Tarsadalmi Szemle – 1987.

3. szám - Három évtized tanulságaiból – Az MSZMP politikájáról - Pozsgay Imre: A politikai intézmények és a társadalmi fejlődés

a politikai intézmények és a társadalmi fejlődés 35 chia, amely deklarált céljától és a párttagság akaratától függetlenül a szocializmus programját csupán elvont ideológiai alapul, önigazolásul használta. A politikai vezetés­nek az önigazoláshoz gyors sikerekre, egy fejlettebb szocialista társadalomra volt szüksé­ge, és ezt úgy akarta létrehozni, hogy erőszakot tett a valóságon. Ennek következménye az erőltetett tsz-szervezés; az át nem gondolt, voluntarista iparosítás; a túlzott állami központosítás és a helyi önállóság, az állampolgárok semmibe vétele. Ugyanennek a voluntarista poltikának volt a logikus következménye, hogy ha az eredmény a kényszerí­tő eszközök alkalmazása ellenére is késett, akkor is megvalósultnak nyilvánították a kívánatost. Megengedhetetlennek tartották a helyzet valóságnak megfelelő feltárását, mert az fenyegette volna a vezető csoport pozícióját. Gondoljunk csak az MDP KV 1953. júniusi határozatára, amely csupán első és jelenségszintű bemutatása volt a helyzetnek, mégis megrázkódtatássorozatot indított el a pártban és a társadalomban. Az MDP vezetőségének belső köre a népet passzív tömegnek tekintette, amelyet az erőszak, a pedagógia és a propaganda eszközeivel kell megfelelőre formálni. A hatalmat öncélnak vélő poltikai berendezkedésnek szüksége volt egy - a valóságost is meghaladó méretű - ellenségképre is, amivel az állandó mozgósítás állapotában tarthatta a társadal­mat. Az ellenség közelségének, a fenyegetettség érzésének fenntartásával a hatalomgya­korlás kialakult módjának további igazolását kívánta elérni. A valódi ellenség helyett - amely akkor még kétségtelenül jelentős erő volt - a népben és a párton belül keresték az ellenséget. Hiszen az őszinte kritika és a valóban indokolt elégedetlenség azok köréből jött, akiknek legjobban fájt a hatalom elfajulása. A kritikától azonban a hatalmi csoport mereven elzárkózott; köreiben egyre inkább nőtt a gyanakvás és a félelem. Az események kérlelhetetlen logikájának következményeként félelem szülte félmegoldások születtek, amelyek azonban nem elégítettek ki senkit, hiszen a társadalom már gyökeres változást akart. Az ebből eredő konfliktusok megoldásához azonban hiányoztak a megfelelő tekintélyű és befolyásos intézmények. Ez a folyamat elvezetett a társadalom politikai stabilitásának felbomlásához, miközben még hangoztatták a stabilitás és egység meglé­tét. Amikor visszatekintünk az elmúlt három évtizedre és kimutatjuk kapcsolatát az 1945-től kezdődő, mélyreható társadalmi változásokat hozó forradalmi folyamattal, nem felejthetjük el, hogy ebben a folyamatban az első nagy törést az a hatalomgyakorlási mód okozta, amelynek éppen a forradalom szolgálata lett volna a dolga. A válság minden további oka ennek következtében fejlődhetett ki, válhatott jelentős tényezővé. • • • A politikai intézmények és a társadalmi fejlődés összefüggéseinek vizsgálatához szüksé­ges felmutatni az ötvenes évek válsághoz vezető politikai torzulásának okait is. Nem hallgatva el azt sem, hogy az előbbiekben leírt jelenségek nem csupán a magyarországi viszonyokra voltak jellemzőek. Hasonló torzulások szinte valamennyi európai szocialista országban előfordultak. Ezek közös oka az volt, hogy mindaddig a szocialista építésnek egyetlen gyakorlata létezett, és ezt kritikátlanul, a megfelelni akarás becsvágyával, egymással versengve akarták alkalmazni. Benne volt ebben a sztálini nyomás és az akkori helyzetértékelés is, mely szerint küszöbön áll az imperializmussal való világméretű összecsapás. Ez volt az a nemzetközileg, tehát a közösség egészére ható külső ok, amely befolyásolta a nemzeti keretek között épülő szocializmus politikai berendezkedését, a többi között Magyarországon is. Az a hibás koncepció érvényesült, hogy a szovjet modell az egyetlen, a követendő alternatíva, ezért a nemzeti sajátosságok, a másfajta kulturális és politikai tradíciók és a gazdasági fejlettség eltérő szintjéből adódó különbsé­gek figyelmen kívül maradtak. Ennek bizonyos értelemben következménye volt az abszolutisztikus politikai döntési rendszer. A kiindulópont az volt, hogy a párt vezetése a megfelelő elmélet birtokában ismeri a társadalmi haladás és az emberek szükségleteit

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék