Technika, 1958 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
duzzasztógát segítségével szabályozzák a Svratka folyó vizét, s ezzel véget vetettek az eddig sűrűn ismétlődő árvizeknek. A duzzasztógátat 1957. nov. 9-én helyezték üzembe. Az utóbbi években Csehszlovákiában épült vízművek egyik legnagyobbja a vízi duzzasztógát, amelynek víztárolója 56 millió köbméter vizet tartalmaz. Innen látják el vízzel a vízerőművet és a cseh-morvaországi felvidéket. A Minden MOTORRA felszerelheti Az angol Motor Cycle című lap szerint ez a minden motorkerékpárra felszerelhető áramvonalas műanyag burok (amely a motorkerékpárnak egyúttal motorrollerszerű külsőt kölcsönöz) általában 10%-kal növeli a sebességet, és jelentősen javítja az üzemanyag felhasználást. „A repülő | ATA II" | A korszerű számjegyes (digitális) elektronikus számológépek egyik fő része az ún. emlékező (memória) egység, amely fó. Az emlékező egységhárom lépcsőből áll. A háromdimenziós nyomtatott áramköröket a harmadik, lépcső, az ún. belső memória gyártási nehézségeinek megkönnyítésére dolgozták ki. Az emlékező egység harmadik lépcsőjében ugyanis az adatok tárolása kicsiny, mindössze 2 mm átmérőjű mágneses ferrotgyűrűket használnak. Ezeket a gyűrűket a porcelánéhoz hasonló keménységűre égetik. A gyűrűket táblákba fűzik össze, éspedig úgy, hogy minden egyes gyűrűn három vagy négy vezeték halad át függőleges és vízszintes, ill. átlós irányban. Ezek egyrészt a gyűrűket tartják, másrészt — és ez a fő funkciójuk — a gyűrűk kiválasztását és az adatok kiolvasását végzik. Közepes nagyságú gép egy-egy ilyen táblájában 32x22, azaz 1024 gyűrű van. A TX—2 számológép egy-egy memória táblája pl. 256x256, azaz 54 936 forritgyűrűt tartalmaz. Minden egyes gyűrűt kézbe kell venni, minden egyes gyűrűn legalább három vezetéket kell átfűzni. Ez vitathatatlanul sok munkát igényel. Ezen kívül a gyűrűk könnyen törnek, s ha egy már befűzött gyűrű törik el, az bosszantóan sok túlmunkát okoz. Egy szabványos, 4096 (64x64) gyűrűt tartalmazó tábla szerelése egy ember egész napi munkaidejét igénybe veszi. Az ilyen táblából pedig egy modern gépben legalább 32 van. Az újonnan kidolgozott, háromdimenziós, nyomtatott áramkörökkel valószínűleg sikerülni fog a szerelési időt jelentősen lecsökkenteni és a gyűrűtörést kiküszöbölni. Az eljárás alapja az, hogy a fényérzékennyé tett alaplemez megvilágítására párhuzamosított (kollimált) fényt alkalmaznak. Egyetlen expozícióval előállítható az egész huzalozás latens képe. Ha közönséges fényforrást használunk, akkor a résmintát közvetlenül a fényérzékeny felületre kell felfektetni. (4/A ábra.) Ha kol 4. ábra, limátort használunk, akkor a résmintát elválaszthatjuk a fényérzékeny felülettől. (4 B ábra.) A résmintán átjutó párhuzamosított fénynyaláb követi a megvilágított tárgy felüleének görbületeit. (4/C és 4/D ábra.) Tehát bármilyen huzaozási képet nyugodtan vetületünk bármilyen alakú felüetre, a helyes képet kapjuk. Természetesen a huzalozást ezzel a technikával meg kellett változtatni; a megoldást a 2. ábra mutatja. Itt négy vezeték megy minden gyűrűhöz. Eleget tesz annak az ismert alapvető követelménynek, hogy a nyomtatott áramkörökben az össze nem kötött vezetékek sehol sem keresztezhetik egymást.. A vezetékek a gyűrűk számára készített lyukakon ikerestil átmennek a lap egyik oldaláról a másikra (ezért a „háromdimenziós“ elnevezés), s a lyukakba préselt ferritgyűrűkkel a gyűrű oldalán érintkeznek. A nyomtatott áramkörök készítése a szokásos módon történik, nincs benne semmi új. Ami új, az a résminták alkalmazása. Ezeknek a pontos résmintáknak az elkészítése okozta az eljárás kidolgozóinak a legtöbb nehézséget. Kezdetben cinkográfiai úton készültek, de ez a megoldás túlságosan drágának bizonyult. Azóta sikerült egy sokkal termelékenyebb és olcsóbb módszert találni, de ennek ismertetése messzire vezetne. Sikerült már nyomtatott áramkörökkel 16x16 gyűrűs táblákat készíteni, s előkészületben vannak már a szabványos nagyságú, nyomtatott áramkörös memória táblák is. A módszer jónak bizonyult. A készítési idő kb. hússzor olyan rövid laboratóriumban is, mint a jelenlegi módszernél. Működési szempontból elektromosan