Taxisok világa, 2003. (13. évfolyam, 1-12. szám)

2003-09-01 / 9. szám

den kedden össztánc volt a sü­ketnémák részére. Rettenetesen izgatott, hogy hogyan is van ez? Tojásék meg­hívtak és én mentem. A terem szokványos, ragyogóan felvia­szolt parketta, és ami szüksé­ges a jó hangulathoz, teltház. Csupán nekem, a hozzá nem értőnek valami, vagyis a lényeg hiányzott, és ez nem más, mint a zenekar! Gondoltam, hogy talán késnek. Az már eszembe sem jutott, hogy ezek süketné­mák és nem is hallhatják a ze­nét. Milyen ostoba földhöz ra­gadt voltam! Mit tudok én er­ről a világról? Mintegy varázs­ütésre minden szem a színpad felé fordult, ahol megjelent egy úr, aki meghajolt és letette azt a széket a színpad közepére, amelyet magával hozott. A székre letámasztott egy táblát, kvázi a zenekart, amelyen a kö­vetkező felirat volt olvasható: TANGÓ! Ennyi! Ezután az ösz­­szefonódó párok néhány per­­cig úgy siklottak, mint Fred Astaire, Benny Goodman zene­karának muzsikájára, mígnem kicserélték a táblát ROCKY-fel­­iratra. Ami ezután következett, az szinte észvesztő volt. Én még ilyet soha nem láttam. Röpködtek a csajok, vonaglot­­tak a krapekok, mint Elvis Prézii suhanc korában. De hang egy szál sem, csupán a csoszogás és a dübörgés volt hallható, és az is csak nekem! Sosem fogom elfelejteni! Tojás­ék ilyen örömöket tudtak okozni, hiszen amúgy kellemes emberek voltak, csak emígy... Volt egy szörnyű szokásuk, hogy jó vagy rossz, ítélje meg ki-ki saját belátása szerint. Köl­csönt kértek! Mindig és min­denkitől, de főleg tőlem! Én megegyeztem ugyan a Fittel Bankkal, hogy amíg az OTP nem taxizik, addig én meg nem adok kölcsön! Ez így kor­rekt! Jó - mondhatnánk más is két kölcsön, sőt az egész világ bankrendszerei erre épül­tek rá, a gatyalehúzó kölcsö­nökre. De az ő stílusuk vala­hogy eltért mindenkiétől. Ezek elölről, hátulról, orrba, szájba kéregettek! Némi adalék. Ugye emlékeztek, régi taxisok a Füttyös Gyurira. Hogyne emlé­keznétek, amikor éjszaka mész, mendegélsz az Üllői úton, vagy bárhol a városban, mert ez a Gyuri gyerek mindenhol ott volt, gurulsz álmodozva, és egyszercsak mint derült égből a villám, hirtelen eléd ugrik va­laki. Te persze­­ ha még nem ismerted, naivan azt hiszed, utas, aki beül melléd. De Gyu­ri csak annyit mond: „Te haver, adj egy ruppót!" Végül is nem kért sokat. Ha adtál, megkö­szönte és hálából egy összete­kert Népsporttal egyet a fejed­re csapott, kettőt meg a szélvé­dőre, és úgy, ahogy jött, eltűnt az éjszakában. Vagy ott volt a Lermos Guszti, aki elegáns, nyakkendős, fényes cipőjű volt, három nyelven beszélt, de azt folyékonyan. Ő már egy mai­lért kért, még folyékonyabban, igaz háromszoros anyanyelvi szinten. Őt is meg lehetett ta­lálni az éjszakában, s ha ráta­láltál, biztosan gazdagabb let­tél egy nagy élménnyel, de sze­gényebb egy mallérral. Még a Négy Rabló idejében, mert hogy szerettem a lehetetlen ki­hívásokat, megpróbáltam Gusztit rávenni, hogy néha dolgozzon, nem sokat, csak pi­­anóban, kicsikét már csak azért, hogy ne vigye el a hőség KMK-ért (közveszélyes munka­kerülésért). Például moshatnál kocsit­­ győzködtem ott a Ru­dasban. A taxisok jól jattolnak. (Tartja a közhiedelem. Ugye fi­úk?) Jó - mondta, bár sötét fellegeket láttam a homlokán átvonulni, kissé morózus lett, ez azért mégiscsak támadás volt a becsülete ellen, hiszen a családjában soha, senki nem dolgozott. Mit szólnak a bará­tok, ha ezt megtudják. De más­nap mégis megjelent, kis vö­dörrel a karján néhány rongy­darabkával, és mielőtt vizet kért a vödröcskéjébe, melyet szerintem valamelyik játszótér homokozójából csórt el, még kért mellé két sört is kísérőnek. Azt persze ledöntötte, mint a partizánok Gömbös Gyula szobrát, majd le-, vagy nekivet­kőzött erre az ünnepélyes alka­lomra kimosott