Taxisok világa, 2004. (14. évfolyam, 1-12. szám)

2004-12-01 / 12. szám

ÜZEMORVOSI SZOLGÁLTATÁS! A City Taxi üzemorvosa a Taxi 2000-es kollégáknak is rendelkezésére áll minden héten csütörtökön 10.00 - 13.00 óra között. Jogosítvány-hosszabbítás, beutalók, receptek stb. Az üzemorvos a rendelési időn belül a többi taxis kollégának is rendelkezésére áll. taxisok világa 27 . Néhány évvel ezelőtt Magyarországon új Mercedest taxinak egyáltalán nem vásárol­tak. Ez abban az időben többnyire csak az irigyelt európai, ezen belül is a német és osztrák piacra volt jellemző. Természetesen­­ a gyár, piaci pozíciójának megőrzése érde­kében, ezeknek a taxis vállalkozóknak na­gyon komoly segítséget adott és ad ma is. Ez egyrészt vételár-kedvezményt, másrészt spe­ciális finanszírozási feltételeket jelent. A ki­emelt ügyfélkörnek járó kiszolgálás termé­­­­szetesen hosszú időre szóló, tartós kapcso­­­­latot is jelent a Mercedes gyár és a taxisok között. Magyarországon taxizásra először a népszerű 123-ast „fogták be” nagyobb számban. Majd a 124-esek következtek, ter­mészetesen­ „külföldi” importból. Amikor a kötelező kamarai tagságból eredő hatal­mas adatbázist megnéztük, kiderült, e márkából van a legtöbb a taxiautók között. Néhány újabb év elteltével megjelentek a használt „kereklámpások" is, sőt nem egyet közülük már hazai forrásból szereztek be. A komoly szemléletváltás azt követően tör­tént meg, hogy a magyar vezérképviselet je­lentkezett a hazai piacon speciális, taxisok­nak szóló ajánlatával. Ez pedig már a kez­detekben is erősen közelített az irigyelt né­met vagy osztrák konstrukcióhoz. Vételár és finanszírozás tekintetében egyaránt. Sőt, betört a hazai piacra a tőlünk nyugatabb­ra már komoly népszerűségnek örvendő JAHRESWAGEN konstrukció is, melynek keretei között alig használt, keveset futott Mercedeseket kínálnak kedvezményes áron. Közben néhányan belevágtak az új autó vá­sárlásába, tehát ebben a tekintetben is megtört a jég, és a példát ma már egyre többen követik. A Hunyadi János úton ta­lálható használt­ Mercedes-bázis is egyre több taxisnak jelent kiindulópontot a vá­sárláskor. Ugyanakkor az is kérdés, hogy marad jövőre is ez a fajta kedvező elbírálás a taxisok részére, vagy változnak a kondíci­ók? Erről kérdeztük a Mercedes-Benz Sze­mélygépkocsi-értékesítési vezetőjét, Jász Ivánt, illetve a Használtautó üzletágvezető­jét, Heinczinger Jánost. • A taxisokat jövőre is kiemelt cél­csoportként kezeljük - mondta Jász Iván. - E tekintetben számításba vet­tük, hogy mely típusok jöhetnek szó­ba a magyarországi fuvarosok köré­ben. Érdekes módon többnyire ugyanazok, mint Németországban, Ausztriában, hiszen a feltételek ma már nagyon hasonlóak. Vagyis a C- és az E- osztály 200-as és 220-as mo­delljei. Gyakorlatilag a németországi és ausztriai taxiskedvezményeket adoptáltuk a magyar piacra. 2004- ben azok - akik tudták igazolni, hogy ők taxis vállalkozók - 10%-os enged­ményre, és ezen túlmenően kedvez­ményes, speciális részünkről támoga­tott, saját finanszírozó cégünk részé­ről tető alá hozott finanszírozásra voltak jogosultak. Úgy tapasztaltuk, hogy nem elsősorban a kocsik be­szerzési ára jelent, és jelentett ko­moly akadályt, hanem a kocsihoz va­ló hozzájutás, vagy népszerűbb ne­vén a „beugró", hiszen termelőesz­közről van szó. Ezért, alkalmazkodva a piaci helyzethez, olyan finanszíro­zási rendszert dolgoztunk ki a 10%­­os kedvezményes árból kiindulva, hogy az új autót 36% befizetése után már el tudták vinni a nálunk vásárló taxisok. E mellé euró-bázisú, 12-60 hónapos futamidejű, akár személyre szabott kedvezményes finanszírozást tudtunk nyújtani. A TVM, vagy hosz­­szabban mondva a teljes hiteldíj mu­tató, ez esetben mindössze 3,56% volt, ami nagyon versenyképesnek bizonyult. A személyre szabott konst­rukciókban ezeket a számokat lehet variálni, mint ahogy ezt kérésre nem egy esetben meg is tettük. 