Tarjáni Acél, 1986 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1986-10-03 / 40. szám

1986. október 3. Fegyveres erők napja Kitüntetések kiváló honvédelmi munkáért A fegyveres erők napja al­kalmából kitüntetéseket nyúj­tottak át azoknak, akik a hon­védelmi munka terén kiemel­kedő tevékenységet fejtettek ki. A honvédelmi munkában való helytállásáért a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát vette át Tóth Imre üzemfenntartás, Bányik Antal hatalma. A Haza Szolgálatá­ért Érdemérem bronz fokoza­tát Kormos Gézának nyújtot­ták át (személyzeti főosztály). Harmincöt éves szolgálatért Honvédelmi Érdemérem kitün­tetésben részesült Harai Tiva­dar nyugdíjas. A Honvédelmi kitüntetést vette át Érdemérem huszonöt éves szolgálat után Szabó Ká­roly, munkaügyi főosztály, Szabó Béláné, főosztály, Baksa Kereskedelmi János, hu­zalma, Tóth Ernő, huzalma. Húszéves szolgálatért Csuka Gábor, anyagellátás és Szabó János, hideghengermű, vette át a kitüntetést. Tizenöt éves szolgálatért ré­szesült ebben a kitüntetésben Könnyű József, hideghenger­mű, Betenbuk István, huzal­mű, Tóth András tás, Havasi Gyula anyagellá­huzalma, iNagy István MEF, Teplán György kereskedelmi főosz­tály. Tízéves szolgálatért Né­­methné Kis Edit, biztonsági főosztály, Hegyi János keres­kedelmi főosztály, Csongrádi Gyula hideghengermű, Gás­pár István hideghengermű, Imre János, hideghengermű, Bártfai Ferenc biztonsági fő­osztály, Juhász Lászlóvá hu­zalma, Tóth Péter üzemfenn­tartás. A polgári védelmi munkáért a Honvédelmi Ér­demérem különböző fokozata­it vette át dr. Mészáros Ottó, gazdasági igazgató, Hangonyi Zoltán, energia, Benga István, közgazdasági főosztály, Ko­csis István, üzemfenntartás, Parádi József üzemfenntartás, Juhász László biztonsági fő­osztály. Az MHSZ Kiváló Munkáért érem arany fokozatával tün­tették ki Lavrincz Attilát, míg az ezüst fokozat elismerésben Kerényi László részesült. A bronz fokozatot Szőke Sándor és Varga István vette át. Jó munkájukért pénzjuta­lomban részesültek Vig Árpád, Rigó Lajos, Ferencz Géza, Ra­­dics Imre, Tóth István, An­gyal József, Rátz Zoltán. Műszaki és közgazdasági könyvnapok Az immár hagyományosnak számító műszaki és közgaz­dasági könyvnapok kiállítá­sát október 6—17. között ren­dezik meg gyárunkban. Az ünnepélyes megnyitót októ­ber 6-án, 13 órakor tartják a nagyiroda első emeleti kis tanácstermében. A kiállítás megtekinthető mindennap 8— 14 óráig. A könyvek a hely­színen megvásárolhatók. Az érdeklődőket szeretettel vár­ják a műszaki könyvtár dol­gozói. Befejeződött a munka és művelődés hónapja Érdekes programok, újszerű kezdeményezések A hét közepén fejeződött be a munka és művelődésnek az a hónapja, amelynek az üzemfenntartási volt a házigazdája. gyárrészleg Az el­múlt heteket sok érdekes program, előadások, kiállítá­sok jellemezték. Az utolsó na­pok sem voltak események híján. Megrendezték a gyárrész­leg hagyományos sportnapját, amelyre hivatalosak voltak a püspökhatvani termelőszövet­kezet tagjai is. A sportnapon mintegy háromszázötvenen vettek részt, hogy összemér­jék ügyességüket. A sportban volt 100 méteres síkfutás, tá­volugrás, súlylökés, céllövé­szet, kiskapura rúgás. Egy