Tátravidék, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-07 / 1. szám

/f/x/a. #/$UL. V. évfolyam. Popfrnd, 1912 január 7. " ^­­ 1. szám. J Í. ^ f^^l ^I^^QJIf [j^l^^ Előfizetési ár: egész évre........................8 kor fél évre.................................4 kor. negyed évre............................2 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Közgazdasági, társadalmi és fürdőügyi hetilap. Wp/yu %lÁ«GuJÉ Ftlel is szerkesztő : DR. SZITA BERTALAN Társszerkesztő : Főmunkatárs: MACHULA BÉLA FÜLÖPP JÓZSEF MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadótulajdonos: FUCHS GYU­LA. Hirdetésnél rendes garmond sor 30 fill Nyil­ttér soronként 80 fillér. Szepes vármegye vadászközönsége mind­­azt, a­mi vadászszempontból szép és értékes, összehordta és kiállitotta Poprád városában, hogy egyrészt a laikusok is gyönyörködhes­senek az egyenként talán figyelemre sem méltatott, összességében azonban a szemlé­lőre imponálóan ható vadásztropheumokban, másrészt pedig, hogy a nemes szenvedély szülte versengésből hasznot hajtsanak a jó­tékonyságnak és a közművelődésnek egyaránt , milyen dicséretes a törekvés, a­mely még a kedvtelésből is a jót és hasznosat akarja előmozditani, éppen olyan a hála és elisme­rés mindazok részére, kik e törekvésnek zászlóvivői voltak. S különösen nála és elismerés kell, hogy megillesse őket Poprád »• *»» 1 •> t V» *• »V­I. " A­ l I !A­­­­> taiuoa ivoaiöi, iíjv,ijt~i cí rwuatiuaauu v, helyen való rendezésével nemcsak szélesebb körben ismertebbé tettek, hanem — mint a világba lépő ifjúnak — újabb energiát is adtak ah­hoz, hogy a benne rejlő ambitió felkeltésénél ereje tudatára ébresztették. S látták és láthatták ők is, hogy Poprád város közönsége nemcsak méltányolta nemes tö­rekvésüket, hanem mindenképen azon volt, miszerint megfeleljen azoknak a várakozá­soknak, melyek a kiállítás és a vadászestély Vadászestély­ sikerét előmozditani hivatvák voltak. ebben nemcsak az egyesek, hanem a város­­ egész közönsége egyforma lelkesedéssel buzgólkodott, tanujelét adván egyúttal annak is, hogy lehet valamely város számban, terü­letben kicsiny, de ha van megértő, a szép­ért lelkesülni tudó polgársága, kiemelkedhe­­tik a kicsinység okozta korlátok közül érzelmeinek gazdagságával érheti el jövendő s nagyságét. Magáról a kiállításról és a vadász es­­télyről szóló tudo­­ i­ásu rnkat az alábbiakban közöljük. A vendégek ága iá^áradt Payer Géza vezetése mellett as fogadó bizottság már a reggeli vonatokhoz kitonult és intézkedett, * ’ GT­ V *1" O. /iJ uíj Ci aciiU v ciiui ^ va í Jguuncu vb vi szállásolása mindez tekintetben kifogástalanul történjék. Az erdészeti egyesület elnöksége és a vendégek zöme a d. e. 7*11 órai vo­nattal érkeztek be , s a pá­pau­dvarról e­gye­­­nesen a kiállítás színhelyére hajtattak. A ki­állítást Nádas Bé­a az erdészeti egyesület elnöke nyitotta meg és a vendégek üdvöz­lése után előadja, hogy egyesület szarvas- és őz-agancsok di­ázás­ára 2—2 arany, zerge kampók díjazására 1 arany s mind a háromra együttesen 2—2 ezüst­érmet s ezenfelül 10 bronzérmet és elismerő oklevelet tűzött ki, s hogy a zsűri a dijakat az erdészeti egye­sület közgyűlése után fogja kiosztani. Ezután a megjelentek a kiállítást szemlélték meg s annak elrendezéséről valamint a kiállított tárgyak szépségéről a legőszintébb elragad­tatás hangján emlékeztek meg. Nem egy szakértőtől hallottuk ama megjegyzést, hogy ennél impozánsabb dolgokat egy tömegben ritkán találhatni , hogy nemcsak Szepes­­megyében, hanem messze vidéken