Tanító, 2000 (38. évfolyam, 1-10. szám)
2000-01-01 / 1. szám
Pedagógia anno a régi iskolák mának szóló üzenete Megfelelés a kor kihívásainak NAGYNÉ MALICSEK ÁGNES A budapesti Dohány Utcai Gyakorló Általános Iskola fennállásának 125. évfordulója kapcsán kezdtem el iskolatörténettel foglalkozni. A régi polgári iskolai évkönyveket, almanachokat böngészve érdekes kezdeményezésekre bukkantam, s bepillantást nyertem a hajdani tanárok pedagógiai munkásságának mindennapjaiba. A kutatómunka során olyan értékekre bukkantam, melyek napjainkban is eredményesen használhatók, mértékadók lehetnek. Milyenek voltak akkoriban a diákok? Milyen elvek szerint működött egy iskola? Mi számított értéknek? Melyek voltak az osztályozás alapelvei? Hogyan éltek a tanárok? Milyen kérdések foglalkoztatták őket? Egyáltalában mi volt a polgári iskolai képzés lényege, s mi volt ezeknek az intézményeknek a társadalmi jelentősége? Miként tudták összhangba hozni a hagyományos értékeket a változó társadalmi igényekkel? Ezek a kérdések napjaink iskoláinak működését is meghatározzák, különösen most, amikor a lágyabb tartalmi szabályozás bevezetése jelentős átalakulást von majd maga után az oktatásügyön belül. Az iskolarendszer reformja úgy válhat igazán hatékonnyá, ha a hagyományokat az alapvető értékek átörökítése által sikerül a modern kor igényeivel összeegyeztetni. E realitás kiváló példái voltak a polgári iskolák. Érdemes megismerkednünk haladó törekvéseikkel. . Kövessük nyomon, milyen társadalmi igény hívta életre ezt az iskolatípust, és hogy hogyan igyekezett megfelelni ennek az elvárásnak. A polgári iskolák kialakulása A magyarországi iskolák a középkorban a nyugat-európai gyakorlatot követték. Az ún. városi iskolákban például az alaptárgyakon kívül a diákokat gyakorlati ismeretekkel is felvértezték. A magyar oktatáson belül hosszú ideig csupán a protestáns intézményekben voltak fellelhetőek reformkezdeményezések, így hatalmas előrelépésnek tekinthető, hogy a szatmári békét követően törvénybe iktatták a király felügyeleti jogát az iskoláztatás felett. Mária Terézia reformja A XVIII. században a gazdasági, társadalmi átalakulás következtében azonban elengedhetetlenné vált az oktatásügy reformja. Mária Terézia a „Ratio Educationis”-ban többek között a gyakorlati képzés problémáját is rendezni kívánta. Szigorúan előírta, hogy a nagyvárosi iskolák kitűnő teljesítményt nyújtó diákjai számára mértant és rajzot is kell rendkívüli tárgyként tanítani. A szakirányú oktatást a grammatikai iskolákban kívánta megvalósíttatni azáltal, hogy ott latint, írást, számtant, sőt természetrajzot, földrajzot és történelmet oktattak, továbbá megismertették a tanulókat a különféle pénznemekkel, valamint a súlyok és mértékek rendszerével is. A továbbtanulni nem szándékozó növendékek számára az előbb említett tárgyakon kívül speciális képzést írt elő, mely a gyakorlati geometria, a földmérés, valamint a legfontosabb, iparűzéssel és kereskedelemmel kapcsolatos törvények oktatását foglalta magában. Mintaiskola Szarvason Az oktatási törvénnyel majdnem egy időben, 1779- ben hozta létre Tessedik Sámuel „szorgalmassági iskoláját” Szarvason. Ezen egyedülálló intézményben négyéves, koedukált, szakosított képzés keretén belül fizikát, fogalmazást, mezőgazdaságtant oktattak. Ez utóbbi tantárgy magában foglalta az összes ismeretet a „korszerű” gazdálkodástól kezdve a terményértékesítésen keresztül az ipari feldolgozás technológiájának ismertetéséig. Később a tananyagot kibővítették, így anatómiát, építészetet, közrendészetet, pénzügyi és kereskedelmi ismereteket, kémiát, sőt neveléstant is tanulhattak itt a növendékek. Néhány évvel a „szorgalmassági iskola” megalapítása után (1785-ben) evangélikus lelkészek a német ajkú városi polgárság igényeinek figyelembevételével Pozsonyban megszervezték a Bürgerschulét, mely 40 éven keresztül működött, s ahol a diákokat az alapképzésen túl közéletbeli fogalmazványok írására is megtanították. E haladó szellemű kezdeményezés hamarosan több követőre talált, elsősorban Sopronban, ahol már egészségtant is oktattak. A gyakorlati képzés még szélesebb körűvé vált a XIX. század elején, amikor Ferenc császár azzal párhuzamosan, hogy a grammatikai iskolákban eltörölte a rendkívüli tárgyak tanítását, az elemi 3. osztályában az ipari pályákra készülők számára kötelezővé tette az építészet alapelemei, a technológia, a kereskedelmi ismeretek oktatását. Ez az intézkedés azonban hosszú távon nem bizonyult elég hatékonynak. Máig ható rendelet az Entwurf 1850-ben új közoktatási rendeletet (Entwurf) bocsátottak ki. Ez az új szabályzat az addig 6 éves gimnáziumi, valamint a bölcsészettudományi kar kétéves kötelező filozófiai évfolyamának ötvözése által a gimnáziumot 8 osztályossá bővítette, s az itt folytatott tanulmányok lezárását érettségi vizsgához kötötte. A középfokú oktatáson belül a gimnáziumok az egyetemi tanulmányok előkészítését szolgálták, az ezzel párhuzamosan működő reáliskolák pedig a magasabb fokú szakemberképzést alapozták. A két intézményforma közt óriási volt a különbség, s ez a tény újabb reform bevezetését tette szükségessé. Mérföldkő az oktatásban, 1868 Néhány évvel az Entwurf bevezetése után báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter Trefort Ágoston javaslatára 25 tagú bizottságot állított fel egy új oktatási törvény előkészítése céljából. A bizottság tagjai Csengery Antalt kérték fel az új képzési forma létrehozásával kapcsolatos törvényjavaslat elkészítésére, mivel ő e témában előzőleg figyelemre méltó tanulmányt tett közzé a „Budapesti Szemlé”-ben. Csengery hamarosan kidolgozta polgári iskolák létrehozását célzó indítványát, melyet a bizottság elfogadott, s ami az 1868-as népiskolai törvénybe is beiktatásra került. Az új képzési forma fő feladataként a középosztály általános műveltséggel való felvértezését jelölték meg. A vonatkozó paragrafusok értelmében a polgári iskolákat felekezeti különbség nélkül kellett felállítani külön a fiúk és külön a lányok számára. Az előbbieknek 6, az utóbbiaknak 4 éves képzést biztosítottak. Sajnos a törvény nem rendelkezett a polgári iskolai tanárok képzéséről, így kezdetben problémát jelentett, hogy nem voltak speciálisan erre a feladatra felkészített pedagógusok. Csak a különféle képzési alternatívák gyakorlati alkalmazását követően — a törvény bevezetése után 60 évvel (1928-ban) hozták létre a négy évfolyamos Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolát, ahol a hallgatók nem csupán elméleti oktatásban részesültek, hanem folyamatosan tanítási gyakorlatokon vettek részt. 1