Tarjáni Acél, 1960 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1960-04-15 / 15. szám

A SALGÓTARJÁNI ACÉLÁRUGYÁR PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM. ÁRA 30 FILLÉR 1960. ÁPRILIS 15. Az egyenletes termeléshez biztosítani kell az alapanyagokat — A nagyüzemi párt végrehajtó bizottság ülése — Hétfőn gyárunk nagyüzemi párt végrehajtó bizottsága megtárgyalta a vállalati anyagellátás kérdését és a program szerinti ütemes ter­melés feladatait. A beszá­molót Lengyel István igaz­gató és Szőcs Gyula főmér­nök elvtárs terjesztette a végrehajtó bizottság elé. Lengyel és Szőcs elvtársak beszámolójukban ismertették, hogy ebben az évben a kong­resszus határozatainak a vál­lalati szintre történő lebon­tása következtében megnöve­kedtek feladataink. Terme­lési vonalon vállalati vi­szonylatban különösen nehéz a GSZ gyáregységünk helyze­te. Egyrészt az új csavar pro­fil miatt, másrészt a meg­emelt exportterve miatt. Ilyen komoly feladatok tel­jesítéséhez feltétlenül szüksé­ges az ütemes termelés bizto­sítása, amelynek egyik alap­vető feltétele a megfelelő anyagellátás. Ezután az ez évi tapasztalatok ismertetésé­re került sor. Figyelembe véve azokat a nehézségeket — ismertette Lengyel és Szőcs elvtárs, amelyekkel vállalatunknak az első negyedév folyamán meg kellett küzdeni és ame­lyek még részben a múlt év­ről húzódtak át. Az ez évi indulásnál az ütemes terme­lés alakulása nem mutatko­zott a legrosszabbnak. Külön­böző intézkedéseket már hoz­tunk és még hozunk is, ame­lyek eddig részben, de főleg ezután fogják hatásukat érez­tetni. A termelési osztály munkáját tovább kívánjuk erősíteni a munka színvona­lának relatív emelése révén is. Az osztály szervezeti vo­nalát illetően is hoztunk né­hány intézkedést. Majd a további feladato­kat és eredményeket így fog­lalták össze: Kiszállítási tervünket 103,1 százalékra teljesítettük. Le­maradás állt elő a gazdasági szerszámgyár egységvonalon, valamint a rúdvas termelés terén. Csavarüzemünk vona­lán az első negyedévi elő­irányzatot 25,3 százalékban teljesítettük. S végül a be­számoló befejező része a má­sodik negyedévről szólt. A második negyedév alap­anyaga globálisan biztosított­nak látszik. Most az a fon­tos, hogy ezt részleteiben is biztosítani tudjuk. A vasko­hászat megfelelő hozzáállása, valamint az OKÜ-vel való jó kooperáció minden valószínű­ség szerint lehetővé teszi a második negyedévi program­nak megfelelő anyagellátás biztosítását. Várható, hogy a második negyedév folyamán az ütemes termelést illetően elérjük a 60 százalék fölötti értéket. Lengyel és Szőcs elvtárs beszámolója azzal fejeződött be, hogy kérte a pártbizottság hathatós segít­ségét úgy a termelési, mint az anyagosztály munkájának megjavításához, továbbá a csavargyári, a GSZ export, valamint a rúdvasi termelés zökkenőmentes lebonyolítá­sát. Létrehoztuk a termelésirányítói munkakört, aminek a célja az egyes terv­időszakok termelési felada­tainak operatív lebonyolítása, illetve megfelelő összehango­lása. Ezenkívül a korábban szokásos diszpécser-jelentést messzemenően kibővítettük. A vállalat vezetősége, ha igényli, de így a mozgalmi szervek is rendszeres és mé­lyebb betekintést nyerhetnek a napi események alakulását illetően. Jelenleg naponta nyilvántartjuk a termelés alakulását napi, havi és ne­gyedévi bontásban. Valamint az exporttermelés alakulását gyártmányonkénti hideg és meleg vonalon hasonló bon­tásban. Így részben biztosítva van az anyagellátással kap­csolatos tisztánlátás kérdése is. A jövőben be fogjuk ve­zetni az export vonalon komplett hrozott termelés ala­­­kulásának regisztrálását is. Ezután Lengyel és Szőcs elv­társak az­ anyagellátással fog­lalkoztak beszámolójukban. Mint ismeretes, az anyag­ellátó osztály munkájában komoly hiányosságok merül­tek fel, amelyekre a Vasko­hászati Igazgatóság az elmúlt évek során többször felhívta vállalatunk figyelmét. Ebben az évben jelentős mértékben fel kell tölteni az évek so­rán leapadt anyagkészletün­ket. Egyrészt el kell érni azt, hogy az OKÜ lehetőleg túl­­szállítást eszközöljön vállala­tunk részére. Másrészt, igye­keznünk kell a továbbfeldol­gozók felé negatív tűréssel szállítani. Az inkurrencia ke­letkezést meg kell gátolni, biztosítani a program és az anyagkeret összhangját. A be­számoló a további részekben az első negyedév eredményes­ségeivel foglalkozott. Az első negyedéves terv az előzetes adatok alapján mennyiségben 103,4 százalék­ra, míg értékben 100,5 száza­lékra lett teljesítve. Az ex­portterv globálisan mennyi­ségben 117,4 százalékra, míg értékben 100,4 százalékra lett teljesítve. Az 1 fő 1 napra eső termelési értékben az első negyedévben a tervezett ér­tékkel szemben egy százalé­kos lemaradás következett be. A csavargyár lemaradásának okai A beszámoló értékelésénél Lengyel elvtárs, a gyár igaz­gatója a csavargyár lemara­dását azzal indokolta, hogy a kezdeti időben nem volt meg a kellő tapasztalat az üzemvezetés és a dolgozók részéről, ami természetesen akadályozójává vált a folya­matos termelésnek ezen új profilnál. Továbbá, a gépek nem lettek időben program szerint leszállítva és így az egyszerre beérkező gépeken a mozgatás közben létrejött hibákat nem lehetett folya­matosan kijavítani és az igen nagy mértékben hátráltatója lett a termelésnek. Egyben megemlítette még azt is — a selejt alakulását illetően —, hogy ha az öntödéknél és a gazdasági üzemnél sike­rül­ a selejtet csökkenteni, ezen a területen sem lesz kü­lönös probléma, vagyis jó lesz a vállalati selejtalakulás. Majd Szőcs elvtárs a hozzá­intézett kérdésekre válaszol­va megemlítette, hogy a csa­vargyár terv teljesítéséhez minden előfeltétel biztosítva van, csupán a gépek felszer­számozását kell megjavítani, amihez valamennyiünknek szívesen kell hozzáállni, mert a lemaradást csak közös, kollektív munkával lehet be­hozni. A beszámoló további érté­kelésénél valamennyi végre­hajtó bizottsági tag hozzászó­lásában az ütemes termelésre és annak ellenőrzésére hívta fel a gyárvezetés figyelmét. S nem utolsó sorban említet­ték meg a műszaki színvo­nal emelésének jelentőségét, amely egyik igen fontos té­nyezője felemelt tervünk tel­jesítésének, valamint a be­számolóban felvetett hiányos­ságok kiküszöbölésének. Végezetül Szőcs elvtárs el­mondotta, hogy az egyenletes termelésben lemaradt üze­meknél sokkal jobban meg fogja követelni a műszaki ve­zetés hozzállását és a még meglevő hiányosságokat rö­vid időn belül ki fogják kü­szöbölni. Lemaradással kezdtük az új negyedévet A negyedéveket félévek, há­romnegyedévek, majd évek váltják fel, bennünket azon­ban régi rossz szokásunk min­dig végigkísér. Szinte már íratlan törvénnyé vált, hogy az új negyedév első dekád­­jában mindig 100 százalék alatt vagyunk. Ez így volt az első negyedévben, de úgy van most a második