Tátravidék, 1914 (7. évfolyam, 27-47. szám)
1914-07-05 / 27. szám
VAIRAVtBlK fi hatósági zöldségárusitás. Mint már múlt számunkban említettük a hatósági zöldségárusitás e héten szerdán városunkban is kezdetét vette. Nagy reményeket fűztünk e vállalkozáshoz és e remény teljesedésbe is ment amennyiben a polgármester által megrendelt gyümölcs és zöldségnemüek rövid 2. óra leforgása alatt mind elkeltek. A végsőig kiuzsorázott lakosság mint valami bucsujáró helyre tódult a városháza udvarán levő elárusító helyiségbe úgy hogy az elárusító asszony alig győz ■te őket kiszolgálni, s bizony akik elkésve érkeztek már csak az üres zsákok és kosarak fölött kesereghettek s várják reménykedve a legközelebbi szállítmány megérkezését. De nem is lehet csodálni azt a nagy tülekedést, mely a hatósági zöldségárusításnál megnyilványult. Volt alkalmunk összehasonlítást tenni áru és áru valamint ár és ár között és merjük állítani, hogy mindkét esetben a mérleg a hatósági zöldségárusitónál levő termények és árak javára billent Hogy példával illusztráljuk a dolgot pl. a zöldbabnak kilogrammjáért a piacon eddig 76—80 fillért fizettünk, a hatósági zöldségárusitónál pedig a friss zöldbab kilogrammja 48 fillérért volt kapható. Ugyanilyen eltérés volt pl. a kalarábénál, melynek darabjáért eddig 10 fillért fizettünk, holott a hatósági zöldségárusítónál egy drb. szépen kifejlett kalarébét 4 fillérért vehettünk. Az összehasonlításból kitűnik azon állításunknak igazsága, hogy a piaci és a hatóságilag megállapított árak között 40—60 %-os külöbség van, ámbár ezt többen kétségbe akarták vonni. Mi örülünk legjobban azon, hogy ez az akció — az előjelekből sejtve — eredményre vezet, mert éppen mi voltunk azok, akik ennek létesítését már a múlt évben kezdeményeztük. A Tátravidék múlt évi 33-ik számában »Drágaság Poprádon" cím alatt megjelent cikkünkben rámutattunk arra a megcáfolhatatlan tényre, hogy városunk egyike Magyarország legdrágább piacainak, s hogy a Tátrát használják jelszavul az indokolatlan drágaság fedezésére. A hivatalos vásárcsarnoki árjegyzék alapján bebizonyítottuk, hogy a zöldségneműek a budapesti piacon 20—30 fillérrel olcsóbbak, mint a poprádi piacon, s rámutattunk arra az anomáliára is, hogy a vidékről városunkba kocsiszámra behozott gyümölcsöt, zöldségneműt, a helybeli árusok olcsón összevásárolják, hogy azután méregdrágán elárusíthassák. Ugyanott megjelöltük azokat a módokat is, amelyek szerint ezeken az állapotokon segíteni lehetne és elsősorban hatósági beavatkozást kértünk. Elismerjük, akkor — lévén ez már augusztus végén — már nem lett volna célravezető a hatósági beavatkozás, mert már saison után voltunk, de annál hatékonyabb most, amint az eredmény mutatja. A hatósági zöldségárusítással elértük azt hogy polgáraink olcsón, egészséges, friss zöldség és gyümölcsfélékhez jutnak, de elértük azt is — ami az egésznek főkelléke — az egészséges verseny szülte árleszállítást. Mert amint közhírré tétetett, hogy a hatósági zöldségárusítás kezdetét veszi, piacunkon a zöldség és gyümölcsfélék ára kilogrammonként azonnal 10—20 fillérrel csökkent. A helyes közgazdasági elv — amit a magyar „élni és élni hagyni” mondattal fejez ki — az, hogy az eladó, de a vevő is megtalálja a maga számítását az egymás között lefolytatott csereüzletben. De amikor a csere eszközét képező pénze ellenértékeképen nem kapja meg annak forgalmi értékét méltányos és jogosult a hatósági beavatkozás s különösen akkor, ha beavatkozásával csupán árkiegyenlítő hatást akar elérni. Ezért volt helyes a polgármester rendelkezése a hatósági zöldségárusítás meghonosítása iránt s azért kell ezt a rendelkezést fenntartani mindaddig, amíg annak jogosságát maguk a piaci árusok is be nem látják és nem igyekeznek termékeiknek méltányos árat szabni. De nemcsak fenntartani, hanem ki is kell terjeszteni ezt a rendelkezést, mert amint a sok panasz és a hivatalosan beszerzett árjegyzések bizonyítják nemcsak a zöldség és gyümölcspiacunk, hanem a húspiacunk is vezet, a drágaság terén. Ezt az alábbi — hangsúlyozom hivatalosan beszerzett — kimutatás is élénken bizonyítja. Szepes vármegye 8 városában az !. rendű marhahús átlagos ára 1 K, 45 f., nálunk 1 , 68 fill., a sertéshúsé 1 K. 69 fill, nálunk 1 K. 84 illetve 1 K. 77 fill., a borjúhúsé 1 K. 30 fill., nálunk 1 K. 66 fill., De az átlagos áraktól eltekintve is nálunk van a legnagyobb drágaság. Értesülésünk szerint polgármesterünk ennek ellensúlyozására is lépéseket óhajt