Taxisok világa, 2019. (29. évfolyam, 1-12. szám)
2019-10-01 / 10. szám
24 Találtunk egy verset Drávucz István szerkesztésében Itt esti» M itoter©*** Az 1794-ben keletkezett vers a jó Csokonai Vitéz Mihály októberi „hangulatjelentése". Az nem kétséges, hogy valóságos élményből fakadt, hogy Vitéz Mihály otthonos gyakorlatiassággal vett részt szüreti és egyéb alkalmi mulatozásokban, gavallérosan, széptevőn, táncban meglehetős ügyességgel, táncszünetekben pipázva, borozgatva, beszélgetve. A híresztelések ellenére a sárga földig soha nem itta le magát. Az élet szép, de semmit ne vigyünk túlzásba! A vékony alkatú, himlőhelyes, keskeny arcú, sötétkék szemű, busa szemöldökű debreceni református kollégistát ennek az évnek márciusában kiemelték a diáksorból, professzorai rábízták az ötödik osztályt, azzal a feladattal, hogy poétikát tanítson nekik. A kollégiumi vezetőség megfontoltan döntött: ez a fiatalember igen jó eszű, kiváló verseket ír, legalább öt nyelven olvas, beszél és ír, most éppen a perzsa nyelvvel bíbelődik. Azt is megemlítették a professzorok, hogy minden kiválósága ellenére magaviseletével kapcsolatban vannak bizonyos kifogások, hogy például túlzottan önérzetes. De mit is tehetünk, ha a bölcs ítész, mindannyiunk igen tisztelt mestere, Kazinczy Ferenc azt írta neki, amikor az ifjú poéta a verseit bemutatta: „Az úr versei igen kedvesen folynak és az ideák nemesek, és nem földszint csúszók. Kérem, közöljön többet is az úr, és engedje meg, hogy a világ elébe vessem az urat." Az „úr” ekkor tizenkilenc éves. A kezére bízott diákjaival úgyszólván azonos korú. Örült is a neki való feladatnak, módfelett. A poétika tanítása, a versek megkedveltetése izgalmas feladat. Majd ő megmutatja mit lehet ebből a tantárgyból kihozni! De ha ezt zárt helyen, az osztályteremben teszi, akkor pusztán csak annyit ér el - töprengett lelkesen hogy a diákjai szorgalmasan skandálják ugyan a hexametereket, ám a vers adta élményekből nem kapnak semmit. Ezért hát amíg jó az idő, gyerünk ki velük a szabadba, a természetbe! Ott elmagyarázható nekik az is, melyik növény micsoda, mire való. Mert csuda jó tudomány ám a botanika! Poétika, botanika nincs ezeknél szebb tudomány! Aztán leheveredhetünk a fűre, beszélgethetünk kötetlenül, no meg aztán rá lehet gyújtani a pipára, közben egy-két korty borocska is lecsúszik a magunkkal vitt bütykösből. Azonban másnap és a rákövetkező napokban az ifjú „professzor” késve érkezik CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY AZ ŐSZ OKTÓBER az osztályterembe, kialvatlanul, kócosan, ápolatlanul. A diákok azt is észreveszik, hogy föl sem készül már az óráira. De nagyon jó cimbora, pajtáskodik velük, és a reggeli kötelező templomba menet helyett inkább a rétre viszi őket. Persze hogy örömmel követik! Majd idővel láthatták azt is, hogy a korán jött havazásnál a templomba kísérésük helyett magukra hagyva őket víg cimborái intésére a „professzoruk" inkább szánkózni ment. Az iskolai törvényszék ekkor még türelmes és jó szándékú Mihály iránt. Mert ugye lehet, hogy nem mindig a dorbézolás miatt kialvatlan, felkészületlen. Éppen az, hogy sokat tanul, olvas, ír, egész „éjtszaka", ugye Mihály. Nem csapják ki, dehogy! Csak dorgálással zárta az 1794-es évet. A következő év elején esélyt kapott „helytelenségei” korrigálására, régi kollégiumi szokás szerint „adománygyűjtésre" indulhatott ő is. Ám a Halason és Kecskeméten gyűjtött ezüst forintokkal nem haza, Debrecenbe ment, hanem fölrándult Pestre, mert kíváncsi volt a városra. Tiszteletét teszi a szellem nevezetes embereinél, csináltat magának egy rend csinos ruhát, és persze vendéglőket is látogat, ha már ott van. A szánom-bánom, a zavarodottság legkisebb jele nélkül érkezik vissza jócskán megkésve és bizony csak maradék kevéske ezüst forinttal a debreceni kollégiumába. De ez már következményekkel járt. Most már kicsapták, oda lett a rá váró professzori státusz. Mehet isten hírével. De hová? Sárospatakon jogot próbál tanulni, de nincs hozzá türelme. Odébb áll. A következő évben már Pozsonyban van, majd egy év múlva Komáromban tanyázik. Nem írjuk le élete történetét, az egyébként is iskolai tananyag. Arról sem írunk, milyen csodálatos művek születtek vándorlásai közben, vagy a töménytelen alkalmi szálláshelyein. Hanem Komáromban elidőzünk kissé, mert itt találkozott ez a nyugtalan, háborgó lélek élete nagy szerelmével, a Lilla-versek ihletőjével, Vajda Júliannával, a szőke hajú, magas, egyenes tartású, zöldeskék szemű okos polgárlánynyal. Közismert történet, hogy a leányzó gazdag búzakereskedő apja Mihály egzisztenciájához kötötte a házassági engedélyt. A fiatalember keressen magának olyan állást, amellyel eltarthatja Júliát. Mihály garanciát kap arra, hogy addig a leányzó türelmesen Már hát elérkezett a víg október is, Melly után sóhajtott Bakhus ezerszer is. Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül A szüretelőknek víg tábora örül. Mellybe hordogatja a megért szőlőket, Víg tánccal s lármával nyomja benne őket. Kellemes zúgással omlanak cseppjeik, Jó kedvvel bíztatnak zavaros leveik. A sajtó örvendő lármával csikorog, Oldalán a piros nektár zúgva csorog. A lucskos parasztok szurtos képpel járnak, Néki nekimennek a tele sajtárnak. ? Az ideit szűrik, isszák a tavalyit, Jövő esztendőre tartják majd a mait. Az újnak örülnek, sótól kurjongatnak. Mert markokba teljes kulacsot forgatnak. Tántorgó lábakkal és reszkető kézzel Mégis sok hordókat töltnek meg mustmézzel, S míg a zúgó léhen lefelé foly a must, Azalatt a hordó mellett isznak víg tust. Kapj az általaghoz, ne szégyenld, barátom, Ne szégyenld, ládd, én is a számat nem látom. Gyönyörű munka ez, ha szinte lucskos is, Örömmel nyúl ehhez a paszamántos is. Még most korába is a bor víggá tészen, S minden reátartást a szívből elvészen. Hátha még férfikort érhet a hordóba, S mint királyi székbe, kiszáll a kancsóba? Melly édesen pezseg! már előre látom, Melly vígakká tészen ő akkor, barátom! - A bizakodó szerelmes kudarca