Technika, 1961 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1961-01-01 / 1. szám
V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM. - ÁLTALÁNOS MŰSZAKI SZEMLE -1961. JANUÁR A modern TV-stúdió KULISSZÁI MÖGÖTT A televízió szerte a világon rendkívül gyors fejlődésben van. Ez a fejlődés nemcsak a vevőkészülékek számának rohamos szaporodásában, újabb adóállomások üzembehelyezésében, hanem a televíziós programok bővülésében, a műfajok változatosságában, s az alkalmazott technika, technológia szakadatlan bővítésében és újításában is jelentkezik. A korszerű TV-stúdió tehát nagyon bonyolult berendezés, amelyről egyetlen cikk keretében nem lehet részletes műszaki leírást adni. Ízelítőül mégis szeretnénk néhány olyan modern, érdekes berendezést bemutatni, amely a műsor jó bonyolítását szolgálja. képernyőn: vájjon nem „lóg-e be” mikrofonja a képmezőbe. A mikrofon egyébként a legtöbb esetben ettől függetlenül is irányított karakterisztikájú (nem gömb), hogy a stúdióban gyakran elkerülhetetlen előkészítő mozgások zaja a minimálisra csökkenjen a hallgató számára. Az operatőr, a mikrofonkezelő, a fővilágosító, a kábeles csoportvezető, a rendező aszszisztens stb. számára szükséges, hogy a műsor vezetéséért felelős rendezővel állandóan kapcsolatot tarthasson. Ezt különféle módon valósítják meg. Használják a különböző színű és elrendezésű lámpajelzéseket, a fejhallgató és fejbeszélő készletből álló „talkback” berendezést, de kitűnően beváltak a tranzisztorizált, zsebben hordozható URH-berendezések is, amelyek megszüntetik a kábel okozta helyhezkötöttséget is. A felvevő kamerák ma már számos változatban készülnek. Vannak képortikonnal, szuperikonoszkóppal, valamint indikonnnal működő, a legtöbb esetben már tranzisztorizált, nem egyszer távvezérelt kamerák. Ez utóbbiakat használják például a bemondó stúdiókban, vagy előadásoknál, ahol a jobbra, balra, fel- és lefelé való irányítás élességbeállítás, optikaváltás mind távvezérlés útján történik. Az újabban használt felvevő kamerák között megemlíthető a háton hordozható riporterberendezés is. Ez túlnyomórészt tranzisztorizált áramkörökkel megoldott kisméretű kamera, a hozzá tartozó kísérő berendezésekkel (kristályvezérelt szinkrongenerátorral. A legújabb típusú AMPEX-berendezés modulátora és demodulátora 6 dB-lel nagyobb jel/zaj viszonyt biztosít, mint az előző adóberendezéssel, vevővel együtt. Hatósugara mintegy 5 km, s mivel nincsen helyhez kötve, rendkívül alkalmas olyan felvételek készítésére, amelyeknek helyét sem stabil kamerákkal, sem a külső közvetítő gépkocsival megközelíteni nem lehet. Kitűnően felhasználható pl. motorcsónakversenyek, autóversenyek, országúti közvetítések stb. céljaira, amikor is „részt vehet” a versenyben, célszerű diapozitíveken leképezni. Megfelelő diavetítő berendezés beállításával ily módon kiválóan, gyorsan, zavartalanul cserélhető a háttér. Természetes, hogy ennek a háttérvetítésnek is megvannak a maga rendkívül fontos és mind a mai napig nem minden részletben megoldott technikai feltételei. Ilyen például a megfelelő áteresztőképességű, s egyúttal megfelelő diffúz vetítővászon kérdése. Jelentős probléma a vetítés megfelelő, egyenletes megvilágítási erősségének a biztosítása is. Természetes követelmény a teljesen zajtalan üzem, hiszen a vetítőhelyiség és a stúdió között az egyetlen elválasztó felület maga a vetítővászon. Éppen ezért e munkák különleges diavetítő gép kifejlesztését tették szükségessé, amelyet a szokványos vetítőgéptől a többi között az is megkülönböztet, hogy fényforrása nagynyomású xenon-lámpa. Elvben ugyanez a megoldás megfelelő a mozgást tartalmazó háttér-projekció számára is, azzal a különbséggel, hogy mozgófilmvetítés foglalja el a diavetítő filmberendezés helyét. Az említett módszerekhez technikailag közel áll az un. trükk-keverés. Ilyen pl, amikor a képernyőt megosztjuk és a megosztás következtében előállott két képrészbe más és más képet keverünk, vagy egymástól nagyobb távolságra lévő két tárgyat keverünk össze úgy, hogy a mindkettőn történő események egyidejűleg láthatók legyenek. (Pl. a kép egyik felében bemutatjuk a célbalövő sportolót, a másik felén pedig a céltáblát). Kitűnően alkalmazható a trükkkeverő olyan előadásoknál is, ahol bonyolultabb rajzokat, térképeket mutatnak be. A trükk-keverés néhány kitűnően sikerült megoldását láthattuk az olimpiai közvetítések idején, különösen a záróünnepély alkalmából. A felvétel természetesen csak akkor lehet tökéletes, ha a hanganyag felvétele megfelelően együtt fut a képpel. A hang szinkronizmusának biztosításáért a felvevőszalag szélén egy törlőfej 2,3 mm sávot letöröl, hogy a közvetlenül utána elhelyezett felvevőfej a szinkron hangot rögzíthesse. A szalag másik szélén ugyanakkor szintén viszünk fel jeleket, amelyekkel a vezérlést és a különféle jelzések rögzítését biztosítjuk. A 250 Hz frekvenciájú vezérlő feszültség, amelyet a szalag szélén rögzítünk, tulajdonképpen ugyanazt a szerepet tölti be, mint a filmen a perforálás. A felvétel természetesen közvetlenül lejátszható, a felhasznált anyag bármikor letörölhető és ismét használatba vehető. Távvezérlés, távvezérlés, távvezérlés... A TV jellegéből következik, hogy a nagyobb társadalmi, gazdasági és politikai eseményekről nemcsak tudósítani, hanem közvetítenie is kell, hogy a nézők széles táborát szinte a nagyjelentőségű esemény helyszínére vigye. Ez komoly követelményeket támaszt egy korszerű TV-központ műszaki berendezésével szemben. Gondoljunk csak arra, hogy milyen sok képforrással dolgozik egy csak közepesen kiépült televíziós központ is! Dolgoznia kell néhány stúdióval, 16 mm-es és 35 mm-es optikai és mágneses hangú, feliratos, vagy felírat nélküli filmekkel, diaábrákkal, festett inszertekkel, dolgoznia kell bel- és külföldi közvetítésekkel, az értékesebb műsorokat ezenkívül rögzítenie is kell, hogy ismételhetők legyenek stb. Kezdjük talán az annyira fontos központi kapcsoló és elosztó berendezéssel. Ennek a berendezésnek a feladata, hogy biztosítsa a műsor folyamatosságát, lehetővé tegye a különféle képforrásokból — stúdió, film, helyszíni közvetítés, külföldi műsorátvétel — érkező kép- és hangjeleknek, az előírt időrendben történő adásra kapcsolását, az egyes programok közötti szünetek kitöltését (bemondó szöveggel, feliratokkal, diaábrákkal stb). Ezen a berendezésen belül történik meg a különféle képforrásokból érkező jelek szinkronozása, illetőleg a nagy távolságból érkező jelek helyreállítása és az un. szinkronjel-együttfuttató berendezésén keresztül annak biztosítása, hogy a helyi szinkronjelek egyidőben induljanak bármely más képforrás szinkronjeleivel. A szinkronjel-helyreállítás és együttfuttatás biztosítja, hogy az egyik képről a következőre történő átkapcsolás zavar nélkül, sőt