Taxisok világa, 2005. (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005-08-01 / 8. szám

gyűjtött adataink alapján rendszeresen oda menjenek el, ahol megjelenésükre szükség van. Meggyőződésem, ha egy taxi­állomásra naponta, vagy naponta többször is elmennek a közterület-felügyelők, és ha kell, büntetnek, akkor ott rend lesz. Ha kö­vetkezetes az ellenőrzés, akkor a „reniten­sek’’ ezt hamar tudomásul veszik, és nem állnak be szabálytalanul az állomásra. Jó példa erre a Krisztina körúti taxiállomás a kamara előtt. Itt lassan már nem mernek az idegen autók megállni, mert az ellenőr­zés és a szankcionálás rendszeres. Hasonló eredmények várhatók a többi problémás helyen is, ám ehhez türelmet kérünk mi is, és a közterület-felügyelők is. • Miután a taxiállomáson történő megállás a civil autók számára a KRESZ szerint tilos, így a szabálysér­tőkkel szemben a rendőrségnek intéz­kedni kellene. Mégsem teszik évek óta. Miért? Ez nekik éppúgy kötelességük lenne, mint a Közterület-felügyeletnek. Ráadásul arról­ is szó volt, hogy születik egy megállapodás arra nézve, hogy a rendőrség ellátja majd azt a feladatot, ami egyébként dolga volna... Megkerestük az összes kerületi kapitány­ságot, és sajnos meg kell állapítani, hogy kevés helyről jött egyáltalán visszajelzés. Ahonnan érkezett, ott arról biztosítottak minket, hogy természetesen a feladatokat rangsorolva, de a taxiállomásokon is intéz­kedni fognak. A City Rendőrség ennél konkrétabb volt, és akciókat is ígért. Sajnos írásos megállapodást, kötelezettséget ők sem vállaltak erre, de reméljük, hogy jut majd idejük a drosztok ellenőrzésére is. Éj­szaka is, és a hétvégéken is. • Akkor térjünk át a taxiállomások ki­jelölésére. Ezt az új rendelet könnyebbé teszi. Legalábbis változik az engedélyez­tetési rend. Mennyiben? Hogyan sike­rült a változtatást keresztülvinni a Köz­gyűlésen? Ebben segítségünkre volt két jogszabály, a Fővárosi Közterület-felügyelet rendelete, az 59/1995-ös, és a 20/1984-es közlekedési miniszteri rendelet is. Mindkét jogszabály foglalkozik a taxiállomás-kijelölés módoza­taival, és mindkét jogszabály szerint a kije­lölést, illetve a létesítést közútkezelői hoz­zájáruláshoz kell kötni. Mi úgy gondoltuk, hogy a drosztrendeletet is ennek megfele­lően kell módosítani. Azaz, ettől kezdve nem szükséges a közterület tulajdonosá­nak hozzájárulása egy taxiállomás létesíté­séhez. Elegendő az ún. közútkezelői hozzá­járulás. Más kérdés, hogy a közút kezelője rendszerint maga a tulajdonos, de a kü­lönbség abban van, hogy a közterület-hasz­nálati hozzájárulás mögött testületi dön­tés, esetenként többszörös testületi döntés volt, míg a közútkezelői hozzájárulás ennél jóval egyszerűbb. Az eddigi gyakorlat sze­rint a mi kérvényünket több bizottság, ke­rületi testület tárgyalta meg, és ilyen mó­don hónapokig, évekig elhúzódhatott egy­­egy döntés (lásd V. kerület példáját). Nem részletezem milyen okokból, pl. nem volt határozatképes a testület, elmaradt az ülés, későbbre ha­lasztották a döntést stb. Ezzel szemben a közútkezelői hozzá­járulási kérelmünk elbírálását egyszerű hivatali eljárás előzi meg. A döntést pe­dig a kezdeményezé­sünk beadástól szá­mított 30 napon be­lül, megfelelő szak­mai indoklással ki­egészítve, meg kell küldeni részünkre, így a korábbiakhoz képest igen rövid idő alatt megtud­hatjuk, hogy enge­délyezték-e a taxiál­lomás létesítését, vagy ha nem, akkor miért nem. A módosított rendelet lényege­sen felgyorsítja a folyamatokat, ezáltal a jö­­vőben sokkal könnyebb lesz a taxiállomás­ok létesítése. • A kerületeknél az a személy, aki a konkrét döntést meghozza, a módosí­tott rendelet szerint a képviselő-testület alkalmazottja. Van arra esély, hogy a „munkáltatók” korábbi döntéseivel szembe szállva, olyan helyre ad ki közút­kezelői hozzájárulást, ahová a testület ezt régebben nem engedte? Természetesen nem gondolom, hogy minden olyan helyre ki fogják adni az en­gedélyt, ahová a testület eddig nem enged­te. Az esetek többségében ugyanakkor mégis kedvező elbírálásra számítok. Mon­dok erre egy konkrét példát: a létesítés fo­lyamata során az adott kerület polgármes­teri hivatalának az az osztálya, amelyik szakmailag illetékes, jelen volt egy korábbi hatósági bejáráson és jegyzőkönyvi aláírá­sával támogatta a taxiállomás létesítését. Tehát ha rajta múlott volna, akkor a taxiál­lomást már üzembe lehetett volna helyez­ni. Ezt követően a hatósági bejárást tartal­mazó jegyzőkönyv egy bizottság elé került, ahol ennek egyik tagja, amolyan szubjektív indíttatásból, tiltakozott a taxiállomás lé­tesítése ellen, és maga mellé állította a bi­zottsági tagok többségét. Ennek következ­tében a létesítést elvetették. Ezeket a szub­jektív tényezőket tudjuk majd kiszűrni a jövőben azzal, hogy a kérdés nem kerül ilyen bizottságok elé. • Ezek szerint a fővárosban épülnek új drosztok. Merre tervezik ezeket, illetve mennyi várható ezekből a közeljövő­ben ! A kollégák már dolgoznak azokon a be­adványokon, amelyekben kérjük a közútke­zelői hozzájárulást a kerületektől. Ezek azon elutasított taxiállomás-létesítési ké­relmeinket tartalmazzák, amelyeket az el­múlt öt évben a különböző kerületi bizott­ságok, ill. testületek nem hagytak jóvá. Re­mélem, minél nagyobb számban kapnak e kérelmek közútkezelői hozzájárulást. Amint megkapjuk ezeket, hozzákezdünk a szükséges kijelölésekhez. Arról így most Egy másik újonnan épített droszt a Gyáli úton Mánfilra JÖVEDELEMIGAZOLÁS ÉS BANKSZÁMLA [RD ] EL [ÉS OD CL­B TAXI AUTÓK BÉRBEADÓK KEDVEZŐ FELTÉTELEKKEL Telefon: 06/30-293-5420 ISRA-NOR Kft. Könyvelés, adótanácsadás Egyéni vállalkozók - taxisok részére adótanácsadás, könyvelés, adó- és tb-bevallások készítése, ügyintézés Novotax Kft. 1097 Bp. Vágóhíd u. 48. § Érdeklődni: Nádor Lajos, C Tel.:215-1483 9 11 taxisok világa

Next