is keresni lehet párját. Annál inkább örömmel töltöttek el bennünket ezen kijelentések, mert Poprád városa az első, hál az egyesület ilynemű ki­állítást — valóban ritka sikerrel — rendezte. Az aggilis vezetőség, de különösen Dr. Förster Kálmán városunk polgármestere ernyedetlen szorgalommal igazán nagyot alkottak és a szakemberek kijelentése szerint az aganci kiállítás valódi látványossága az e nemben rendezett eddigi kiállításoknak. A városi stádó valóságos erdővé alakul. Már maga a bejárat is elárulja, hogy Nim­át ródok ütöttek benne tanyát. A bejárat előtt a Hohenlohe herceg által adott kaukázusi szarvasfej dis­­eleg. A lépcső feljáratnál két Legenda. 2 Irta: Erdősi Dezső. — És ki szántat rajtam? — Megint a papok ? Akkor már nem lesznek papok. — Ez jó, mondta Pista bácsi. Miért, hogy akkor nem születhettem ? — Valaki jön hozzád, mondta a viz Pista bácsi fölnézett. Valamelyik messzi szikla mögül kibújt egy hosszú, keskeny valami. Ahogy közelebb ért, harangszót hallott és hogy még közelebb ért, meg is ismerte. Hát a falu tornya jött. Nem hiába hogy amióta elhagyta a faluját. Pista bácsi mindig azt a tornyot látta a lelke szemével Akármilyen hazai dologra gondolt, az a to­rony mindig ott kóválygott az eszében, mint hűséges kisérötása minden otthoni emléknek. — No, torony, mi újság van odahaza — Bim-bam, bim-bam, mondta a to­rony. Semmi jó. Belém ütött a menykő. — No de ilyet. De a harangod, amint hallom megmaradt. — Az meg. De most átkoznak a népek Mert nekik kell megcsináltatni engem. A IV"l^rKV" n keresztény katolikus vagy tizenöt nap robo­tot ad, vagy hat forintot. Már készülök is de átkoznak munka közben. Meglásd, még megint belém üt a menyke. — No ne busulj, te torony, hanem harangozzál nekem valami szépet. — Bimbim­bim, bimbimbim ? Jaj de vidám, de friss! Világra jött az első gyerek a­­ Julcsa. Keresztelőre viszik. Pántlikás lovak húzták a szekeret, neveti asszonyok becézik a csöppséget. Milyen szép! Piros az orcára jár a szeme, mint a csik. Bimbimbim ? — Lányom, óh, lányom, nyögte Pista bácsi. — Kongkong kong ! Kongkong kong ! — Ahá, ez a tűz! Lángban a viskó födele. Oltsad Esvany, szorítsa Mihály koma. Vizet, vizet, vagy a véremmel oltok ! A szobában az asszony, a gyerek, Segíts isten, segits pokol ! . . . No, vége Füst ! Áll a viskó födél nélkül. Soha föl nem épül, soha el nem készül. Tiz évig fölülrül süt a szo­bába a nap. Fölülrül esik be az eső, csur­og alá a hólé. Tiz év — tíz gyerek. Minden tál elvitt egyet. Kong kong kong ! — Giiing ga.ang, giling galang! Lé­lekharang. flalócik az asszony. Haraugozó Pen*t ! — Főtisztelendö ur, adja föl neki a szerűséget, a szondja nem tud addig meg­halni. — Pénzt ! Itt a csizmám, itt a párna elég lesz tahin az ára . . . Giling galang, giling galang. — Bim-bambam bim-bambam. Teme­tik a Julcsát. Megesett az ispántól, neki­szaladt a Dunának. Dögölj paraszt kussolj Bim-bambam ! ... — Milyen jó hogy nem érzem a szivemet. — motyogta Pista bácsi. Legalább nem hasadhat meg. Hallgass már, te torony. Eltűnt a torony. Nagy, virágos rét libbent elő. Rajta áll a Pista bácsi apja. — Száraz ez a rét, mire a tied lesz eke alá foghatod. Hát amott ki jön ? A báró. Vele van a jegyző Bal kezében kereszt, a jobbal ekü­­szik Hamisan eküszik Tagositottak. Nincs már réted, Pista bácsi. . . . Megörült a halott. — No, rét, te mégis tudod, ki az igazi gazdád, mert hogy utánam jösz. Gyere közelebb, hadd szagoljalak meg. A ré. ráborult Pista bácsira és ő szívta a buzavirá­g, a kökörcsin és a tiszta, jó

Next