Piarista gimnázium, Tata, 1880
A növények elterjedése égalji viszonyok szerint. (Dr. Karl Müller von Hallé után.) Az utazó a hegységek lábától azok csúcsáig haladva, mindenütt olyatén változását fogja látni a vidéknek, mint az, ki az egyenlítőtől a sarkvidékig hatol előre. Mindkettő azt fogja tapasztalni, hogy a levegő melege fogy, a folyó víz örökös jéggé változik, s a jég melegének e csökkenésével gyérül a növényzet, sőt lényegesen elváltozik. E szempontból a föld növénytakarója nem egyéb egy élő földrajzi hőmérőnél. A sarkvidék és az egyenlítő a föld egyenes ellentétét képezi. Az egyenlítő alatt a hőmérő higanyoszlop a legmagasabbra hág, a sarkvidéken legmélyebbre száll. Ugyanígy van ez a növényzettel is. Az egyenlítő alatt a növényzet típusai a kiterjedés legnagyobb fokát érik el; a törzsek, levelek és virágok óriásivá fejlődnek: pompásabb, vakítóbb lesz a szín. A sarkvidéken a növény a törpeségig sülyed ; a levelek, miként a sarkvidéki hosszú éjszakák, bágyadt színűek lesznek; majd szívósabbakká, míg végre bőrneműekké válnak. Csak itt-ott látszik a csodaszép északi fénynek visszatüközése némely növények színpompájában. A füvek és egyéb növények csupán azon időszakban nyernek egy kevéssé élénkebb és nedvdúsabb zöld szint a nap éltető melegétől, min heteken keresztül éjjel-nappal bocsátja rájuk sugarait. Itt a Trintalis (hegyike) Nymphen alba (Vízi liliom) és Anemonák, melyek a mérsékelt övek alatt fehér viráguak, a folytonosan rájuk sugárzó nap igazai következtében pedig a sötétvörös színbe mennek át. Igen helyein hasonlítják a növényvilágot oly fához, melynek gyökerei a sarkiiékre nyúlnak, koronája pedig az egyenlítő alatt van, mert, valamint