Technika, 1961 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1961-01-01 / 1. szám

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM. - ÁLTALÁNOS MŰSZAKI SZEMLE -1961. JANUÁR A modern TV-stúdió KULISSZÁI MÖGÖTT A televízió szerte a világon rendkívül gyors fejlődésben van. Ez a fejlődés nemcsak a vevőkészülékek számának ro­hamos szaporodásában, újabb adóállomások üzembehelyezé­sében, hanem a televíziós programok bővülésében, a mű­fajok változatosságában, s az alkalmazott technika, techno­lógia szakadatlan bővítésében és újításában is jelentkezik. A korszerű TV-stúdió tehát nagyon bonyolult berendezés, amelyről egyetlen cikk kere­tében nem lehet részletes mű­szaki leírást adni. Ízelítőül mégis szeretnénk néhány olyan modern, érdekes beren­dezést bemutatni, amely a mű­sor jó bonyolítását szolgálja. képernyőn: vájjon nem „lóg-e be” mikrofonja a képmezőbe. A mikrofon egyébként a leg­több esetben ettől függetlenül is irányított karakterisztikájú (nem gömb), hogy a stúdióban gyakran elkerülhetetlen elő­készítő mozgások zaja a mi­nimálisra csökkenjen a hall­gató számára. Az operatőr, a mikrofonke­zelő, a fővilágosító, a kábeles csoportvezető, a rendező asz­­szisztens stb. számára szüksé­ges, hogy a műsor vezetéséért felelős rendezővel állandóan kapcsolatot tarthasson. Ezt különféle módon valósítják meg. Használják a különböző színű és elrendezésű lámpa­­jelzéseket, a fejhallgató és fejbeszélő készletből álló „talk­­back” berendezést, de kitűnő­en beváltak a tranzisztorizált, zsebben hordozható URH-be­­rendezések is, amelyek meg­szüntetik a kábel okozta helyhezkötöttséget is. A felvevő kamerák ma már számos változatban készülnek. Vannak képortikonnal, szu­­perikonoszkóppal, valamint indikonnnal működő, a legtöbb esetben már tranzisztorizált, nem egyszer távvezérelt ka­merák. Ez utóbbiakat használ­ják például a bemondó stú­diókban, vagy előadásoknál, ahol a jobbra, balra, fel- és lefelé való irányítás éles­ségbeállítás, optikaváltás mind távvezérlés útján történik. Az újabban használt felvevő ka­merák között megemlíthető a háton hordozható riporter­berendezés is. Ez túlnyomó­részt tranzisztorizált áram­körökkel megoldott kisméretű kamera, a hozzá tartozó kísérő berendezésekkel (kristály­vezérelt szinkrongenerátorral. A legújabb típusú AMPEX-be­­rendezés modulátora és demodu­­látora 6 dB-lel nagyobb jel/zaj viszonyt biztosít, mint az előző adóberendezéssel, vevővel­ együtt. Hatósugara mintegy 5 km, s mivel nincsen helyhez kötve, rendkívül alkalmas olyan felvételek készítésére, amelyeknek helyét sem stabil kamerákkal, sem a külső köz­vetítő gépkocsival megközelí­teni nem lehet. Kitűnően fel­használható pl. motorcsónak­versenyek, autóversenyek, or­szágúti közvetítések stb. cél­jaira, amikor is „részt vehet” a versenyben, célszerű diapozitíveken leké­pezni. Megfelelő diavetítő be­rendezés beállításával ily mó­don kiválóan, gyorsan, zavar­talanul cserélhető a háttér. Természetes, hogy ennek a háttérvetítésnek is megvannak a maga rendkívül fontos és mind a mai napig nem min­den részletben megoldott tech­nikai feltételei. Ilyen például a megfelelő áteresztőképessé­gű, s egyúttal megfelelő diffúz vetítővászon kérdése. Jelentős probléma a vetítés megfelelő, egyenletes megvilágítási erős­ségének a biztosítása is. Ter­mészetes követelmény a telje­sen zajtalan üzem, hiszen a vetítőhelyiség és a stúdió kö­zött az egyetlen elválasztó fe­lület maga a vetítővászon. Éppen