Taps, 1990
1990-10-01
Rocky forgatókönyvét lapozgathatta, amikor új filmjéhez sztorit keresett. Cole Trickle tehetséges, de lehetőségek nélküli, névtelen „gladiátor”, akit egy szemfüles menedzser a nagy múltú, de visszavonult Harry Hogge-gal (Robert Duvall) párosít, és az edző-versenyző kapcsolat hamarosan hatalmas babérokat arat. Rosszmájúak szerint jöhet a folytatás. A film legnagyobb erénye az operatőri munka, legnagyobb hátránya, hogy — híven a címéhez — irdatlan zajban tartja a nézőt kilencven percig, amíg is a pályán mennydörögnek az autók. Bruce Willist talán ha névről ismeri a magyar közönség, ám benne új amerikai hőst köszönt az amerikai néző. A Die Hard első része karácsonykor játszódott Los Angelesben, egy japán érdekeltségű irodaépületben, amit elfoglalnak terroristák. Willis — aki éppen arra a járt — belekeveredett a dologba, és meglehetősen esetlenül, valamint sok humorral, egyszemélyes elhárítócsoportként egytől egyig ártalmatlanná tette a terroristákat. A Die Hard 2 annyiban különbözik az első résztől, hogy karácsonykor játszódik, a főszereplő zsaru ismét szabadságon van, megint terroristákkal gyűlik meg a baja, továbbra is esetlen, viszont humorérzéke töretlen, és megint kizárólag magára kell hagyatkoznia. A helyszín ezúttal a washingtoni Dulles Nemzetközi Repülőtér, ahova valamelyik délamerikai országból éppen érkezőfélben van egy kábítószer-kereskedő katonatiszt... A néző most sem csalódik, s máris jöhet a Die Hard 3 — vagyis a harmadik rész, amit már forgatnak. A Dick Tracyt hagytam utoljára, mert a Dick Tracy — tessék számon kérni, amikor eljön az ideje — minden idők legnagyobb magyar mozisikere lesz. A Batmanhez foghatóan sikeres, generációkkal ezelőtt igazán népszerű amerikai regényhős filmrevitele tíz évig vajúdott Hollywoodban. Warren Beatty és Dick Tracy „románca” 1983 óta érlelődött, de minden stúdió elhatárolta magát attól, hogy pénzt bízzon a sztárra, aki öreg a kamaszközönségnek, legutóbbi filmjében pedig (Ishtar) csúfosan megbukott. Sokan szóba jöttek Dick Tracy szerepére — Hamison Ford, Tom Selleck, Richard Gere és az azóta világsztárrá nőtt Mel Gibson —, de valahogy mégsem indult be a gépezet. Végül Beatty megvette a megfilmesítés jogát, és most már mint producer és rendezőjelölt jelentkezett a Disney Stúdiónál egy olyan koncepcióval, amit egészen a bemutatóig sikerült titokban tartani — és ez lett a nyerő húzás. Természetesen nem ártott, hogy Warren Beatty barátságot kötött partnerével, Dustin Hoffmannal, aki megígérte, hogy amennyiben a Dick Tracyből lesz valami, elvállal benne egy szerepet. Hasonló ígéret beváltását remélhette Al Pacinótól is, és a film végre igazi lehetőséget kínált a szupersztár Madonnának arra, hogy bemutatkozzék filmen is Monroe—Dietrich imitációjával. A Dick Tracy története keveset árul el sikerének titkából. A hős természetesen detektív, a felderítendő ellenség természetesen a maffia, a főhős jellegtelen, ámde erkölcsös és okos barátnőjének vetélytársa az erkölcsi gátlásoktól mentes, vonzó és csábító bárénekesnő. Mindenki veszít, mindenki nyer, aki jó, ezzel a filmnek vége. A nézők közül kevesen emlékezhetnek Dick Tracyre az újságok képregényrovatából. S a fenti történet sovány azoknak a meghódításához, akiknek nincsenek emlékeik. Ám amit kihagyott a Batman, azt nem hagyja ki a Dick Tracy. A képregény lényege, hogy egydimenziós, nem mozog, nem beszél, hogy hősei az egyszerűség kedvéért mindig, mindenben végletesek. A film is ilyen, ám hogyan éri el ezt a hatást? A színekkel, a kulisszákkal, a sminkekkel, a dialógusokkal, gesztusokkal. És nagyszerű színészekkel. A filmben nincsenek színárnyalatok, csak alapszínek vannak. A sárga, a fekete, a piros és a fehér, s mindig, mindenütt ugyanaz az egyfajta árnyalat, mint amit a képregényrajzoló Gould használt az eredeti Dick Tracyhez. A színek leegyszerűsítése azonban fantáziadús operatőr híján nem sikerült volna — a kamera mögött az Oscardíjas Vittorio Storaro vigyázott, hogy a filmet végig a harmincas évekbeli német expresszionizmus fényárnyék szabályai szerint forgassák. Beatty és alkotótársai kitartottak amellett, hogy a filmnek kétdimenziós benyomást kell keltenie — ezért minden kellék, kulissza névtelenül, szinte arctalanul jelenik meg a vásznon. A városnak (holott sejthető lenne, hogy Chicagóról van szó) nincs neve, a cselekmény fő helyszínéül szolgáló lokált egyszerűen Ritz Clubnak hívják. Mivel a képregényekben a belső jelenetekben soha semmi sincs a falakon — a filmben sincsenek díszek, csecsebecsék, képek, kivéve a feltétlenül szükséges tárgyakat, mint lámpa, íróasztal vagy szék. Az autóknak nincs márkájuk, a házaknak nincs számuk — minden stilizált, minden csupán jelzésszerű, így a szereplők — egyféle sárga, fekete, fehér vagy piros ruhákban — maguk is azt a benyomást keltik, mintha csak két dimenzióban léteznének — ráadásul Dick Tracy híres sárga kabátján mindig hibátlan a vasalás, kalapja nem lesz sáros, órája nem törik el, jöjjön robbanás, közelharc, lövöldözés, üldözés vagy maga Breathless Mahoney (Madonna). Ebben a filmben még a vásznon eddig inkább bukott, mint sikeres angyal is a helyén van. Talán mert kiváló dalokat énekel, talán mert szabadon engedhette Dietrich és Monroe kapcsán a fantáziáját, Madonna ott tündököl a felismerhetetlenségig elmaszkírozott és zseniális Dustin Hoffman és Al Pacino oldalán. A Dick Tracy június 25-én jelent meg az amerikai mozikban, és Budapestre az őszi—téli szezonban várják. A hosszú és forró hollywoodi nyár végén tehát várva várt bemutatót remélhet a közönség. És még egy újdonság. A Two Jakes című filmben Jack Nicholson nemcsak a kamera előtt, de a home- DICK TRACY A DISNEY STÚDIÓ FILMJE LÁTVÁNYOS KÉPEIT AZ OSCAR-DÍJAS VITTORIO STORARO OPERATŐR KÉSZÍTETTE FOTÓ: PETER SOREL ANOTHER 48 HOURS NICK NOLTE ÉS EDDIE MURPHY AL PACINO WILLIAM FORSYTHE 40