Szózat, 1925. augusztus (7. évfolyam, 171-194. szám)
1925-08-01 / 171. szám
Pinkcatf cég és kiadóhivatal: VI. ker. Bfcsa-trtca 11. szám KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak: egy hónapra 40.000 korona, negyed* PBdSMBfcsfcym. sarok) Teleim: Szerkesztőség József 63—52. ,, évre ÍrOIOOO korona. — Kiötötere az előüzetési ár M.JriadóMonto!: J.63— LRektar Dédói J.CB-61 Hirdetés FŐSZERKESZTŐ: kétszeresét számítják.— Egyes szám ára hétköznapra»48.Fiókkiadóhivatal: IV. Városháza«. 10.Telefon: 77—84. VITÉZ BAJCSY-ZSINSZKY ENDRE SOOO korona. — Vasászlaai szám ára 3000 korona. VII. évfolyam Budapest, 1925 augusztus 1, szombat 171. szám Jan Seba rA DeutscheAllgemeine Zeitung egy kis leleplezés bombáját hajította bele az európai nyilvánosságba. A bomba fel is robbant anélkül, hogy valami kárt tett volna abban a társaságban, amely ma a kisantant-politika élén lovagol. Az említett német újság nem éppen lakonikusan, de elég határozottan megírta, hogy, Jan Seba, a cseh-szlovák köztársaság belgrádi követe megkoszorúzta Principnek, Ferenc Ferdinand trónörökös gyilkosának sírját. Mielőtt ennek a nem éppen diplomáciai természetű ténykedésnek erkölcsi megvilágításába bocsátkoznánk, meg kell állapítanunk, hogy tulajdonképpen ki az a Jan Seba, mi a jelentősége és mi a szerepe odalent a Balkán jelenleg való fővárosában, ahol a nagyszerb álmokat főzik a frissen fellobbant és kielégített nacionalizmus rőzsetűzén. Jan Seba nem tartozik a sablonos diplomaták közé. Nem frakkban jár és nem lábujjhegyen, talpai nincsenek kivattázva, lépéseinek kongását és koppanását nagyon is jól hallani a politikának nemcsak kulisszái mögött, hanem nyílt színén is. A szerb politikát bizonyos fokú gyerekesség és naivitás jellemzi. Mindig szüksége van kívülről olyan tényezőre, mely ezt a politikát ellátja gondolatokkal, irányelvekkel és amely ismeri az európai politika mechanizmusát. A parasztállam politikai élete bizonyos vicinalitást mutat, minden eredmmény és minden siker ellenére. így volt ez a múltban és így van a jelenben is. A múltban Hartuig, az orosz cári birodalom belgrádi követe volt az a bizonyos tényező, mely a balkáni államok belső politikájának irányt szabott és pályasíkokat egyengetett. Hartwig mögött természetesen ott volt a cári politika a maga hatalmas szuronyerdejével, mérhetetlen kincseivel és világraszóló hatalmával. Hartwig azonban nem volt az az ember, aki a nyílt színen játszott volna. Európai műveltségű ember volt, aki megelégedett azzal, hogy a kulisszák mögött szerepelt, sohasem jelent meg a nyílt színen, ellenben keze mindenütt és mindenben benne volt. Hartwignak egyformán közömbösek voltak a pártok, amelyek csak eszközök voltak a cári politika, a pánszláv gondolat kezében. Hartwignak volt a legnagyobb tekintélye a király mellett Szerbiában. Sőt tekintélye talán még Péter királyénál is nagyobb volt, összeköttetései pedig feltétlenül nagyobbak. Jan Seba, a cseh-szlovák köztársaság újdonsült követe ugyanazt a szerepet viszi, mint Hartwig, azonban egész nyíltan, egész brutálisan és egészen felismerhetően beleavatkozik a szerb belső politikába, összeköttetéseket tart fenn a nagyszlávokkal, a pánszláv álmodozókkal, a titkos egyesületekkel, a fekete kézzel, fehér kézzel és a többi hasonló célú intézménnyel, amelyek őt ismerik el a pánszláv gondolat letéteményesének és irányítójának. Jan Seba tehát nem szürke szakdiplomata, hanem politikai megbízott, akinek kezében szaladnak össze a pánszláv gondolat szálai. Ő volt az, aki tavaly Zágrábban, a szláv népek kereskedelmi konferenciáján kifejtette a szlávok programmját, kifejtette, hogy a szláv népeknek egy közös nagy célja van, egy közös nagy gondolat kell, hogy összefoglalja őket és ez nem más, mint minden szlávok egyesülése egy óriási hatalmas nagy szláv birodalom keretében, amely a Jeges-tengertől lenyúlik egészen az Égei-tengerig. Ennek az óriási célnak irányában kell, hogy dolgozzék minden szláv, lett légyen az északi vagy déli. Ezt a célt azonban nemcsak szellemi és kulturális érintkezéssel lehet elérni, hanem el lehet érni, meg lehet közelíteni elsősorban egy reális, egészséges gazdaságpolitikával, egy nagy gazdaságpolitikai egységgel, mert hiszen ez sokkal nagyobb súlyt, erőt és nyomatékot képvisel, print a szellemi, lelki és kultúrái érintkezés. A gazdasági kérdések predominállnak ma R® egyz világon, tehát, a szlávságnak is a gazdasági kérdések dinamikáját kell felhasználniok közös nagy céljuk elérésére. Kifejtette, hogy minden szláv államnak közös plattformra kell helyezkedni, hogy ne érje váratlanul semmiféle gazdaságpolitikai lépése akár a szomszédoknak, akár a távoleső államoknak. Meg kell állapodniuk egymással és egységesen kell megkötniük a kereskedelmi szerződéseket, nehogy egyik szláv állam rivalizálva a másikkal, engedményeket tegyen egy olyan államalakulásnak, amely nem szláv. Ez nyilvánvalóan Magyarország ellen jelentődött ki, mit a későbbiekben Jan Seba úr meg is magyarázott. Kifejtette, hogy a nagy szláv gondolat legnagyobb akadálya Magyarország, amelyet katonaiig sikerült már tönkretenni, legyöngíteni és azután, ha meggyöngítették ezt az ellenséget, bekövetkezhetek a poliikai megsemmisítés pillanata is, így fest Csehszlovákia belgrádi követének politikai profilja. Ez az ember elment egy orgyilkos gazember sírját megkoszorúzni. A szerb kormány maga nem merte elvégezni ezt a kegyeleti tényt, sőt bizonyos mértékig — természetesen az európai alibi kedvéért — távoltartotta magát tőle, sőt ellenezte is, azonban Jan Seba, akinek kapcsolata a forrófejű nagyszláv ifjúsággal és a titkos egyesületekkel letagadhatatlan, túltette magát a szerb kormány aggodalmain és elment megkoszorúzni annak az orgyilkosnak sírját, aki,nek pisztolylövése jelentette a világháború kezdetét. Egész bizonyos, hogy Princip és a szerb politika között nemcsak érintkezés, hanem összefüggés volt. Ezt Jan Seba úrnak ez a kegyeleti ténye is egészen világossá teszi., A cinkos maga nem mert elmenni, ellenben mégis megtűrte, hogy az új barát és az új politikai tanácsadó elmenjen oda a temetőbe ünnepelni azt a gazfickót, akinek gazságát legfeljebb csak a délszláv fantázia tudja hazafias ténnyé magasztosítani. Jan Seba teljesen méltó a csehszlovák köztársaság erkölcséhez. Méltón egészíti ki azt a politikát, amely odalenn a Balkánon folyik. De nemcsak kiegészíti, hanem kifejezi. Kifejezi a maga egyéniségének előkelőségével, nobilitásával, finomságával és eleganciájával. Mindezek a diplomáciai és emberi értékek természetesen egy tényben fejeződtek ki: abban, a tényben, hogy egy gyilkos gazfickót elment halóporaiban ünnepelni. Jan Sebae kegyeleti tényének leleplezése kínosan és kellemetlenül érintette a délszláv politikai köröket, amelyek azonban nem merik nyíltan dezavuálni Jan Sebat, mert félnek attól, hogy kezei esetleg nagyon súlyosan bele találnának avatkozni a belgrádi politikai viszonyokba. Jan Seba tényező,, erő és hazaegészségével és életerőivel Természetes, hogy ilyen életrendszer mellett a test teljesítő képességének hanyatlása és a megbízhatóság mértékének a süllyedése kellett, hogy bekövetkezzék. Ezek a hiányok nagyobbrészt azonban, nem az egyesek bűneiből erednek, hanem egész társadalmi berendezésünkkel kapcsolatban állanak ugyannyira, hogy azokat társadalmi szerencsétlenségnek is mondhatjuk. Ilyen körülmények között tört ki a nagy háború, mely alatt egész nemzetünk mérlegre tétetett , és mi ezen megméréskor — sajnos — „könnyűek ”-nek találtattunk. Arról most ne vitatkozzunk, hogy az a mérleg hamis volt, il. i. hogy a mérleg másik serpenyőjében levő mértékek között nem mindegyik volt igazi