ezért e munkák külön­leges diavetítő gép kifejleszté­sét tették szükségessé, amelyet a szokványos vetítőgéptől a többi között az is megkülön­böztet, hogy fényforrása nagy­nyomású xenon-lám­pa. Elv­ben ugyanez a megoldás megfelelő a mozgást tartal­mazó háttér-projekció számá­ra is, azzal a különbséggel, hogy mozgófilmvetítés foglalja el a diavetítő filmberendezés helyét. Az említett módszerekhez technikailag közel áll az un. trükk-keverés. Ilyen pl, ami­kor a képernyőt megosztjuk és a megosztás következtében előállott két képrészbe más és más képet keverünk, vagy egymástól nagyobb távolságra lévő két tárgyat keverünk össze úgy, hogy a mindkettőn történő események egyidejűleg láthatók legyenek. (Pl. a kép egyik felében bemutatjuk a célbalövő sportolót, a másik felén pedig a céltáblát). Kitű­nően alkalmazható a trükk­keverő olyan előadásoknál is, ahol bonyolultabb rajzokat, térképeket mutatnak be. A trükk-keverés néhány kitűnő­en sikerült megoldását láthat­tuk az olimpiai közvetítések idején, különösen a záróünne­pély alkalmából. A felvétel természetesen csak akkor lehet tökéletes, ha a hanganyag felvétele megfele­lően együtt fut a képpel. A hang szinkronizmusának biz­tosításáért a felvevőszalag szélén egy törlőfej 2,3 mm sá­vot letöröl, hogy a közvetlenül utána elhelyezett felvevőfej a szinkron hangot rögzíthesse. A szalag másik szélén ugyanakkor szintén viszünk fel jeleket, amelyekkel a ve­zérlést és a különféle jelzések rögzítését biztosítjuk. A 250 Hz frekvenciájú vezérlő fe­szültség, amelyet a szalag szé­lén rögzítünk, tulajdonképpen ugyanazt a szerepet tölti be, mint a filmen a perforálás. A felvétel természetesen közvet­lenül lejátszható, a felhasznált anyag bármikor letörölhető és ismét használatba vehető. Távvezérlés, távvezérlés, távvezérlés... A TV jellegéből következik, hogy a nagyobb társadalmi, gazdasági és politikai esemé­nyekről nemcsak tudósítani, hanem közvetítenie is kell, hogy a nézők széles táborát szinte a nagyjelentőségű ese­mény helyszínére vigye. Ez komoly követelményeket tá­maszt egy korszerű TV-köz­­pont műszaki berendezésével szemben. Gondoljunk csak arra, hogy milyen sok képfor­rással dolgozik egy csak köze­pesen kiépült televíziós köz­pont is! Dolgoznia kell néhány stúdióval, 16 mm-es és 35 mm-es optikai és mágneses hangú, feliratos, vagy felírat nélküli filmekkel, diaábrák­kal, festett inszertekkel, dol­goznia kell bel- és külföldi közvetítésekkel, az értékesebb műsorokat ezenkívül rögzíte­nie is kell, hogy ismételhetők legyenek stb. Kezdjük talán az annyira fontos központi kapcsoló és elosztó berendezéssel. Ennek a berendezésnek a feladata, hogy biztosítsa a mű­sor folyamatosságát, lehetővé tegye a különféle képforrá­sokból — stúdió, film, helyszí­ni közvetítés, külföldi műsor­átvétel — érkező kép- és hangjeleknek, az előírt idő­rendben történő adásra kap­csolását, az egyes programok közötti szünetek kitöltését (bemondó szöveggel, feliratok­kal, diaábrákkal stb). Ezen a berendezésen belül történik meg a különféle képforrások­ból érkező jelek szinkronozá­sa, illetőleg a nagy távolságból érkező jelek helyreállítása és az un. szinkronjel-együttfutta­­tó berendezésén keresztül an­nak biztosítása, hogy a helyi szinkronjelek egyidőben indul­janak bármely más képforrás szinkronjeleivel. A szinkron­­jel-helyreállítás és együttfutta­­tás biztosítja, hogy az egyik képről a következőre történő átkapcsolás zavar nélkül, sőt