Táncművészet, 1986 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1986-09-01 / 9. szám
Az utóbbi években szinte egymást követve ünnepük fennállásuk 30. vagy 25. évfordulóját a szlovákiai magyar néptáncegyüttesek. Tavaly a pozsonyi Szőttes, a CSEMADOK központi együttese, valamint az Ifjú Szivek ünnepelt, az idén pedig a kassai Új Nemzedék jubilál. Negyedszázada alakult meg a CSEMADOK helyi 2. számú szervezetének keretében az énekkar, az irodalmi színpad, valamint a néptánccsoport. (Igaz, már 1951-től működött egy magyar nyelvű tánccsoport Kassán.) Az Új Nemzedék megalapítói, illetve első művészeti vezetői Hemerka Olga, Illés Sándor és Stecz László voltak. A tánccsoport a hetvenes évektől kezdte felhívni magára a figyelmet. 1970-ben országos nagydíjat nyertek Zselizen, 1974-ben pedig megkapták a legmagasabb, „A” kategóriás minősítést. Ezek után elég hosszú szünet következett, legalábbis ami a sikereket, fesztiválgyőzelmeket illeti. Az újabb „fénykor” 1982- től számítható, amikor a jelenlegi művészeti vezető, Richtarcsik Mihály vette át a csoport irányítását. Csoport? Alig maradt néhány táncos a régi együttesből, az új vezetőnek tehát teljesen új táncosokat kellett nevelnie. Richtarcsik Mihály maga is fiatalember lévén, innen a harmincon, hamar szót értett javarészt diákokból, tinédzser korú szakmunkásokból toborzott táncosaival. Az eredmény alig kétéves kemény munka után meg is született. Tizennégy év után az Új Nemzedék 1984-ben nem kis meglepetésre ismét nagydíjat nyert Zselizen! Két éve különösen a rendkívül látványos és dinamikus, szatmári táncokból összeállított programjukkal arattak sikert. Azóta alaposan kibővült az együttes repertoárja, 1986. április 25. ezért is fontos dátum marad az együttes történetében. A negyedszázados jubileum tiszteletére ünnepi műsort adtak, melyre természetesen meghívták az együttes régebbi, alapító tagjait is. A huszonöt év alatt ez volt a tánccsoport második, egész estét betöltő estje. A Magyarbődi karikázóval kezdték (koreográfus: Nagyné Sarlós Ildikó), majd a lányokat követték a Szatmári táncok (koreográfus: Kaluz Árpád, illetve Richtarcsik Mihály), azután sorra az újabb koreográfiák: az Ugrós, a kalotaszegi, a kéméndi férfitáncok, majd a zempléni összeállítás. Szünet után egy olyan műsorblokk következett, melynek jelentős részét az idei, zselizi országos fesztiválra állították össze. Nos, azóta túl vagyunk már a zselizi verseny eredményhirdetésén, az Új Nemzedék ismét jelentős sikert ért el, második helyezést az összesen négy koreográfiát felvonultató versenyprogramjával. A legérettebb, és egyben legsikeresebb számként a zsűri és a közönség is a Regölés című koreográfiát értékelte, bár az Imregi karikázó, a Katonadolog és a Gömöri táncok is tetszést aratott. Az együttes a szó szoros értelmében „családon belül" oldja meg a koreográfiai feladatokat, hiszen jelenlegi repertoárjuk legnagyobb részét Richtarcsik Mihály és felesége, Furik Rita állítja össze, illetve tanítja be. Feltétlenül szólni kell a tánccsoport háromtagú táncházas kísérő zenekaráról, a Csámborgó együttesről. Valamennyi szlovákiai magyar kulturális fesztiválon részt vesznek, rendszeresen közreműködnek táncházakban Kassán és az ország más városaiban. Az idén tavasszal a budapesti Táncháztalálkozón is nagy sikert arattak műsorukkal. Az együttes vezetője, Kováts Marcell jelenleg Pozsonyban, az egyetemen néprajzot tanul, így „távirányítással" intézi a zenekar ügyeit, ám a fellépéseken valamenynyien szerepelnek. A tánccsoportnak jelenleg mintegy 45 tagja van. Külföldön csak nálunk, Magyarországon jártak, viszont többször is. Az Új Nemzedék a nevének megfelelően valóban az új nemzedék legfiatalabb tagjaiból áll. Ha továbbra is ilyen kitartással dolgoznak, még szép jövő állhat előttük. Dezső László A jubiláló kassai együttes (Richtarcsik Mihály felv.)