értéket kifejező súly. Ez azonban nemcsak gyenge vígasztalás, de megdöbbentően sanyarú viszonyaink között szinte elkeserítőtudat is akkor, mikor a hadi erények szinte legendaszerű megnyilatkozásával úgyszólván az utolsó percig kezünkben tartottuk a harctéri győzelem pálmáját. Mindezek ellenére mi okozta mégis bukásunkat ? Jellemünk megrokkanása, a nemzet idegrendszerének a gyengesége. Akkor mutatkozott, be Széchenyi ,magyar parlagf-ja a maga rettentő, elmaradottságában és elhagyatottságában. Akkor láttuk be csak igazán, hogy évtizedeken keresztül csak ámítottuk magunkat, légvárakat építet- tünk ahelyett, hogy lelki és testi nevelésünk összhangját, megteremtettük, vagyis az em-j. bért neveltük volna. És most?! keljük a következéseket.tindaz, amit aháború előtt hitványságnak bélyegeztünk, most fokozott mértékben jelent- A testnevelés nemzeti és szociális jelentősége . Mulatóba nagymegyeri vitéz • Bates Károly: A nemzeti feltámadás felé című műve II. kötetéből. A lezajlott nagy háború és az azt követőforradalmak a fogalmaknak főként az erkol■esi ítéren való nagyarányú eltolódását idézték elő. Az elmélet és a gyakorlat egymásra cáfoltak- A világrendítő események horderejét és következéseit, azoknak minden irányban való kihatásait és eredményeit nemcsak előrelátni, de mérlegelni sem tudtuk. Azt hittük, hogy a háború sorsa, a csatatereken fog eldőlni és íme bekövetkezett az a nem várt eset,hogy ennek éppen az ellenkezője történt meg. Miért? Hogyan? Ezen kérdésekre adandó kielégítő felelet bár nem tartozik szorosan előadásom tárgykörébe, arra mégis válaszolnom kell annyiban, hogy legalább annak lényegét érintsem. Önmagunkat és ellenségeinket eléggé nem ismertük, mert önmagunkkal— ellenségeinkről nem is beszélve többet — kellősképpen nem foglalkoztunk. Pedig semmi sem új a nap alatt. A történelem, bár más formában, de megismétlődik. A főszerepet aban mindig más emberek, más íviszonyok között játsszák. Azon múlik tehát,hogy ezek a más emberek a múltak könyveinek, történelemnek tanulságai alapján megtudják-e érteni a megváltozott viszonyokat ,annyira, hogy azokat az emberiség, közelebbiről a nemzet jövője érdekében és hasznára irányíthassák. Ha ezt tudják, a nemzet pedig befolyásukra érzékenynek mutatkozik, akkor a nemzet életképességéről tesz tanúbizonyságot ; ha azonban a vezetők és a nemzet erre képtelenek, ebben az esetben megállapíthatjuk, hogy az a nemzet hatalmi erő görbéjének leszálló ágaiban van. A hosszú, nyugodalmas békeidő az embereket mindég elaltatta- Gazdasági fellendülésünk közepette belső értékeink kiműveléséről mindég megfeledkeztünk. Mind a nemzet, mind pedig az egyes ember életében az anyagi eredmények elérését a legmagasabbra értékeltük. Ha valaki előhaladlásunk iránt érdeklődött a kultúra terén, szirti, diadalmaskodva utaltunk technikai vívmányainkra, arra azonban nem gondoltunk, hogy mindezek csupán csak külső jelei egy magas műveltségnek, arról megfeledkeztünk, hogy az igazi művelődés nem az anyagi javak, az emberi élet kényelmeit szolgáló berendezések előállításában, az ú. n. technikai műveltségben áll, hanem a mi belső és külső képességeinknek összhangzatos kifejlesztésében, vagyis az erkölcsi műveltségben. Előbbi esetben az ember semmi egyéb, mint a műveltség rabszolgája, ami azt a látszatot kelti, mintha az ember annak a kedvéért létezne. Ama tény, hogy ennek a műveltségnek testileg és lelkileg mennyire kártékony befolyása alatt állunk, kétségtelenül azt igazolja. A növekvő gazdagság, jólét igényeinket és szükségleteinket igen felcsigázta, melyek nyomán túlzott fényűzés, önzés, kapzsiság és felületesség kaptak lábra. Bárhova tekintettünk, mindenütt az élet gyors kiélésének jelszava alatt nyüzsgő, élvhajhászó tömeget láttunk,mely jó, szaporán, váltakozó izgalmak hatása alattszinte pazarlóan bánt