brigádból többen is nevezhet­tek, a legjobb eredmény szá­mított. A versengésben első lett a targonca javítók bri­gádja, második a kovácsoló­gyári lakatosbrigád, harma­dik a kazánkovácsbrigád. Megérdemelt jutalmukat — a sört — illő hangulatban fo­gyasztották el... Az asszonyok, lányok sem maradtak ki a versengésből, ők súlylökésben, kislabdado­­básban és céllövészetben mér­kőztek. Első lett Kalmár Ág­nes, második Papanitz Jó­­zsefné, harmadik Battancs Istvánná. Az eredményeket szép kerámiavázákkal díjaz­ták. Ami a focit illeti, ott a püspökhatvaniak nyertek 1—0 arányban. A hónap záróakkordjaként háromféle fotót is sorsoltak, melyeknek nagy sikerük volt. Az MHSZ-totó a honvédelmi törvény témakörét ölelte fel, sok megfejtés érkezett, a tíz legjobb megfejtés részesült jutalomban. Az éremfotó „Forint és ősei” címet visel­­­te, ötven helyes megfejtés volt, tízen vettek át könyv­­jutalmat. A képzőművészeti fotó is sokakat mozgatott meg, a nyertesek szép könyveket kaptak. A hónap végeztével Is­pán András megyei környe­zetvédelmi titkár tartott elő­adást. Az üzemfenntartási program méltó befejezéseként a gyárrészleg munkásőreit kö­szöntötték. Pártmunkások tapasztalatcseréje Szeptember utolsó napjai­ban a Csepel Vas- és Fém­mű közel 1200 fős kollektívá­ját képviselő pártmunkás­küldöttség kereste fel vállala­tunkat. A hasonló profilú vál­lalat 30 alapszervezetének titkárai, pártaktivistái — ré­gi hagyományokat folytatva — minden évben ellátogatnak valamelyik kohászati testvér­­üzemükhöz, hogy munkahelyi és pártmunkás-tapasztalato­kat kutatva, családtagjaikkal közösen, megismerkedjenek az adott vidékkel, s annak idegenforgalmi geivel. Így történt nevezetessé­ez üze­münk megkeresése esetében is, ahová most első alkalom­mal jutottak el. Krajcsi József, nagyüzemi pb-titkár tájékoztatóját köve­tően, igen élénk érdeklődés nyilvánult meg vállalatunk gazdasági, párt- és társadal­mi élete, a gyakorlati mun­kában szerzett tapasztalatok iránt, majd a kollektívának a továbbiakban — családtagja­ikkal kiegészülve — a Salgó­­vár és környéke jelentette a kikapcsolódást és biztosította együvé tartozásuk erősítését. — — Maszák Béla dróthúzó húsz esztendeje jött vállalatunkhoz dolgozni, s már tizenhat éve a dróthúzó üzemben tevékeny­kedik. Képünkön: készre köti a huzaltekercset. (Fotó: Ottmár) «Mtrttm *ctt> 3 N Állandó, folyamatos feladat em­etrvai témáról, hanem olyan állandó folyamatos feladatról van szó, amely fel­tétele a kívánatos megújulás­nak, gazdasági­nek, mint létünk fellendülés­meghatá­rozójának, fejlődésünk kike­rülhetetlen, külső és belső kö­rülménye által ránk kénysze­­rített, eléggé körmünkre égett semmivel sem elodázható, sür­gető követelmény. A munka­­időalap kihasználásáról, vé­delméről van szó. Országosan, így megyénk­ben is, polgárjogot nyert munkába jövő késői érkezés, a a korábbi eltávozás, a mun­kaidőben való csoportos tét­lenkedés. Ma már senki sem ütközik meg azon, hogy hos­­­szasan álldogálnak, vagy ül­dögélnek az építők munkaidőben esetenként, illetve ha olyan a vezetőjük, még be­térnek egy-egy italboltba is. A gyárban sem éri az elma­rasztalás a munkátlanságtól, tétlenségtől elfáradt