Taxisok világa, 2003. (13. évfolyam, 1-12. szám)
2003-09-01 / 9. szám
den kedden össztánc volt a süketnémák részére. Rettenetesen izgatott, hogy hogyan is van ez? Tojásék meghívtak és én mentem. A terem szokványos, ragyogóan felviaszolt parketta, és ami szükséges a jó hangulathoz, teltház. Csupán nekem, a hozzá nem értőnek valami, vagyis a lényeg hiányzott, és ez nem más, mint a zenekar! Gondoltam, hogy talán késnek. Az már eszembe sem jutott, hogy ezek süketnémák és nem is hallhatják a zenét. Milyen ostoba földhöz ragadt voltam! Mit tudok én erről a világról? Mintegy varázsütésre minden szem a színpad felé fordult, ahol megjelent egy úr, aki meghajolt és letette azt a széket a színpad közepére, amelyet magával hozott. A székre letámasztott egy táblát, kvázi a zenekart, amelyen a következő felirat volt olvasható: TANGÓ! Ennyi! Ezután az öszszefonódó párok néhány percig úgy siklottak, mint Fred Astaire, Benny Goodman zenekarának muzsikájára, mígnem kicserélték a táblát ROCKY-feliratra. Ami ezután következett, az szinte észvesztő volt. Én még ilyet soha nem láttam. Röpködtek a csajok, vonaglottak a krapekok, mint Elvis Prézii suhanc korában. De hang egy szál sem, csupán a csoszogás és a dübörgés volt hallható, és az is csak nekem! Sosem fogom elfelejteni! Tojásék ilyen örömöket tudtak okozni, hiszen amúgy kellemes emberek voltak, csak emígy... Volt egy szörnyű szokásuk, hogy jó vagy rossz, ítélje meg ki-ki saját belátása szerint. Kölcsönt kértek! Mindig és mindenkitől, de főleg tőlem! Én megegyeztem ugyan a Fittel Bankkal, hogy amíg az OTP nem taxizik, addig én meg nem adok kölcsön! Ez így korrekt! Jó - mondhatnánk más is két kölcsön, sőt az egész világ bankrendszerei erre épültek rá, a gatyalehúzó kölcsönökre. De az ő stílusuk valahogy eltért mindenkiétől. Ezek elölről, hátulról, orrba, szájba kéregettek! Némi adalék. Ugye emlékeztek, régi taxisok a Füttyös Gyurira. Hogyne emlékeznétek, amikor éjszaka mész, mendegélsz az Üllői úton, vagy bárhol a városban, mert ez a Gyuri gyerek mindenhol ott volt, gurulsz álmodozva, és egyszercsak mint derült égből a villám, hirtelen eléd ugrik valaki. Te persze ha még nem ismerted, naivan azt hiszed, utas, aki beül melléd. De Gyuri csak annyit mond: „Te haver, adj egy ruppót!" Végül is nem kért sokat. Ha adtál, megköszönte és hálából egy összetekert Népsporttal egyet a fejedre csapott, kettőt meg a szélvédőre, és úgy, ahogy jött, eltűnt az éjszakában. Vagy ott volt a Lermos Guszti, aki elegáns, nyakkendős, fényes cipőjű volt, három nyelven beszélt, de azt folyékonyan. Ő már egy mailért kért, még folyékonyabban, igaz háromszoros anyanyelvi szinten. Őt is meg lehetett találni az éjszakában, s ha rátaláltál, biztosan gazdagabb lettél egy nagy élménnyel, de szegényebb egy mallérral. Még a Négy Rabló idejében, mert hogy szerettem a lehetetlen kihívásokat, megpróbáltam Gusztit rávenni, hogy néha dolgozzon, nem sokat, csak pianóban, kicsikét már csak azért, hogy ne vigye el a hőség KMK-ért (közveszélyes munkakerülésért). Például moshatnál kocsit győzködtem ott a Rudasban. A taxisok jól jattolnak. (Tartja a közhiedelem. Ugye fiúk?) Jó - mondta, bár sötét fellegeket láttam a homlokán átvonulni, kissé morózus lett, ez azért mégiscsak támadás volt a becsülete ellen, hiszen a családjában soha, senki nem dolgozott. Mit szólnak a barátok, ha ezt megtudják. De másnap mégis megjelent, kis vödörrel a karján néhány rongydarabkával, és mielőtt vizet kért a vödröcskéjébe, melyet szerintem valamelyik játszótér homokozójából csórt el, még kért mellé két sört is kísérőnek. Azt persze ledöntötte, mint a partizánok Gömbös Gyula szobrát, majd le-, vagy nekivetkőzött erre az ünnepélyes alkalomra kimosott