Taxisok világa, 2011. (21. évfolyam, 1-12. szám)
2011-02-01 / 2. szám
régiók jogosultak, melyek nem érik el az EU átlag-GDP 75%-át. Magyarországon ezt a fejlettségi szintet egyetlen régió éri el és ez a Közép-Magyarországi Régió, mely Pest megyéből és Budapestből áll. 2006-ban, még a 2007-13-as költségvetés elfogadása előtt sikerült egy olyan egyezséget kötni az Unióval, hogy a Közép-Magyarországi Régió nem azonnal esik ki a támogatások rendszeréből, mivel elérte ezt a fejlettségi szintet, hanem egy ún. átmeneti, vagy kivezetési támogatást kap egy meghatározott kerettel, ami nem bővíthető, nem csoportosítható át. Ez egyben azt is jelenti, hogy az összes többi régió és a hozzájuk sorolt megyék jogosultak a kohéziós alap támogatásra. A pályázat szempontjából nem elsősorban a telephely vagy székhely számít, hanem az, hogy maga a támogatott projekt hol valósul meg. Ez határozza meg azt, hogy mely régióban mely pályázatot lehet benyújtani. • Ez esetben tehát, ha például egy gyulai vállalkozás a fővárosban szeretne fejleszteni, akkor a pályázatot is ebben a régióban kell benyújtania? Igen. De fordítva is igaz, ha egy fővárosi pályázó mondjuk Hévízen kíván fejleszteni, akkor a pályázást abban a régióban kell lefolytatni, ahová ez a város tartozik. Ehhez azonban, hogy a példánál maradjunk, kell lenni egy hévízi telephelynek vagy székhelynek is, így, ha a pályázat megvalósulásának helyszínén van például egy telephely, jogosult a vállalkozás annak a régiónak a pályázatain részt venni. • Ez a lap elsősorban taxisok kezébe kerül, akik közül sokan más vállalkozásokat is működtetnek, így bennük is felvetődik a kérdés: mire lehet pályázni, mekkora összegben? Taxisoknak rossz hír, hogy autója sajnos nem lehet. Sőt, buszok, tehergépjárművek beszerzésére sem ad lehetőséget az EU az Új Széchenyi-terv keretein belül. Ugyanis az Unióban a közlekedés ún. „érzékeny ágazatnak" számít, így az erre a célra fordítható támogatási keret nagyon alacsony öszszeget rejt, és felhasználása szigorúan meghatározott célokra, illetve feltételek szerint lehetséges. • Amennyiben a taxis valamilyen egyéb eszköz, például URH-berendezés, bankkártya-leolvasó, GPS, taxióra stb. beruházáshoz kérne támogatást, arra van forrás? Erre elvileg van lehetőség, ám itt a beszerzési ár lesz a meghatározó szempont. Az a megkötés ugyanis, hogy minimum nettó 200 ezer forint darabonkénti eszközértékű berendezésekre lehet csak pályázni, ennél kisebb értékre nem. Még akkor sem, ha az adott berendezésből, amely mondjuk darabonként 20 (a 8456-8465 vtsz. alá tartozó szerszámgép kivételével); nyo- 8458 mólapok, nyomóhengerek és más nyomóalkatrészek; nyomda- 8459 ipari célra előállított lapok, hengerek és litográfiai kő (például csiszolt, szemcsézett vagy polírozott) 8443 Nyomdaipari gép, amely nyomólapok, nyomóhengerek és más, a 8442 vtsz. alá tartozó nyomóalkatrészek segítségével műkő 8460 dik; más nyomtatók, másológépek és faxgépek, kombinálva is; ezek alkatrészei és tartozékai 8445 Textilrostok előkészítésére szolgáló gép, fonó-, cérnázó- vagy sodrógép és textilfonalak készítésére szolgáló más gép, csévélő- vagy orsózógép (vetülékorsózó is), továbbá a 8446 vagy a 8461 8447 vtsz. alá tartozó gépeken használható textilfonalak előkészítésére szolgáló gép 8446 Szövőgép (szövőszék) 8447 Kötőgép, hurkológép és paszományozott fonal-, füll-, csipke-, 8462 hímzés-, paszomány-, zsinór- vagy hálókészítő éscsomózó (bojt-, rojtkészítő) gép 8448 A 8444-8447 vtsz. alá tartozó textilipari gép segédgépei (pl. nyüstösgép, Jacquard-gép, önműködő indító- és leállítószerkezet, vetélőváltó szerkezet); kizárólag vagy elsősorban e vtsz. 8463 vagy a 8444-8447 vtsz. alá tartozó gép alkatrésze és tartozéka (pl. orsó és szárnyas orsó, kártolószalag, fésű, kinyomóbütyök, 8464 vetélő, nyüst és nyüstbordázat, kanalas tű) 8449 Darabokba vagy formára vágott nemez vagy nem szőtt textília 8465 gyártására vagy kikészítésére szolgáló gép, beleértve a nemezkalap-készítő gépet is; kalapkészítő tömb 8450 Háztartásban vagy mosodában használatos mosógép, beleért 8466 ve az olyan gépet