Tanító, 2008 (46. évfolyam, 1-10. szám)

2008-01-01 / 1. szám

Párhuzamos történetek a partnerség titkaiból Visszatérő, súlyos probléma — az agresszivitás CSILLAG FERENC Nem tudom, ki hogy van vele, de hosszú pályám alatt a napi munkámban leginkább az agresszivitás okozta a legtöbb és legsúlyosabb gondot. Ez a jelenség egyre nagyobb erővel tör elő. Kortünet ? Úgy gondolom, ha ezzel intéznénk el a kérdést, akkor olybá tűnne, mintha legyintenénk a dologra. Tudtam, amikor először láttam az egyik kereskedelmi csatorna kvízjátékát, s benne a feketébe öltöztetetett műsorvezetőt, hogy valami olyannak voltam a szemtanúja, amelyről sejtettem: jelenség lesz. Évek teltek el, ma már más a szórakoztatási ideál, de a rövid, felkiáltó mondatos, ellentmondást nem tűrő utasítások maradtak. Maradt az üzletben, a közlekedésben, maradt a kapcsolatrendszerben, gyerekek és gyerekek, de felnőttek és gyerekek között is. Mintává lett. Nem tudtam megszokni, de nem is igen akarom! Ezek a gondolatok ötlöttek fel bennem, amikor egy iskolában az itt leírt első történetet mesélték el nekem, a vendégnek a kollégák, s vártak valamiféle tanácsot, segítséget. Brigitta története óhatatlanul felidézte bennem Alex alakját is régebbi emlékeimből, aki mindenkor elszenvedő­jévé vált társai agresszivitásának. Hogy ki válhat áldozattá, örök vesztessé, azt napjainkban már egy külön tudomány, a viktimológia kutatja. Mindenesetre az örök vesztes, az áldozat szerepe legalább olyan személyiség­­romboló, mint az erejével folytonosan visszaélőé. Tehát Brigitta is, Alex is naponta éli át az agresszivitást, de a különbség igen nagy: az egyik szeretné magára irányítani a figyelmet, a másik szeretne kilépni az őt körülvevő világból. Valóban ez az alapképlet? Brigitta, akitől mindenki fél A lány hetedik osztályos, igen-igen gyengén tanuló gyerek, aki már az előző tanévben is hetedikes volt. Nem annyira az eszével, sokkal inkább a szorgalmával van a baj — nem, ez a szó itt nem pontos —, a hanyagsága okozza körülötte az állandó vitát, feszült­séget. Felületes, jelenleg érdektelen, motiválatlan. Saj­nos egyetlen felnőtthöz sem kötődik. Megjelenése feltűnő, hollófekete öltözékben jár, a haját is sötétre festette, s itt-ott a saját kezével nyírta fel. Néhány osztálytársának tetszik a megjelenése, de követője még nem akadt. Nincs olyan tanóra, ahol ne marasztalnák el az el nem készített feladatokért, az el nem hozott felszerelésért. Ilyenkor Brigitta megvonja a vállát, ezzel jelzi, hogy részéről az ügy lezáratott. Előéletéről annyi tudható, hogy az alsó tagozaton még a középmezőnyben volt, nem emelkedett ki, de nem is maradt le. Sok barátnője volt, élték a maguk életét, össze-összekaptak, időnként veszekedtek, de a konf­liktusok gyorsan feloldódtak, s minden ment tovább a maga útján. Öccse, aki két évvel fiatalabb, s szintén az említett iskola tanulója, már az iskolába lépésekor kitűnt szorgalmával, aktivitásával, majd később sike­res szerepléseivel. Brigitta soha nem kereste meg testvérét, s ha egyszer-egyszer találkoztak, akkor sem akart tudomást venni a fivéréről. A tanítók nem is igen foglalkoztak a problémával. A gyerekek édesanyja időnként részt vett a szülői értekezleteken, de passzív hallgatója volt ezeknek a programoknak. Valamikor a negyedik osztály végén az tűnt fel Brigit­ta tanítójának, hogy az addig hangos, ám soha nem durva Brigitta egyre útszélibb stílust honosított meg. Sikk volt az ő követése. A tanítónő olyan mondatokat is hallott, amelyeket hosszú pályafutása alatt még soha. S a mondat tartalmán túl, leginkább az volt a legfeltűnőbb, hogy hihetetlen indulatok húzódtak a mondatok végén. Brigitta minden mondata csakis felkiáltójelekből állt. Egy alkalommal meg is kérdezte: — Hol tettél szert ezekre a mondatokra, kitől tanultad ezeket a kifejezéseket? — Mire gondol? — talán ez volt az első olyan mondat, amivel már felnőttet is megbántott. — Nem beszélek én csúnyán, csak úgy, ahogy a barátaim beszélnek egymás között. Azok nagyon klassz srácok! — Mennyi időt töltesz a téren? 1

Next