felérnek a régi rendszerű egységekkel. Hallatlan nagy előnye e módszernek az is, hogy gépesíthető, automatizálható. A három diamenziós nyomtatott áramkörös memóriatáblák minden bizonnyal hamarosan elterjednek az elektronikus számológépek gyártásában, s ezzel e gépek olcsóbbá fognak válni. « ifS «V» «Wb T* rf* rfi ^ «V» »¥* *¥• »»» »»» - - t--t - 1 ’ Háromdimenziós, NYOMTATOTT ÁRAMKÖRÖK a gépbe betáplált adatokat tárolja* ill. amelyben azután a gép aritmetikai egysége a korábban betáplált adatok közül az éppen szükségeseket kiválaszt 1. ábra. A közönséges memóriatábla egy részlete, 2. ábra. Egy 4x4 gyűrűs kísérleti tábla, 3. ábra. A két részből álló szétnyitott résminta. a. aura. Az exponáló berendezés, középen a résminta, a közéje zárt táblával. A négy fényforrás (kollimátor) párhuzamosított fényt ad. | CSEPP - 30 PERC- 2500'«| Egy 50 mm-es acélrudat elfűrészeltek, majd 1 csepp „Cyano» | acrylate” (Eastman 910) ragasztóval megragasztották és 30 perc múlva felemeltek vele egy személyautót. A teherpróba, mint látható, kitűnően sikerült. Az újtípusú ragasztó monomervegyületből áll, amelyet, — ha gyors keményedésre van szükség, —a | felhasználás előtt még katalizátorral is kevernek. A keményedési idő folyamán az anyag polimerizál, vagyis tulajdonképpen ott | helyben műanyag lesz belőle. A ragasztó fém, üveg, fa, műanyag | és egyéb felületekhez egyaránt kitűnően tapad. „Minifon PS5“ __ a \/ilmaanctofonid A hamburgi „Protona” gyár zsebmagnetofon készüléke alig nagyobb, mint egy 100-as csomagolású cigarettadoboz (10x17x4 cm), súlya pedig mindössze 800 gramm. . A „Minifon P55” típusú készülékkel 5 órás beszédszöveget lehet egyhuzamban felvenni, zsebmagnetofon elemekkel működik, de a hálózatba is bekapcsolható. Mikrofonja 8 m távolságig kristálytiszta hangfelvételt készít, leadója pedig 3 méter hallótávolságig alkalmas. A készülék telefonbeszélgetések rögzítését is lehetővé teszi. A hangot 0,05 mm-es hangdrótra rögzítik, a szöveg törölhető és a drót GZölte korlátlanul újra és újra felhasználható. 1. ábra A zsebmagnetofon szerkezeti rajza: 1. felvevőorsó; 2. beszélő fej; 3. hangszalag (drót); 4. tároló orsó; 5. hálózati-, autó-, accu-, asztali hangszóró-, és lábkapcsoló csatlakozás; 6. szövegjelző óra; 7. potenciométer; 8. zenegyorsító; 9. sebességváltó; 10. diktáló sebesség; 1. stopp-billentyű; 12 .visszafongató bilentyű; 15. hüvely a mikrofon dugóhoz; 16. elemmérő; 17. jelzőlámpa; 18. fűtőelem; 19. anódelem; 20. motorelem 2. ábra A világ legkisebb magnetofon berendezése. Előtte normál cigaretta, mellette gyufaskatulya 3. ábra A „Minifon P55” felvételre kész állapotban. Tulajdonosa feljegyzést ír a gén notesznapjára (Németországban ,.villamos notesz”-nek is becézik e zsebmagnetofont) 2. ábra ---------- L. aDra Már beszámoltunk egyik régebbi számunkban a francia repülőgépipar újdonságáról, a „repülő atar’‘-ról, amely meszsziről, indításra felállítva leginkább valami hatalmas kályhaesőhöz hasonlót. A kísérleteket tovább folytatják ezzel a különleges repülőgéppel, emely minden kifutópálya nélkül, merőlegesen emelkedik a levegőbe és száll le a földre. Képünkön fekvő helyzetben láthatjuk a gépet. I Bécs, a volt császárváros sok régisége és érdekessé-ge között is min- I derítenek -feltűnik, a város egyik külön- ' legessége: a híres óramúzeum. Külön- I legesen értékes vagy ritka órákat a ' legtöbb múzeum ré.Sgiségtárában lehet ■ látni; a bécsi óramúzeumban azon- * ban nemcsak az ilyen különlegessé- geket, hanem a kü lönböző korokból származó órák ez ÓRAMÚZEUM reit is őrzik. A múzeumnak , a maga nemében egyedülálló művelődéstörténeti értéke, hogy az órásipar fejlődésének valamennyi állomását lépésről lépésre lehet benne követni. Egy-egy korszakból százszámra találhatunk itt órákat, úgy hogy a legapróbb részletek fejlődését és kialakulását is figyelemmel kísérhetjük. Különösen gazdag sorozatunkban lehet itt megtalálni a XVII. év, XVII. százas óratípusút, amelyeknek aranyos és zománcozott díszítése az akkori ötvösipar művészi munkáját őrizte meg a jelenkor számára. Az óramúzeum leggazdagabb része 6z ingaóra-gyűjtemény. Ebben részben a különböző ingaórák ezrei borítják a falakat. ft fft rfi »w* »v»