Taxisok világa, 2000. (10. évfolyam, 1-12. szám)

2000-02-01 / 2. szám

34 fiz Internet és a taxisok Fontos információkhoz juthatsz itt akkor is, ha fogalmad sincs az Internetről, és a számítógépet be sem tudod kapcsolni, ugyanakkor nem utasítanál vissza még egy lehetőséget a fuvarok megszerzésére. A technikai haladás megállíthatatlan. (Persze nem is akarja senki megállítani.) Tudomásul kell vennünk, hogy életünkhöz egyre jobban hozzátartozik az Internet, ez a számítógépes világhálózat, ami igazi fej­lődését csak ez után fogja produkálni. A robbanásszerű elterjedés érzékeltetésére nézzünk néhány számadatot az eddig meg­tett útról. A számítógépek hálózatba kapcsolásá­nak ötlete már 1968-ban megszületett, 20 év múlva alakult ki a hálózatok összekap­csolása, majd nem egészen öt év kellett a világháló mai formájának kialakulásához és a webböngészők megjelenéséhez. A ma az internetet mintegy 200 millióan használ­ják, és a becslések szerint - amit a valóság eddig szinte minden esetben felülmúlt, ha számítástechnikáról volt szó - ez a szám öt éven belül megduplázódik. Az Internet ki­szolgálók (amelyeken keresztül csatlakoz­hatunk a világhálóhoz) számának alakulá­sa talán még többet mond: míg az első öt évben ezek száma nulláról 1500-ra nőtt, addig a következő öt évben 1500-ról hét­millióra! Magyarországon jelenleg 110 ezer Internet-előfizető van, és elemzések szerint nálunk ez már az év végéig megduplázód­hat. Az Internet-használók száma az előfi­zetőknél jóval nagyobb, elérheti az 500-600 ezret. Ma már nem kérdés: az Internet része lett életünknek. Az információk áramlásán felül egyre nagyobb jelentőségű az inter­netes vásárlás, és kialakulóban van a szol­gáltatások közvetítése is. Ezzel kapcsolatos az a hír is, hogy egy amerikai cég megkezd­te az internetes közvélemény-kutatást Ma­gyarországon és Kelet-Közép-Európában. Az interjúalanyokat nem kérdezőbiztos kérdezi, hanem azonnal, elektronikus úton lehet válaszolni a kérdésekre, így a költsé­gek nagymértékben csökkennek, az ered­mények pedig néhány hét helyett akár né­hány órán belül elkészülnek. A lehetőségek szinte határtalanok, és ezek előnyeiből nekünk sem szabad kima­radnunk. Meggyőződésem, hogy az Inter­net néhány éven belül ugyanolyan forra­dalmi változást fog hozni a mi szakmánk­ba is, mint a mobiltelefonok elterjedése. Emlékszel még, hogy néhány évvel ezelőtt milyen szánakozva néztük a kisebbfajta ak­tatáska méretű telefont magukkal cipelő „nagyembereket”? Ma pedig már a te zse­bedben is ott csörög a mobil. A státusszim­bólumtól a „bunkofon" korszakon keresz­tül eljutottunk odáig, hogy természetes munkaeszköz lett belőle, így lesz ez az Internettel is. Lassan már számítógép sem kell hozzá, hiszen egy megfelelő eszköz segítségével már ma is le­het egy sima tévékészüléken keresztül csa­varogni a hálón. Vagy ott van a WAP. Egy eszköz és egy eljárás, melynek segítségével a mobiltelefon képernyőjére lehívhatók adatok, fogadhatók levelek. Aki ezzel ren­delkezik, megnézheti a menetrendet, ellen­őrizheti a Bux index állását, vagy kereshet egy neki megfelelő szolgáltatót. Mondjuk taxist. Persze csak akkor talál, ha a taxis raj­ta van a világhálón... A Taxisok Világa korábbi számaiban már megjelent a felhívás, így most csak nyoma­tékosítani tudom: minden kollégának ren­delkezésére áll, hogy adatai (név, autótí­pus, telefonszám) megjelenjen az Interne­ten, mégpedig egy olyan adatbázisban, amely kifejezetten szolgáltatók és szolgál­tatások keresését és listázását tűzte ki fel­adatául. A rendszer folyamatos feltöltés alatt áll, jelenleg a taxisokon kívül megta­lálhatók a biztosítók, brókerek, ingatlan­­irodák, hanglemezkiadók, építészek, végre­hajtók, sportegyesületek, és