kisebb, nagyobb csoportokat. Hiány­zik az alapvető munkamorál, számonkérő követelményrend­szer és az ezt ellenőrző kö­vetkezetes vezető. Tetézik gondjainkat a gazdálkodásban jelentkező különböző zava­rok, a mindenkinek jót akaró elnéző vezetői magatartás és gyakorlat a munkidőben min­dent el lehet intézni felfogás, a munkaidőt akasztó külön­böző értekezletek, kikérések, továbbképzések száma. Ezt az össznépi társadalom­szintű anyagi, szellemi érték­rontó pocsékolást a világ leg­gazdagabb országai sem en­gedhetik meg maguknak. El­lenkezőleg, a mi gyakorlatunk­kal szöges ellentétben tevé­kenykednek. A jó példát nem­csak érdemes, hanem szüksé­ges is követni bárhonnan is érkezzék hozzánk. Máskép­pen fogalmazva a sok hegyi­beszéd után most már való­ban a tettek következzenek. Elég csak arra utalni, hogy az utóbbi öt évben öt-hat szá­zalékkal csökken a társadalmi munkaidőalap. Megyénkben az állampolgári gők ugyan nem kötelezettsé­tekinthetők veszteségnek, de ésszerű be­folyásolásuk még jelentős tartalékokat rejt magában. A kieső idő 4—f1 százalékának az elbírálása a gazdálkodó szer­vezetek, intézmények hatáskö­rébe tartozik. A nem munkával töltött idő5 legnagyobb tételét, csaknem 49 százalékát a Fizetett szabad­ság teszi ki. Az itt elérhető csökkentés tervszerű hangolt szabadságolási össze­terv végrehajtását követeli meg. Ennek végrehajtásához meg­vannak a szükséges rendelke­zések. A munkából való kiesések között jelentős helyet foglal­nak el a táppénz címén el­veszett munkanapok. A táp­pénzállomány növekedése az egészségügyi feltételek hatá­rozott és jelentős javulása el­lenére következett be, mert nem javult a betegségmegelő­ző munka, mert akiknek ten­ni kellett volna, azok indoko­latlanul egymásra vártak és várnak. Elősegítette ezt kedvezőtlen folyamatot a ke­­­resőképtelenség liberális el­bírálása is. A kieső de vis­­­szanyerhető tartalékok közé sorolhatjuk még az igazolatlan mulasztást, és a társadalmi munkaidőalapot igen jelentő­sen fogyasztó magánügyek­ben való rendszeres eljárást. A munkaidőalap igen nagy hányadát emészti fel a szer­vezetlenségből, a műszaki okokból és a technológiai fe­gyelem be nem tartásából adódó veszteségek. Ezek konkrét mértékéről, össze­tevőiről és okairól töredéke­sek az információk, mert gazdálkodó egységek nem vé­­­geznek rendszeres és komplex veszteségfeltáró és -elemző te­vékenységet. Emellett a szük­ségesnél kisebb figyelmet for­dítanak a technikai összetevők — mérési kultúra, technoló­gia zártabbá tétele, a kar­bantartás javításának meg­tervezése stb. A szakképzett­séggel bírók számának növe­kedése ellenére nincs kellő előrelépés a szakmai, illetve a közvetlen munkahelyi vezetési színvonalban. Hiba volna elhallgatni, hogy a munkaerő-gazdálkodás javí­tását szolgáló külső feltétel­­rendszer alakulásában is csak igen szerény eredmények szü­lettek. Változatlanul hátrál­tatják a folyamatos tervezés­szervezést a munkaerővel, a munkaidővel való gazdálko­dás, az anyagellátás zavarai, a kooperációs és üzleti kap­csolatok lazaságai. Ugyanak­kor a gazdasági sem serkentenek szabályozók a munka­idő-kihasználás javítására. Az előbb felsoroltakból egyértelműen kitűnik, hogy az alapvető változásokat munkahelyeken kell kikény­­­szeríteni, elsősorban a veze­tőktől, a közvetlen irányító beosztásokban dolgozóktól, s közreműködésükkel pedig az általuk irányított kollektí­váktól. Ezt a felfogást és ennek megfelelő gyakorlatot erősítette meg a megyei párt­­bizottság legutóbbi e témával foglalkozó előterjesztése, a vitában felszólalók, továbbá a munkaidőalap védelmét szolgáló pártbizottsági ülé­sek és taggyűlések tapasztala­tai. A megyei pártbizottság ál­lásfoglalásában javasolja va­lamennyi munkáltatónak, hogy hozzanak gyors helyi in­tézkedéseket, illetve folytas­sák azok következetes végre­hajtását azokban a kérdések­ben, amelyekben nem szük­séges jogszabályokra várakoz­ni. Idesorolhatjuk a mun­karendek felülvizsgálatát, munkára kész állapot megkö­­­vetelését, a távolmaradás szi­gorú elbírálását, a táppénzes­fegyelem megszigorítását, szabadságos terveknek a vál­­­lalati érdekekkel való össze­hangolását. Emellett szükség van a ki­eső idők megfigyelésére, rend­szeres átfogó elemzésére, ahol szükséges ott személyi és szervezeti feltételek ki­alakítására. A vállalati ter­vekben jobban kell érvénye­sülni a termelés és a munka­­erőforrás igényeinek, össz­hangjának, hogy az még job­ban igazodjon a munkaidő okos felhasználásához. A mun­kaügyi elemének tevékenység minden javítása magába foglalja a teljesítménykövetel­mények és a normák megál­lapítását, érvényesítését, a cél­ravezetőbb ösztönzési formák kialakítását, a munkaszervezés színvonalának emelését, a munkáltatói decentralizálását, jogosítványok megfelelő felelősség körülhatárolásával, a pártszervek és szerve­zetek a gazdasági munka középpontjába pedig politikai állítsák, még­követelmény­ként a munkaidőalap védel­mének feladatait. Kezdemé­­nyezően vegyenek részt a köz­ponti és megyei párthatáro­zatok értelmezésében, végre­hajtásában, ellenőrzésében, támogassák agitációs és pro­pagandamunkájukkal a munkaidőalap védelmét szol­gáló helyi vezetők és dol­gozó kollektívák kezdeménye­zéseit K. V. ’ Hogy érzi magát a műhelyben? A szerszámkészítőknél jártunk... Gépek zúgnak, zümmögnek körülöttünk, formálódnak a szerszámok, emberek jönnek­­mennek, amíg Darázs László művezetővel a kovácsológyári szerszámkészítő műhely kában levő kis asztalhoz sár­te­lepszünk. Rövid bemutatkozás. — A gyárban talán ez a leg­nagyobb szerszámműhely, negy­venheten vagyunk. Valamen­­­nyien jól képzett szakmunká­sok, többen már évtizedek óta nálunk dolgoznak, de szíve­sen jönnek a fiatalok is. A művezető véleménye mérvadó, elvégre nem keve­sebb, mint negyvenharmadik éve dolgozik a gyárban. An­nak idején esztergályos ta­nulóként kezdte és tizennyolc esztendeje művezetősködik. — Három műszakban dolgo­zunk, mondhatnám azt is, a gépek szinte soha nem áll­nak. Amellett, hogy a ková­­csológyárat ellátjuk, a hideg­­hengerműnek „szecskázókése­ket” csinálunk, az üzemfenn­tartásnak fogaskerekeket kö­szörülünk. Hozzáteszem, hogy mivel csak nálunk köszörűgépek, ezekkel vannak szinte az egész gyárnak dolgozunk. — Rövidesen itt az év vége. Hogy érzik magukat a szer­számkészítők? •*­ Ez eléggé vegyes. Sajnos, ír kovácsológyárnak kevés a rendelése, új szerszámokat aránylag