikk, hru itt megjegyzi, hogy gróf Apponyi fejtegetései nagy izgalmat vontak maguk után. Hamarosan ellenakcióra készültek és erre megnyerték a tanács akkori elnökét, Hymanst, aki azt kifogásolta, hogy Apponyi atanács tagjainak jóakaratát vonta kétségbe. Azzal a jelszóval, hogy a tanács presztízse veszélyben van, a tanács elnöke igyekezett a kisebbségi kérdést elvileg kikapcsolni. Ilyen módon akarták Apponyi tudomására adni, hogy a világ hatalmasainak tanácsát büntetlenül nem lehet kritizálni. Ugyanekkor a cikkíró azt is megállapítja, hogy Hymans sakkhúzása nem sikerült, sőt eljárását még a Népszövetség félhivatalos orgánuma, a „Journal de Génévé” is kifogásolta. Amendo mint objektív figyelő Apponyi felszólalásából vont következtetéseit két pontban foglalja össze és azzal a megállapítással végzi, hogy illetékes körökben kezdik már belátni, hogy a kisebbségi problémák megoldása nemcsak maguknak a kisebbségeknek érdeke, hanem talán még nagyobb mértékben azoké az államoké, melyek e kérdésben közvetlenül érdekelve vannak. Hála ennek a felszólalásnak, úgy látszik, belátják, hogy elmúlt már az aaz idő, amikor a kisebbségi kérdéseket egyszerűsen agyon lehet hallgatni.