Tanácsok, 1950 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1950-10-15 / 1-2. szám
I ÉVFOLYAM ■& 1—2 SZÁM ■& BUDAPEST, 1950 OKTÓBER 15-ÉN A TANÁCSVÁLASZTÁSOKRÓL írta: RÁKOSI MÁTYÁS Az október 22-én megtartandó helyi tanácsválasztások a népi demokrácia alkotmányának megteremtése óta a legfontosabb lépést jelentik abban az irányban, hogy államunk hatalmának minden forrása és birtokosa még inkább és még teljesebben a dolgozó nép legyen. A helyi tanácsokról szóló törvényjavaslat azt mondja: „A szocializmus útján haladó Magyar Népköztársaság olyan államszervezetet épít, amely biztosítja a dolgozók tevékeny és állandó közreműködését az államhatalom gyakorlásában és az államigazgatás munkájában, közelebb viszi az ügyintézést a dolgozó tömegekhez de következetesen érvényesíti a szocialista törvényesség elveit.” Hogyan hajtjuk végre ezeket az elveket? Hogyan visszük közelebb a közigazgatást a dolgozó néphez? A régi közigazgatási rendszerben csak 1105 faluja az országnak volt önálló, a többi körjegyzőségekhez tartozott, ami annyit jelentett, hogy az ilyen községekben semmit elintézni nem lehetett. A törvény most 2805-re emelte fel az önálló közigazgatással rendelkező községek számát. Ezekben a helységekben lakik a falusi lakosság 97 százaléka. Nem szorul magyarázatra, hogy ezzel a közigazgatás közelebb jutott a földműves néphez. Ezenfelül az új tanácsok megválasztása után a minisztériumok feladataik egy részét átadják a megyei tanácsoknak, a megye eddigi feladatainak jelentékeny részét a járási tanácsokra bízza, a járás pedig a községi tanácsoknak ad át egy sor funkciót. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy több mint 40 közigazgatási szerv, amely azelőtt a megyék területén működött, a helyi tanácsok irányítása alá kerül és ezzel a felmerülő ügyeket közvetlenül a faluban az államhatalom helyi szerveinél, a tanácsoknál intézik el. A törvénynek ezek a rendelkezései, bár lényegesen csökkentik a régi hivatalos huzavonát, magukban véve még nem biztosítanák a törvény szándékát. A felszabadulás előtt az a körülmény, hogy egy község önálló volt, nem sokat használt az ottani dolgozó parasztságnak, mert a népellenes közigazgatás gondoskodott róla, hogy a dolgozó ember életét megkeserítse. Ezért fogadta remegő kézzel a dolgozó paraszt a községházára való behívást ezért lépett be rettegve és elfogadva a jegyzői hivatalba és ezért hallgatta alázatosan, meggörnyedt háttal a jegyző foghegyről odavetett fenyegető, megvető szavait. És mert az ügyek legtöbbjét a községben nem lehetett elintézni, a hatóságokkal való érintkezés legtöbbször véget nem érő látást-futást jelentett a járási székhelyre, a megyeszékhelyre, Ponciustól Pilátusig, a dolgozó néppel ellenséges közigazgatási bürokrácia útvesztőiben. Nem volt jobb a helyzet az akkori községi képviselőtestületekben, városi tanácsokban, megyegyűléseken, ahol a legtöbb adót fizetők, a kupecek, kortesek, a régi úri rend kiszolgálói vitték a szót. Dolgozó paraszt oda alig kerülhetett. A felszabadulással ez a helyzet természetesen változni kezdett. Meggyorsult ez a változás 1947—1948 után, amikor a dolgozó nép már keményen ült a nyeregben. Az ideiglenes tanácsok, melyek ez év nyarán alakultak, már egészen más levegőt vittek a közigazgatásba. De a döntő fordulatra csak most kerül a sor, a tanácsok megválasztásával, amikor az alkotmány megteremtette keretekbe százezrével áramlanak be a dolgozó nép legjobb képviselői. A törvény előírásának megfelelően október 22-én kereken 220.000 tanácstagot és póttagot kell választani. A választás lebonyolításánál, a különböző bizottságokban több mint 70.000 választó segítségére van szükség. Már ezek a számok is mutatják, hogy a tanácsok létrehozása százezrek közvetlen közreműködését követeli. A jelöltek pártállásának, szociális összetételének szemügyrevétele még jobban kidomborítja azt a tényt, hogy a dolgozó nép az, amely a tanácsok révén a maga teljességében bevonul a közigazgatásba. A jelöltek az egész dolgozó népünket átfogó Függetlenségi Népfront jelöltjei. Egyharmad részük népi demokráciánk vezető erejének, a Magyar Dolgozók Pártjának tagja. A többi más pártokhoz tartozik, vagy pártonkívüli. Szociális megoszlásukra nézve 55.000 a jelöltek közül ipari munkás, 132.000 dolgozó paraszt, 10.000 az értelmiségi, több mint 5000 a kisiparos és kiskereskedő, a többi alkalmazott és egyéb foglalkozású. A parasztjelöltek 80 százaléka egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt. A munkásjelöltek között ott vannak a legjobb újítók, az élmunkások, a sztahanovisták, azok, akik a termelésben, a kölcsönjegyzésben, a falujárásban, egyszóval a példamutatásban és áldozatkészségben az élen