TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK - Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének folyóirata 1979

1979 / 4. szám - Tanulmányok - ifj. Marosán György: A tőkés társadalom fejlődésének "szocioritmusai"

témát különösen aktuálissá tette az 1974-ben kirobbant világgazdasági válság. A közgazdászok véleménye megegyezik abban, hogy a gazdasági fejlődés mind a mai napig nem nyerte vissza azt a lendületét, amely az ötvenes és hatvanas években jellemezte. Úgy tűnik tehát, hogy a világgazdaságban viszonylag hosszabb idősza­kon keresztül számolni kell a gazdasági növekedés lelassulásával és a kényszerű struktúraváltás okozta konfliktusok súlyosbodásával. A cikk e jelenségek történelmi elemzését tűzi ki célul és következtetéseket von le az elkövetkező évtizedek való­színű fejlődési irányaira.­ ­ A tőkés társadalom létrejöttének és a világgazdaság kialakulásának első jelleg­zetes korszaka a XV. század végétől a XVIII. század közepéig tartott. E korszakon belül két fő szakaszt különböztethetünk meg. Az első szakasz a XVI. századi fellen­dülés és az azt kísérő „árforradalom". Ez az időszak egyébként mint a tőkés világ­gazdaság kialakulásával kapcsolatos úgynevezett első „világgazdasági korszakvál­tás" vonult be a gazdaságtörténetbe. A második szakaszt, amely a XVII. század el­ső harmadától a XVIII. század húszas, harmincas éveiig terjedő mintegy száz esz­tendőt ölelte fel, a „nagy válság" időszakaként szokták jellemezni a gazdaságtörté­nészek.­ Az első szakasz egyértelműen az eredeti tőkefelhalmozás folyamatának nyugat­európai, elsősorban angliai kibontakozásával kapcsolódik egybe. Ennek során a feudális társadalmon belül fokozatosan megjelennek a tőkés termelési viszonyok csírái. Ez a „kapitalizálódás" azonban még a feudális társadalom keretei között megy végbe. Leginkább meghatározó tényezőjének tekinthető a kézműipar átalaku­lása bedolgozói rendszerré.­ Ennek eredményeként a termelőerőknek még az ipari forradalom előtti szintjén meglehetősen tiszta formában jönnek létre a tőkés terme­lési (vagyis a gazdasági kényszeren alapuló kizsákmányolási) viszonyok. A vázolt társadalmi-gazdasági folyamatok eredménye általános gazdasági fellen­dülés volt. A kapitalizálódott textilipari termelés, amely a kézműipar korábbi szint­jéhez képest tömegtermelésnek tekinthető, egyre jelentősebb külkereskedelmi té­nyezővé vált. Ugyanakkor, minthogy a mezőgazdasági termelés rendelkezésére álló területek és munkaerő jelentősen csökkent, a kereslet viszont változatlan szinten maradt, ugrásszerűen megemelkedett a gabona ára. A gazdasági fellendülést tehát a cserearányok jelentős módosulása kísérte.­ Mindezek következményeként sajátos munkamegosztás alakult ki Kelet- és Nyu­gat-Európa között. Kelet-Európa egyre inkább iparcikkek „importálójaként" és Nyugat-Európa élelmiszer- és nyersanyagellátójaként kapcsolódott be a nemzetközi kereskedelembe. A különböző régiók kölcsönös összekapcsolódása komoly szintet ért el. A kereskedelmi kapcsolatok fokozatosan egész Európát szerves egységgé kapcsolták össze. Jogosult tehát a végbement változásokat „világgazdasági korszak­váltásként"­ jellemezni. Az önellátó gazdálkodásra épülő és legfeljebb a luxuscik­kek kereskedelmét feltételező feudális gazdasági rendszer helyébe, fokozatosan, az egész Európát átfogó - a nemzetközi munkamegosztás egyre erősödő szálaival ösz­szekapcsolódó - tőkés világgazdaság lépett. A társadalmi és gazdasági fejlődés lendülete azonban a XVII. század első har­madában megtört. A „hosszú tizenhatodik századi" társadalmi-gazdasági fellen­dülést a XVII. században általános visszaesés követte.­ A válság okát a vázolt ka­pitalizálódási tendenciára mintegy válaszként kialakuló „refeudalizációs" folyamat-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék