Taps, 1988

1988-06-01

ELENETEI, AVAGY Jókai Mór házassága Folyó hó 30-án esküszöm Laborfalvi Rózával, az én násznagyom Nyáry Pál, az övé gr. Ráday. Hiszem, hogy Isten áldása leend e lépésemen, s hogy kedves anyámé sem fog elmaradni.” (Jókai­­ édesanyjának) 1848. augusztus 25. Özvegy Jókainé lányával azonnal Pestre indul, és fölkeresi Petőfit, akinek „legelső dolga volt arról beszámolni, miért vette magának azt a bátorságot, hogy segítségül hívja a szerető anyát és nővért.­­ Kétségbe kell esnem látva, mint keríti hatal­mába az én egyetlen jó Marcimat az a személy, kinek az a legkisebb hibája, hogy a fiúnál másfél évtizeddel idősebb. De az már tűrhetetlen, hogy van neki, hajadon létére, egy tizenöt éves leá­nya. .. Ezt nem akarja elhinni az elvakított áldo­zat, mert mióta ki van vetve a háló szegény Marci­ra, a leányt betette anyja egy leánynevelő intézet­be. ..” (Váli 52.) Ugyanaznap az anya és a nővér elviszik Jókait abba az intézetbe, ahol Laborfalvi Róza elhelyez­te lányát. 1848. augusztus 25. „Szerencsésen megérkez­tünk. Móricnak ünnepélyes ígéretét bírjuk, hogy szerencsétlen akaratáról lemond.” (Jókay Eszter férjének, Váli Ferencnek) 1848. augusztus 26. A visszahódítottnak vélt ifjút keresik saját lakásán, de Petőfi Laborfalvi Rózánál sem találja. „Nagymamácskám csak a kezeit tördelte tanácstalan kétségbeesésében, de kedves anyám azt tartotta, hogy csakugyan érte kell menni. . . a Svábhegyre... A nagy nehezen feltalált lakáson azt mondták:­­ Falura utazott őnagysága.. (Váli 58.) 1848. augusztus 26-29. „Hogy pedig Móricot nem találta Petőfi és Károly úr (Jókai testvére) Pesten, annak az az alapos oka volt, mert amikor a svábhegyi villából menekült Petőfi és Eszter (nővére) elől, meg sem állott szíve választottjával csak Piliscsabán. Gondolták, hogy ott lesznek a legjobban elrejtve. Onnan írtak Szigligetiéknek, hogy a még szükséges okmányokat szerezzék meg és küldjék gyorsan.” (Mikszáth 130.) 1848. augusztus 29. „Jókai Mór, az Életképek humordús szerkesztője nőül vette legjelesebb szín­művésznőink egyikét: Laborfalvi Rózát. Örökös mézesheteket kívánunk a lelkes párnak.” (Nép­elem, 1848. szeptember 4.) III. felvonás 1848. augusztus vége. „Hogy egy ilyen. . . nőért reverzálist adtál, értesültem, s hogy véreid elől bujkáltál, lapodat édesanyám visszaküldte, ezút­tal nem kell többé, nem lesz okod előlünk elrejtőz­ni.” (Jókay Károly - Jókai Mórnak) 1848. szeptember 6. „Tisztelt asszonynéném! A küldött egyetmást szíves köszönettel vettük. Laborfalvi Móricról nem sokat tudok, a régi ba­rátság tökéletesen kettészakadt köztünk és örök időre.” (Petőfi Sándor - Jókai édesanyjának) 1848. szeptember „Azért, hogy anyánkat meg­csaltad, én tégedet soha el nem hagylak.” (Jókay Károly - Jókai Mórnak) 1849 tele, Debrecen „A szobánkban volt belül fűtőkemence: annak a tüzénél az én feleségem (a magyar színművészet csillaga) olyan szépen meg­főzte az ebédet, négy tál ételt, egyiket a másik után, hogy én soha életemben annál jobbat nem ettem. Milyen túrós csuszát tudott gyártani Gert­rudis királyné!” (Jókai: Az én életem regénye 30.) 1849. május „Arra a hírre aztán, hogy Pestet bombázzák, rögtön hazajött a feleségem. Ha baj van, akkor itt a helye az ura mellett.” (Jókai: Az én életem regénye 100.) 