Táncművészet, 1988 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1988-04-01 / 4. szám

és Arlequin? Nemcsak a gyer­mekeknek fontos, hogy tudják, miért fehér a bohóc képe, és miért kockás Arlequin ruhája. Ezt a sorozatot mindenképpen az ismétlések fiókjában kelle­ne tartani! Január 10-én délután a sze­gedi körzeti stúdió és Buda­pest közös kapcsolásos mű­sort adott Csengetés címmel. Az ének-zenei nevelés helyze­téről, problémáiról volt szó. Ez az iskolatípus még Kodály Zol­tán életében úgy indult el, hogy a foglalkozásokba a nép­tánc, a népi játék is szervesen beépült, s ma már csaknem valamennyi zenei általános is­kolából száműzték. Nekünk is kellene a zenészekhez hason­ló módon és fórumokon csengetni! Végül kénytelen vagyok fel­róni két érdekes és „hiteles" táncadás lehetőségének elmu­lasztását. A Jubiláló magyar egyesületek c. dokumentumfil­met a Magyar Televízió öt tagú stábja forgatta az Amerikai Egyesült Államokban, a kinti magyar egyesületek történeté­ről, nemzeti értékeket őrző mai tevékenységüket is bemu­tatva. Bár több helyen szó esett a „népi tánccsoport", a „gyermekcsoport” munkájá­ról, egyet sem láttunk. Illetve Detroitiján Szatmári István és felesége lelkesen nyilatkozta: a velemi népművészeti tábor­ba készülnek, hogy többek közt néptáncokat is tanuljanak. Az általuk vezetett tánccso­portról csak egy fotót láttunk. Ezen „magyar ruhában” a szo­kásos tablóba rendezve moso­lyogtak reánk a lelkes tánco­sok. Ha már sikerül filmgéppel oly messzire jutni, nem csupán a nyilatkozók személyét kelle­ne megörökíteni, hanem azo­kat a táncokat is, amelyek min­den szónál jobban vallanak ar­ról, hogy milyen tánckultúrát őriznek, s vélnek ott távol „ma­gyarnak”. Kissé hasonló csalódás ért a Burját Autonóm Köztársaság­ról készített magyar útifilmben is. Míg a magyar forgatócso­port színes és ugyanakkor hi­teles képet adott a helyi tárgyi népművészetről, és hangsú­lyozottan elkülönítették ettől a népi iparművészetet, a film vé­gére került a „burját népi tánc”, vagyis tizenhat egyfor­ma növésű, tetőtől talpig egy­forma ruhába öltözött, egyfor­mán flitterezett leány, akik „keletiesen mojszejeves" ka­­rikázót adtak elő a skanzen­szerű háttér előtt. Hol voltak a korábbi kockákon bemutatott nagyhírű lótenyésztő férfiak? Ma már filmeseinknek is meg kellene érezniük, hogy nem az éppen kéznél lévő, jól fésült kultúrcsoport talpig egyforma leánykái jelenthetik a helyi „hi­teles tánchagyományt" . Mindkét földrajzi táj és nép­csoport oly messze van, s mindkettő más-más szempont­ból nagyon is fontos nekünk, miért ez a felszínesség és sie­­tősség ? S végül szóljunk egy testvér­­sportról, a műkorcsolyáról, mely a januári délutánokon és estéken szerzett örömet a szép mozgás híveinek. Gyak­ran ámulatba ejt, hogy a leg­jobbak a korcsolya szigorú szabályai ellenére sem csu­pán sportteljesítményt, hanem elismerésre méltó művészi produkciót is nyújtanak. A jég­táncban ismét bebizonyoso­dott, hogy a „jó öreg” balett­technika itt is kamatozik, amint azt a szovjet táncosok mindent elsöprő teljesítménye mutatta. Az 1988-as év januárja tehát jól kezdődött a táncot kedvelő televíziónézőknek. Kaposi Edit Janácek-Kylian: Sinfonietta

Next