egymásba való áttűnéssel is elvégezhető legyen. A továbbiakban haladjunk talán a felvétel technológiájának rendjében. A korszerű TV-stúdió fontos felszerelése és művészi eszköze a világítástechnikai berendezés. A korszerű világítás távvezérléssel, a stúdión kívül elhelyezett kapcsolóasztalról történik. A modern világító berendezéseknél a világítótestek helyzetét is távvezérléssel lehet szabályozni függőleges irányban (emelni, süllyeszteni). Az egyes világítótestek és csoportok be- és kikapcsolása, valamint átúsztatása ugyancsak távvezérléssel történhet a kapcsolóasztalról. Az egyedi világító testeken kívül nagyfelületű, un. derítő fényeket is alkalmaznak. A használt lámpák feszültségét feszültségszabályozó transzformátoron keresztül, ugyancsak távvezérléssel lehet változtatni és így a legkülönlegesebb fényeffektusok érhetők el. A modern stúdióban a lámpatestek a stúdió tetőzetén elhelyezett csőrendszerre akaszthatók, ezáltal helyzetük vízszintes irányban is könnyen és gyorsan változtatható. A lógó kábelezés elkerüléséért a csőhálózatot egyben fix kábelezésre és fixen beépített csatlakozótestek elhelyezésére is felhasználják. A felfüggesztett világító testek, tehát néhány méteres kábel felhasználásával bárhol a szerkezeten csatlakoztathatók. Fontos kellékek azok a segédeszközök, amelyek az operatőrök munkáját megkönnyítik, s egyúttal lehetővé teszik a képi kompozíciók állandó változtatását, vagyis a kamerának a fényképezendő alanyhoz, tárgyhoz viszonyított helyzetének változtatását. Erre szolgálnak a kamerakocsik, amelyek teljesen zajtalanul, gumikerekeken gördülnek. A modernebbje önműködően emelkedik, süllyed, fordul, sőt közeledik és távolodik is az operatőr keze ügyében lévő kis kapcsolótáblákról vezérelve. A TV-stúdiók alapzaja általában jóval nagyobb, mint a rádió-stúdióé. Éppen ezért fontos, hogy a mikrofonoknak helyesen megválasztott irányított jelleggörbéjük legyen, és lehetőleg közvetlenül megközelítsék a hangforrást. Ezért a mikrofonokat általában kocsira szerelt gémrudakon helyezik el, s e kocsival és gémmel követik a szereplők mozgását. Újabban az ilyen kis kocsikra törpe ellenőrző készüléket is szerelnek, hogy a „gémes” maga is láthassa a Beszélgetés a stúdióban fényképezett háttér előtt A trükk-keverő berendezéssel megvalósítható tizennégyféle áttűnés sémája (+ a külső kép). A nyilak a letörlés irányát mutatják A TV-programok mind bonyolultabb összeállításai, a rendelkezésre álló általában szűk stúdiókapacitás a háttérés a kulisszakérdés különös megoldásait teszi aktuálissá. Egy-egy bonyolultabb összeállítású TV-játék például a háttérnek és a díszleteknek gyakori váltását tenné szükségessé. Kisebb stúdiókban ez szinte megvalósíthatatlan, de általában még a nagyobb stúdiókban is rendkívül nagy nehézségekbe ütközik. Ez a tény és még számos más körülmény mindinkább sürgette az imitált háttér, illetőleg díszletek készítését. Ehhez ma már különféle módszerek és eszközök állnak rendelkezésre. Vegyük például az egyszerű, álló hátterek esetét. Ezek elkészítésére két mód is van. Egyik a kasírozott vagy vetített fénykép, illetve film, a másik az elektronikus út. A háttereknek a vetítése a legegyszerűbb esetekben állóképek, tehát diapozitív formájában, máskor viszont — amennyiben szükséges — mozgóképek, mozgó film segítségével történik. A fényképezett háttér kétségtelenül a legjobban és legegyszerűbben megvalósítható módszer. A magyar televízió is alkalmazta már ezt nem egy esetben,a Dunapart parlamenti részletét pl. gyakran állítottuk be ablak mögé). Lényegében ez az eljárás abból áll, hogy a normál kisfilmre felvett képet az ismert módon a rendelkezésre álló kb. 1 méter széles fényérzékeny papírra különleges nagyítógéppel felnagyítják, s az így elkészült fényképmásolatokat felkasírozzák farámára kifeszített molinó-vászonra. Természetes, hogy ilyen nagyarányú felnagyítás közvetlen közelről a kiinduló film szemcsézettségét is mutatja, s a kontúrok életlenek. Leképzéskor viszont tökéletes az illúzió. Ugyanennek a háttérnek elektronikus bekeverése is lehetséges, de ez sokkal több problémával jár. Ehhez a megoldáshoz mindenekelőtt két kamera szükséges. Az egyik kamera magát az élő szereplőt képezi le, míg a másik az első által vezérelve a kívánt hátteret fényképezi. Az első kamerában leképezett szereplő Fent: a mágneses jelek elrendezésének sémája; jobbra: a karbonil-vasporral láthatóvá tett képcsíkok alakja, illetőleg annak kontúrjai vezérlik a második kamera elektronikáját oly módon, hogy a kontúrok közötti képtartalmat a másik kameráról kioltják. E módszer széleskörű alkalmazásának — bár önmagában rejt bizonyos technikai problémákat — nem annyira technikai, mint inkább pszichológiai akadályai vannak. A háttér bekeverésének ez a módja ugyanis azzal jár, hogy a szereplők a valóságban teljesen közömbös szürke fal előtt játszanak, ami számukra a hangulati elemet kikapcsolja. A kulisszák, sőt a megfelelő színezésű kulisszák alkalmazását (még a fekete-fehér televíziónál is) általában megkívánják a művészek. A sokfajta műsor között számos olyan van, amelynél vagy gyakran ismétlődő hátterekre van szükség vagy olyanokra, amelyek egyszerű eszközökkel kulisszaképpen fel sem építhetők. Ilyenek pl. az álló, vagy a mozgó részletek szabad területekről. Az álló háttereket A televízió fejlődése felvetette az értékes, ismétlésre érdemes műsorok konzerválásának, nem különben egyes műsorok archiválásának a kérdését. Hasonló igény jelentkezett a televízió technikájával szemben különféle olyan körülmények miatt, amelyeket a szűk stúdiótér, a színészelfoglaltság nehézségei támasztanak. Ezek a tények is olyan irányban hatnak, hogy a műsorok túlnyomó részét ne élő adások formájában, hanem más, a produkció számára kényelmesebb időpontban készítsék el. A lényeg tehát az, hogy a felvevőkamera által készített képet közvetítő berendezés segítségével rögzíteni lehessen. Az első, legkézenfekvőbb módszer természetesen egy felvevő képcsőernyőjéről erre a célra a 25- ös ütemre átalakított filmfelvevő géppel, 35 mm-es normál filmre való felvétel. Ez a módszer számos televízió üzemében (a budapesti TV-ben is) használatos. Ennek a technológiának egyik legnagyobb nehézsége, hogy a jó felvételekhez megfelelő fényerősségű és utánvilágító képcső szükséges, de pontosan ez a kívánság egyik legnagyobb akadálya annak, hogy például mozgó tárgyak, alakok a filmek tökéletesen leképezhetőek legyenek. Ezen túlmenő és nem elhanyagolható hátrány, hogy a felvétel jő minősége csak a filmanyag jő laborálása után ellenőrizhető. jí Ez az időtrabló művelet sok jó esetben megfosztja a gyen je gébben sikerült jelenetek is jő métlésétől a produkciót. jő Ezek a körülmények adták a jő többi között azötletet az jő újabban elterjedő képrögzítő Jő