egymásba való áttűnéssel is elvégezhető legyen. A továbbiakban haladjunk talán a felvétel technológiájá­nak rendjében. A korszerű TV-stúdió fontos felszerelése és művészi eszköze a világí­tástechnikai berendezés. A korszerű világítás távvezérlés­sel, a stúdión kívül elhelyezett kapcsolóasztalról történik. A modern világító berendezések­nél a világítótestek helyzetét is távvezérléssel lehet szabá­lyozni függőleges irányban (emelni, süllyeszteni). Az egyes világítótestek és cso­portok be- és kikapcsolása, valamint átúsztatása ugyan­csak távvezérléssel történhet a kapcsolóasztalról. Az egyedi világító testeken kívül nagy­felületű, un. derítő fényeket is alkalmaznak. A használt lámpák feszültségét feszültség­szabályozó transzformátoron keresztül, ugyancsak távvezér­léssel lehet változtatni és így a legkülönlegesebb fényeffek­tusok érhetők el. A modern stúdióban a lám­patestek a stúdió tetőzetén el­helyezett csőrendszerre akaszt­hatók, ezáltal helyzetük víz­szintes irányban is könnyen és gyorsan változtatható. A lógó kábelezés elkerüléséért a csőhálózatot egyben fix ká­belezésre és fixen beépített csatlakozótestek elhelyezésé­re is felhasználják. A felfüg­­­­gesztett világító testek, tehát néhány méteres kábel felhasz­nálásával bárhol a szerkezeten csatlakoztathatók. Fontos kellékek azok a se­gédeszközök, amelyek az ope­ratőrök munkáját megkönnyí­tik, s egyúttal lehetővé teszik a képi kompozíciók állandó változtatását, vagyis a kame­rának a fényképezendő alany­hoz, tárgyhoz viszonyított helyzetének változtatását. Erre szolgálnak a kamerakocsik, amelyek teljesen zajtalanul, gumikerekeken gördülnek. A modernebbje önműködően emelkedik, süllyed, fordul, sőt közeledik és távolodik is az operatőr keze ügyében lévő kis kapcsolótáblákról vezérel­ve. A TV-stúdiók alapzaja álta­lában jóval nagyobb, mint a rádió-stúdióé. Éppen ezért fontos, hogy a mikrofonoknak helyesen megválasztott irá­nyított jelleggörbéjük legyen, és lehetőleg közvetlenül meg­közelítsék a hangforrást. Ezért a mikrofonokat általában ko­csira szerelt gémrudakon he­lyezik el, s e kocsival és gém­mel követik a szereplők moz­gását. Újabban az ilyen kis kocsikra törpe ellenőrző ké­szüléket is szerelnek, hogy a „gémes” maga is láthassa a Beszélgetés a stúdióban fényképezett háttér előtt A trükk-keverő berendezéssel megvalósítható tizennégyféle áttűnés sémája (+ a külső kép). A nyilak a letörlés irányát mutatják A TV-programok mind bo­nyolultabb összeállításai, a rendelkezésre álló általában szűk stúdiókapacitás a háttér­és a kulisszakérdés különös megoldásait teszi aktuálissá. Egy-egy bonyolultabb összeál­lítású TV-játék például a hát­térnek és a díszleteknek gya­kori váltását tenné szükséges­sé. Kisebb stúdiókban ez szin­te megvalósíthatatlan, de ál­talában még a nagyobb stú­diókban is rendkívül nagy ne­hézségekbe ütközik. Ez a tény és még számos más körülmény mindinkább sürgette az imi­tált háttér, illetőleg díszletek készítését. Ehhez ma már kü­lönféle módszerek és eszközök állnak rendelkezésre. Vegyük például az egyszerű, álló hát­terek esetét. Ezek elkészítésé­re két mód is van. Egyik a kasírozott vagy vetített fény­kép, illetve film, a másik az elektronikus út. A hátterek­nek a vetítése a legegyszerűbb esetekben állóképek, tehát diapozitív formájában, más­kor viszont — amennyiben szükséges — mozgó­képek, mozgó film segítségével tör­ténik. A fényképezett háttér két­ségtelenül a legjobban és leg­egyszerűbben megvalósítható módszer. A magyar televízió is alkalmazta már ezt nem egy esetben,­­a Dunapart par­lamenti részletét pl. gyakran állítottuk be ablak mögé). Lényegében ez az eljárás ab­ból áll, hogy a normál kis­­filmre felvett képet az ismert módon a rendelkezésre álló kb. 1 méter széles fényérzé­keny papírra különleges na­gyítógéppel felnagyítják, s az így elkészült fényképmásola­tokat felkasírozzák farámára kifeszített molinó-vászonra. Természetes, hogy ilyen nagy­arányú felnagyítás közvetlen közelről a kiinduló film szemcsézettségét is mutatja, s a kontúrok életlenek. Lekép­zéskor viszont tökéletes az illúzió. Ugyanennek a háttérnek elektronikus bekeverése is le­hetséges, de ez sokkal több problémával jár. Ehhez a meg­oldáshoz mindenekelőtt két kamera szükséges. Az egyik kamera magát az élő szereplőt képezi le, míg a másik az első által vezérelve a kívánt hát­teret fényképezi. Az első ka­merában leképezett szereplő Fent: a mágneses jelek elrende­zésének sémája; jobbra: a kar­­bonil-vasporral láthatóvá tett képcsíkok alakja, illetőleg annak kontúr­jai vezérlik a második kamera elektronikáját oly módon, hogy a kontúrok közötti képtartal­mat a másik kameráról kiolt­ják. E módszer széleskörű alkalmazásának — bár önma­gában rejt bizonyos technikai problémákat — nem annyira technikai, mint inkább pszi­chológiai akadályai vannak. A háttér bekeverésének ez a módja ugyanis azzal jár, hogy a szereplők a valóságban tel­jesen közömbös szürke fal előtt játszanak, ami számukra a hangulati elemet kikapcsol­ja. A kulisszák, sőt a megfe­lelő színezésű kulisszák alkal­mazását (még a fekete-fehér televíziónál is) általában meg­­­­kívánják a művészek. A sokfajta műsor között szá­mos olyan van, amelynél vagy gyakran ismétlődő hátterekre van szükség vagy olyanokra, amelyek egyszerű eszközökkel­ kulisszaképpen fel sem épít­hetők. Ilyenek pl. az álló, vagy a mozgó részletek szabad terü­letekről. Az álló háttereket A televízió fejlődése felve­tette az értékes, ismétlésre ér­demes műsorok konzerválásá­nak, nem különben egyes mű­sorok archiválásának a kérdé­sét. Hasonló igény jelentkezett a televízió technikájával szem­ben különféle olyan körülmé­nyek miatt, amelyeket a szűk stúdiótér, a színészelfoglaltság nehézségei támasztanak. Ezek a tények is olyan irányban­ hatnak, hogy a műsorok túl­nyomó részét ne élő adások formájában, hanem más, a produkció számára kényel­mesebb időpontban készít­sék el. A lényeg tehát az, hogy a felvevőkamera által készített képet közvetítő berendezés segítségével rög­zíteni lehessen. Az első, leg­kézenfekvőbb módszer termé­szetesen egy felvevő képcső­ernyőjéről erre a célra a 25- ös ütemre átalakított film­felvevő géppel, 35 mm-es normál filmre való felvétel. Ez a módszer számos te­levízió üzemében (a buda­pesti TV-ben is) használa­tos. Ennek a technológiának egyik legnagyobb nehézsége, hogy a jó felvételekhez meg­felelő fényerősségű és után­­világító képcső szükséges, de pontosan ez a kívánság egyik legnagyobb akadálya annak, hogy például mozgó tárgyak, alakok a filmek tökéletesen leképezhetőek legyenek. Ezen túlmenő és nem elhanyagol­­ható hátrány, hogy a felvétel jő minősége csak a filmanyag jő laborálása után ellenőrizhető. jí Ez az időtrabló művelet sok jó esetben megfosztja a gyen­ je gébben sikerült jelenetek is­ jő métlésétől a produkciót. jő Ezek a körülmények adták a jő többi között az­­ötletet az jő újabban elterjedő képrögzítő