keveset készítünk. A régi, hagyományos gyártmá­nyok szerszámait csináljuk, így aztán előfordul olyan idő­szak, amikor összefut a mun­ka és van amikor „kaparász­nunk” kell, hogy mindenki­nek legyen tennivalója. — Mennyi géppel dolgoznak? — Hát, ha jól megszámo­lom, 25 a gépeink száma, van közöttük marógép, eszterga-, vésőgép, másolómarógép, kö­szörűgép. Nem a legfiatalabb kiadások, legtöbbje éves, de szerencsére jól 20—25 mű­ködnek. Szinte mindent meg lehet csinálni rajtuk, ha szak­ember áll mellettük. — A jó munkahelyi közér­zethez hozzátartozik a kere­set is. — így igaz. Mint minden üzemben, ez nálunk is eléggé változó, van 33 forintos, de van 22—24 forintos órabér is. Ez főként abból adódik, hogy sok nálunk a fiatal, vannak bevonulás előtt is, vagy akik éppen most szereltek le. Ok a kezdők. Ennek mi örülünk, mert a mostani ötveneseink egy része szinte egyszerre megy majd nyugdíjba. A he­lyükre kell állni. A műhelyben két szocialis­ta brigád tevékenykedik, „há­zitag” csak úgy nevezik őket, hogy az idősebbek és a fiata­labbak. Nagyon jó közöttük az összhang, minden évben két­szer is rendeznek közös ös­­­szejövetelt, ahol is Szentand­­rási Miklós a főszakács. Hoz­zátartozik a képhez az is, hogy szívesen vállalnak társadalmi munkát, ami pedig a terme­lést illeti, nemrég tették a második pluszvállalást. Járkálunk a gépek között, a zümmögés egy pillanatra sem szűnik. Néhány szó erejéig Csizma­dia Jánosné mellett állunk meg. Csinos fiatalasszony. — Esztergályosnak szaba­dultam, az ötvenes években a lányokat is invitálták a vasas­­szakmára. Bizony, szorongás fogott el, amikor kislányként először találkoztam a műhel­­­lyel, de nagyon jó mestereim voltak, „inas” létemre odafi­gyeltek rám, megtanították a szakmát, még családlátogatás­ra is eljöttek. Marika több mint 30 éve van a szakmában, azt mondja, nagyon szereti a munkáját. — Nő létére érez-e valami megkülönböztetést? — A tiszteletben, megbecsü­lésben nincs hiány, talán csak a fizetésben... Szabó Vilmos négy évvel ezelőtt szabadult, már letöl­tötte a katonaidejét, most feb­­ruárban szerelt le. A gyár ösz­töndíjasaként szerzett szak­munkásoklevelet. — Nem bánta meg? — Világéletemben eszter­gályos akartam lenni. Jó kol­lektívába kerültem, a munka­társaim mindenben segítenek, tanácsot adnak, mert bizony, idő kell, amíg az ember a szakma fortélyait elsajátítja. Marógépen dolgozik Martin­­kó János. Ő is esztergályos. — Az úgy van — magyaráz­za —, hogy, aki az esztergá­­lyosságot megtanulta, az a ké­sőbbiekben minden gépen tulajdonképpen tud dolgozni. Harmincöt éve vagyok a gyár­ban, ebben a műhelyben. Itt nőttem fel, jól érzem ma­gam. Annak idején megtisz­teltetésnek számított az acél­gyárba kerülni, és ez az érzés az embert végig elkíséri. Úgy vagyok már, ha bejövök, csak ránézek a munkatársamra, és már tudom, hányadán va­gyunk. — Mi a szép ebben a mun­kában? — Látom, hogy az anyag hogyan alakul át, a munkám­nak van eredménye, és a mai napig is öröm fog el, ha va­lamit jól csináltam. Az én oktatóim még azt mesélték, hogy annak idején voltak, akik fehér köpenyben dolgoz­tak, ennek a szakmának min­dig tekintélye volt. Reméljük, meg is marad... — cse —

Next