Táncművészet, 2003 (34. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 1. szám
megkérdeztük ! ...Csenterics Ágnes TV-rendezőt: miként kezd érdeklődni egy televíziós szakember a tánc iránt? Örömmel tapasztalhatta a művészetekre éhes tévénéző, hogy Tánc, tánc, tánc címmel 2002 novemberétől elindult egy táncműsor. Minden hónap utolsó hétfőjén az M2-n este 9 órától láthatók az aktuális táncbemutatók részletei és az alkotókkal készített színes riportok, 25 percben. Csenterics Ágnes rendező - Farkas László szerkesztővel, továbbá a Magyar Táncművészek Szövetségének vezetői, Kiss János és Török Jolán szakmai ajánlásával - érdekes és színvonalas műsort készít az amúgy is egyre emberszabásúbb oldalát mutató „királyi" televízióban. A rendezőnővel beszélgetve tudhatunk meg további részleteket. - Milyen költségvetéssel rendelkezik a műsor? - Ha arra kíváncsi, hogy alkalmanként, tehát havonta, mennyi pénzből gazdálkodhatunk, akkor máris mondom: mindössze négyszázezer forintból. Összehasonlításképpen egy másik, igaz, általános, kulturális műsornak hetente (!) kétmilliónyolcszázezer forint áll rendelkezésére. Holott abban többnyire egy stúdióban ülve beszélgetnek néhányan a kultúráról, a mi műsorunk pedig külső helyszíneken forgat, a néző az ott felvett előadásrészleteket láthatja, interjúkat hallhatja, az említettnél sokkal mozgalmasabban. Hja! A logika azt diktálná, hogy a miénk a költségesebb, de hát a televízióban kevés dolog logikus. - Igaz a hír, hogy mire megszoktuk, hogy van végre táncról is szó és (legfőképpen) kép, addigra máris a megszűnés veszélye fenyegeti a táncos szakma egyetlen rendszeres televíziós megjelenését? - Sajnos, igaz. Az átszervezések és a spórolási szándék megint egy olyan műsort akar eltüntetni, amely viszonylag olcsó, és csak ez foglalkozik a táncművészettel s a táncművészekkel. Reméljük, a tánc közelgő világnapja is segít meggyőzni az illetékeseket arról, hogy a Magyar Televízióban továbbra is helye van ennek a műsornak. - Az Ön stábja járt a Győri és Pécsi Balettnél, a Szegedi Kortárs Táncszínháznál. Elhozták nekünk Bécsből a Nurejev-kiállítást. Önök tudósítottak a Honvéd Táncszínház és a Budapest Együttes új bemutatóiról, s egy külön műsorban a Düsseldorfban élő-működő Vámos György egyik művét, az Opern am Rhein balettkara számára készített Le Sacre du Printemps-ját is láthattuk. Az alkotók is megszólalhattak mindannyiszor egy-egy mini-interjúban. Honnan jön egy televíziós szakember érdeklődése a tánc iránt? - Természetesen onnan, hogy kiskoromban én is tanultam táncolni, imádtam a balettot. De hát a Pécsi Nemzeti Színház közelében mit is akarhatott egy kislány? Zongorázni is tanultam, de humán érdeklődésem végül a Tanárképző Főiskolára vitt. Magyar-orosz szakos tanár lettem. Mégis hamar elkezdtem a televízióban dolgozni, és végigjárva az egész hierarchikus rendszert, minden részletét kitanultam a televíziózásnak. Még a Színművészeti Főiskola televíziós rendezői szakát is elvégeztem Keleti Márton osztályában. 1974-ben diplomáztam. Ettől kezdve - gyerekkori zongoratanulmányaimat is felelevenítve - szinte azonnal a zenei műsorok felé fordultam. - Ám ahol zene van, ott hamar megjelenik a tánc is a vizualitásra épülő televízióban! - Igen, és a - legalábbis televízió-rendezői szempontból boldog - nyolcvanas években számos látványos, zenés-táncos szórakoztató showműsort készíthettem. 1983-ban a Veszprémi Televíziós Fesztiválon, szórakoztató kategóriában, megnyertem a fődíjat a Fényes Szabolcs életét bemutató Egy Fényes Est című műsorral. A közönségdíjat is megkaptam, mégpedig azzal a Zsurzs Évával megosztva (Zsurzs az Abigél című filméért), aki mindig is példaképem volt. TÁNCMŰVÉSZET • 2003. 1. SZÁM 16