negyedév első dekádjában is. Különösen érthetetlen ez a jelenlegi 96,3 százalékos terv­teljesítés, ha figyelembe ves­­szük, hogy gyárunk 1 nappal előbb fejezte be a negyedéves tervét, s a gyárrészlegek — a GSZ kivételével — többnapos előnyre tettek szert. A józan ész azt diktálná, hogy az első negyedév végén nem volt kap­kodás, tehát zavartalan volt a második negyedév megkez­dése. Elvben így is volt, a valóság azonban mégis mást mutat. Nem sikerült a zavartalan áttérés. Ma gyári szinten 1 műszakos lemaradással ért véget az első dekád. Lehetne szólni a GSZ-i 63,6 százalékos teljesítésről és ezen belül a csavargyár 39 száza­lékos teljesítéséről. S talán még valamennyire érthető a GSZ-i helyzet, hiszen a gyár­részleg az első negyedéves tervét sem teljesítette. Nem így a huzalma. Az itt dol­gozók az első 3 hónap alatt két­­­napos előnyre tettek szert, most 98,3 százalékos teljesítést értek el. De hasonló, sőt talán még rosszabb a helyzet az acél­öntödénél. Az öntödeiek há­romnapos előnyre tettek szert az első negyedévben. S most? 86 százalékra teljesítették csak tervüket az első dekádban. Nehéz a megértés. Az el­múlt hónapok alatt nem tör­tént egyik üzemrészben sem változás. Ma is azok dolgoz­nak ott, akik az előnyöket létrehozták. S ma a januári, februári, márciusi kiválók ereje még a tervteljesítésre sem elég. Nehéz azt meg­érteni, hogy mi hozta a le­maradást. S, ha a gyári lemaradáso­kat kutatjuk az ok a félkész­árukban keresendő. A tény távirati stílusban: kevés félkészáru volt. Mi tudjuk, dolgozóink pótol­ják a hónap végére lemara­dásukat, de tervszerű mun­kával nem lett volna pótlásra szükség. Tudjuk, a IL dekád eredményei már jobbak lesz­nek, ha — és erről kell még szólni, amit a két betű takar. A szállításnál komoly le­maradás van. Míg gyári szin­ten a tervteljesítés 96,3 szá­zalék, addig a szállítási terv teljesítése csak 93,9 százalék volt. S ez igen komoly figyelmez­tető. Az első tíz nap le­maradása következtetni enged arra, hogy hóvégi hajrá lesz a szállításnál. S, hogy a hajrá milyen káros, arról nem aka­runk külön szólni. Éppen a mai lapunkban írunk a párt­bizottsági ülésről, arról, hogy megtárgyalták az egyenletes termelés kérdését. Mi is öröm­mel üdvözöljük ennek a fon­tos kérdésnek a napirenden való tartását. Klimasz József kiváló darukezelő napi tervét 110 száza­lékra teljesíti a pácolóüzemben. Hegedűs Nándor kapakovács exporttervét brigádjával 130 százalékra teljesíti. Az Ipari Vásárra készülünk... Ebben az évben is, akár az elmúlt években képviselve lesz gyárunk a hamarosan megnyíló Budapesti Ipari vá­sáron. Az elmúlt évhez ha­sonlóan gyárunk termékei a KGM 20x25 m-es vasvázas pa­vilonjában nyer elhelyezést. Mint Lichner elvtárs tájékoz­tatott, a pavilon építését már megkezdték, s gyárunkban is megindult a készülődés. Ebben az évben nem lesz teljesen különálló kiállítása gyárunknak. A kiállítás fő sa­játossága a KGM vállalatok munkájának összegezése lesz. Bemutatásra kerül majd töb­bek között a vas­útja: az érctől a készáruig, láncsze­rűen. Ebbe a láncfolyamatba mi is bekapcsolódunk. Több készárunk szerepel majd a vas­útja kiállításban. A csarnokban öt nagymé­retű üvegezett vitrin lesz el­helyezve, amelyben egyes KGM vállalatok mutatják be munkájukat szemléltetően. Gyárunk is kapott egy üve­gezett vitrint a csarnokban. Benne lesz elhelyezve több árunk, mint a szalagvas, szeg és GSZ-i