hófehér arsétá­­jára. Szó se róla, Gusztinak nagyszerű kisportolt alakja volt, de az izomzata valahogy nem igazán bírta a gyűrődést. Vagyis a munkát. A két kerék valamilyen szintű lemosása, inkább összemaszatolása után komótosan felvette ingét, za­kóját, mint egy sértődött Dior manöken, megtörölte izzadt homlokát, munkában megkér­­gesedett tenyerét, majd a kis­­vödröt és a rongyokat hátra­hagyva, mint a Vörös Hadsereg a partizánokat, kurtizánokat és miegyebeket (de az én tangó­harmonikám még most se ke­rült elő, tovariskám panaszol­hatnám!) és Gusztiként örökre eltávozott körünkből! Na, de ott van még a Kéttojás, kikről alig ejtettünk szót. Szóval ez az egész díszes kompánia ott la­kott a „Csikágóban”. Egyszer az összes mangázós ott ült a Beth­len moziban. Egészen véletle­nül én is, és együtt zokogtunk a Tovaris P. című hősi szovjet filmeposzon, amikor Vologya, a novoszibirszki komszomolis­­ta hősiesen ráfeküdt a géppus­kaállás nyílására. Nem, nem! Bocs, összekevertem a dolgo­kat, itt most Nágyesdára fe­küdt rá, aki viszont Szmororogodorovoszkában volt fejőnő. Most már ugyan teljesen mindegy, hogy hogyan történt, ha már egyszer rend­szert váltottunk. Azért az sem volt piskóta, amikor a Füttyös Gyurinak szereztünk egy lotyót a kerületi KISZ-ből némi kész­pénzért, plusz két matróz­­fröcsösért. Ő megígérte, hogy mozgalmilag vagy politikailag kezébe veszi a Gyuri dolgát ott a Bethlen moziban. Mert igen­is Gyurinak rengeteg dolga volt a mozgalomban, már ak­kor. Úgy is lett! Mert, hogy Gyuri még sosem volt nővel, pláne a zenekari zsöllye első sorában. Az első két-három sorban mi ültünk, a bennfen­tesek. Ott voltak a Pönögék, meg a Leimos, a Kéttojás, a Tigris, a Pék és a cukrász a Fás­körből, valamint jómagam. Már a híradó alatt Gyuri két­szer is elment! Először a büfé­be, a lánynak nyalókáért, ne­künk perecért, majd másod­szor is elment, de azt már a piszkos fantáziádra bízom, hogy hogyan. Akik ott ültek, mind-mind áldozatok lettek a szerelem oltárán. Először a lány törölgette a szemeit, mint aki sír, de nemcsak a szovjet film okán. Majd miután neki kézenfekvő volt a dolog, egy la­za mozdulattal eltolta a dolgot kissé balra, ahonnan a Guszti generált, amíg látott szegény, majd ijedtében ő is eltolta két kézzel a dolgot magától kissé jobbra, mert azon az oldalon meg­ült a két tojás. (Egy széken ültek, mert az olcsóbb volt.) Kissé előre dőlve, hogy jobban lássanak, emiatt csak úgy kap­kodták a tojásfejüket, nehogy elérje őket egy-egy aszteroida becsapódás, vagy ahogy a köz­nyelv mondja... (..pszt! Te az­tán ki ne mondjad!) Én szeren­csére csak két sorral hátrébb kaptam helyet, de még így is jutott az áldásból. Hiába no, „Csikágóban” zajlott a mozgal­mi élet! Barátság ide, barátság oda, Tojásék kivetették rám a háló­jukat! Nem ciciztek. A Bethlen téren ültem egy lánnyal a nemibeteg-gondozó előtt (azért, mert ott volt egy üres pad). Egészen véletlenül oda­jöttek Tojásék és pofátlanul egyenesen egy százast kértek. Nyomatékosan hozzátették, hogy csak kölcsön! Gondold csak meg, egy százasért teletan­koltál. Csajjal voltam és kicsit blamáltam a társaságukat, meg hogy igen hangosak voltak. „Adgy e tudott!" Üvöltöttek a behegesztett gigájukkal! Lehet egy ilyen kérésnek ellenállni? Ugye, hogy nem. Adtam, hogy eltűnjenek, amilyen gyorsan csak lehet! Nagy marha vol­tam! Mert az nagy pénz volt akkoriban. Ezután sokszor ta­lálkoztunk a „beiben”, ahogy mifelénk mondták akkoriban a Váci utcát és környékét, de nem voltam türelmetlen, míg csak egyszer egy teljesen új nyulacskával iszogattunk a Paradisóban, La Congát táncol­tunk és valahogy még mentem volna egy italra a Piperébe, mert csak Kármán Gyuri tudta nekem eljátszani a „Halk zene szól, muzsikál a szívem"-et. Ez taxisok világa 39

Next