A Tanító, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

A kisiskolákat járva FARAGÓ LÁSZLÓ Várkonyi Margit a Vas Népe című megyei napilap 1980. október 8-i számában megjelent cikke késztetett írásra. Annyival is inkább, mivel az elmúlt hónapokban számos összevont osztályú tanulócsoportban látogathattam. Közelről láthattam az itt folyó pedagógiai munka feltételeit, a tanulók tevékenységét, tanítóik erőfeszítéseit, hogy az összevontság nehéz körülményei között is megvalósítsák az általános iskolai nevelés és oktatás tervében foglaltakat. Olvastam és hallottam elismerő mondatokat munkájukról, jogos és indokolatlan kritikát a részükre kiadott dokumentációról. Jártam „magukra hagyott” kisiskolákban is. Sok tapasztalat és tény, azonosságok és ellentmondások, megszűnő és esetenkénti újonnan nyíló, példamutató színvonalú és lehangoló környezetű „kisiskolák” feltételeinek és életének, jelenének és jövőjének néhány láncszemét — úgy vélem — még most, a tanév derekán kell megragadni. Mindenütt törődni kell velük, addig, ameddig egyetlen összevont tanulócsoport is létezik. Ismert tény, hogy a szerzőt idézzem: „Benne vagyunk egy folyamat zajlásában. Ez a folyamat... a hazai oktatási intézményhálózat és települési struktúra néhány sajátosságából táplálkozik. A háromezernél több településünk között legalább 6—10 százaléknyi az olyan, amelyben az elmúlt negyedszázad során a tanítás körülményeit túlhaladta az élet. Ha valljuk — mert így igaz —, hogy a szaktanári ellátottság javítása, az általános iskolák osztottságának teljessé tétele, a helyi hátrányok felszámolása az oktatáspolitika egyik döntő kérdése napjainkban, akkor számolni kell azzal is, hogy az osztatlan kisiskolák sorsa — fokozatosan — feltétlenül a felszámolás.” Mit mond a legfrissebb statisztika? Az 1980. október 1-i adatokat az előző évi statisztikával egybevetve figyelmet érdemlő megállapítások birtokába jutunk. Nézzünk néhány adatot! 1978. október 1-én az alsó tagozati összevont osztályú tanulócsoportok száma 1634, 1979-ben 1433, és 1980-ban 1290 volt. A felső tagozati osztályokból összevontaké a két utóbbi évben 184, illetve 164, az alsó és felső tagozati osztályból összevont tanulócsoportok száma 20-ról 14-re csökkent. A számok beszélnek, a tanulócsoportok számának fokozatos csökkenését mutatják. Ez a folyamat azonban arányaiban mérséklődött. Mit mutat az összevont osztályba járó tanulók létszámának az alakulása? 1978-ban 35 706, 1979-ben 30 669, míg 1980-ban 27 230 általános iskolás tanult az összevontság viszonyai között. A létszámalakulás csupán e három adatának összehasonlítása is lassúbbodó folyamatra utal. Ennek különböző okai lehetnek. Én csak az iskola aspektusából nézem e problémát. — A körzetesítés, illetve a néptelenedő kisiskoláik megszüntetése — különböző okokból — nehezebb feladattá vált. A meglevő részben osztott, kis létszámú, illetve osztatlan iskolák olyan helyen települtek, amelyek egy részét csak földúton lehet megközelíteni. Autóbusz ide nem jár ki, de egyéb közlekedési eszközzel is csak túlzott nehézségek árán lehet a körzeti általános iskolába eljutni. A tanulók diákotthoni elhelyezése helyileg nem valósítható meg. — A körzeti általános iskolák egy része zsúfolttá vált. Az elkövetkező tanévek növekvő gyermeklétszáma miatt javulás nem várható. — Egy-egy kis település lakossága ragaszkodik a megszokott iskolához és pedagógushoz, aki a közművelődési feladatokat is ellátja. Figyelmet érdemlő szempont! E néhány kiragadott indokból is következik, hogy a jövőben még inkább nem lehet a körzetesítésnek semmiféle mechanikus útja-módja. Mi történjék tehát a kisiskolával? A bevezetőben hivatkozott szerző a következőket írja: „Körzetesíteni, kisiskolák sorsa felett dönteni, sok helyen igen nehéz, bonyolult feladat tehát. Sürgetnek és érvelnek az általános iskolai oktatás fejlesztését szorgalmazó helyes oktatáspolitikai elvek — egyidejűleg megfontoltságra és minden érv kellő mérlegelésére köteleznek azok a helyi körülmények, amelyeket egyféleképpen lehet csak vizsgálni: mi szolgálja legjobban a gyerekek érdekeit. Melyek azok a lépések, amelyeket elegendő — és gazdaságosabb talán megtenni? Előfordulhat, hogy a kisiskola fenntartása korántsem gátló döntés. Másutt, netán a szomszédos megyében, az ellenkező előjelű intézkedés bizonyul célszerűbbnek.” Meggyőződésem, hogy az idézett gondolatokkal az olvasó is azonosul. Való igaz, hogy körzetesíteni, kisiskolák sorsa felett dönteni sok helyen igen nehéz, bonyolult feladat. Éppen a kistelepülések elnéptelenedése folytán különféle szervezeti formákban tanítják a gyermekeket. Például jártam olyan volt körzeti általános iskolában, ahonnan a 4. osztályosok már az általános iskolai diákotthon lakóiként önálló tanulócsoportban végzik tanulmányaikat. A megmaradt gyermekekből (három kisközségből) egy összevont 1—2. osztályú tanulócsoportot szerveztek 10 fővel, az önálló 3. osztály a közeli község iskolájában tanul. Ahol ez az iskola települt, ott a városkörnyéken és járásban elvként irányadó, hogy a megmaradt három osztályból az működik önálló csoportban, ahol viszonylag több a gyermek. Másutt azzal a tudatos szervezéssel találkoztam, hogy mivel a kicsi gyerekeket nem utaztatják, ezért összevont 1—2. osztályú tanulócsoportot szerveztek, s így a legkisebbek helyben tanulnak. A 3. és a 4. osztályosok a közeli község önálló osztályába járnak. A felső tagozati tanulmányaikat majd a körzeti általános iskolában folytatják. Olyan tervekről is hallottam, hogy három közeli község kisiskolásainak az oktatását úgy tervezik, hogy a körzeti általános iskolában tanulnak majd az 1. és 4. osztályosok, a másik községben valamenynyi 2., és a harmadik település iskolájában az összes 3. osztályos tanuló. Az egyik helységből a másikba autóbusszal közlekednek a tanulók. Mindhárom helyen önálló tanulócsoportba járnak majd a gyerekek. Ez valóban előny ... Miközben keresik a kis településeken maradt tankötelesek iskoláztatásának legjobb szervezeti kereteit, eközben mintha néhány fontos elvről megfeledkeznének a szervezők. Például arról, hogy az 1., de még a 2. osztályos tanulók utaztatására is csak végső esetben kerüljön sor. Nem lehet ezeket