Technika, 1987 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

MŰSZAKI KÉPZÉS ÉS TOVÁBBKÉPZÉS ­Folytatás az 1. oldalról.) oldandó feladatokra. Az általános alap­képzés iskolai céljaként azt jelölik meg, hogy a fiatalok oktatási tananyagának a teljes műszaki valóságot magában kell foglalnia. Ez pedig nemcsak a számítás­technikára, hanem minden új technikára vonatkozik értelmes, általános koncepció­ba illesztve.­­ Az alapfokú oktatásban világszerte el­sődleges célként azt jelölik meg, hogy az tegye alkalmassá a tanulókat a későbbi ismeretek befogadására. A másik jelentős célkitűzés a logikus gondolkodásra, az új ismeretek rendszerezésére való készség kifejlesztése. Végül, de nem utolsósor­ban annak megtanítása, hogy az ismere­tek rendszerbe illeszkednek, nem abszo­lút érvényűek, és hogy nincs tiszta, a környezettől, a természettől, a gazdasági élettől elvonatkoztatott tudomány az élet semmilyen területén. Az alapképzés e feladatainak megvalósítását feltételezve a szakmai alapozás, azaz az alapfokú szak­mai képzés nemcsak szemléletbeli, hanem tartalmi problémákat is felvet­. Az isko­lai képzés nem képes követni a technika és a technológia gyors változásait. Ennek sok oka van, az egyik legjelentősebb az, hogy az oktatók ismeretanyaga nem ter­jed ki a legújabb technológiákra. Másik jelentős ok az iskolák eszközkészletének, tanműhelyeinek, laboratóriumainak fel­szerelése, ami gazdasági okokból nem újítható fel naprakészre még a leggazda­gabb országokban sem. Gondokat okoz a tankönyvek viszonylag hosszú átfutási ideje is, hiszen korszerű tananyagot csak a témában jártas szakemberek tudnak megírni, akiknek nem ez a fő feladatuk, és egy-egy könyv átfutási ideje szüksé­gességének megállapításától kiadásáig több év is lehet. Ez alatt az idő alatt a leggyorsabban változó területeken az is­meretanyag már el is avulhat. Az idővel való versenyfutás tehát odavezet, hogy a szakmai alapokat oktató iskoláknak el­sősorban a további ismeretek elsajátítá­sához szükséges biztos alapokat kell megadniuk, meg kell szerettetniük szakmát, és ki kell alakítaniuk a tanulók­a­ban azt a szemléletet, hogy egész életük munkája során tovább kell tanulniuk. A svájci Technische Rundschau 1986. évi 33. számában „A jövőbe vezető úton” címmel ugyancsak hosszasan foglalkozik a képzés és továbbképzés problémáival. Azt állapítja meg, hogy az iskolákkal kapcsolatos egyik legfőbb gond az, hogy egymáshoz nem kapcsolt ismeretelemeket tanítanak meg. Leszögezi, hogy a szinté­zis, az összefüggések keresése és megis­merése, az összefüggésekben való gondol­kodás készségét kell sokkal jobban kifej­leszteni. Ugyancsak rámutat arra, hogy az egységben való gondolkodásnak rend­kívüli fontossága van: a fizikatanításban például megadják az energia fogalmának a meghatározását, de nem illesztik be azt az összképbe. Legtöbbször ennyiben ma­radnak, és nem mutatnak rá pl. az ener­gia­felhasználás hatékonyságának problé­máira, ami minden ipari országban rend­kívül fontos. Itt kellene foglalkozni azzal is, hogy nagy értékű energiát kis értéket termelő célokra hogyan lehet elpazarolni, és annak milyen hatásai lehetnek a nép­gazdaságra. Már ebből az egyszerű pél­dából kitűnik egy előbb említett gond, hogy a fizikatanárnak saját szakterületén kívüli területeiket is kellene érintenie. Ettől viszont többnyire visszarettennek az oktatók. •Új ismeretek megszerzése Tanulni egész életünk alatt lehet, sőt a szerzett tapasztalatokkal az mindig végbemegy természetes módon is, de las­san. Az iskolai tanulás ezzel szemben messzemenően a felhalmozott ismeretek­re támaszkodik, és olyan gondolkodási modelleket készít elő, amelyekbe az elő­ző vagy a későbbi ismereteket rendsze­rezni lehet. Ez elég elvont, személytelen és gyengén motivált tevékenység. Az is­kola lényegében kivonatát adja át annak az ismeretanyagnak, amit generációk halmoztak fel az egyes tudományágakban vagy szakmákban. A kőkorszaktól kezd­ve az emberek egészen a számítógép fel­találásáig elvileg hasonló módon gyűjtöt­ték össze generációról generációra az in­formációkat, és dolgozták fel azokat úgy, ahogy azt a lehetőségek megengedték. A természetes úton szerzett járulékos infor­mációnyerés azonban lassú. A tudomá­nyos módszerek alapvetően arra irányul­nak, hogy az ismereteket szerezzük meg és könnyebben gyorsabban rendsze­rezzük. A továbbképzés nem a természetes is­meretszerzés módja, hanem az iskolai képzéshez hasonló. A természetes ta­pasztalatok rendszerezése és felhalmozá­sa minden szakember számára érthető és világos követelmény. A szervezett to­vábbképzés azonban már nem ennyire természetes a személyes motiváció. A fel­nőttek csak akkor tanulnak szívesen, ha meg vannak győződve arról, hogy az va­lamilyen közvetlen hasznot vagy előnyt hoz. A felnőtteket ezért nehezebb moti­válni, mint a gyerekeket. Az innovációs készséget igénylő vállalatoknak azonban a dolgozóik