Tér és forma, 1928 (1. évfolyam)

I. évfolyam, 2. szám - Árkay Bertalan: A modern konyha

A mai élet legerőteljesebb tényezője a tech­nika, mely káprázatos fejlődésével és új talál­mányaival nemcsak az emberi szükségletek teljesebb kielégítését, az általános életnívó emelését, hanem az élet ütemének gyorsí­tását is előidézte. Míg tehát egyrészt a pro­dukció racionalizálása volt a cél, vagyis, hogy minden munka a lehető legkisebb anyag­veszteséggel és a lehető legkevesebb mun­kával és fáradsággal történjék, addig másrészt a munkára fordított idő megrövidítésére irá­nyul a technika figyelme. Ezen célok elérésének módja az emberi erő­nek gépekkel való helyettesítése és a tudomá­nyos üzemvezetés propagálása. Ez elveknek a modern gyárakban való érvényesítése után rá­terelődött a figyelem a háztartási munkára is, ahol még mindig évszázadok előtti módszerek vannak érvényben, éles ellentétben minden mo­dern közgazdasági elvvel. A legtöbb háziasz­szonynak az egyszerű fizikai törvényekről, a tüzelőszer megtakarításáról, az egyszerű ké­miai ismeretekről, a legolcsóbb ételeknek a tény­leges fiziológiai szükségleteknek megfelelő mi­nőségben és mennyiségben való elkészítéséről és a lakás, főleg a konyha higiénikus és cél­szerű berendezéséről csak nagyon hézagos ismeretei vannak. 1. A racionális konyhai üzemvezetésnek első feltétele egy megfelelő konyha, mely, hogy az említett céloknak megfeleljen, legyen világos, tiszta, jól szellőzött, kellemes helyiség, de lehe­tőleg kicsiny, hogy a háziasszonynak minden a keze ügyében legyen és a felesleges ide-oda járkálástól megkíméltessék. 2. Ebből következik a második követelmény, hogy a bútorok simák, célszerűek, nem nagy méretűek és lehetőleg falba építettek legyenek, melyekben minden edénynek és eszköznek megvan a célszerűen kijelölt helye, hogy a főzés, ill. tisztogatás a legkisebb energiával végezhető legyen. (8., 9., 13., 14. ábra.) 3. A modern konyhának fontos kelléke a megfelelő, könnyen szabályozható és keveset piszkító gáz, vagy villanytűzhely, a gáz- és elek­tromos erőnek a legkülönbözőbb célokra való felhasználása. Ilyenek a húsvágó, reszelő, há­mozó, szeletelő, aprító gépek, automatikus tojásfőző és több más gépezet, részben kézi, részben motorhajtásra berendezve olyképpen, hogy mindig a szükségelt gép kapcsolható a motorra. A melegveszteség csökkentésére alkal­mazzák még a melegítőládákat (Kochkiste), melyekben a felmelegített ételek hőmérsékle­tüket huzamosabb ideig megtartják. (3. ábra.) 4. A gépeken kívül még száz apróság segíti elő az észszerű és gyors háztartási munkát. A szűrők, sziták, kávéfőzők, kanalak, kések, a sokféle edény mind lehet egyszerű, simanyelű, célszerű, könnyen tisztítható és tartós eszköz, éppúgy lehet mindennek az ellenkezője. 5. A főzés, mosogatás, tisztogatás menetének jól átgondolt beosztása, továbbá a bútorok, illetőleg a konyhaszerek a munka menetének­ ­. ÁBRA

Next