Tarsadalmi Szemle – 1979.

6. szám - Pozsgay Imre: Erősítve és hasznosítva a kölcsönös bizalmat

4 POZSGAY IMRE A választott testületek és az apparátus irányító és vezető tevékenységének, együttműködésének ezen a tapasztalaton kell alapulnia ahhoz, hogy felismer­hessék a társadalmi, politikai folyamatokban azokat a jelenségeket, amelyek csak némileg térnek el az előző időszakokban észleltektől. Akkor fontos felismerni a továbblépés szükségletét, amikor még az általános helyzet na­gyon is a korábbi időkre hasonlít. Nagyrészt ezen a felismerésen múlik ugyan­is, hogy az új dolgok, folyamatok ne meglepetésként érjenek bennünket, s a politika feltáró, iránymutató szerepet töltsön be. Ez a társadalomirányítás egyik legfontosabb módszertani követelménye. Hogy mennyire bonyolult, sokoldalú tájékozódást és körültekintést igénylő módszerről van itt szó, az ma talán leginkább a gazdaság és a politika ellent­mondásos, néha súrlódásokkal, hibákkal is együtt járó viszonyán bizonyítható. A gazdasági élet eseményei, folyamatai nem csupán a termelő és a szol­gáltató tevékenység szervezeteit, világát érintik, hanem hol közvetlenebb, hol áttételesebb módon meghatározzák az egész társadalmi mozgást, haladást. Ter­mészetesen a gazdasági tevékenységre is nagymértékben hatnak a más tevékeny­ségi és mozgásformákban, mindenekelőtt a társadalom szerkezetében, a politi­kában és a kulturális életben lezajló események, változások. Ebből a kölcsön­hatásos viszonyból, és abból, hogy a gazdaság célja gazdaságon kívüli, általános emberi, következik, hogy a gazdaság fejlesztése közügy. A gazdaság és politika viszonyában a politika dolga megkérdezni, hogy a gazdaság növekvő mértékben képes-e létrehozni az emberi szükségletek kielégítésének anyagi alapjait úgy, hogy közben javuljanak az anyagi termelés szervezeteinek emberi feltételei is. A politika erre akkor kap helyes választ, ha figyelembe veszi, hogy a gazdaság csakis saját törvényei szerint képes megfelelni ezeknek a követelményeknek. Ennek a célnak a szolgálatát ugyanis tartósan, folyamatosan nem lehet gazda­ságon kívüli eszközökkel kikényszeríteni a termelésből. Gazdaság és társadalom kölcsönhatása csakis úgy működik, hogy minden szféra önnön törvényei szerint fogadja be és dolgozza fel a hatásokat. A politikának ebbe a bonyolult kapcso­latrendszerbe kell — szintén saját törvényei szerint — irányító módon belépnie. E szemlélet jegyében kell megvizsgálni gazdaság és társadalom mozgásait. Miközben szükségszerűen nőnek a követelmények a termeléssel, a szolgál­tatásokkal szemben, egyre nehezebbé váló nemzetközi gazdasági feltételek között kell megfelelni ezeknek a fokozottabb követelményeknek. Gazdasá­gunk belső viszonyai sem mentesek az ellentmondásoktól, feszültségektől. Ilyen helyzetben különösen nagy jelentősége van annak a kérdésnek, hogy hogyan és miáltal érzékeli az egész társadalom az érte termelő és általa létező gazdaság eredményeit, gondjait. S ami ettől elválaszthatatlan: a gazda­sági követelményeknek megfelelő termelői-fogyasztói magatartás alakult-e ki, vagy van-e kialakulóban? Végül: vajon a párt- és az államapparátus kellő hatással munkálkodik-e azon, hogy tovább javuljon a választott testületek informáltsága, ami által javulhat ezeknek a testületeknek eredményeket és ellentmondásokat, hibákat egyaránt felfogó érzékelőképessége? Ez nagyon lényeges kérdés abból a szempontból is, hogy a párt és a kormányzat a vál­tozó körülmények hatására képes-e bizonyos új tényekkel, jelenségekkel poli­tizálni. Minthogy eddig ez sikerült, okkal feltételezhető, hogy ezután is így lesz. Sikerülni fog, mert a párt, folytatva eddigi politikáját, tovább alkal­mazva irányítási módszereit, feldolgozza a felhalmozott tápasztalatokat. Az

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék