Taxisok világa, 2006. (16. évfolyam, 1-12. szám)

2006-05-01 / 5. szám

40 MORFONDRRIRE Sajnos ismét a legrosszabb történt, ami taxival megtörténhet. Rablógyil­kosság áldozata lett ismét egy taxis. A hasonló esetek krónikáját lapozva elég jó esélye van a gyilkosnak, hogy megússza tettének következményét. Vagy csak olcsón ússza meg. Ha megkerül, vagy elkapják. Akkor még majd el is kell ítélni. Valamelyik független magyar bíróság valamelyik elnökének. Ugye a Hangya egyik gyilkosa már ismét sitten van. A más ügyből kifolyólag ugyan, de az mit sem változtat a tényeken. Viszont - és erről is érdemes egy pár szót ejtenem - a taxisok által elkövetett bűncselekmények is egy­re többször kerülnek nyilvánosságra. Egy taxist legutóbb gyilkosság gyanú­jával tartóztattak le. Az egymás (taxis-taxis) sérelmére elkövetett, csak si­ma cselekményekről nem is beszélve. Ide vezetett a velünk való nagy nem­törődömség. Szerintem természetesen a PÉNZ az oka mindennek. Amint a márciusi számban megjelent (név nélkül ugyan, de szerintem szerkesztő­ségi cikként) „Kérdések válaszok nélkül” című írás is részletesen tárgyalja e fontos kérdést. Namármost szerintem, aki a rendszerváltást követő évek elején erre magától nem jött rá, az most már nem is fog. Marad a jelszó: munka mindhalálig. És ez nagyon szomorú dolog. Nem kell nagy számta­ni tehetség ahhoz, hogy az ember (egy jó cégnél lévő) január elsején meg­becsülje azt a kb. ötmillió forintot, amit meg kell termelnie. Változatlanul fenntartom ama nézetemet, hogy minden 100 Ft-ból 20 Ft jut a taxisnak Ez szerintem egy jó átlag. A többi? Tagdíj, TB, adók, lízingdíj, üzemanyag, karbantartás, javítás stb. Mennyien nyúlkálnak a pénzünk után? És érde­kes módon ők nem sírnak, ők járnak a legjobban. Hozzánk képest. És ak­kor még nem szóltam az egyéb terhekről, mik nem kevésbé nyomják vál­tónkat. Mert például - ha ne adj’isten - egy kerekes bőröndöt húzó em­ber leint és kevert lengyel-magyar nyelven közli, hogy Passauba szeretne gyorsan eljutni, mert kizsilipelt a hajója, és neki feltétlenül másnap reggel­re ott kell lennie, akkor meglőve érzem magam, mert ugye lehet, hogy mi­re az osztrák határhoz érek, addigra már a hajósokat Ausztriában csak ha­jóval lehet szállítani. Na és mire egy ilyen 15 éves „A” kategóriás Mercit át­alakítanak kishajóvá, az megint csak jó sok időt emészt fel. Meg pénzt. Ennyit Európáról. A taxikérdéssel ott sem kívánnak foglalkozni. Meghagy­ják a tagállamok saját kínjának, bajának? Tényleg, a nagy reptéri rendezés után a nyeretlen cégek továbbra is a zöldövezetben drosztolnak majd? Vagy Mr. Chris létesít a reptér közelében egy szabad taxiterminált, jól ki­képzett terminátorokkal, hogy a kedves utasok - akik megérkeznek repü­lővel - a kedvelt cég taxiját vehessék igénybe. Egy tájékoztató táblát lehet­ne felszerelni. Kiírná például, hogy „AKÁRMELYIK" ÉS AKKOR A SOROS ATTÓL A CÉGTŐL FELGURULHATNA. Büfé, pihenő, Welness persze nem lenne követelmény de jól jönne. Nem kéne a WC-ben borotválkozni. Nem autópályán vagyunk kérem szépen! Mindenesetre jól meglepődtem példá­ul, amikor megláttam a Jöhet a fix tarifa?" című írást, így kérdőjellel. Na­hát, pestiesen köpni, nyelni