Taxisok világa, 2000. (10. évfolyam, 1-12. szám)

2000-05-01 / 5. szám

32 f moom tímisű maoratav­­ / Április végi indulásunk óta lapzártáig túl sok esemény nem történt. Elkezdődtek a belépések, a kollégák örömmel fogadták a lehetőséget. Természetesen az érdeklődés, a „tapogatódzás” mértéke a tényleges belépésnél sokkal nagyobb volt, igyekszünk ezért választ adni e hasá­bokon is a gyakrabban felmerült kérdésekre. X Igaz-e, hogy rendszeresen fuvarozási lehetőséget biztosítotok a tagjaitok­nak? X Ha a fuvarozási lehetőségen azt érted, hogy a feltűnő embléma miatt kivesznek a sorból a droszton, akkor igaz. Egyébiránt pedig a hozzánk időnként beérkező fuvar­igényeket igyekszünk a lehető legnagyobb gondossággal kielégíteni. Tagjaink az álta­lunk biztosított fuvarokat­­lenyúlhatják”. A rádiós társaságoktól eltérően mi nem szankcionáljuk, hanem egyenesen bátorít­juk a taxisokat, hogy szerezzék meg állan­dó utasukként az alkalmilag kiközvetített címet. Persze ne gondoljon itt senki napi rendszerességű fuvarkiadásokra. Ez a cég nem erre épül. X Tervezitek CB vagy URH bevezetését a fu­varkiadásokhoz1 A Nem kívánunk egyelőre diszpécserköz­pontot működtetni, ezért nem is szorgal­mazzuk rádiós kommunikáció bevezetését. Nem zárkózunk azonban el a fuvarközvetí­tés egyéb formáitól.­­ Mennyi a tagdíj, és mikor emelitek? Tagdíjunk alakulásunkkor havi 4800 Ft, amely tartalmazza a BTI érdekképviseleti tagdíját is. Nem öncélú ez az árukapcsolás, mert - amellett, hogy a cég egyik tulajdo­nosa maga a BTI - meggyőződésünk, hogy a mai zavaros helyzetben egyszerűen elen­gedhetetlen egy hatékony egyéni érdekkép­viselet minden vállalkozó számára. A tagdíj emeléséről egyelőre nincsen szó, igyek­szünk mindig értékarányosnak maradni, és csak annyi fizetséget kérni, amennyi szol­gáltatást nyújtunk. A későbbiekben a rend­szer fejlesztése és a szolgáltatások bővülése természetesen a tagdíj mértékére is kiha­tással lesz. • Szentendrén dolgozom, én is beléphe­tek? Jelenleg a budapesti üzletágat indítottuk el, de már a tervezés során országos rend­szerben gondolkodtunk. A feltételek meg­léte esetén vidéken is létesítünk társaságo­kat franchise formában. Ez azt jelenti, hogy bizonyos általunk nyújtott alapelvekhez mindenhol ragaszkodni kell, de a vidéki cég önállóan, helyi vezetéssel működik, és a névhasználatért díjat fizet részünkre. E rendszer kidolgozás alatt áll, bízom benne, hogy rövidesen e téren is eredményekről számolhatok be. X Milyen tarifával dolgoztok? Át kell állítani az órákat? X Kényes téma a tarifa kérdése, hiszen tár­saságunk „mezítlábasokra” épül. Ez a taxis réteg pedig éppen azért nem lépett be ez idáig társaságba, mert nem kívánta a kö­töttségeket, és nem szerette volna, ha önálló vállalkozó létére tarifáját mások ha­tározzák meg. Ezzel az ellentmondással nekünk is szembe kell nézni, tény azon­ban, hogy egy egységes név alatt futó tár­saság nem lehet meg egységes tarifa nél­kül. Úgy tervezzük ezért, hogy jelenleg a „régi" budapesti tarifákat alkalmazzuk, te­hát nappal a 200-200-50-et, éjjel pedig a 280-280-70-et. Ezt a két tarifát majdnem mindenki beletetette taxiórájába, így nem