1849. május 5. „Csak egy kérésem van kegyed­hez: szeresse nőmet, mert megérdemli, mert amit ő tett énértem, azt nem tette nő férjéért soha.” (Jókai­­ édesanyjának) 1849. július 8. „Csodálatos volt, hogy az orosz ellenségtől nem rettegtünk olyan nagyon, mint az osztráktól. A feleségem aztán gondoskodott az úti ellátásomról...” (Jókai: Az én életem regénye 124.) 1849. szeptember „Esztendő óta nem láttuk egymást, és hihetőleg sohasem fogjuk látni töb­­­bet. A balsors, mely üldözése alá vett, úgy hiszem, hogy kiengesztelte kegyedet irántam. .. Nem akarnak anélkül meghalni, hogy kedves anyám­mal még egyszer szólhassak és megtudhassam, hogy a kegyed átka fogott-e ennyire rajtam, és megkérhessem, hogy azt vegye vissza rólam. Hi­szen ha nem volna, otthagytam volna ezt a vilá­got. ..” (Jókai­­ édesanyjának) Miskolc, 1849. szeptember. 8. „. .. az ember vagy megőrült már irántadi szerelmében, vagy ezután fog megőrülni, de szokni sehogy se tud az árvasághoz azon boldogság után, melyet általad tanult ismerni.” (Jókai - Laborfalvi Rózának) 1849. október. „Édes fiam, még énbennem meg nem hűlt az anyai szeretet, de te megszűntél anya­tisztelő lenni, már most csak kegyednek, nem anyádnak nevezel, én meg nem érdemlem a meg­vetést, és mindent megtettem, hogy boldog légy.. .’’(Jókayné­­ fiának) 1849. november „Mi jól esik lelkemnek, hogy egyszer szabadon és nyíltan írhatok neked, kedves jó Móricom, oly sok panaszom van, anyád igen méltatlan irántam, nem is akartam megírni, de gondoltam, te sokkal okosabb vagy, hogysem ez téged nagyon nyugtalanítana. Én egészen kiismer­tem. Ő most sem azon aggódik, hogy te milyen állapotban vagy, hanem hogy miért vettél el en­gem. A legalávalóbb rágalmakkal illet, akárhova megy, nincs más kitétele számomra, mint az a személy!” (Laborfalvi Róza - Jókainak.) 1850. június 1. Jókai „künn lakik a Svábhegyen Szigeti- és Szilágyival együtt. Szorgalmatosan dol­gozik, és utcán nem mutatja magát, alig tudja valaki, hogy Pesten is van.” (Gyulai Pál - Szász Károlynak) 1850. augusztus „Móricunk elhozta feleségét Komáromba, édesanyánknak bemutatni! ... Csak pár órára jöttek, én is csak véletlenségből voltam bent édesanyánknál, ki a legnagyobb sze­retettel fogadta Móric öcsénket, Rózát is igen szívesen nevezte ’édes lányom’-nak. ..” (Jókay Károly - Jókay Eszternek) 1850. szeptember 6. „Sohasem lenne rám nézve oly jókor, mint most, ha kedves anyám némileg segítségemre lehetne. Nem sok, amit kérek, csu­pán annyi, amennyi képessé tegyen magamnak a hidegebb idők közelegtével téli ruhákat szerezhet­ni. ..” (Jókai­­ édesanyjának). 1851 tavasza „Arról is igen jóleső érzéssel emlé­kezett meg a teljesen kibékült édesanya, hogy a színdarab végeztével mindig felment érte a pá­holyba szeretett fia, s miután közel laktak a Nem­zeti Színházhoz, előbb őt vezette haza, s úgy ment újra vissza felesége öltözőjéhez, hogy onnét azt is hazavezethesse, mert bármennyire el volt is foglal­va a sok írással, el nem mulasztotta volna a felesé­ge iránti legnagyobb udvariasságot. .. olyan örömmel tette, hogy még az anyai féltékenység sem tudott miatta méltatlankodó érzéssel tekinte­ni az önzetlen nagy szeretettel kitüntetett ’menyemasszony‘-ra.” (Váli 104.) Ugrin Aranka 15

Next