Táncművészeti Dokumentumok, 1987

Dokumentumok

Miss Duncan holnap szerdán másodszor lép föl színpadunkon. A színház bizonynyal holnap is megtelik. Ma remek virágkosarat nyújtottak föl neki, többször a lámpák elé tapsolták s előadás után a Nemzeti Casino vendégül látta a nagy tánczművésznőt. (y. —, Pécsi Napló, 1902. június 4.) Miss Isadora Duncan. Érdekes vendége van Szegednek, a híres californiai tánczpoéta, Miss Duncan, nővérével, Miss Lisbeth Duncan, ki most jött meg Rómából, Grosz Sándor­­ igazgató társasá­gában ma délután megérkezett és a Tisza-szállóban vett lakást. Miss Duncan most Temesvárról jött, ahol mesés sikert ért el, a zsúfolt színház közönsége állva tapsolt és éljenzett. Valóságos láz fogta el az embereket. Megérkezve szobájában fogyasztotta el a dejeunert, majd sétakocsizást tett, mely alatt meglepetésének adott kifejezést a város szépsége fölött. Mint egy gyermek tapsolt kezével, mert legnagyobb vágyát akarja kielégíteni, mert Budapesten azt mondták neki, hogy az igazi csár­dást csak Szegeden fogja látni. És miután rajongásig szeret mindent, ami magyar, betanulja Vörös­marty Szép Ilonkáját. Itt említjük meg, hogy a táncz-csoda ma nagyobb bevásárlásokat tett Sátor Pál divatáru üzletében. Többnyire orientális crep de chinée-szövetet vett s meglepetéssel jegyezte meg, nem is hitte, hogy Szegeden kap ebből a finom holmiból, amely a tánczához szükséges. Az első előadásra, mely iránt nagyon érdeklődik a közönség, az összes páholyok és jobb helyek le vannak foglalva. (I, Szegedi Napló, 1902. június 10.) Isadora Duncan A tiszaparti Múzsa-hajlék nyári álmát megzavarta egy tánczművésznő, aki Kaliforniában szüle­tett, ókori görög, meg klasszikus táncz-idylleket lejt, akit Budapesten fedeztek föl és aki a tánczmű­­vészetben eddig szokatlan dolgot, a meztelen lábbal való tánczolást kívánja meghonosítani. A bájos missről legendás hírek keltek szárnyra és e hírek azt regélték, hogy igazabb, nemesebb gyönyörűsé­get, tisztább élvezetet még eddig aligha nyújtott bárhol is a tánczművészet, mint aminőben akkor van részünk, ha a mezítelen lábú, érdekes amerikai leány művészetét figyeljük. E szózatos hírek al­kalmasak arra, hogy az érdeklődést a legmagasabb fokra felcsigázzák és a közönség a nyári meleg és a felemelt helyárak daczára is megtölti a nézőterét annak a helynek, hol Isadora Duncan meztelen lábbal lejti gracziez és plasztikus tánczait. Zsúfolásig megtelt a nézőtere a mi színházunknak is és a közönség izgatottan várta a pillanatot, amikor a bájos miss a színen megjelen. Miss Isadora Duncan megjelenése hódító. Mozdulatai bájosak és plasztikusak. Mosolygós arcza rendkívül beszédes, nem­különben a szeme is és taglejtéseivel tisztán, magyarázóan fejezi ki az érzelmek különféle skáláit. Sok poézis van a tánczmozdulataiban és ahogy elrejti tánczidilljeit, a maga tiszta egyszerűségében hódító. E tánczok azonban a rendkívüliségig nem emelkednek és a fő érdekességük abban nyilatko­zik, hogy Duncan nem a megszokott iskolát tánczolja. És hogy meztelen lábbal tánczol. Ez szokat­lan és izgató és tegyük mindjárt hozzá, hogy nem éppen esztétikus. Fő azonban, hogy érdekes, mert új és nem mindennapi. Az emberek szeretik az érdekes dolgokat, a nem mindennapi jelenségeket és miután miss Isadora Duncan térden felül való meztelen lába nem mindennapi látványosság, érthető az érdeklődés, a kíváncsiság. Nekünk azonban megrontja az illúziónkat a miss bájos, szubtilisan fi­nom tánczmozdulatainak látványosságában a meztelen lábszár látványa. Ez egy kissé sérti az esztéti­kai jó ízlést és megzavarja azt a tiszta hangulatot, amit különben előidéz a miss szobrász vésőjére ér­demes plasztikus mozdulataival, ritmikus tánczlejtéseivel. A közönség tetszéssel fogadta a kaliforniai tánczosnő szereplését és több ízben tapsolt, ám a hatás nem volt olyan nagy és intenzív, mint aminőt a hírek után várni lehetett. Duncan szereplését megelőzte felolvasása Molnár Jenő hirlapíró­­társunknak, aki színesen és hangulatosan megirt értekezést olvasott fel az ókori görög és klasszikus tánczokról. Élvezett előadását zajosan megtapsolták. (I: Szegedi Napló, 1902. június 13.) 90

Next