Tanító, 2008 (46. évfolyam, 1-10. szám)
2008-01-01 / 1. szám
Párhuzamos történetek a partnerség titkaiból Visszatérő, súlyos probléma — az agresszivitás CSILLAG FERENC Nem tudom, ki hogy van vele, de hosszú pályám alatt a napi munkámban leginkább az agresszivitás okozta a legtöbb és legsúlyosabb gondot. Ez a jelenség egyre nagyobb erővel tör elő. Kortünet ? Úgy gondolom, ha ezzel intéznénk el a kérdést, akkor olybá tűnne, mintha legyintenénk a dologra. Tudtam, amikor először láttam az egyik kereskedelmi csatorna kvízjátékát, s benne a feketébe öltöztetetett műsorvezetőt, hogy valami olyannak voltam a szemtanúja, amelyről sejtettem: jelenség lesz. Évek teltek el, ma már más a szórakoztatási ideál, de a rövid, felkiáltó mondatos, ellentmondást nem tűrő utasítások maradtak. Maradt az üzletben, a közlekedésben, maradt a kapcsolatrendszerben, gyerekek és gyerekek, de felnőttek és gyerekek között is. Mintává lett. Nem tudtam megszokni, de nem is igen akarom! Ezek a gondolatok ötlöttek fel bennem, amikor egy iskolában az itt leírt első történetet mesélték el nekem, a vendégnek a kollégák, s vártak valamiféle tanácsot, segítséget. Brigitta története óhatatlanul felidézte bennem Alex alakját is régebbi emlékeimből, aki mindenkor elszenvedőjévé vált társai agresszivitásának. Hogy ki válhat áldozattá, örök vesztessé, azt napjainkban már egy külön tudomány, a viktimológia kutatja. Mindenesetre az örök vesztes, az áldozat szerepe legalább olyan személyiségromboló, mint az erejével folytonosan visszaélőé. Tehát Brigitta is, Alex is naponta éli át az agresszivitást, de a különbség igen nagy: az egyik szeretné magára irányítani a figyelmet, a másik szeretne kilépni az őt körülvevő világból. Valóban ez az alapképlet? Brigitta, akitől mindenki fél A lány hetedik osztályos, igen-igen gyengén tanuló gyerek, aki már az előző tanévben is hetedikes volt. Nem annyira az eszével, sokkal inkább a szorgalmával van a baj — nem, ez a szó itt nem pontos —, a hanyagsága okozza körülötte az állandó vitát, feszültséget. Felületes, jelenleg érdektelen, motiválatlan. Sajnos egyetlen felnőtthöz sem kötődik. Megjelenése feltűnő, hollófekete öltözékben jár, a haját is sötétre festette, s itt-ott a saját kezével nyírta fel. Néhány osztálytársának tetszik a megjelenése, de követője még nem akadt. Nincs olyan tanóra, ahol ne marasztalnák el az el nem készített feladatokért, az el nem hozott felszerelésért. Ilyenkor Brigitta megvonja a vállát, ezzel jelzi, hogy részéről az ügy lezáratott. Előéletéről annyi tudható, hogy az alsó tagozaton még a középmezőnyben volt, nem emelkedett ki, de nem is maradt le. Sok barátnője volt, élték a maguk életét, össze-összekaptak, időnként veszekedtek, de a konfliktusok gyorsan feloldódtak, s minden ment tovább a maga útján. Öccse, aki két évvel fiatalabb, s szintén az említett iskola tanulója, már az iskolába lépésekor kitűnt szorgalmával, aktivitásával, majd később sikeres szerepléseivel. Brigitta soha nem kereste meg testvérét, s ha egyszer-egyszer találkoztak, akkor sem akart tudomást venni a fivéréről. A tanítók nem is igen foglalkoztak a problémával. A gyerekek édesanyja időnként részt vett a szülői értekezleteken, de passzív hallgatója volt ezeknek a programoknak. Valamikor a negyedik osztály végén az tűnt fel Brigitta tanítójának, hogy az addig hangos, ám soha nem durva Brigitta egyre útszélibb stílust honosított meg. Sikk volt az ő követése. A tanítónő olyan mondatokat is hallott, amelyeket hosszú pályafutása alatt még soha. S a mondat tartalmán túl, leginkább az volt a legfeltűnőbb, hogy hihetetlen indulatok húzódtak a mondatok végén. Brigitta minden mondata csakis felkiáltójelekből állt. Egy alkalommal meg is kérdezte: — Hol tettél szert ezekre a mondatokra, kitől tanultad ezeket a kifejezéseket? — Mire gondol? — talán ez volt az első olyan mondat, amivel már felnőttet is megbántott. — Nem beszélek én csúnyán, csak úgy, ahogy a barátaim beszélnek egymás között. Azok nagyon klassz srácok! — Mennyi időt töltesz a téren? 1