berendezéshez, amely a rádió- jóban szerzett tapasztalatok jő alapján mágneses szalagra rögjözíti a képtartalmat. A gyártó jő cég nevéről általánosan AM- jő PEX néven ismert mágneses Jő képrögzítő berendezésnek első- fő sorban néhány alapvető fel- fő adatot kellett megoldania, így Jő például a képátvitelhez szűk- főséges, legalább 4 MHz-ig terje- tődő sávszélességet, megfelelő jő szalagsebesség mellett kellett Jő rögzíteni, hogy a berendezés Jő egy átlagos TV-játékhoz szűk- fa idejű adást megszakításnélkül rögzítsen (az 51 mm szalagra rögzíthető műsor ideje kb. egy óra). A nagy sávszélesség felvitele és a hosszú játékidő szabja meg a konstrukció főbb elemeit. Egy 15 000 percenkénti fordulattal forgó tárcsán négy, egymáshoz 90 fok szögben elhelyezett mágneses felvevőfej van rögzítve. A szalag sebessége, amellyel a forgó fej síkja előtt elmozdul, 39 cm/sec, a fej relatív elmozdulási sebessége a szalaghoz képest 40 m/sec. Maga a szalag fel- és lecsévelése ugyanúgy történik, mint a hangfelvételeket készítő magnofonnal, a szalag vezetésében azonban lényegbevágó különbség van. A szalag pontos helyzete a rendkívül nagy sebességgel forgó jeldob előtt alapvető jelentőségű, éppen ezért kivitelezése különleges módon történik A mágneses fejeket tartó tárcsával szemben a szalagot vezető támasz található, ebben végződnek a vezető felületen kiképzett csatornák. A szalagot ezeken a csatornákon keresztül vákuum segítségével finoman a felületre illesztik. képrögzítő felépítése A termoplasztikus berendezés elvi A TV-stúdió lelke: a TV-kamera. Képünkön 4,5 hüvelykes képortikon csövet szerelnek egy korszerű TV- kamerába. A képortikon aránylag torzítás- és zavarásmentes képet ad és kitűnő a jel zaj viszonya is. A beépített automata beállítókörök a kamera beszabályozását könnyítik meg és teszik megbízhatóvá. (Marconi-English Electric Mark in. kamerák). — Fantasztikus alagutak — Petrasovits Géza (1. o.) — Új építőanyag: a szilikarcit (2. o.) — Ultrahangos TV-szabályozás (3. o.) — Horizont: Korszerű olaj-és gáztüzelés — Farkas István Zoltán (6—7. o.) — A radarsugarak visszatértek Budincsevits Andor (8. o.) — Bionika, az élővilág technikája — ifj. dr. Greguss Pál (8—9. o.) — Technikai érdekességek, újdonságok (12. — Eme pa3 o Mamtmax po-TOpHOH CHCTeMbI -- JI. M. Koilkhh (Grp. 2.) — Kyga crpeMHTca MupoBoe JieCHOe XO3HHCTB0 — A. Magam (Grp. 3.) — OőospeBaTejib (Grp. 4—5.) — ropH30HT: — MexammairHS BnyrpH3aBOgCKoro TpaHC- nopxe — 3. Hagb (CTp. 6—7.) — npOpOKH TexHHKH: — Jleo- Hapgo ga BrnrnH II. (Ctp. 8.) — Kypbe3bi b apxHTeKType: — Kocbie őauiHH, cimpagH. oriTHqecKHe oŐMaHbi — A. CefigJib (Ctp. 9—10.) — HaséCrna (Crp. 10.) — Noch einmal über die Ro torstrassen — L. M. Kos-' kin (S. 2.) — Tendenzen in der Fortswirtschaft der Welt — A. Madas (S. 3.) — Horizont: Die Mechanisierung der Materialförderung — E, Nagy (S. 6—7.) — Die Erträumer der Technik: Leonardo da' Vinci II. (S. 8.) — Kuriositäten der Architektur: Schiefe Türme, Spiralen, optische Täuschungen — A. Seidl .. (S. 9—ML). Van a program rögzítésének egy ez idő szerint még kísérleti stádiumban lévő új módszere is, az ún. termoplasztikus képrögzítés. Ennek a módszernek a lényege az, hogy hőálló alapfilmre — amely szokványos 8 mm-es perforálással van ellátva — átlátszó vezető réteget visznek fel és ezt igen alacsony olvadáspontú, hőre lágyuló réteggel vonják be. Egy — a