Jő berendezéshez, amely a rádió- jó­ban szerzett tapasztalatok jő alapján mágneses szalagra rög­­jö­zíti a képtartalmat. A gyártó jő cég nevéről általánosan AM- jő PEX néven ismert mágneses Jő képrögzítő berendezésnek első- fő sorban néhány alapvető fel- fő adatot kellett megoldania, így Jő például a képátvitelhez szűk- fő­séges, legalább 4 MHz-ig terje- tő­dő sávszélességet, megfelelő jő szalagsebesség mellett kellett Jő rögzíteni, hogy a berendezés Jő egy átlagos TV-játékhoz szűk- fa idejű adást megszakítás­­nélkül rögzítsen (az 51 mm szalagra rögzíthető műsor ideje kb. egy óra). A nagy sávszélesség felvite­le és a hosszú játékidő szabja meg a konstrukció főbb ele­meit. Egy 15 000 percenkénti fordulattal forgó tárcsán négy, egymáshoz 90 fok szögben el­helyezett mágneses felvevőfej van rögzítve. A szalag sebes­sége, amellyel a forgó fej síkja előtt elmozdul, 39 cm/sec, a fej relatív elmozdulási sebes­sége a szalaghoz képest 40 m/sec. Maga a szalag fel- és lecsévelése ugyanúgy történik, mint a hangfelvételeket ké­szítő magnofonnal, a szalag vezetésében azonban lényeg­bevágó különbség van. A szalag pontos helyzete a rendkívül nagy sebességgel forgó jeldob előtt alapvető je­lentőségű, éppen ezért kivitele­zése különleges módon történik A mágneses fejeket tartó tár­csával szemben a szalagot ve­zető támasz található, ebben végződnek a vezető felületen kiképzett csatornák. A­ szala­got ezeken a csatornákon ke­resztül vákuum segítségével finoman a felületre illesztik. képrögzítő felépítése A termoplasztikus berendezés elvi A TV-stúdió lelke: a TV-kamera. Képünkön 4,5 hüvelykes képortikon csövet szerelnek egy korszerű TV- kamerába. A képortikon aránylag torzítás- és zavarásmentes képet ad és kitűnő a jel zaj viszonya is. A beépített automata beállítókörök a kamera besza­bályozását könnyítik meg és teszik megbízhatóvá. (Marconi-English Electric Mark in. kamerák). — Fantasztikus alagutak — Petrasovits Géza (1. o.) — Új építőanyag: a szilikar­cit (2. o.) — Ultrahangos TV-szabályo­zás (3. o.) — Horizont: Korszerű olaj-és gáztüzelés — Farkas István Zoltán (6—7. o.) — A radarsugarak visszatértek Budincsevits Andor (8. o.) — Bionika, az élővilág tech­nikája — ifj. dr. Greguss Pál (8—9. o.) — Technikai érdekességek, újdonságok (12. — Eme pa3 o Mamtmax po-TOpHOH CHCTeMbI -- JI. M. Koil­khh (Grp. 2.) — Kyga crpeMHTca MupoBoe JieCHOe XO3HHCTB0 — A. Magam (Grp. 3.) — OőospeBaTejib (Grp. 4—5.) — ropH30HT: — MexammairHS BnyrpH3aBOgCKoro TpaHC- nopxe — 3. Hagb (CTp. 6—7.) — npOpOKH TexHHKH: — Jleo- Hapgo ga BrnrnH II. (Ctp. 8.) — Kypbe3bi b apxHTeKType: — Kocbie őauiHH, cimpagH. oriTHqecKHe oŐMaHbi — A. CefigJib (Ctp. 9—10.) — HaséCrna (Crp. 10.) — Noch einmal über die Ro­ torstrassen — L. M. Kos-' kin (S. 2.) — Tendenzen in der Forts­wirtschaft der Welt — A. Madas (S. 3.) — Horizont: Die Mechanisierung der Materialförderung — E, Nagy (S. 6—7.) — Die Erträumer der Tech­nik: Leonardo da' Vinci II. (S. 8.) — Kuriositäten der Architek­tur: Schiefe Türme, Spiralen, optische Täuschungen — A. Seidl .. (S. 9—ML). Van a program rögzítésének egy ez idő szerint még kísérleti stádiumban lévő új módszere is, az ún. termoplasztikus kép­rögzítés. Ennek a módszernek a lényege az, hogy hőálló alapfilmre — amely szokvá­nyos 8 mm-es perforálással van ellátva — átlátszó vezető réteget visznek fel és ezt igen alacsony olvadáspontú, hőre lágyuló réteggel vonják be. Egy — a felvevőkamerával