áruk. A kiállítás­ra kerülő áruk felölelik gyá­runk legfontosabb gyártmá­nyait, s betekintést nyújt majd a látogatóknak gyárunk munkájáról. Emellett termé­szetesen több tabló mutatja majd fejlődésünket, amelyet az elmúlt 15 év során értünk el. Bár az idei ipari vásá­ron szerény keretek között mutatjuk be munkánkat, de tudjuk, a kiállított tárgyaink minden bizonnyal elismerést nyernek. Munkavédelmi hét kezdődik A dolgozók életének, testi épségének és egészségvédel­mének — a munkásvédelem­nek — fontosságában egyik legkiemelkedőbb területe az üzemi balesetelhárítás. Jelen­tőségét még inkább fokozza az a körülmény, hogy válla­latunk és ezen belül az üzem fejlesztése és termelési struk­túrája aránylag rövid idő alatt lényegesen megváltozott. A pártkongresszus határo­zata az üzemi munkakörül­mények, a munka- és egész­ségvédelem további javításá­ra kötelez. Ehhez szükséges, hogy tervszerűen előre meg­határozzuk a szükséges mun­kavédelmi intézkedéseket. Ez évben lesz 10 éves a szakszervezeti munkavédelmi felügyelet. Ez alkalomból a SZOT 1960. május 23—30 kö­zött Országos Munkavédelmi Hét megtartását határozta el. E felhíváshoz csatlakozva — üzemeink sajátosságait figye­lembe véve — szükségesnek tartjuk ez év májusában a munkavédelmi hét meg­szervezését, csatlakozva többi KGM-hez tartozó vál­a­lalathoz. Az elmúlt években meg­rendezett munkavédelmi hó­napok igazolták, hogy a dol­gozóinkra támaszkodva a megfelelő üzemi ellenőrző, javaslattevő munka jelentő­sen segíti a baleset megelő­zés technikai fejlesztését, a dolgozók biztonsági fegye­lemre való nevelését. Hozzá­segítette a hiányosságok fel­tárásához, a munkavédelmi tennivalók meghatározásá­hoz, a baleset megelőzés fej­lesztéséhez. A szakszervezeti és vállalatvezetőség bizottság kéri a dolgozók segítségét, hogy a munkavédelmi hónap alatt aktívan vegyék ki részüket az ellenőrző, javaslattevő, ne­vel­őmunka terén egyaránt. Legtisztább üzemünk az acélöntőde Igen nagy visszhangra ta­lált a hónap elején beindí­tott tisztasági verseny. A mű­helyekben az üzemrészek kör­nyékén mindenütt szorgos ke­zek rendezgetnek. S ez ért­hető is, napról napra köze­lebb kerülnek május 1-hez, a versenyszakasz végéhez. A legjobbak nemcsak erkölcsi elismerésben, hanem anyagi­lag is jutalmazva lesznek. S ezt az amúgyis népszerű ver­senyt a meghirdetett díj még jobban doppingolja. Lapzárta előtt gyárunk munkavédelmi felelősével vé­gigjártuk a gyárat. Láttuk a készülődést, az egyre csino­sodó gyárudvart, de láttunk mást is. Bár nem történt kü­lönös méregetés, de megálla­pítható, hogy eddig az acél­öntödeiek vezetnek. Most már csak azon múlik, lesz-e az öntödétől rendezetteb üzem­rész. Mi azonban reméljük, a hónap végén nem lesz ilyen könnyű megállapítani a leg­jobbat, mert ebbe valamen­­­nyi üzemrésznek lesz bele­szólása. Elkészül az új szódagyár Jövő héten új létesítmén­­nyel gazdagodik öreg, s egy­re fiatalodó gyárunk. Üzem­be helyezik a szódagyárat, ezzel a szocialista létesítmé­­­nyek száma tovább növeke­dett. A tervek szerint a szóda­­gyárból biztosítják majd az ellátást a meleg munkahelye­­lyekre, oda, ahol a védőital ellátás szükséges. Ezekben az üzemekben ballonokban biztosítják majd a szódát, s így a védőital ellátás kérdé­se végérvényesen megoldó­dik. A szódagyár munkálatai befejezés előtt állnak, s elő­reláthatólag a mai nap meg­történhet a próbaüzemelte­tés is.

Next