Tarsadalmi Szemle – 1998.

7. szám - Beszélő múlt - Hubai László: Választók és választói jog Magyarországon (1920-1947)

BESZÉLŐ MÚLT HUBAI LÁSZLÓ Választók és választói jog Magyarországon (1920-1947) A választójogi szabályozás elvei és annak gyakorlata a mindenkori politikai rendszer egyik fontos minősítő eleme. Az állam polgárai ugyanis ezen keresztül vehetnek részt a politikai jogok legfontosabbikának, az életüket szabályozó törvényeket megalkotó törvényhozás lét­rehozásában. E században jelen korunkig a trianoni Magyarország határai között nyolc al­kalommal került sor többpárti parlamenti képviselő-választásra. A választással szemben két alapvetően fontos követelmény állítható. Egyrészt meg kell felelni az arányosság elvének: a választás révén létrejövő parlament összetétele minél in­kább tükrözze a választópolgárok politikai irányultságát. Ezzel részint ütközhet a kormá­nyozhatóság elve, mely szerint a kialakult parlamenti összetételben működőképes kor­mánytöbbséget kell létrehozni. Magyarországon a választójogi szabályozás általában e má­sodik tényező túlhangsúlyozásával született meg, olykor súlyosan korlátozva a választójog általánosságának és egyenlőségének elvét is. Mindez azt jelentette, hogy a hatalom erősen gátolta az állampolgárok szabad politikai akaratnyilvánítását, nagyobbrészt a parlament ál­tal célirányosan megalkotott törvényekkel, kisebb részt ugyanezen törvények kijátszásával. Talán túlzóan, de semmiképpen sem megalapozatlanul tükrözte a fenti jelenséget az a köz­napi vélekedés is, miszerint a legnagyobb „csalások" forrásai maguk a törvények. Jelen ta­nulmányunkban azt kíséreljük bemutatni, milyen törvényes eszközökkel sikerült korlátozni a politikai akaratnyilvánítás szabad érvényesülését. A politikai irányultság választásokon való megjelenésének mindig varnnak korlátai, kü­lönösen igaz ez vizsgált korszakunkban. E korlátok egy része történelmileg indokoltnak mi­nősíthető és minősítendő: ilyen például a nyilas és nemzetiszocialista pártok választási in­dulásának megakadályozása a második világháború után. A korlátok másik részét a hatal­mon lévő erők politikai szándékainak jogszabályba öntött, törvényes keretei adták. Ilyen korlátok a választójogosultság feltételei, a jelöltállítás szabályozása a támogató aláírások számának meghatározásával, a lajstromos mandátumok kiosztásának szabályai, a választó­kerületek beosztása stb. A hazai választások természetesen csak számos megszorítással vethetők össze más or­szágok gyakorlatával, ahol a többpárti választások már mintegy évszázados múltra tekint­hetnek vissza. Mindenekelőtt a legfontosabb különbség, hogy a vizsgált időszakban Magyar­országon a hatalom megszerzése nem volt tétje a választásoknak. A kormányzó politikai eli­tek számára éppen ennek elkerülése volt a cél. Közjogi és politikai eszközök sorozatát ve­zették be azért, hogy a szavazás megtartásával elkerüljék a parlamenti váltógazdálkodást. A választásokat inkább a kialakult politikai viszonyok legitimálásához használták fel és ke­vésbé annak önálló megalkotásához. Időhatáraink között két különböző történelmi korszak és annak megfelelő politikai rend­szer jelentette a „választások környezetét". A két világháború közötti Horthy-korszak autó-

Next