Taps, 1988
1988-06-01
ELENETEI, AVAGY Jókai Mór házassága Folyó hó 30-án esküszöm Laborfalvi Rózával, az én násznagyom Nyáry Pál, az övé gr. Ráday. Hiszem, hogy Isten áldása leend e lépésemen, s hogy kedves anyámé sem fog elmaradni.” (Jókai édesanyjának) 1848. augusztus 25. Özvegy Jókainé lányával azonnal Pestre indul, és fölkeresi Petőfit, akinek „legelső dolga volt arról beszámolni, miért vette magának azt a bátorságot, hogy segítségül hívja a szerető anyát és nővért. Kétségbe kell esnem látva, mint keríti hatalmába az én egyetlen jó Marcimat az a személy, kinek az a legkisebb hibája, hogy a fiúnál másfél évtizeddel idősebb. De az már tűrhetetlen, hogy van neki, hajadon létére, egy tizenöt éves leánya. .. Ezt nem akarja elhinni az elvakított áldozat, mert mióta ki van vetve a háló szegény Marcira, a leányt betette anyja egy leánynevelő intézetbe. ..” (Váli 52.) Ugyanaznap az anya és a nővér elviszik Jókait abba az intézetbe, ahol Laborfalvi Róza elhelyezte lányát. 1848. augusztus 25. „Szerencsésen megérkeztünk. Móricnak ünnepélyes ígéretét bírjuk, hogy szerencsétlen akaratáról lemond.” (Jókay Eszter férjének, Váli Ferencnek) 1848. augusztus 26. A visszahódítottnak vélt ifjút keresik saját lakásán, de Petőfi Laborfalvi Rózánál sem találja. „Nagymamácskám csak a kezeit tördelte tanácstalan kétségbeesésében, de kedves anyám azt tartotta, hogy csakugyan érte kell menni. . . a Svábhegyre... A nagy nehezen feltalált lakáson azt mondták: Falura utazott őnagysága.. (Váli 58.) 1848. augusztus 26-29. „Hogy pedig Móricot nem találta Petőfi és Károly úr (Jókai testvére) Pesten, annak az az alapos oka volt, mert amikor a svábhegyi villából menekült Petőfi és Eszter (nővére) elől, meg sem állott szíve választottjával csak Piliscsabán. Gondolták, hogy ott lesznek a legjobban elrejtve. Onnan írtak Szigligetiéknek, hogy a még szükséges okmányokat szerezzék meg és küldjék gyorsan.” (Mikszáth 130.) 1848. augusztus 29. „Jókai Mór, az Életképek humordús szerkesztője nőül vette legjelesebb színművésznőink egyikét: Laborfalvi Rózát. Örökös mézesheteket kívánunk a lelkes párnak.” (Népelem, 1848. szeptember 4.) III. felvonás 1848. augusztus vége. „Hogy egy ilyen. . . nőért reverzálist adtál, értesültem, s hogy véreid elől bujkáltál, lapodat édesanyám visszaküldte, ezúttal nem kell többé, nem lesz okod előlünk elrejtőzni.” (Jókay Károly - Jókai Mórnak) 1848. szeptember 6. „Tisztelt asszonynéném! A küldött egyetmást szíves köszönettel vettük. Laborfalvi Móricról nem sokat tudok, a régi barátság tökéletesen kettészakadt köztünk és örök időre.” (Petőfi Sándor - Jókai édesanyjának) 1848. szeptember „Azért, hogy anyánkat megcsaltad, én tégedet soha el nem hagylak.” (Jókay Károly - Jókai Mórnak) 1849 tele, Debrecen „A szobánkban volt belül fűtőkemence: annak a tüzénél az én feleségem (a magyar színművészet csillaga) olyan szépen megfőzte az ebédet, négy tál ételt, egyiket a másik után, hogy én soha életemben annál jobbat nem ettem. Milyen túrós csuszát tudott gyártani Gertrudis királyné!” (Jókai: Az én életem regénye 30.) 1849. május „Arra a hírre aztán, hogy Pestet bombázzák, rögtön hazajött a feleségem. Ha baj van, akkor itt a helye az ura mellett.” (Jókai: Az én életem regénye 100.) 1849. május 5. „Csak egy kérésem van kegyedhez: szeresse nőmet, mert megérdemli, mert amit ő tett énértem, azt nem tette nő férjéért soha.” (Jókai édesanyjának) 1849. július 8. „Csodálatos volt, hogy az orosz ellenségtől nem rettegtünk olyan nagyon, mint az osztráktól. A feleségem aztán gondoskodott az úti ellátásomról...” (Jókai: Az én életem regénye 124.) 1849. szeptember „Esztendő óta nem láttuk egymást, és hihetőleg sohasem fogjuk látni többet. A balsors, mely üldözése alá vett, úgy hiszem, hogy kiengesztelte kegyedet irántam. .. Nem akarnak anélkül meghalni, hogy kedves anyámmal még egyszer szólhassak és megtudhassam, hogy a kegyed átka fogott-e ennyire rajtam, és megkérhessem, hogy azt vegye vissza rólam. Hiszen ha nem volna, otthagytam volna ezt a világot. ..” (Jókai édesanyjának) Miskolc, 1849. szeptember. 8. „. .. az ember vagy megőrült már irántadi szerelmében, vagy ezután fog megőrülni, de szokni sehogy se tud az árvasághoz azon boldogság után, melyet általad tanult ismerni.” (Jókai - Laborfalvi Rózának) 1849. október. „Édes fiam, még énbennem meg nem hűlt az anyai szeretet, de te megszűntél anyatisztelő lenni, már most csak kegyednek, nem anyádnak nevezel, én meg nem érdemlem a megvetést, és mindent megtettem, hogy boldog légy.. .’’(Jókayné fiának) 1849. november „Mi jól esik lelkemnek, hogy egyszer szabadon és nyíltan írhatok neked, kedves jó Móricom, oly sok panaszom van, anyád igen méltatlan irántam, nem is akartam megírni, de gondoltam, te sokkal okosabb vagy, hogysem ez téged nagyon nyugtalanítana. Én egészen kiismertem. Ő most sem azon aggódik, hogy te milyen állapotban vagy, hanem hogy miért vettél el engem. A legalávalóbb rágalmakkal illet, akárhova megy, nincs más kitétele számomra, mint az a személy!” (Laborfalvi Róza - Jókainak.) 1850. június 1. Jókai „künn lakik a Svábhegyen Szigeti- és Szilágyival együtt. Szorgalmatosan dolgozik, és utcán nem mutatja magát, alig tudja valaki, hogy Pesten is van.” (Gyulai Pál - Szász Károlynak) 1850. augusztus „Móricunk elhozta feleségét Komáromba, édesanyánknak bemutatni! ... Csak pár órára jöttek, én is csak véletlenségből voltam bent édesanyánknál, ki a legnagyobb szeretettel fogadta Móric öcsénket, Rózát is igen szívesen nevezte ’édes lányom’-nak. ..” (Jókay Károly - Jókay Eszternek) 1850. szeptember 6. „Sohasem lenne rám nézve oly jókor, mint most, ha kedves anyám némileg segítségemre lehetne. Nem sok, amit kérek, csupán annyi, amennyi képessé tegyen magamnak a hidegebb idők közelegtével téli ruhákat szerezhetni. ..” (Jókai édesanyjának). 1851 tavasza „Arról is igen jóleső érzéssel emlékezett meg a teljesen kibékült édesanya, hogy a színdarab végeztével mindig felment érte a páholyba szeretett fia, s miután közel laktak a Nemzeti Színházhoz, előbb őt vezette haza, s úgy ment újra vissza felesége öltözőjéhez, hogy onnét azt is hazavezethesse, mert bármennyire el volt is foglalva a sok írással, el nem mulasztotta volna a felesége iránti legnagyobb udvariasságot. .. olyan örömmel tette, hogy még az anyai féltékenység sem tudott miatta méltatlankodó érzéssel tekinteni az önzetlen nagy szeretettel kitüntetett ’menyemasszony‘-ra.” (Váli 104.) Ugrin Aranka 15