Tarsadalmi Szemle – 1968.
10. szám - Pozsgay Imre: A szocialista demokrácia fejlődésének néhány problémája
18 POZSGAY IMRE a biztonság tulajdonságaival vannak felruházva, a változáshoz pedig a bizonytalanság, a széthúzás, a felbomlás képzete társul. Korábban hozzászoktunk a túl egyszerű elképzelésekhez, sőt veszélyt láttunk minden különbözőségben, amely meghaladta a banalitás egyenlősítő mértékét. Ennek a következménye, hogy sokan ma is a változatlanságban és a frazeológia vele járó folyamatosságában látják a rendszer folyamatosságát. Találkozunk azonban a másik véglettel is, azzal, hogy egyesek — talán éppen az előbbi felfogás hamis reflexeként — a haladást sürgetve türelmetlenül reagálnak minden problémára, az olyan intézkedésekre, amelyek arra irányulnak, hogy a változás és átalakulás folyamatában veszélybe ne kerüljön a rendszer biztonsága és stabilitása. Az így gondolkodók szemében a valódi, tartós vívmányok és értékek is elhomályosulnak, konzervatív elemekké válnak. Történelmi tapasztalatok alapján jelenthetjük ki, hogy mindkét szélsőség érvényesülése azonos következményekkel járna. Az előbb jellemzett gondolkodásmódok a szocialista építés korábbi gyakorlatának ideológiai tükröződései, amelyek beépültek a társadalmi tudatba, támasztékot kaptak előbbi korokban keletkezett hamis tudati elemektől, illetve új problémák hatására azóta is újratermelődtek. A haladó eszmék és gondolkodásmód soha nem steril közegben fejti ki hatását, hanem korábban kialakult értékek és értékítéletek rendjét bontja meg s cseréli fel új értékekkel és normákkal. A régi mechanizmusban például kiemelt értéknek számított a tervutasítás pontos teljesítése; a vállalatokat aszerint értékelték, hogy hogyan teljesítették ezeket az utasításokat. Később a gyakorlat elvégezte a tervutasításos rendszer kritikáját, de még hosszú időbe telt, míg a politikai kritikát is elvégezhettük, és megkezdődhetett az értékek átértékelése. Ennek az az oka, hogy a bonyolult szociális, érdek- és tudati struktúra kereteiben az új értékek kialakulása és elfogadása nem az elavult értékek devalválódásával egyidejűleg megy végbe. Másrészt vannak, akik ilyenkor a tartós, időtállónak bizonyult értékeket is devalválni igyekeznek. Ez a jelenség a szocializmusban is állandó konfliktusok forrása. Illúzió volna olyan helyzet bekövetkezésére várni, melyben már nem jelentkeznek e végletes gondolkodásmódok. De magunkat csapnánk be és mi is szélsőségesekké válnánk, ha minden szélsőséges megnyilvánulást ellenséges forrásból származtatnánk. A téves megítélések lehetősége később is meglesz, a különböző csoportok eltérő érdekei, esetleg vélt érdekei miatt, vagy egyszerűen a gondolkodás buktatói miatt. Nem arra kell törekednünk tehát, hogy minden embernél elejét vegyük a tévedés lehetőségének — ez képtelenség —, hanem arra, hogy a társadalom közös érdekeit kifejezni hivatott vezető erőnek, a pártnak a tevékenységében a minimális legyen ez a lehetőség. A pártnak egyik fő feladata éppen az, hogy mint eszköz illeszkedjék be a helyes felismerések és a belőlük következő tennivalók rendszerébe, tudatosítsa a tömegekben a körülmények megváltozását, végezze el a túlhaladottnak a kritikáját, s biztosítsa az elért eredmények és vívmányok védelmét, továbbfejlesztését. Az a párt, mely elméleti dogmatizmusa és politikai-szervezeti merevsége miatt nem ismeri fel és nem tölti be ezt a kettős funkcióját, tevékenységével hozzájárul ahhoz, hogy az ellentmondások olyan mértékben halmozódjanak fel, ami már a vezető szerepét és a szocialista rendszert is veszélyezteti. A pártnak a feladata felvilágosítani a társadalmat arról, hogy bizonyos formák és módszerek, melyek korábbi helyzetekben, akkori célok érdekében hasznosak voltak, megváltozott körülmények között akadállyá válnak, fennmaradásuk ingadozást, ingatagságot, s végső következményként felbomlást és megrázkódtatásokat szülne.