is, amely mos és szárít is 8451 Textilfonal, szövet vagy kész textiláru fehérítésére, festésére, appretálására, végkikészítésére, bevonására vagy impregnálására szolgáló mosó-, tisztító-, csavaró-, szárítógép (a 8450 vtsz. alá tartozó gép kivételével), vasaló-, sajtológép (beleértve a gőz- 8467 sajtot is), és padlóburkoló anyag, pl. linóleumgyártásra használt pépnyomó gép, amely szövetre vagy más alapra viszi fel a pé- 8468 pet; átcsévélő-, lecsévélőgép, textilszövet-hajtogató, - vágó vagy - csipkéző gép 8452 Varrógép, a 8440 vtsz. alá tartozó könyvkötő gép (fűzőgép) ki- 8470 vételével; varrógép beépítésére alkalmas bútor, állvány és speciálisan varrógéphez kialakított borító, varrógéptű 8453 Bőr, szőrme cserzésére, kikészítésére vagy feldolgozására szolgáló gép vagy lábbeli vagy más cikk bőrből, szőrméből való előál- 8471 Irtására vagy ezek javítására szolgáló gép, a varrógép kivételével 8454 Konverter, öntőüst, bugaöntő forma és fémöntödei vagy fémkohászati öntőgép 8455 Fémhengermű és ehhez való henger 8474 8456 Bármilyen anyagot anyagleválasztással megmunkáló szerszámgép, ha lézer- vagy más fény- vagy fotonsugárral, ultrahanggal, elektromos kisüléssel elektrokémiai, elektronsugaras, ionsugaras vagy plazmasugaras eljárással működik 8457 Megmunkálóközpont, egy munkahelyes gép és több munkahelyes gép, fém megmunkálására Fémipari eszterga (beleértve az esztergálóközpontot is) Anyagleválasztással működő fémipari fúró-, furatmegmunkáló, maró-, menetvágó vagy menetfúró gép (beleértve a hordozható fúrógépet is), a 8458 vtsz. alá tartozó eszterga (beleértve az esztergáló központot is) kivételével Sorjázó, élező, köszörűlő, csiszoló, tükrösítő, fényező vagy más módon simító szerszámgép fém vagy cermet köszörűkővel, csiszolókoronggal vagy polírozóval történő megmunkálására, a 8461 vtsz. alá tartozó fogaskerékmaró, -köszörülő vagy -simító gép kivételével Gyalugép, véső-, hornyoló-, üregelő-, fogaskerékmaró, fogaskerék-köszörülő vagy fogaskerék-simító gép, fűrészgép, vágógép, valamint más vtsz. alá nem osztályozható, fém vagy termet leválasztásával működő más szerszámgép Kovácsoló, kalapáló vagy alakos sajtoló szerszámgép (beleértve a présgépet is) fém megmunkálására; hajlító, hajtogató, redőző, simító, egyengető, nyíró, lyukasztó vagy rovátkoló szerszámgép (beleértve a présgépet is) fém megmunkálására; máshol nem említett présgép fém vagy keményfém megmunkálására Anyagleválasztás nélkül működő más szerszámgép fém vagy termet megmunkálására Szerszámgép kő, kerámia, beton, azbesztcement vagy hasonló ásványi anyag vagy üveg hidegmegmunkálására Szerszámgép (beleértve a szegező-, ragasztó- vagy más összeállító gépet is) fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására A 8456-8465 vtsz. alá tartozó szerszámgéphez kizárólag vagy elsősorban használt alkatrész és tartozék, beleértve a munkadarab vagy szerszámbefogót, önnyíló menetmetsző fej, osztófej és szerszámgéphez más speciális tartozék, bármilyen kéziszerszámhoz szerszámbefogó kézi használatú szerszám, pneumatikus, hidraulikus vagy beépített elektromos vagy nem elektromos motorral működő Forrasztó-, keményforrasztó vagy hegesztőgép és készülék, vágásra alkalmas is, a 8515 vtsz. alá tartozó gép kivételével; gázzal működő gép és készülék felületi hőkezelésre Számológép és számoló funkcióval ellátott zsebméretű adatrögzítő, előhívó és megjelenítő gép; könyvelőgép, postai bérmentesítő gép, jegykiadó gép és hasonló gép számolószerkezettel; pénztárgép Automatikus adatfeldolgozó gép és egységei; mágneses vagy optikai leolvasó, adatátíró gép a kódolt adat adathordozóra történő átírására és máshol nem említett gép ilyen adatok feldolgozásához Föld, kő, érc vagy egyéb szilárd halmazállapotú (beleértve a port vagy a pépet) ásványi anyag válogatására, osztályozására, rostálására, mosására, zúzására, őrlésére, keverésére vagy gyúrására szolgáló gép; szilárd ásványi fűtőanyag, kerámiapép, nem szilárd beton, gipsz vagy más ásványi por vagy pép tömörítésére, formálására vagy öntésére szolgáló gép; öntödei homokforma készítésére szolgáló gép 33 taxisok világa