felvevőkamerával közvetlen kapcsolatban levő — elektronágyú a termoplasztikus rétegen az eredeti kép fényinformációjával arányos töltésegységeket állít elő. A filmet mozgása közben nagyfrekvenciásan olyan hőfokra hevítik, hogy az alacsony hőmérsékelten lágyuló termoplasztikus réteg megolvadjon. A filmréteg meglágyult felülete az elektrosztatikus töltés következtében a töltés menynyiségének megfelelően különböző deformációkat szenved, mindaddig, amíg az elektrosztatikus erők a felületi feszültséggel egyensúlyba nem kerülnek. A következő feladat most már ennek az állapotnak a rögzítése. Ez egyszerű lehűtéssel történik. Az alacsony olvadáspontú réteg így megtartja az előbb leírt deformált alakját. A visszajátszás speciális optikai rendszeren keresztül történik. Azokról a felületekről, ahol a termoplasztikus réteg megtartotta eredeti helyzetét, fény a projekciós lencsét nem éri, míg azokon, ahol a termoplasztikus réteg eltorzult, a fényforrásból jövő fénysugarak törést szenvednek, és a schlier-optikán keresztül a vetítőberendezés kondenzátor lencséjére esnek. A felületi torzulás mérete befolyásolja a kivetített fénypont fényességét. Maga a berendezés lényegében tehát a következő részekből áll: egy elektronágyúból, egy nagyfrekvenciás lágyító berendezésből, egy optikai berendezésből és az egészet körülvevő hermetikusan záró házból. A lecsévelő orsóról lefutó film, amely 16 mm-es filmbázison van, elmegy az elektronágyú előtt, s mint az előbbiekben mondtuk, a képfelvevő cső által vezérelve feltölti a termoplasztikus réteget. Ezután rádiófrekvenciás melegítés „előhívja" a képet, amelyet optikai rendszeren keresztül azonnal ellenőrizni lehet. Az egész berendezés kb. 1 ezred milliméternyi vákuumban dolgozik. Az elektronágyú eltérítése csak sorirányban szükséges, tekintettel arra, hogy a vertikális mozgást a film végzi. Az anyagról felvett jelek bármikor „törölhetők”, a film felmelegítése a termoplasztikus réteg olvadási pontjai fölé ugyanis elegendő ahhoz, hogy a felületi deformációkat a felületi feszültség megszüntesse, és ezzel tulajdonképpen a törlést véghezvigye. A képrögzítésnek ez a módszere a kísérletek szerint színes felvételek rögzítésére is alkalmazható lesz. Mindenesetre tudnunk kell, hogy alig egy hónappal ezelőtt megjelent publikáció szerint a bemutatott mintapéldány felett megrendezett vita utolsó mondata — arra a kérdésre, hogy a berendezés mikor lesz a televíziós üzemek számára hozzáférhető — az volt: fogalmuk sincs róla. A TV-műsor jelentős részét a film teszi ki. De az egyes TV-adóknál jelentős mennyiségű külföldi film bemutatása is szükséges. Ezek között a filmek között sok a feliratos. Ez a felirat a moziban talán jól olvasható, de a képernyőn sokkal rosszabbul. Gyakoriak az olyan filmek is, amelyeknek nincs feliratozásuk, és nem is szinkronizáltak. Az ilyen esetekre fejlesztették ki külföldön és fejlesztette ki most a magyar TV is az un. feliratbekeverő berendezést. Ez a berendezés a filmhez szükséges feliratokat áttételező adapter és összekeverő berendezés segítségével rákeveri a film képére, s a filmmel teljesen szinkron haladó, világos feliratokat olvashat a néző. E cikk keretében csupán néhány friss, ez idő szerint jelentős technikai újdonságról informáltuk az olvasót, hiszen a már üzembevett, vagy kidolgozás alatt lévő modern TV- stúdió-technikáról köteteket lehetne írni. Herman László