nem tudtam hirtelen. Majd elolvastam. Elol­vastam. Figyelmesen elolvastam. És most is bele-bele olvasok. Nem szeret­ném sem bírálni, sem vitatni az abban foglaltakat. Csak kérem szépen, nem erről csacsogunk, szentségelünk, pofázunk, okoskodunk, vagy tizenöt éve? Sajnos nem rajtunk múlik. Azért az a jó ebben a taxikérdésben, hogy itt aztán a véleményt lehet mondani: így is! Úgy is! Hol így, hol úgy! Sőt, még amúgy is. Aztán mindenki a saját elképzelésével egyezőt tapsolja meg. Ahhoz képest, hogy nemrég még a taxisok nagy többsége komoly remé­nyeket fűzött a tarifák egységesítésével kapcsolatban, e lapban markánsan megfogalmazták egy páran, hogy ez egy idejétmúlt probléma, nem érde­mes vele foglalkozni. Meg a piac szabályozó ereje, meg az utasok érdeke, etc., etc. Még a Versenyhivatal is finoman beszólt, hogy ez így nem jó. Amit én sem akkor, sem most nem értettem. A dinnyének meg sok más terméknek mehet le-fel az ára, a Versenyhivatalt abszolúte nem érdekli. Nem is foglalkozik vele. A MOL-t, azt foggal-körömmel megvédi, amikor árat emel. Pedig, ha összehasonlítanám a két ágazat (taxi üzemanyagfor­galmazás) fogyasztóinak a létszámát, úgy járnék, mint amikor elkezdték kiszámolni Kempelen Farkasnak, hogy hány szem búza a jutalma. Tessék mondani, jól mennek itt a dolgok amúgy? Az biztos, hogy a szabályok, a törvények sok esetben semmit sem érnek. Például a transzfer meg a kör­­zetesített tarifák. Szerintem nem kérdés, hogy e két dolog finoman szólva köszönő viszonyban sincs a taxióra-rendelettel. És még mennyi mindennel nem. De egy egyszerű példa. A cégek ugye ellenzik a fix tarifát. Megértem őket. Fix tarifa esetén, sőt egy a fővárosi taxizást komplex módon rendező törvény miatt őket komoly anyagi hátrány érné. Talán a tagdíjat kezdenék csökkenteni. Mert a viteldíjat nem tudnák. Szűkülne a mozgásterük. Sőt Ha rajtam múlna, én a hitelezett (csekkes aláírás) konstrukciókat is meg­szüntetném. Maradhatna az utalvány. Mint a kajajegy. (Csak nehogy az is visszajöjjön.) Jussunk már el oda, hogy egy multicég nagyon jól fizetett al­kalmazottja Budapesten is úgy üljön taxiba, mint a világ bármely városá­ban. Azért Moszkva-Bajkonur esetleg nem jó példa. Szóval a fejlődés irá­nya. Az kellene, hogy mérvadó legyen, viszont mint mindenhez, ahhoz is idő kell. Sok idő. Ha így haladunk, tizenöt év múlva nem fogjuk tudni, hogy melyik elmúlt negyven évről beszéljünk. Igen. Túl vagyunk a válasz­tásokon. Az élet megy tovább. Meg sem állt. Csak egy kicsit egymásnak ug­rottunk. Mert ugrasztottak. Jómagam például nem vettem tevékenyen részt benne. Kívülről figyeltem. Mindkét oldalról erősen el is ítélték visel­kedésemet. Pedig én döntöttem. Megint mások akarták rám erőszakolni az ő nézeteiket. Hogy az a jó. Sőt, a legjobb. De unom már. Na de vége. De­hogyis! Olyan hamar elmúlik az a másfél év. Aztán kezdődik újból a kam­pány. Van, aki közvetett módon munkanélküli lesz. Három, három és fél évig be sem megy a munkahelyére. Minek? Igaza van, a helyében én is megsértődnék. Nem sokkal, de többen, mint legutóbb nem őt akarták. Ez a fránya demokrácia. Ilyen felemás helyzetek adódnak. Én például azért nem mentem szavazni, mert