Tátravidék, 1910 (3. évfolyam, 1-85. szám)
1910-01-01 / 1. szám
2 vaság, a meghunyászkodás, az önértetlenség évével a folytonos Scilla és Karibdisz közötti gyászos evezés és új erővel jön az a jobb kor, amely után epedez nemzetünk, amely a magyar királyságot köszönti jogokkal is, nemcsak kötelességekkel, amelyben az önállóság napja dicsfénnyel fogja beragyogni Szt. István koronáját, amelyben a magyar király magyar tanácsosaival fog csak tanácskozni hűséges népének boldogságán és felvirágoztatásán, amelyben magyar pénzünkkel magyar boldogulást támogatunk, amelyben nem kell már egyeseknek harcolni önmegtagadással nemzeti érdekért, hanem a melyben mindenki önzetlenül küzd — nem sastoliakért, amelyek Lipót v. tudja az Isten mily rendekké összezsugorodott és előnevekkel pácolt melldiszek, hanem — azért, hogy a magyar név megint szép legyen, méltó »régi* nagy híréhez ! Adja a magyarok Istene, hogy úgy legyen! Omega. TÁRCA. Téli hangulatok. Hideg világ van ottkünn, Süvölt a tél viharja, Dobjunk néhány hasábot A tűzre, hadd lobogjon! Hideg világ van otthünn. Jel, édes, emlékezzünk A tovatűnt tavaszra, Kék égre, napsugárra. Kék égre, napsugárral Édes madárdalokra! Szerelmes óráinkra A méla, csendes erdőn! S mint uj hasáb felszítja Az alvó tűz parázsát: Szivünk a szép emlékek Kigyuló melegénél Hadd lángoljon fel újra. Endrődi Sándor. TATRAMDEK. Elv és hatalom. Irta: dr. Lederer Miksa. A függetlenségi párt több évtizeden keresztül állandó és nehéz küzdelmet folytatott azért, hogy az ország politikai és gazdasági függetlenségére törekvő eszméinek híveket toborozzon, hogy a nemzet mennél szélesebb rétegeinek kijelölje azokat az arányokat, amelyeken haladniok kell, ha meg akarjuk menteni az országot a jövő számára. Ki akarjuk húzni abból az ingoványból, melybe a nép anyagi jólétének előmozdításával vajmi keveset törődő régibb kormányzti rendszer alatt belesüppedt. Ez a nehéz küzdelem lassú folyamata volt, mert mérhetetlen akadályokat kellett az útról elgördíteni, egy egész nemzedék szivét és lelkét elborító előítéleteket kellett megdönteni, a néptömegek ezreinek agyát és szivét kellett felvilágosítani, mely munkából kivette a maga részét az otthon, az iskola, a sajtó, a társadalom és ezeknek közreműködése mellett a függetlenségi eszme a kormányzati hatalom minden nyomása ellenére oly mély gyökeret tudott verni az igaz hazafiak szívében, hogy annak jövendő sorsát semmiféle viszontagságtól többé félteni nem kell. És ami ekképen a nemzet hazafias lelkében az ábrándok, a vágyakozások, a nemzeti törekvések és aspiratiók világából az utolsó esztendők kedvező politikai viszonyai között határozottan megvalósítható politikai elvekké érlelődött meg, az a függetlenségi párt többségre jutása folytán mint a nemzet akarata tör az érvényesülés felé. Mivel pedig az elvek érvényesülésének legtermészetesebb módja azoknak parlamentáris úton való diadalra juttatása, az ország közvéleménye igen természetesnek találja, hogy a függetlenségi párt a hatalom elnyerésére törekszik. Elmúlt már az az idő, amikor a függetlenségi elvek arra a szerepre voltak kárhoztatva, hogy az ellenzék padjairól gyakorolják a nyomást a korona akaratának mindenkori képviseletére. Azok az engedmények, melyeket a háttérben követelőző ellenzékre való hivatkozás mellett a nemzet ily módon néha-néha ki tudott csikarni, csak jelentéktelen morzsák voltak, amelyek egyáltalában nem elégíthették ki a nemzetet, mert soha egy lépéssel sem vitték előbbre a nép sor^ " mert nem vették^ le az ország vállairól ^° a’sulyos adótertn-ket és sohasem gyógyították be az ország 1 ’ sebeit..._______,1____ Amikor a^&an az ország a függetlenségi pártot töbségre juttatta, elkövetkezett a pártnak erkölcsi kötelessége, de egyben parlamentáris jogosultsága is a nemzeti akarat érvényesítésére, a hatalom birtokára. Hogy ezen természetes jog igénybevételét a korhadt rendszernek hatalomhoz görcsösen ragaszkodó elemei mindenképen akadályozzák, a felett ne csodálkozzunk, csak az ártott az ügy kellő sikerének, hogy maga a parlamenti többség két táborra oszolva nehezítette meg a nemzeti akaratnak parlamentáris érvényesülését. De ha hiba is volt az egységes tábornak széjjelválása, azt a hasznot mégis meghozta az országnak, hogy tisztán láthatta, miszerint a Kossuthfrakció elvei fentartása