hófehér arsétájára. Szó se róla, Gusztinak nagyszerű kisportolt alakja volt, de az izomzata valahogy nem igazán bírta a gyűrődést. Vagyis a munkát. A két kerék valamilyen szintű lemosása, inkább összemaszatolása után komótosan felvette ingét, zakóját, mint egy sértődött Dior manöken, megtörölte izzadt homlokát, munkában megkérgesedett tenyerét, majd a kisvödröt és a rongyokat hátrahagyva, mint a Vörös Hadsereg a partizánokat, kurtizánokat és miegyebeket (de az én tangóharmonikám még most se került elő, tovariskám panaszolhatnám!) és Gusztiként örökre eltávozott körünkből! Na, de ott van még a Kéttojás, kikről alig ejtettünk szót. Szóval ez az egész díszes kompánia ott lakott a „Csikágóban”. Egyszer az összes mangázós ott ült a Bethlen moziban. Egészen véletlenül én is, és együtt zokogtunk a Tovaris P. című hősi szovjet filmeposzon, amikor Vologya, a novoszibirszki komszomolista hősiesen ráfeküdt a géppuskaállás nyílására. Nem, nem! Bocs, összekevertem a dolgokat, itt most Nágyesdára feküdt rá, aki viszont Szmororogodorovoszkában volt fejőnő. Most már ugyan teljesen mindegy, hogy hogyan történt, ha már egyszer rendszert váltottunk. Azért az sem volt piskóta, amikor a Füttyös Gyurinak szereztünk egy lotyót a kerületi KISZ-ből némi készpénzért, plusz két matrózfröcsösért. Ő megígérte, hogy mozgalmilag vagy politikailag kezébe veszi a Gyuri dolgát ott a Bethlen moziban. Mert igenis Gyurinak rengeteg dolga volt a mozgalomban, már akkor. Úgy is lett! Mert, hogy Gyuri még sosem volt nővel, pláne a zenekari zsöllye első sorában. Az első két-három sorban mi ültünk, a bennfentesek. Ott voltak a Pönögék, meg a Leimos, a Kéttojás, a Tigris, a Pék és a cukrász a Fáskörből, valamint jómagam. Már a híradó alatt Gyuri kétszer is elment! Először a büfébe, a lánynak nyalókáért, nekünk perecért, majd másodszor is elment, de azt már a piszkos fantáziádra bízom, hogy hogyan. Akik ott ültek, mind-mind áldozatok lettek a szerelem oltárán. Először a lány törölgette a szemeit, mint aki sír, de nemcsak a szovjet film okán. Majd miután neki kézenfekvő volt a dolog, egy laza mozdulattal eltolta a dolgot kissé balra, ahonnan a Guszti generált, amíg látott szegény, majd ijedtében ő is eltolta két kézzel a dolgot magától kissé jobbra, mert azon az oldalon megült a két tojás. (Egy széken ültek, mert az olcsóbb volt.) Kissé előre dőlve, hogy jobban lássanak, emiatt csak úgy kapkodták a tojásfejüket, nehogy elérje őket egy-egy aszteroida becsapódás, vagy ahogy a köznyelv mondja... (..pszt! Te aztán ki ne mondjad!) Én szerencsére csak két sorral hátrébb kaptam helyet, de még így is jutott az áldásból. Hiába no, „Csikágóban” zajlott a mozgalmi élet! Barátság ide, barátság oda, Tojásék kivetették rám a hálójukat! Nem ciciztek. A Bethlen téren ültem egy lánnyal a nemibeteg-gondozó előtt (azért, mert ott volt egy üres pad). Egészen véletlenül odajöttek Tojásék és pofátlanul egyenesen egy százast kértek. Nyomatékosan hozzátették, hogy csak kölcsön! Gondold csak meg, egy százasért teletankoltál. Csajjal voltam és kicsit blamáltam a társaságukat, meg hogy igen hangosak voltak. „Adgy e tudott!" Üvöltöttek a behegesztett gigájukkal! Lehet egy ilyen kérésnek ellenállni? Ugye, hogy nem. Adtam, hogy eltűnjenek, amilyen gyorsan csak lehet! Nagy marha voltam! Mert az nagy pénz volt akkoriban. Ezután sokszor találkoztunk a „beiben”, ahogy mifelénk mondták akkoriban a Váci utcát és környékét, de nem voltam türelmetlen, míg csak egyszer egy teljesen új nyulacskával iszogattunk a Paradisóban, La Congát táncoltunk és valahogy még mentem volna egy italra a Piperébe, mert csak Kármán Gyuri tudta nekem eljátszani a „Halk zene szól, muzsikál a szívem"-et. Ez taxisok világa 39