láttam, hogy a Parlamentben egy egész párt nem szavazott a köztársasági elnök megválasztásakor. Kíváncsi voltam mi­lyen érzés. Semmi különöset nem éreztem. Szóval most már csak arra kell figyelni, hogy hol az igazság. Mert a hazugság az szinte elárasztotta az or­szágot. Ötpárti parlamentünk van. Nagyobb baj ne érjen minket. Fejlőd­jünk! Haladjunk! Kicsit lassan ugyan, de sok a gondunk Európával. Majd az is kialakul. Jönnek az új tagok nemsokára. Olyanok is, akik jó ideig itt voltak már a történelmünk folyamán. Lehet, hogy most jobban kijövünk velük. Tényleg, a fejlődés! Kedves Lámpafelelősünk figyelmét szeretném felhívni egy új forgalomtechnikai eszközre. Fix telepítésű sebességmérő be­rendezésről van szó. Saját szememmel láttam. Mindenki megnézheti. Ki sem kell szállni a kocsiból. Menet közben. A Veres Péter úton (Kerepesi) a XVI. kerületben a Csinszka utca után van a dolog. Ahogy halad felé az em­ber a járművel, egy szép nagy táblán megjelenik egy szám (pl. 50,2 km/h) és alatta a szöveg: az ön sebessége... Na milyen? Szerintem király! Csak ar­ra kell ügyelni, hogy Cinkota felé a domb aljában meg ott szoktak állni a régebbi technikával. Na de ez már szerintem haladás. Ja! Képzeljétek, ta­láltam egy érdekes prospektust. Végiglapoztam, és találjátok ki, minek a leírása volt? Egy a legújabb, legkorszerűbb hazugságvizsgáló gépé. Igen ér­dekesnek tűnt a szerkezet. Volt egy zárt asztal. Mögötte egy ember nagy­ságú bábu, kezében egy furkósbot. Mint kiderült, ha valaki a vizsgált sze­mélyek közül igazat mondott, a bábu előbb csak koppantott a bottal. Ha tovább folytatta az igazmondást az illető, akkor viszont jól fejbe kólintot­ta a bábu a furkósbottal. Volt választék is. Meg lehetett rendelni, baseball ütővel is vagy vonalzóval. A vonalzóval csak kormost adott a gyerekeknek. Ja, és a legérdekesebb. A készülék hitelesítését állítólag célszerű magyar po­litikusokkal elvégeztetni. Ez abból is kitűnt, hogy három méréshatár is volt állítható. A hazugságot pedig Hm-ben (kantaméter) jelezte a készülék. Az ára sajnos nagyon borsos volt. Ilyen államadósság mellett nem hiszem, hogy beszerzik. Meg aztán minek is? Én rendelkezem egy nagyon jó kis ha­zugságvizsgálóval. A füleimről van szó. Ha az egyiken be, a másikon ki­megy a szöveg akkor az biztos, hogy nem igaz. Vagy csak meg kellene nyomni az illetők orrát. Ha puha. Na ugye. Minek az ilyesmire pénzt köl­teni. Habár nekem lenne egy jó ötletem az államadósság rövid időn belü­li felszámolására. Először is a szabálysértési tételeket felemelném az Euró­pában működő szintre. Aztán az összes rendőrt utasítanám, hogy a sza­bálysértéseket ne csak nézzék (elnézzék, v. elnéznek mellette-felette), ha­nem üldözzék. Szankcionáljanak. Éjjel-nappal. Szeretném kihangsúlyozni, hogy most nem kimondottan a közlekedőkre gondolok. Annyi minden van még. Szemetelők. Hangoskodók. Bliccelők. Adó- és áfa-huncutságok. Szerintem nem kellene egy év, és tele lenne a kassza. Nem hiszem, hogy Gyurcsány miniszterelnök most, hogy ennyi sok dolga van, ismét felhívna, de ha valakit véletlenül mégis, kérem, hogy mondja el neki ezen ötletemet. Vagy küldje tovább SARS-ben. Tisztelettel: Kapitány

Next