Táncművészet, 1995 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1-3. szám
□Krams® Egy igazi megszállott Találkozás Bakó Gáborral Találkoztam egy fiatalemberrel. Táncos és koreográfus. Remek dolog táncolni látni őt. De az sem hétköznapi, ahogyan táncos pályájáról mesél. Illetve inkább az, ahogyan gondolkozik róla. Meg ahogyan éli az életét. — Nagyon csapongók a történeteimmel — mondja. Valóban belezavarodom, mi mikor volt. Már csak azért is, mert mindaz, amit elsorolt, nem férhet bele az ő huszonhat évébe. Vagy mégis ? — 1982-ben a testvérem, Géza vitt el Jeszenszky Endre mesterhez — kezdi —. Nagyon tetszett, ahogy a bátyám táncol és hogy sikerei vannak. Tizenöt éves voltam és irigy. Hetente kétszer mehettem jazzbalett órákra, de Jeszenszky a balettórára nem engedett be. — Szeretett volna oda is járni? — Persze, hisz ott volt Frenák Pali, Prókay Ancsa és Éva, meg többen olyanok, akik azóta már Párizsban vagy Chicagóban táncolnak. Bámultam őket. Azt, hogy milyen magasra emelik a lábukat, vagy hogyan feszítik át a spiccüket... — Miért nem engedte közéjük a mester? — Mert még nem voltam odavaló. Vettem büszkén a mellem, én a Jeszenszkyhez járok, s milyen ügyes vagyok. Aztán mégiscsak körbenéztem, utána meg magamra, még ki se tudtam nyújtani a térdem. Akkor elkezdődött a hajtás. Rájöttem, mekkora öröm, ha az ember táncol, meg hogy mekkora fizikai munka. Három hónap múlva újra kértem: a kezdők órájára hadd álljak be. Rendben. Irány a nagyok, Frenák és a többiek. Tőlük még mögöttük állva is lehetett tanulni. Közben a revütáncos képzőbe járt. A balett mellett szteppet tanult, akrobatikát, Graham-technikát, járt persze Jeszenszkyhez is, s hogy pénzt keressen, dolgozott az éjszakában. A Béke-Orfeumban táncolt tizenhét évesen — két és fél hónapig. Akkor azt mondta: ebből elég! Élettörténetének főszereplője a Jeszenszky-mester. Aki nem öregszik. Nyitott ember. Megismertette a világ sokféle táncirányzatával. Külföldi kurzusokat szervezett nekik. Amikor a Bakó-testvérek iskolát indítottak, hívásukra a „nagy név" beállt hozzájuk tanítani. A mestertől látta, hogy minden táncról szóló könyvet meg kell venni, mert mindenkitől lehet tanulni valamit. És hogy nemcsak jobbra, de balra is kell tudni triplát forogni, arról is a mester győzte meg. — Volt, hogy hozzámvágta a széket, de ezért én hálás vagyok! Ez az ember a mai napig mindenütt ott van. Eljön az önálló estemre, és elmondja a véleményét. Mi tetszett, mi nem volt jó. Nem görcsölteti az embert. Modern gondolatai vannak, ma is lelkesedéssel beszél a különböző stílusokról, miközben harmincévesek életuntak. Nekem ő példakép! Aztán megjelent Krámer György a mesternél, hogy találjon hat fiút, négy lányt a Jézus Krisztus Szupersztárba. — Kiválasztott és bekerültem a Rock Színházba. Oda, ahová nézőként állandóan jártam, hisz ott táncoltak a mester „jó tanítványai". Néztem az előadásokat, és csak bámultam. Beállt. A negyedik sorból hamar előrejutott az elsőbe. Aztán ő lett Judás Fekete Szelleme. Táncolt az Fvitában, majd a Nyomorultakban. Imre Zoltán meghívta az Operett Színházba Bartók Négy zenekari darabjába. Ott már ismerték Bakó Gábort, ugyanis bekönyörögte magát Géczy Éva mesternő balettórába. — Nagyon jól esett, hogy bizalmat kaptam Imre Zolitól, akire annyira fölnéztem. S „égtem", amikor a forgásoknál azt mondta a többieknek: „Látjátok, úgy kell csinálni, ahogy a Bakó!" Krámer meghívta a Vigadó-beli Exodus, majd az Idő című estjébe, s veszprémi bemutatójukba. Mekkora megtiszteltetés, hogy ott lehet a neve Metzger Márta, Király Melinda, Krámer, Lovas Pál mellett. Hogy odafigyelt rá Imre Zoltán és Lőrinc Kati. Reméli, hogy egyszer eljuthat hozzájuk hasonló szintre alázatban és színházszeretetben. Milyen szerencséje van, hogy találkozhatott Sólymos Pállal, aki negyvenhárom évesen olyan a színpadon, hogy a mai húszévesek is megirigyelhetnék. — Én ezzel az emberrel egy színpadon ugorhatok. Rám mosolyog, s az előadás végén megveregeti a vállam — már ezért megérte az egész... Kijár a Rock színházasokkal nyaranta Londonba musicaleket nézni, összespórolt pénzén Párizsba, hogy lássa, a kortárs tánc terén mi van a világban. Egy szép napon Miklós Tibor és Várkonyi Tibor fölkéri: készítsen koreográfiát az Evita felújításához. — Nekem kéne megcsinálni?! Hazamentem. Reggel hatig táncoltam a szobámban. Fölhívtam Malek Andreát, kérdeztem, segítesz? Megcsináljuk együtt? Azt mondta: meg kell csinálni. Eszelős munka kezdődött. Bizonyítani akartam. Ekkor szerettem meg igazán a színházat, amikor rájöttem, mennyi minden — műszak, világítás, díszlet, zenekar, hangszerelés, táncosok, ruha, cipő — kell, hogy együttesen működjön. Amikor Seregi László új táncosokat keresett a Macskákba, jelentkezett. Felvették. De visszamondta a tizenkilencéves „koreográfus úr", hisz hogyan is tudna egyszerre két helyen lenni. — Az Evitában a kezem alá adtak Várkonyiék huszonnégy embert. Százhalombattán próbáltunk. Közben meg fájt a szívem a Macskákért. Újabb üzenet Seregitől: Szakály György (!) szerepére, a Mefisztulészre várnak. Volt rá tizenegy napom. Szerencsém volt, az Evita-bemutató egy hetet késett. A Macskákat éjjel próbáltuk, Gajdos Józseffel ketten, váltva. Ő lesérült a bemutató előtt két nappal. Seregi: „Te fogsz beállni a premieren." Tessék?! Fotó: Papp Dezső