tenni s mi csak örvendeni fogunk, ha ezirárányú fáradozása is sikerrel jár, mert mennél konsolidáltabb állapotokat tudnak teremteni a közélelmezés terén, annál hatalmasabb lépésekkel mozdítjuk elő városunk fejlődését. Úgy legyen, fz adókivetés. Amint beszélik az emberek és különösen az érdekeltek a legigazságtalanabb adó a III. oszt. kereseti adó. Igazságtalan az állam szempontjából, mert sohasem tudja vajjon nem-e vethetett volna még többet ki az adóalanyra és igazságtalan az adófizetőre nézve is, mert nincs az az alacsony tétel a mit túlsoknak ne találna és a mi ellen ne felebbezne akár — a sóhivatalig is. Ez az örökös kétkedés szüli aztán azt elkeseredést, amely ilyenkor az adókivetések idején éri el tetőpontját, s amelynek lecsillapítására az adókivető bizottság tagjainak méltányosságára ember és a helyi viszonyok nagyfokú ismeretére van szükségük. Az adót kivető pénzügyi közeg rendszerint kötött mársiutával indul az adófizetők elleni hadjáratra. Azok az adatok, amelyeknek birtokában az adót kiveti nem nyújtanak biztos támpontot a kivethető adó menyiségeire nézve — eltekintve azoktól az esetektől, amelyekben a törvény fix összegben állapítja meg az adó összegét , s ennélfogva csak a törvény rideg rendelkezéseire s legfeljebb az előző évi adólajstromokra támaszkodhatok, s ennek alapján hozhatja javaslatba a kivetendő adómennyiséget. Már pedig, hogy a gyakorlati élet hányszor Cáfol rá a rideg paragrafusokra azt nem egy ízben tapasztalhatttuk. Azt hiszem azért is rendelkeztek a törvényhozók az adókivető bizottságok megalakításánál úgy, hogy abban a gyakorlati élet viszonyaival ismerős szemeiből hirtelen kialudt. Még egy megvető tekintetet lövelt a paraszt felé és lassan elkullogott a szekér mellől. Az emberek nyüzsögtek-forogtak körötte komoly, aggodalmas arcokkal. A levegő telítve volt zavaros hangokkal. Az élet tort és nyüzsgött az öreg körül, akit ez dicső időkre emlékeztetett. Amikor egy keményebb út után megpihent a tábor. Az Öreg lassan vánszorgott a tömeg körül. Keresett egy embert, akinek a harci élményeit elmondhassa. Amikor a törökök, megszorították, és százada élén Jani Zofrába visszavonult. Úgy kívánkozott szegény, hogy egy rokon lélekkel találkozzék, akinek élete legszebb napjáról beszélhetne sokat, sokat. Arról a napról, amikor a hős tábornok őt is hősnek titulálta. De senki nem akarta őt meghallgatni, senki nem figyelt az öreg emberre, senkinek nem volt érdekében megtudni, hogy és mikép és hol veszhette el a lábát és hogy mi okán kapta az érdemkeresztet. Nagyon elhagyottnak és egyedülállónak tudta magát, amiért senki a legcsekélyebb figyelemre sem méltatta őt. Ezeket az eladókat és vevőket nem szívlelheti Olyan egyszerű, köznapi lelkek. Milyen gyakran nézett már a halál szemébe és ezek az emberek megborzadnak mára a halál puszta említésére Egy kis vigasz neki az hogy a külömb ezeknél az embereknél. Ezek nem viselik a Szent György keresztjét és soha azt elnyerni. Sohasem lesznek hősök. De azért mégis nagyon szomjúhozott azután, hogy valamelyes élőlény meghallgassa és megtudja, hogy ő Migunow egy élő hős. Reggeltől estig éhesen és a hidegtől mereven megy át a piacon és kísérletet tesz, hogy hőstetteiről beszéljen. Ismételten megteszi és soha be nem fejezheti. Senki nincs a piacon, aki hajlana a meghallgatására. Olykor a csapszékbe megy, de innen a csapos barátságtalan fogadása űzi el őt. Ha sikerül neki egy ismeretlent fognia aki meghallgatja viselt dolgait, oh akkor hogy átszellemül az arca, mily boldogan folyik a szavak áradata, hogy lángolnak a szemei, hogy lelkendezik, amikor az ágyuk menydörgését és a kommandót utánozni megkísérli. Az öreg fölött nevetnek, vihognak, de • nem hallja. Messze van ő most ezektől az emberektől. A Balkán mögött hol a föld az ő vérét is fölszívta. — Vén katona kotródj már, igazán untat a sok beszéded,—mondják a pincérek. És kikergetik őt a pincérek. De ő csak megáll és falábával kopog dühösen. Azután lassan elhagyja a helyiséget. De a szíve még mindig megindul ama emlékek alatt, amelyek megint újra ébrednek benne. A veterán egy kuckóban lakik, egy embernél, akinek madárfogás a mestersége. Amikor hazajön, bevánszorog a megfulladásig bűzös lyukba, ahol legalább meleg van. És azon a napon, amikor nem sikerült neki elmondania a harci kalandokat, bosz*szusan morog maga elé. — Ezek az ördögök. Legalább, ha meghallgatnának, oh ezek ezek a gyáva ördögök . . . _________________ 12ä jön! JUDITH 12és jön!