mellett, de azok gyakorlati megvalósulása nélkül óhajtja a hatalom birtokát, a Justh-párt ellenben a hatalom birtokába vételéről elveinek gyakorlati érvényesítése nélkül hallani sem akar. A függetlenségi eszmék és elvek ápolásával és hirdetésével, azokhoz való állhatatos ragaszkodással, törhetetlen fentartásukkal már teljesen jóllakott az ország, elérkezett az ideje annak — mégpedig a viszonyok kényszerű változása folytán — hogy a függetlenségi elvek, — milyen tempóban, az mellékes, — megkezdjék érvényesülésük korszakát, elérkezett az elvekhez való hűségnek igazolása, a cselekvés ideje. A Justh-párt elvszilárd magatartásának köszönhető, hogy a korona a függetlenségi elvekhez hű vezérekkel a kormányzati hatalom átvételére nézve komoly tárgyalásokba bocsátkozott, minek fontosságát nagyban emeli az a külömbség, amely a koalíciónak kormányra vállalása politikai hatásában és a Justh-tábor kormányra vállalása alapfeltételei között mutatkozik. Amíg a koalíció a hatalmat elvállalván,— miután már eleve az átmenet jegyében született meg,— kikapcsolva a király és nemzet közötti akkortájt kiélesedett konfliktus okait képező kérdések megoldását, a többi pártok iránti túl előzékenységből, nemcsak sutba helyezte a saját programmjának a megvalósulását, de azokat meggyőződéssel hirdetnie sem engedte, addig a Justh-tábor alkotó kötelességének tudatában a függetlenségi eszmék érvényesítését akarja meg köznehéz kavicsok összemorzsolással fenyegettek. Végre egy szép reggel megpillantottuk a napvilágot; valamennyien mosolyogva üdvözöltük a villanyos sugarakat, a lejtős mederbe hajló illatos virágokat, az átröppenő dalos madárkákat. Minő boldogok is voltunk abban a tágas völgyben! Örömben éltünk itt néhány napig, szökdécselve, ugrándozva a kavicsos vízmosás tiszta medrében. Egy forró délután aztán fáradt, égető szomjúságtól gyötört vándort láttam lejönni a part mellé. Néhány pajkos társaimtól kisérve kíváncsian úsztam feléje. Ö lehajolt s néhány pillanat alatt foglyaivá tett. Óh, most lett csak borzasztó a sorsom. Majd elájultam az iszonyatos hőségtől, mely az utas belsejét égeti. Éreztem, mily rohamosan válok alkotó részévé. De bátorságom mégsem hagyott el ,addig-addig furakodtam, míg aztán egy kicsi póruson kiültem homlokára. Itt ki akartam pihennni fáradalmaimat, de karjaim elzsibbadtak s én nem tarthatva tovább magamat, alázuhantam. Alázuhantam a nap sugaraitól izzó sziklatalajra s rémülettel vettem észre, mily gyorsan válnak részecskéim légnemüvé. Lenge szellő jött enyhíteni égető fájdalmaimat s én nemsokára dagadó kebellel repültem a kék aetherben. Most már csak azon gondolkodtam, merre vegyem utamat. Nem messze egy bárányfelhőcskét vettem észre, arra tartottam. Mind csupa jó ismerősök voltak, keblükre vontak, összecsókolgattak. Mámorosan úszkáltunk egy vízcsepp története. Írta: Herold Gyula Béla. Egy mese kisért a lelkemben már régen, nagyon régen . . . Egy mese, mely a vizcseppről szól, tüiTi Odakünn a vadvirágos réten találkozelőször. Egy halvány futóka ^yenge szírmait csókolgatta üde ajkaival s a virág a bűvös delejtől reszketve, lágyan ringatta a reggeli napfényben. Köröskörül a leggyönyörűbb tavasz volt; a magas menybolt azúr kékjét egy felhőfoltocska sem árnyékolá. A levegő édes virágillattal, vidám madárdallal volt tele. És ott lenn a vadvirágos rét zöld bársonymezőn, mint százféle színben ragyogó gyémántocska csillogott hímporos hóruhácskájában ezernyi társai között az én hősöm: a harmatcsepp. Valami olyan önkénytelenül vonzott le hozzája, talán, hogy jobban megérthessem ama lágy zsongást, hogy elleshessem üde kis ajkú suttogását, amint társainak hosszú bolyongását regélte. Úgy rémlett, mintha élettörténetét mesélte volna s én megbűvölve hallgattam az édes szavakat . . . ’* Sötét, méhlepte szikla folyosócskába voltam bezárva ezernyi testvérkéimmel. A zord acélfalak majd agyonlapitották gyenge tagjainkat. És üldözőnk az „ős erő“ mégis napról-napra több cseppecskét zárt közénk. A borzasztó nyomást már sehogy sem tudtam elszenvedni s társaimnak szökést indítványoztam. Zugó helyesléssel, elszántságot eláruló morajlással fogadták szavamat s egy felfedezett titkos folyosón csakhamar elindultunk. Sokat kellett szenvednünk a tekervényes utakon, a kiálló hegyes éles kövek megtépdesték gyenge tagjainkat, a gördülő