kell mindjárt több ezer forintért órát állí­tani. A későbbiekben - gyakorlati tapasz­talataink nyomán - módosítjuk a tarifa mértékét és esetleg a használható tarifák számát is. Mint minden taxicég, mi is igyekszünk a lehető legjobb kocsiparkot felállítani. Nem zárkózhatunk el mindazonáltal azoktól a kollégáktól, akik valamely ok folytán ki­sebb vagy öregebb autókkal dolgoznak. Társaságunk tehát nyitott mindenki szá­mára, aki a jelenlegi jogszabályoknak meg­felelő bármilyen típusú és életkorú gépko­csival taxizik. Természetesen azért nálunk is van szemle, és fenntartjuk a jogot, hogy egyes jelentkezőket elutasítsunk. P­eugeot 607 Paltne Az égszínkékbe bújtatott 607 Paladine az alapvál­tozatból teremtett kivételes alkotás. Sokarcú utastere, amely egyúttal korszerű iro­dabelsőt kínál, lehet nyugalmat sugárzó pihenő­hely, üzleti tárgyalás színtere, vagy akár teljesen kitárulhat a világ felé. A Paladine hossza jóval meghaladja az öt mé­tert. Ez nagymértékben megnöveli a lakkozott és az üvegezett felületeket is, megőrizve ugyanakkor az eredeti változat visszafogott merészséggel pá­rosuló elegáns stílusát. Az acélból és üvegből készült tető átlátszó része egyetlen gombnyomásra összecsukódik, vele együtt a hátsó ablak is, majd mindkettő diszkré­ten eltűnik a csomagtartóban. Az ezzel egy idő­ben lopva előre csúszó ablaküveg nyitott tetejű kabrióvá változtatja a limuzint A 607 Paladine új és exkluzív, 18 colos könnyű­fém keréktárcsáira 235/45 18-as méretű gumiab­roncsot feszítettek. Egyébként átvették a 607 technológiai újításait, valamint kényelmi, bizton­sági felszereléseit és kiemelkedő teljesítményét. Az utastérben az első „szolgálati” ülések mö­gött kiszélesedik az architektúra, helyet adva a két hátsó luxusülésnek. A jobb oldali üléssel szemben „alkalmi" üléshely található. A két hátsó fotel támlájának pozícióját a két előprogramozott helyzetet tartalmazó billentyűzet segítségével le­het beállítani. A hátul ülők kényelmét elektromos fejtámla, oldalankénti könyöktámasz és az ülé­sekhez csatlakozó lábtartó teszi teljessé. A kézre eső, mindkét oldalról szabályozható konzolnak köszönhetően a hátul utazók tetszé­sük szerint gondoskodhatnak a hőkomfortról és a zajok kiszűréséről. Ugyanitt megtalálhatók a kommunikációhoz szükséges funkciók. A fotelek támlája körül az üléspárnában is el­rejthető, fémből és homokfúvott üvegből készült előkelő tálalóeszközök kerülnek elő, és természe­tesen nem hiányozhat a hűtött bárszekrény sem. A jobb oldali ülés mellett kiképzett tábla „hi tech” elemei egyaránt lehetővé teszik a kikapco­lódást és az üzleti ügyek intézését. Az elrejtőő billentyűzettel összekötött, 17 colos színes k­­ernyő számítógéphez és DVD-lejátszóhoz csat­kozik. A jobb oldali utassal szemben, az első a támlájában összecsukható, „alkalmi” fotelt­­ peztek ki, kényelmes helyet biztosítva egy tövá­bi útitárs vagy a tolmács számára. A bal oldali utas ezalatt kedvére nézelődne mellette kialakított könyvtárban, vagy átadja magát 607 Paladine csúcsminőségű hangrends­zéből áradó zenének, míg a finoman szemcsés bőrkárpit igényes kidolgozásában és különb varrásában gyönyörködik.

Next