Budapesti tájékozódási futó szövetség tájékoztatója, 1975 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1975-02-01 / 1. szám

BUDAPESTI" TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ SZÖVETSÉG T­Á­JÉKOZTATÓ­JA VI* évfolyam l.sz. 1975* február hó Az új versenyév küszöbén most, amikor útjára bocsátjuk a Budapesti Tájékozódási Futó Szövet­ség 1975*évi versenyprogramját, egyúttal eredményes versenyzést, jó­­ munkát kívánunk szakosztályaink minden versenyzőjének és aktívájának. Az elmúlt év nem volt zökkenésmentes. Világbajnoki szereplésünk nem a várakozásnak megfelelően alakult. Ebből sokan - a meglévő hiányos­ságokon túlmenően - túlzott következtetéseket vontak le. Több szak­osztály megszűnt, illetve másokkal olvadt össze. Az általános és kö­zépiskolákban nem tudtunk úgy a fiatalok közelébe férkőzni, ahogy azt­­ 1976-ben elképzeltük. Mindezen tényezők következtében a sportág ber­keiben kissé pesszimista hangulat tapasztalható. Úgy gondoljuk, hogy a sportág 5 éves fejlesztési tervében egy kicsit több célt tűztünk ki .. magunk elé, mint amennyit lehetőségeink, körülményeink, a többi sport­ághoz viszonyított helyzetünk alapján meg tudtunk valósítani. Mindezek ellenére nem szabad túlzott következtetéseket levonni. Buda­pesten kis mértékben bár, de­ állandóan emelkedik az ifjúsági verseny­zők száma. Ugyanezt sok régi, nagy hagyományokkal rendelkező sportág nem mondhatja el magáról. Legrangosabb versenyeinken Indulók száma folyamatosan nő. Tudomásul kell venni, hogy nem vagyunk olimpiai sport­ág és így szélesebb körű elismerést, nagyobb nyilvánosságot csakis jobb eredmények elérésével tudunk kiharcolni. A BTPSZ m­ident megtesz annak érdekében, hogy az adott szintű állami­, társadalmi és sportvezetőink felismerjék a tájékozódási futásban rejlő lehetőségeket, fontos szerepét az ifjúság nevelésében és a felnőttek egészséges életmódjának kialakításában. Ugr­ószerű javulásra azonban nem s számíthatunk. De tovább kell folytatni eddigi munkánkat és szívósan lépésreől-lépésre kell előbbre haladnunk. A BT­VSZ Elnöksége ehhez a munkához kíván erőt, egészséget,sok sikert sportágunk valamenni vezetőjének és versenyzőjének.

Next