2005-ben hasonló szellemben szeretnénk a taxisok számára szolgáltatni. Az is el­képzelhető, hogy a svájci frank bázi­sú finanszírozásnál a fentieknél is kedvezőbbet tudunk majd nyújtani. Elképzeléseinket most vitatjuk meg, azok jelenleg még kidolgozás alatt állnak, de a szellemiség továbbvitele eldöntött tény. Szeretnénk, ha jövőre az idei sikeres újautó értékesítést to­vább növelhetnénk. Ezen dolgozunk, a részleteket jövő év elején ismertet­jük majd a taxisokkal. Addig is Imre Attila kollégánk továbbra is a taxisok rendelkezésére áll új személygépko­csik tekintetében, a Kárpát utcai bá­zisunkon. Ő a taxis értékesítésre kije­lölt referens, aki örömmel ad felvilá­gosítást a felmerülő kérdésekben. • Amennyiben a kollégák mégsem új Mercedest szeretnének vásárol­ni, számukra milyen lehetősége­ket teremt majd az MB Autó Ma­gyarország? - kérdeztem Heinczinger Jánost, a Hunyadi János úton található használtau­tó üzletág vezetőjét­­• Ebben az évben, az év második fe­lében, sikerült bevezetni egy új programot cégen belül. Ez egy ko­rábbi hiányt pótol, nevezetesen, be­­lekezdtünk a fiatal, alig használt személyautók, a A Mercedes-Benz A-, C-, és E-osztálynak az importálásá­ba. A fő elvünk az volt, hogy a kül­földről bejövő magánimport ár­­szintjén tudjuk kínálni belföldön ezeket a még szinte új szagú, keveset futott autókat. Erre cégünkön belül egy új elnevezést igyekszünk meg­honosítani, ez pedig a Jahreswa­gen.com márkanév, mely egyben egy internetes elérési cím is. Aki ezt megnézi, az jelenleg csak egy bekö­szöntő oldalt talál, ahol két lehető­sége van: vagy egy e-mail előjegy­zésben kéri a lapindulás után a vá­laszt, vagy pedig átmehet a www.mercedes-benz.hu honla­punkra, ahol a Jahreswagenek mel­lett egyéb használt autók is megte­kinthetők. Áraink egyébként össze­hasonlíthatók a külföldi használt­autó-honlapokon kínált hasonló autók áraival. Ki lehet számítani, hogy a vételár, a regisztrációs adó, a behozatal díja, a szállás és étkezési kiadások mellett még a hazai üzem­be helyezési költségeket is figyelem­be véve, mennyibe is kerül egy kint­ről behozott autó.. Nem beszélve ar­ról az esetről, amikor a kinézett au­tó a megérkezéskor már nincs is meg. A pert közben eladták. Az inter­neten magánszemély nem tud le­foglalni autót, ráadásul ezeket a honlapokat nem is mindennap fris­sítik. Ez egyfajta buktató, ilyenkor jönnek a kényszermegoldások. Az utazásban ugyanis már „benne van" 100-150 ezer forint, főleg ha család­dal vagy baráttal ment ki a vásárol­ni szándékozó vállalkozó. Mert en­­ni-inni kell, szállást kell foglalni, és az út nem járható meg egy nap alatt. Még a legközelebbi németor­szági kereskedés sem, mert nem marad idő a nézegetésre, ügyinté k­ iemelt célcsoport marad a taxi - Nem érdemes külföldre utazni sem új, sem pedig használt Mercedesekért- A Hunyadi úti telephely használt Mercedes kínálata minden igényt kielégít

Next