Tanító, 2013 (51. évfolyam, 1-10. szám)
2013-10-01 / 8. szám
Kertesei Éva Irányzatok a külföldi zenei nevelésben Kitekintés A folyamatosan megújuló hazai zenei nevelés sokszínűségének ismerete mellett érdemes kitekinteni a nagyvilágba is. Bepillantani a külföldi zenei nevelési elképzelések világába is. Fontos közös vonásokat fedezhetünk fel ezekben a módszerekben. Elsőként kell említenünk, hogy a zenei és az általános műveltség elsajátítását a gyermekekkel való foglalkozásokon egyaránt fontosnak tartják. A tanulási folyamat irányításában egyidejűleg van jelen az alaposság és a kreativitás. Nagy szerepet tulajdonítanak az aktivitásnak, a személyes kontaktusnak. Régi zenékből vett példákra építenek és a zenei átélés, a memóriafejlesztés fontosságát hangsúlyozzák. A fentiekben - röviden - összefoglalt jellemzők gyakorlati megvalósulását néhány jelentősebb irányzat lényegének felvázolásával mutatjuk be, esetenként kiemelve a hazai gyakorlattal való párhuzamokat. ■ Emile Jaques-Dalcroze (1865-1950) A ritmikai képzés fontosságát, elsődlegességét emelte ki a zenei nevelés korai időszakában. Célja, hogy a zene segítségével összhangba hozza az egyén értelmi és testi képességeit. Ehhez a ritmikát, a ritmikus tornát, a mozgást hívja segítségül, amelyet az euritmika megnevezéssel illet. Álláspontja szerint a mozgásukon keresztül látni, miként érzékelik a tanulók a zenét. Megfigyelik a zenei folyamatokat, saját maguk számára értelmezik azokat, majd érzékenyen kifejezve, mozgással reagálnak a hallottakra. A képzelet, a kreativitás, a temperamentum mind befolyásolja a gyermeki kifejezés gazdagságát. Ez a ritmikafoglalkozás a zenetanítás kiegészítője. (A magyar zeneoktatásban is azt valljuk, hogy minden zenetanulást a ritmussal kell kezdeni, az időbeliség összerendezi a folyamatokat.) A zenei előképző időszakában az euritmika mellett a zenei átélés, beleélés gyakorlása is elkezdődik. Ennek jelentősége abban áll, hogy a hallott zenék átélése előkészíti a gyermekeket a későbbiekben majd általuk megszólaltatott művek előadására. Következésképpen a zene átélése is tanítható. Mindehhez olyan egyszerű feladatokat végeznek a tanulók, hogy például kijárják a mérőt, a ritmusokat a más-más tempókban megszólaló zenékre. Ehhez tanári improvizáció, vagy klasszikus zeneművek részletei, de akár afrikai dobzenék is alkalmasak lehetnek. A mozgásokban a zenei gesztusok is kifejezésre jutnak, sokszor a tanulók különböző eszközöket használnak a kifejezés segítésére (dob, labda, kendő), máskor pedig a karjukkal „vezényelve” jelzik az ütemek hangsúlyos és hangsúlytalan helyeit a különböző ütemformákban, miközben szól a zene vagy éppen ők énekelnek. A ritmussal való foglalkozásban használják az úgynevezett antik elméletet, amikor a műben előforduló legkisebb érték lesz a mérő. (Ez egy átmeneti lehetőség nálunk is az alsó tagozatos zenei nevelésben, amellyel segítjük a ritmikai arányok tudatosítását. A tanulók könnyebben megértik, hogy valaminek hányszorosa egy hosszabb érték, mint azt, hogy a rövidebb hányad része a hosszabbnak.) A zenei írás-olvasás elsajátításában eleinte az egyszerű ritmusok tanításakor csak úgynevezett morzejeleket használnak, azaz rövid és hosszú értékeket jelölnek; a dallamírásban a történeti kottaírást követik a vonalrendszer fokozatos bevezetésével. Már a kisgyermekkorban egy alkalmazni képes tudást igyekeznek kialakítani a tanultak felhasználásával. ■ Maria Montessori (1870-1952) Pedagógiai koncepciójában a gyerekek zenei nevelésének célja a jó zenehallgatóvá nevelés. Ehhez azonban ki kell fejleszteni zenei intelligenciát, amely csak a zenei tevékenységeken keresztül valósulhat meg. Ezek rendszerében - a zene más-más aspektusa felől megközelítve - a különböző tevékenységek mind ugyanazt a távoli célt szolgálják. Az énekléshez mozgás is társulhat, amely bizonyos esetekben spontán módon valósul meg, más esetekben konkrét tánclépések elsajátítását jelenti. Ugyanazon zenei anyag több érzékszerv általi megtapasztalása az elsajátítás folyamatában segíti az alaposabb, pontosabb és egyben gyorsabb megtanulást.