Tarsadalmi Szemle – 1978.
5. szám - Pozsgay Imre: A szocialista demokrácia – demokratizálás a párt irányításával
A SZOCIALISTA DEMOKRÁCIA - DEMOKRATIZÁLÁS A PÁRT IRÁNYÍTÁSÁVAL 29 Mindez nem jelenti, hogy nincs mondanivalónk az emberi jogokról, az emberek személyes szabadságáról. Csupán azt jelenti, hogy nem kényszerülünk apológiára, amikor ez a kérdés szóba kerül. De hogy ez valóban így legyen, ahhoz nem szabad elfogadnunk küzdőtérnek azt a szűk pártot, amelyet ellenfeleink jelöltek ki számunkra a viadalhoz, amikor a természetjog fogalmával és a polgári demokrácia szabadságfogalmával manipulálva az emberi jogok kampányát elkezdték. Az egész ügyet szélesebb társadalmi összefüggésbe kell elhelyezni, ahol áttekinthetőbbé válnak a különböző társadalmi rendszerek meghatározó mozgástörvényei. Ha ezt a műveletet elvégezzük, akkor világossá válik, hogy a szocializmus politikai rendszere egészen más tartalmú , intézményekkel egészen más fajta szükségleteiket elégít ki, mint a kapitalizmus politikai intézményrendszere. Mégis, miért van, hogy a polgári politikai ideológiák az általukkínált eszményekkel befolyásolhatják a tőkés országok tömegeit, és időnként kisebb, máskor nagyobb mértékben a szocialista országok állampolgárait is? S miért akarjuk olykor úgy kivédeni a burzsoá politikai ideológia tömegekre gyakorolt hatását, hogy görcsösen bizonygatni kezdjük, mennyire megfelelünk az odaát megfogalmazott követelményeknek? Ennek sokféle oka van. Közülük itt most két lényegesre szeretnék rámutatni. Az egyik: az újkorban az európai és más fejlett országokban az emberek a polgári forradalmak hatására létrejött intézményekben szerezhettek tömegesen politikai tapasztalatot. Ez az évszázadokon át fölhalmozott tapasztalat erősen befolyásolja a mai látásmódot is. Vitathatatlan a polgári jogok értéke. Kezdetben ugyanis a polgári szabadságjogok valóban politikai szabadságot jelentettek a korábbi jogfosztottsághoz képest, és csak később üresedtek ki a mindent átfogó és maga alá gyűrő politikai manipuláció következtében, ám meghagyva a szabadság illúzióját még a kapitalizmus kizsákmányolt állampolgáraiban is. Ez a folyamat egybeesett az imperializmus korszakában a tömegkommunikáció és a választási rendszer ember feletti gépezetének kiépülésével, s a sohasem látott méretű tömegfogyasztás kiteljesedésével. A tévé mindegy, hogy mit sugárzó csatornái és a politika mindegy, hogy mit ajánló pártjai közti választás lehetősége a valóságos szabadság, nem pedig a szabadságtól való megfosztottság érzetét keltette. De hogy mennyire alárendelt jelentőségű a monopoltőkés korszakban még a polgári értelemben felfogott szabadság is, arra a legjobb bizonyíték a fasizmus története és ma is fenyegető lehetősége egyikmásik tőkés országban. A német és az olasz fasizmus hatalomrajutásával meggyőzően igazolódott az a lenini tétel, hogy a monopoltőke a legsötétebb elnyomó rendszerben is képes funkcionálni, sőt ilyen rendszert hoz létre, ha érdeke úgy kívánja. Ezzel igazolván, hogy nem tartozik lényegéhez, működésének elengedhetetlen feltételei közé a politikai szabadság. A tőkés országok állampolgárainak nagy részében azért is él még az előbb említett illúzió, mert a fasizmus és a terror nagyon is reális alternatívájával szemben a munkásmozgalom és a munkáspártok a polgári szabadságjogokat védelmezték és védelmezik. A fasizmussal, a terrorizmussal szemben ez az egyedüli helyes magatartás. Ebben a bonyolult helyzetben és több síkon folyó harcban azonban óhatatlanul felértékelődik a burzsoá szabadságeszmény a tömegek szemében. A fenyegetettség érzése ily módon kapóra jön a manipulációs gépezetnek. A másik okot a szocialista országokban kell keresni. Abban, hogy bár a polgári szabadság csak illuzórikus, mégis reális értéke van a tömegek szemében. Különösen olyan országokban — mint a miénk is —, amelyek elmaradott tőkés viszonyokból, szinte teljesen korlátozott vagy csak felemás