közvetlen kapcsolatban levő — elektronágyú a termoplasz­tikus rétegen az eredeti kép fényinformációjával arányos töltésegységeket állít elő. A filmet mozgása közben nagy­frekvenciásan olyan hőfokra hevítik, hogy az alacsony hő­mérsékelten lágyuló termo­plasztikus réteg megolvadjon. A filmréteg meglágyult felü­lete az elektrosztatikus töltés következtében a töltés meny­­nyiségének megfelelően kü­lönböző deformációkat szen­ved, mindaddig, amíg az elek­trosztatikus erők a felületi fe­szültséggel egyensúlyba nem kerülnek. A következő feladat most már ennek az állapotnak a rögzítése. Ez egyszerű lehűtés­sel történik. Az alacsony ol­vadáspontú réteg így megtart­ja az előbb leírt deformált alakját. A visszajátszás spe­ciális optikai rendszeren ke­resztül történik. Azokról a fe­lületekről, ahol a termoplasz­tikus réteg megtartotta erede­ti helyzetét, fény a projekciós lencsét nem éri, míg azokon, ahol a ter­moplasztikus réteg eltorzult, a fényforrásból jövő fénysugarak törést szenved­nek, és a schlier-optikán ke­resztül a vetítőberendezés kondenzátor lencséjére esnek. A felületi torzulás mérete be­folyásolja a kivetített fénypont fényességét. Maga a berendezés lényegé­ben tehát a következő részek­ből áll: egy elektronágyúból, egy nagyfrekvenciás lágyító berendezésből, egy optikai be­rendezésből és az egészet kö­rülvevő hermetikusan záró házból. A lecsévelő orsóról le­futó film, amely 16 mm-es filmbázison van, elmegy az elektronágyú előtt, s mint az előbbiekben mondtuk, a kép­felvevő cső által vezérelve fel­tölti a termoplasztikus réte­get. Ezután rádiófrekvenciás melegítés „előhívja" a képet, amelyet optikai rendszeren ke­resztül azonnal ellenőrizni le­het. Az egész berendezés kb. 1 ezred milliméternyi váku­umban dolgozik. Az elektron­ágyú eltérítése csak sorirány­ban szükséges, tekintettel arra, hogy a vertikális mozgást a film végzi. Az anyagról fel­vett jelek bármikor „töröl­­hetők”, a film felmelegí­tése a termoplasztikus ré­teg olvadási pontjai fölé ugyanis elegendő ahhoz, hogy a­ felületi deformációkat a felületi feszültség megszün­tesse, és ezzel tulajdonképpen a törlést véghezvigye. A képrögzítésnek ez a mód­szere a kísérletek szerint szí­nes felvételek rögzítésére is alkalmazható lesz. Minden­esetre tudnunk kell, hogy alig egy hónappal ezelőtt megjelent publikáció szerint a bemuta­tott mintapéldány felett meg­rendezett vita utolsó mondata — arra a kérdésre, hogy a be­rendezés mikor lesz a televí­ziós üzemek számára hozzáfér­hető — az volt: fogalmuk sin­cs róla. A TV-műsor jelentős részét a film teszi ki. De az egyes­ TV-adóknál jelentős mennyi­ségű külföldi film bemutatása is szükséges. Ezek között a fil­mek között sok a feliratos. Ez a felirat a moziban talán jól olvasható, de a képernyőn sokkal rosszabbul. Gyakoriak az olyan filmek is, amelyeknek nincs feliratozásuk, és nem is szinkronizáltak. Az ilyen ese­tekre fejlesztették ki külföl­dön és fejlesztette ki most a magyar TV is az un. felirat­bekeverő berendezést. Ez a berendezés a filmhez szüksé­ges feliratokat áttételező adap­ter és összekeverő berendezés segítségével rákeveri a film képére, s a filmmel teljesen szinkron haladó, világos fel­iratokat olvashat a néző. E cikk keretében csupán né­hány friss, ez idő szerint je­lentős technikai újdonságról informáltuk az olvasót, hiszen a már üzembevett, vagy kidol­gozás alatt lévő modern TV- stúdió-technikáról köteteket lehetne írni. Herman László

Next