Sport és tudomány, 1959 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1959 / 12. szám - Bárány István: Kodály Zoltán a zeneművészek sportolásának szükségességéről
KODÁLY ZOLTÁN: A zeneművészeknek is szükségük van rendszeres sportolásra! Ez idei júliusi számunkban közöltük Szabó Károly ,,A testnevelés a művészképzésben” című cikkét. Eszerint a testnevelés a zeneművészek életében is jelentős szerepet tölthet be: segítheti egészséges test és szellem kialakítását és fenntartását, s egyáltalán nem árt a virtuóz technikának, sem pedig az elmélyült, kultúrált érzésvilágnak. A cikk a művészek körében nagy érdeklődést keltett. A rendszeres testgyakorlás hasznosságában mindenki egyetértett, de az ajánlott sportágak egyikétmásikát — például a röplabdázást és a kajakozást — általában kifogásolták. Kodály Zoltánhoz, zenei életünk kimagasló egyéniségéhez fordultunk, mondja el több évtizedes tapasztalata alapján véleményét: hasznos-e vagy ártalmas-e a sportolás a zeneművészeknek, illetőleg milyen mozgás hasznos, milyen ártalmas? Az alábbiakban a világhírű zeneszerző és zenepedagógus véleményét ismertetjük. Kodály Zoltán mindenekelőtt leszögezte: a zeneművészeknek is szükségük van megfelelő sportolásra. Maga is rendszeresen sportol Minden nap fél órán át végez különféle testgyakorlatokat, olyanokat, amelyeket kipróbált és a legalkalmasabbnak tart. Éppen ötven esztendeje már, hogy felismerte: a rendszeres testgyakorlás nélkül összeroppanna, nem bírná a magasfokú szellemi és testi igénybevételt. A zeneművészek naponta több órán át a legnehezebb testi és szellemi munkát végzik. Ez így talán valószínűtlennek tűnik. De gondoljuk csak el: a hivatásos operaházi zenészek például napról-napra délelőtt három órán át próbálnak, majd este három órán át előadáson vesznek részt. E hat óra alatt minden idegszálukkal figyelnek, zeneszerszámaikat órákon át mereven tartják, ujjaikkal gyors és szabatos mozgásokat végeznek. Munkájuk méterkilogrammban kifejezve is megüti egy nehéz testi munkás teljesítményének mértékét! A hegedűsök lábizmai zeneteljesítményük idején állandóan feszes tónusban vannak. De nemcsak lábizmaik. Gyakran előfordul, hogy derekukban a hosszas igénybevétel következtében görcs támad. Milyen legyen a zeneművészek sportolása? Olyan, ami ezeket az izomfeszültségeket lazítja, oldja, ami felfrissülést, felüdülést is okoz. A zeneművészeknek szinte dinamikus sztereotippé vált szokásuk, hogy mindent sorozatosan, ismétléssel végeznek. Ezért olyan mozgásokra, gyakorlatokra van szükségük, melyek folytonos ismétlődést jelentenek, azaz a pihentető ciklikus mozgásokra. A sokat ülő zeneművészek — például a zongoristák — számára éppen emiatt kedvező minden olyan sportmozgás, amely futással kapcsolatos. Teniszezés közben sokat kell futni, ezért teniszezett Dohnányi Ernő. Vannak zeneművészek, akik kedvelik a jóga gyakorlatokat, bár Kodály véleménye szerint a jóga legtöbb gyakorlata inkább merevít, mint lázit. A jóga hívei közé tartozik Vásáry Tamás, (Vecsey Ferenc evezett és vitorlázott. Még a labdarúgásnak is volt jeles híve a nagy művészek között: Kerékjártó Gyula. A szerk.) A legtöbb zeneművész mindenesetre az úszás és a természetjárás híve. Kodály Zoltán és sok más zeneművész például törzsvendége a Lukács uszodának. Tapasztalataik alapján az a véleményük, hogy az úszás lassú, súlytalan mozdulataival, egyenes testtartást követelő testhelyzetével, a tüdőt fejlesztő hatásával legalkalmasabb minden zeneművész számára. Az úszásnak ezek az előnyei vezettek azzal, hogy a Zeneművészeti Főiskola hallgatói a kötelező testnevelési foglalkozás alatt kizárólag úsznak. Hetenként kétszer járnak testnevelő tanáraik vezetésével a Nemzeti Sportuszodába. A kötelező testnevelés alól csak az a hallgató kaphat mentesítést, aki valamely sportkörben rendszeresen edz és erről igazolványt hoz. Sajnálatos, hogy mindezek ellenére akadnak olyan főiskolai hallgatók, akik még harmadéves korukba sem tudnak úszni. Miért nincs a zeneművészek között élversenyző? Erről az a véleménye Kodály Zoltánnak, hogy hivatásos zeneművészeket élethivatásuk állandóan olyan szellemi és testikövetelmények elé állítja, amelyek mellett mai értelemben vett élversenyzői tevékenység nem folytatható. Ez az oka annak, hogy a zeneművészek között nincs olimpiai, világ- és Európa-bajnok, sem világraszóló eredményt elért sportoló. (Hírek szerint az 1948. évi londoni olimpián női diszkoszvetésben bajnokságot nyert francia M. Ostermeyer újabban zongoraművészként szerepel. Ilyen kivétel lehetséges, bár Ostermeyer nevét, mint zongoraművészét, Kodály nem ismeri.) Az iskolai testnevelésnek, véli Kodály, egyik legfontosabb feladata olyan útravalót adni az embernek, amely biztosítja, hogy szellemi és testi frissességét minél hosszabb ideig fenn tudja tartani. Már fiatal korban meg kell szerettetni a testmozgást az emberekkel, tudatossá kell tenni jelentőségét. Egyben meg is kell tanítani mindenkit arra: a különböző életkorokban a különböző életkörülmények között milyen sportolás a legmegfelelőbb? Minden iskolafajtában, de különösen a zenei iskolákban, alkalmazkodnia kell a testnevelésnek az egyénhez, semmi esetre sem szabad öncélúnak lennie. A követelményeket nem szabad mereven megállapítani. Azt nézzék, hogy az egyén viszonylagosan mit fejlődik, hogyan halad előre a testnevelés során. Az osztályozásnak is ennek szellemében kellene történnie. A jövő zeneművészeit már az iskolában meg kell tartani a nekik legjobban megfelelő sportolási módokra. Olyan mozgásokból álljanak ezek, amelyeket bárhol, szerek nélkül is elvégezhessenek. A futáson és az úszáson kívül igen hasznos lehet egy sor gimnasztikai és talajtornai gyakorlat, valamint a kötetlen játékok, azaz minden olyan mozgás, amely nyújtó-lazító hatású és felfrissülést, felüdülést okoz, összefoglalva a világhírű zeneszerző és zenepedagógus véleményét: a zeneművészeknek is elengedhetetlenül fontos a rendszeres sportolás, de csak olyan mozgásokkal, amelyek kiegyenlítő hatásúak, olyanokkal, amelyek nyújtó és lazító hatásúak, s egyben testileg, szellemileg frissítenek, üdítenek. A rendszeres sportolás jó hatását Kodály Zoltán élete is példázza. Bárány István dr. 5