Testneveléstudomány, 1968 (Budapest, 1968)
Sákovics József: Korszerű felkészülés vívásban
TESTNEVELÉSI TUDOMÁNYOS TANÁCS Korszeríí mkés/filis hívásban Írta: Sákovics József Nagy hagyományokkal és fényes eredményekkel büszkélkedhetik a magyar vívósport. E féltett kincsek megőrzése, méltó továbbvitele igen felelős, gondosan tervezett, a mai helyzetnek megfelelő színvonalú munkát kíván a szakvezetéstől. Miben is áll a ma korszerűnek nevezett felkészülési rendszer? Ezt a kérdést szeretném rövidem megvilágítani. A sportvilágban elsősorban értékmérőként elfogadott olimpiai sikereket a magyar vívásnak a tokiói olimpiáig a kardszámok és Elek Ilona egyéni szereplése jelentették. Mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a létszámban nem nagy nemzetközi kardmezőnyben állandóan hat olyan versenyzővel szerepelhettünk, akik, mint klasszis vívók a világ legjobbjai közé tartoztak. Olyan technikai képzettséggel, fizikai adottságokkal felvértezett kivételes versenyző egyéniségeink voltak, akiket hasonló képességű edzőgárda nevelt. Ez természetesen egyenlő volt a hegemóniával ! A nagyok mellett felnevelkedett fiatal kardvívók legtehetségesebbjei közül négyet 1956-ban elvesztettünk s így 1960-ban még az ötvenéveseknek is csatasorba kellett állniok a sikerek megőrzése érdekében. A fiatalokra tehát a sorozatos sikerektől terhes örökség és alig egynéhány régi mértékkel mérhető kardedző maradt. Más fegyvernemekben 1964-ig csak egy-két kivételes tehetségű versenyzőnktől várhattunk jó szereplést, de csapatban nem voltak komoly győzelmi esélyeink az olimpiákon. Nemzetközi vonalon a felszabadulás után tíz évvel következett be a döntő változás. Új nemzetek jelentkeztek a páston, a tőrvívást is gépesítették. Ez a mezőnyök további növekedését és új lehetőségeket is jelentett. A szúrófegyverek egyeduralkodói is elvesztették biztos állásaikat , méghozzá olyanokkal szemben, akik szinte a semmiből indulva törtek fel az élvonalba. A szovjet vívósport a női tőrvívásban ért el először komoly sikert s versenyzőik inkább fizikai felkészültségüknek, mint fejlett technikájuknak köszönhették a szovjet vívás első világbajnokságát. Utánuk a férfi tőrözők következtek. A kellő fizikai felkészültség közben már párosult a villanytőrvívásra kialakított gazdaságos, de azért a látványosságot sem nélkülöző technikával. A többi fegyvernemben is komoly szerepet játszott a szovjet válogatott a világversenyeken s mindenki előtt világossá válhatott, aki hajlandó volt gondolkodni, hogy a sok és tervszerű edzés adta tudás és önbizalom többet ér a múlt visszaidézgetésénél. Szükség volt tehát a változtatásra, a saját erők (versenyzőgárda, edzőgárda) és a nemzetközi erőviszonyok gondos felmérése alapján készített helyzetképre, mint kiindulási alapra és arra az elhatározásra, hogy nem félünk alkalmazni a más sportágaknál már régebben kidolgozott ésbevált — a szovjet vívók által kiválóan demonstrált — korszerű felkészítési elveket a mi válogatott keretünknél sem. Melyek ezek az elvek? A sportoló csak akkor tud kimagasló eredményt elérni, ha felkészülése hosszabb időszakra (általában egy év, de lehet hosszabb is) terjed ki, s ezen az időszakon belül az edzés és versenyzés következetes, egymást kiegészítő, mindenkor a felkészülés érdekeit veszi figyelembe. Eszerint nincs merev követelményrendszerről szó, mert a módszerek változhatnak, csak az alapelvek meghatározó jellegűek. A másik alapelv az, hogy a fizikai-technikai-taktikai felkészülés kölcsönhatásainak következtében egységként jelentkeznek és egymástól elválaszthatatlanok. E két vezérfonalat követve készült a magyar válogatott 1968 elejéig. Vegyük elemzés alá az egész éves felkészülést. Edzésrendszerként a négyidőszakos felkészülést választottuk, a vívás jellegénél fogva szükséges (csekély) módosítással. Átmeneti időszak után kétoldali (fizikai-technikai) alapozással kezdünk. Ennek az időszaknak a feladata az általános és különleges erőnlét megteremtése, a vívó-technikai alapmozgások iskolázása és beidegzése hagyományos gyakorlatokkal. Felkészítési tervünk a következő időszakban tér el a más sportágakban meghonosodott elképzelésektől. Mi ugyanis a formába hozó időszakot is igen lényeges tanulási időszaknak tekintjük, mert a céltudatosan végzett asszóedzések és az e célból tervezett, kisebb felelősséggel járó versenyeken válik kamatoztatható tudássá versenyzőinkben az optimális körülmények között szerzett technikai tudás, így a szakmai tudás gyarapítására szánt