Taxisok világa, 2000. (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000-04-01 / 4. szám
A Taxisok Világában szinte havonta jelennek meg olyan cikkek, melyek a névtelenség | | látszatát keltik azzal, hogy ez írások alatt különféle fantázianevek szerepelnek. A Kellix | | (Kellner Ferenc), az OLI (Nagy Zoltán), a kó (Berkó Károly) mellett sokszor előfordul | | például a „Kapitány" aláírás is. Tekintettel arra, hogy állandó levelezőnk (Morfondáriák) is igen érdekes egyéniség, úgy döntöttünk, hogy bemutatjuk őt olvasóinknak is. • Szirotay Lászlóként kevés taxis ismer, írásaidat is „Kapitány"-ként írod alá. Ez a név szakálladra utal, vagy rangot jelent? « Kollégáim közül sokan tudják rólam, hogy tengerész voltam, majd hajóztam a Dunán is. Ezért ragadt rám a „Kapitány’’ név, ami természetesen nekem is tetszik. • Mikor és hogyan lettél tengerész? Anyám már a születésemről is azt mondta, hogy nehéz szülés volt. Nekem pedig a gyermekkorom tűnt annak, így ma már értem, mit jelent az, hogy „nehéz az élet"... Komolyra fordítva szót, műszerész szakmát tanultam, majd a honvédségnél egy apróbb újításomnak köszönhetően igen nagy tiszteletet vívtam ki magamnak. • Úgy tudom, hogy ez az „apróbb" újítás még a szovjet hadügyet is megmozgatta... " Kétségtelen, hogy honvédként (és műszerészként) volt egy ötletem, amit egy nagyon intelligens ezredmérnök felkarolt. Tekintettel arra, hogy akkor már jól beszéltem oroszul, így engedélyezte a „T" (titkos) könyvtár használatát. A szakirodalom segítségével a MÍG harci repülők lokátor-tesztelő berendezését, ami akkor még íróasztal nagyságú volt, megcsináltam aktatáska méretűre. Természetesen az 1964-es technikai színvonalon. Miután rádió-amatőr is voltam, agitáltak, hogy maradjak bent hivatásosnak. Egy idő után látták, hogy ez reménytelen, ezért az ezredmérnök felajánlotta segítségét a civil életben. Én pedig gyermekkori álmomat akartam megvalósítani, tengerészként bejárni a világot. Kaptam tehát egy igen jó ajánlást az akkor DETERT-nek nevezett céghez, melynek tengerjárói a Föld minden tengerén hajóztak. Természetesen felvettek. Jó volt az ajánló levelem. • Hány évig hajóztál? » Tekintettel arra, hogy a tengeren nincs szabadság, pihenőnap, azt kikötéskor egyszerre adták ki. Ez akár több hónap itthonlétet is jelentett adott esetben, amit ismét sok hónap tenger követett. Összességében és egyfolytában számolva a tengeren két és fél évet töltöttem. Gyönyörű időszak volt. Mint gépész nagyon sok ország kikötőjében megfordultam. Sok emberrel ismerkedtem meg, és nyelveket tanultam. • Miért hagytad abba? Sajnos ez nem rajtam múlott. Velem ezt abbahagyatták. Volt egy apróbb afférom a szovjet vámszervekkel, pedig én csak segíteni akartam az akkori szovjet emberek ellátásán. Például az Olaszországban vásárolt speciális 100 szálas kakasfejű gyufát, ami bárhol végighúzva meggyulladt, egy Fekete tengeri kikötőben adták el. Darabját egy rubelért. Nagy siker volt. Hasonlóan az „orkánkabát"-hoz vagy a női harisnyához. Kár, hogy ezt a vámosok nem így látták. Fegyelmit kaptam. A helyzetet súlyosbította, hogy miután a hajó Olaszország, Törökország érintésével kötött csak ki, így útközben társaim szépen lemorzsolódtak. Ezt is rajtam kívánták számon kérni, én pedig védekeztem. Kértem, legalább azt vegyék figyelembe, hogy én a felelősségrevonás elől nem léptem le. Ennek ellenére fegyelmivel kirúgtak. • Összeomlottál? – Nem, dehogyis! Életem érdekes időszaka következett. Voltam kocsimosó, malterkeverő. Egyszerűen nem tudtam a fegyelmi miatt elhelyezkedni. A munkakönyvemben ez szerepelt. Mindössze egy-két vállalat volt akkor, ahol a börtönviselt vagy hasonló lecsúszott egzisztenciák dolgozhattak. Ilyen helyre kerültem én is. Megtanultam vakolni, falazni és még sok minden mást. • Úgy tudom, te akkor voltál munkanélküli, amikor ezt még közveszélyesnek ítélték. Igen, egy ideig „munkakerülő” voltam, bár folyton dolgoztam akkor is. Egyfajta hiányt pótoltam. A főváros budai kerületeiben akkoriban kezdtek el épülni a négylakásos társasházak. Darut viszont szinte lehetetlen volt szerezni. Ezért a hajók fedélzeti darujának szisztémájára építve szerkesztettem egy kis szétszedhető emelőt. Kis csapatot gyűjtöttem magam köré, akikkel ezeken az építkezéseken a betongerendákat helyükre emeltük. Azonban a rendőröknek ez nem tetszett, mert nem volt hivatalos munkahelyem, ami akkor „közveszélyes”-nek számított. Egy idő után annyi bejegyzés lett a munkakönyvemben, hogy a személyzetisek átlapozták a „fegyelmivel elbocsátva" bejegyzést, így következett a Volán Tefu Pillangó utcai telephelye, ahol kezdetben kocsimosó voltam. Majd az MHSZ- nél szerzett jogosítványomnak köszönhetően egy „csőrös" ZIL- re ültem sofőrként. Ezzel, hála a napi több kanna „benzinfeleslegnek", jól kerestem, de szinte egész héten nem voltam otthon. 1970-ben amnesztia volt, ami engem is megszabadított korábbi tettem következményeitől, így gyorsan visszavetettem magam a DETERT- hez. Azonban az öcsém Németországban maradt, így előttem megint bezárult majdnem minden kapu. Ekkor a FOKA- nál mint folyami hajós helyezkedtem el. Építettem, majd bontottam a nagymarosi gátat. Később tekintettel arra, hogy beszélek arabul, kijutottam Algériába, mert abban az időben ott sok magyar beruházás zajlott. Néhány hónap múlva ismét előjöttek az öcsém kintmaradásából eredő kérdések, így a fóti tsz-nél gépkezelő, majd „mixer’’-sofőr, és végül a ’70-es években a Főtaxinál taxis lettem. Ez utóbbi azonban nem úgy ment, mint most. Akkor két „komálós" kellett, aki az egységvezetőnél beajánlott, így hárman elmentünk a „Lógarázsba” és bemutattak, hogy „ő lenne az a srác". Tekintettel arra, hogy az egységvezető ezek után úgy döntött, hogy kell neki egy ember, így elmentünk a szomszédos „lóbárba" áldomást enni és inni. Ez egyébként a „Siketek és Nagyothallók" SC büféje volt, ahol igen jó pacalt lehetett kapni csapolt sörrel. A veszekedések pedig a hely jellegéből adódóan csendben zajlottak, bár a szenesek és a taxi- A „Kapitány” jelenlegi „hajójával”