még sok más szakma, foglalkozás képviselői, akik fontos­nak tartják, hogy ne maradjanak le az éles piaci versenyben. Az alapadatok megjelen­tetése díjmentes, a további lényeges infor­mációkért pedig minimális mértékű éves díjat kell fizetni. Tehát még egyszer: nem kell, hogy neked legyen számítógépet, vagy érts a dologhoz, elegendő, ha adataid szerepelnek ott, hogy potenciális utasaid megtaláljanak... Ha viszont rendelkezel Internet-hozzáfé­réssel érdemes ellátogatni a címre, ahol - sok más érdekesség mellett - megtalálod a taxisokat is. Ha viszont magadat vagy a kedvenc taxitársaságodat nem leled ott, ke­ress meg minket, hogy ezt a hiányosságot mielőbb orvosolhassuk... További információkkal a Magyar Taxis Szövetség irodájában szolgálunk munka­napokon 10 és 15 óra között. (1191 Buda­pest, Attila u. +9-53) Tel.: 282-9887, fax: 280-7196, e-mail: limitax@matavnet.hu -öli- A KRESZ-TESZT helyes megfejtése 1. Helyes az „A" válasz. Az autópálya jelzőtáblával autó­pályaként megjelölt osztott pá­lyás út. 2. Helyes a „B" válasz. A hát­rafelé guruló gépkocsit nehe­zebb irányítani, mint a felfelé haladót. 3. Helyes a „B" válasz. Ha a vezető meggyőződött arról, hogy a kijelölt gyalogos-átke­lőhelyen gyalogos nem közle­kedik, és a körülmények reális értékeléséből okkal juthat arra a következtetésre, hogy mire odaér, nem várható megjele­nése, akkor még a megenge­dett legnagyobb sebességhez közeli tempóval történő hala­dás is. 4. Helyes az „A" válasz. Az „Előzni tilos" tábla hatálya csak az útkereszteződés kez­detéig tart. Az útkeresztező­désben pedig gépjárművel sza­bad jobbról előzni. 5. Helyes a „B" válasz. A táb­la jelentése „Mindkét irányból behajtani tilos" Tehát ilyen he­lyen az út kezelőjének az a kí­vánsága, hogy útszakaszon ne legyen járműforgalom és ott járművek se tartózkodjanak. 6. Helyes a „C" válasz. A ki­egészítő táblán azt jelzik, hogy hóesés esetén fokozott bal­esetveszélyre kell számítani. 7. Helyes az „A" válasz. A tábla azt jelzi, hogy az úton olyan útkereszteződés van, amelyben a járműnek elsőbb­sége van a keresztező úton ér­kező járművel szemben. 8. Helyes az „A" válasz. Az ilyen kormányberendezéssel még lehet irányítani a gépko­csit, de az autópályáról a leg­közelebbi csomóponton le kell térni. 9. Helyes a „B" válasz. A bel­ső sávon egyenesen haladónak az elsőbbségről való lemondá­sa a balra bekanyarodót nem mentesíti a külső sávon haladó részére az elsőbbség megadá­sa alól. 10. Helyes a „B" válasz. A „B" kategóriás kezdő vezetői engedéllyel rendelkező sze­mély pótkocsit nem vontathat. 11. Helyes az „A" válasz. Ha a forgalomirányító rendőr ki­nyújtott karjával maga felé int, ezzel a sebesség növelésére ad utasítást. 12. Helyes a „B" válasz. A gépkocsi hátsó részéhez rögzí­tett kerékpárt úgy kell elhe­lyezni, hogy oldalirányba leg­feljebb 0,4 m-re nyúljon ki. 13. Helyes az „A" válasz. A gyalogos olyan helyen, ahol a járművel szemben elsőbbsége van, kiléphet a kilátást gátló akadály közelében is az úttest­re, de köteles meggyőződni annak veszélytelenségéről. 14. Helyes az „A" válasz. Az ábrázolt forgalmi helyzetben a személygépkocsi még akkor is elsőbbségadásra kötelezett a gyalogosok részére, ha egyéb­ként nem tekinthető irányvál­toztatónak. A Reggaester zenekar márciusi programja 2000. MÁRCIUS 14-ÉN, 19 ÓRAKOR GÖSSER JAMMING SÖRÖZŐ (Budapest, XIV. Hungária krt. 134.) Sztárvendég: SHYGYS 2000. MÁRCIUS 28-ÁN, 20 ÓRA VÉNDIÁK MUSIC PUB (Budapest, V. Egyetem tér 5.) A Reggaester zenekar minden hónap második keddjén a Gösser Jammingben, minden hónap utolsó keddjén a Véndiákban látható és hallható. Mindenkit sok szeretettel várunk! Szitás Zoltán zenekarvezető

Next