Taxisok világa, 1991. (1. évfolyam, 1-12. szám)
1991-11-01 / 11. szám
30 annyira tetszett, hogy a kasszában lévő összes tízest neki adta, meg 2 doboz Marlborót gázsi gyanánt. Ki akartam tiltani a Lizát az üzletből, mert féltem, hogy ez a muff később a 100-asokat fogja nyelni, mint kacsa a nokedlit. Amikor senki nem látta én is próbálkoztam hasonló trükkel, de a fém tízes és az arany sehogy nem jött ki egymással. Megértitek törekvésemet, hiszen teljes csőd fenyegetett, mert a Szúnyog mindig ismételtette ezt a világszámot és már arra akarta rávenni a művésznőt, próbálja meg ugyanezt pipával vagy szivarral. De ahogy belegondolok, a cigi az jópofa volt! Harmadik társunk a Kabos volt. Ez csupán egy becenév, nem hasonlított a másikra, csak egy picit. Piros volt a haja és én, aki már hajdanában szállítottam a másikat, állítom sehol nincs a mi Kabosunkhoz. Ez tudja, hogy mit csinál! Iszik. És hogy miért? Mert horgász! Erre hivatkozik. Azt mondja, Ő már annyi mindent kipróbált csalinak, kukorica, zizi stb. ez mind semmi, a halak csak a sikerhorgászt veszik komolyan. Erre harapnak. Mindig elgondolkoztam a halak lelkivilágán, hogy engedhetik kifogni magukat egy piros szeszkredenctől. De Ő tényleg tud halat fogni. A múltkor is úgy fogta a hóna alatt ahogy araszolt a csarnokból kifelé. Nagyon fogta! De én ismerem a kedves feleségét, aranyos és ő is horgászik. Nem, inni nem iszik, nem is tudna, ha akarna sem. Nem jutna neki. Kabos szerint viszont beszélni azt szeret. Ezért inkább Kabos horgászik és imádja a halakat, azok nem feleselnek, nem parancsolgatnak és a sört sem isszák el előle. Neki is volt egy gyengéje, a Rózsi, most jut eszembe az is vörös volt, egyetlen szexepilje hogy foga volt, nem elöl. Szegényt a Polkcáj állandóan kitiltotta Pestről, de ő mindig visszaszökött és nálunk bizonyos fokig védelmet és egy kávét, meg szendvicset kapott, ezért mosogatott, bevásárolt, takarított. Kabos gondolt egyet és Rózsit kiküldte a patikába néhány gyógyszerért. Felírta neki, hogy mit hozzon és rendelt citrom-, vagy narancsízű Timidon zselét. (Fogamzásgátló) A patikus valószínű jó humorérzékű volt és hashajtót, széntablettát adott neki. Rózsinak éppen randija volt a körzeti rendőrrel, Kabos rábeszélte, hogy egy kávéval adja be a rendőrnek, ettől igazán férfi lesz. (Szüksége is volt szegénynek rá, hacsak nem volt vak.) Bár fehér gumibotos rendőrt még úgysem láttam. Szóval a randevú botrányba fulladt, a rendőr szürke nadrágja átment khaki színűbe, arca zöldbe, szemei vérben forogtak, Rózsi pedig elveszítette szexepiljét, a rendőr véletlenül kiütötte, mind az egyet. Egyelőre ennyit a Kabosról. És ki volt a negyedik? Hát én! Elég ronda dolog lenne magamról mesélni, a jó nevelésem és szerénységem tiltja. Miért kell tőlem hallanotok milyen jó szakember vagyok, milyen gyarló dolog lenne mesélni, hogy ilyen meg olyan becsületes ember vagyok. No nem, ezt sosem érttek meg. Sajnos a góréknak nem ez volt a véleményük. Pedig mi mind a négyen voltunk valakik, amíg fel nem függesztettek bennünket, majd kirúgtak. Akkor is lettünk valakik, állástalanok! És a négy rabló meséje itt véget is ért volna, a Szabó is megtérhetne békességben a versenygépéhez, mindannyiunk nadrágjából bevehetne egy darabot, ha hosszú lenne. Bennünk sincs már harag, csak a sok élmény, amit szépen sorban elmesélek nektek. Elmesélem és a Rablók közül a legbecsületesebb: én Ali Baba alias.( folyt, köv) Demeter Mihály PALOTA TAXI Autójavítási szolgáltatások A Palota Taxi Kft. október 1 -jével beindiotta új szolgáltatását, az autójavító gyorsszervizét a 1162 Bp. Páterke u. 1/b szám alatt A csapatunkhoz tartozókon kívül szolgáltatást nyújtunk a taxisoknak és magánszemélyeknek egyaránt, gyorsan, kedvező áron. Minden típusú gépkocsi szervizelését vállaljuk, ezen belül elsősorban Lada, Dadia, Skoda, Wartburg személygépkocsik kis- és nagyjavítását, vizsgára felkésztését. Jelenleg 7-16 óráig tartunk nyitva, azonban a Palota Taxi segély közeljövőben történő beindításával NONSTOP jelleggel fogunk üzemelni. A javítás elvégzését váró autós a műhely mellett működő büföntően otthon érezheti magát, a lóvét mi áljuk! Gyorsszervizbe időpontegyeztetés a helyszínen, valamint a 164-5722-es telefonon, illetve CB rádión az AM 26 alsó csatornán a diszpécser felé történhet. TAXISOK VILÁGA Taxis magazin Megjelenik havonta Készült a Taxisok Budapesti Kamarájának és a Budapesti Taxisok Ipartestületének támogatásával. Főszerkesztő: Berkó Károly Kiadó és nyomda UNIO-PRINT Kft. VIII. Mátyás tér 10-11. Felelős kiadó: Szabó László Szedés, tördelés: Tipoprint Kft. A szerkesztőség címe: 1084 Budapest VIII., Mátyás tér 10-11. Tel.: 1134-611 Felkérés nélkül beküldött kéziratokért és fotókért a szerkesztőség nem vállal felelősséget! Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! A lapban megjelent anyagok a kiadó engedélye nélkül nem használhatók fel. Az aláírt cikkek nem minden esetben a szerkesztőség véleményét tükrözik, azok tartalmáért mindenkor a cikk írója felel. A City, Gábriel Palota, Tele 5 és Volán taxisok a magazint ingyen kapják. Megvásárolható a Budataxinál, a BTI-ben és a szerkesztőségben