olyan mértékű továbbképzé­sét kell megkövetelni, ami átlagosan munkaidejük 10%-át veszi igénybe, sőt bizonyos műszaki területeken az újat al­kotó mérnököknek munkaidejük 20%-át kell továbbképzésre fordítaniok. Ez kü­lönböző formákban történhet: évente egy többhetes továbbképzéssel, heti fél vagy egynapos továbbképzéssel, esetleg három­évente egy féléves továbbképzéssel. Eze­ket állapítja meg a svájci Technische Rundschau „Magánügy-e a továbbkép­zés?” című cikkében, amelyben megfo­galmazza azt is, hogy ez bizony nemcsak magánügy. Elfogadva azt a feltételezést, hogy nem elég a munka közben szerzett új ismeretek rendszerezése, hanem szer­vezett továbbképzésre is szükség van, fel­merül a kérdés, hogy honnan kerüljenek ki a továbbképzés oktatói? A svájciak szerint a jó továbbképzéshez mind a di­daktikai, mind a szakismeretekre szükség van. A legjobb továbbképzési oktató, aki a legújabb ismeretanyagot tudja átadni, természetesen a gyakorlatban is az első sorban tevékenykedik. Neki viszont nincs ideje és kedve sem ahhoz, hogy az okta­tás módszertanával megismerkedjen. Ezért a megoldást a munkamegosztásban látják. A svájciak szerint a jövő tovább­képzése egyre inkább csoportmunkává válik, amelyben egyrészt a témában jár­tas szakember, másrészt az oktatásnak és az oktatás technikájának ismerői szoro­san együttműködve dolgoznak. A szakemberek szerint az elektronika, amely az utóbbi évtizedekben felgyorsí­totta a fejlődés ütemét, és ezáltal sok to­vábbképzési problémát is okozott, most már az új lehetőségekkel segítheti is a továbbképzést. A számítógépekkel vezé­relt oktatóprogramok, a videofilmek olyan lehetőségeket adnak, amelyekkel a továbbképzés sokkal hatékonyabbá tehe­tő. Ezt a nagy cégek már felismerték, és saját továbbképzési tanfolyamokat ren­deznek. A legtöbb gyári szakember sze­rint az iskolai képzésben nem is adhatók meg azok az ismeretek, amelyek az adott gyárban elvégzendő feladatok megol­dását lehetővé teszik. A gyári to­vábbképzést tehát feltétlenül indokoltnak tartják, igénylik. Azt is meg kell azon­ban jegyezni, hogy ez a továbbképzés sok esetben az alapok új ismeretekkel törté­nő bővítését is jelenti. Az utóbbi évtize­dekben ugyanis olyan új ismeretanyagok alakultak ki, amelyeknek alapjai sem voltak meg a régebbi oktatásban (pl. in­formatika). A továbbképzés tehát mind az egyén, a dolgozó, mind a társadalom szempont­jából lényeges igény és hatékonysága az adott ország népgazdaságának fejlődése szempontjából nem elhanyagolható. Még egy lényeges különbség van az alap- és továbbképzés között, nevezetesen az, hogy míg az alapképzés előnyei vagy hát­rányai csak hosszú távon jelentkeznek, a továbbképzés eredményei már rövidebb távon is lemérhetők. Az is biztos, hogy a szakmai továbbképzés elhanyagolása, az ilyen irányú motiváció hiánya viszont hosszú távon jelenthet nagy gazdasági károkat.­ ­ Szakismeretek gs és oktatók A képzés és továbbképzés vonatkozásá­ban egyaránt fontos annak biztosítása, hogy a tananyag a lehető legjobban il­leszkedjék a technika érezhetően gyors változásához. A szakmai képzésben emel­lett még arra is ügyelni kell, hogy az egyes szakterületek erősen átnyúlnak egymásba. A korszerű szerszámgépek esete jó példa erre, ahol a gépgyártási ismeretek mellett ma már egyre nagyobb jelentősége van az elektronikának. A jö­vő érdekében a képzés súlypontját itt is az alapozásra kell helyezni, és nem a spe­ciális ismeretek megtanítására. Ezeket a jó alapok birtokában a későbbi munka folyamán úgy is meg lehet szerezni. A képzés szakirányú részében termé­szetesen konkrét gyakorlati példákat is fel kell használni. Ez érvényes minden korszerű, számítógéppel segített techni­kára, hogy a szerszámgépek példájánál maradjunk, a CNC-gépeket, a CAD-ot, azaz a számítógéppel segített tervezést feltétlenül be kell mutatni, meg kell is­mertetni. A technika fejlődése együtt megy végbe a gazdaságéval, pontosabban fogal­mazva annak egyik feltételét és részét is képezi. Ezért a tanterveknek és a tan­anyagoknak a gazdaság követelményei­nek is meg kell felelni. Flexibilis, az ed­diginél a gyári fejlesztési irányokhoz jobban igazodó iskolai képzést és tovább­képzést kell kialakítani.­­ Természetes, hogy a tantervek sikeres,­ mindenkori feladatokhoz illeszkedő végrehajtása csak akkor lehetséges, ha a műszaki oktatást megfelelő műszaki kép­zettséggel és üzemi gyakorlattal rendel­kező szakemberek végzik. Ezt szögezi le az NSZK-beli Der deutsche Techniker c. folyóirat a technikusok szövetsége által a Kultuszminisztérium felé megfogalma­zott követelményeiben. E követelmények­ben azt kívánják kifejezetten, hogy a technikusok képzésében ne norm­ál képe­sítésű hivatásos szakmai oktatókat alkal­mazzanak, hanem olyan mérnöki kép­zettségűeket, akik az illető területen megfelelő szakmai gyakorlatot is szerez­tek. Ugyanebben a követelménysorban je­lenik meg az a figyelemreméltó kívánság is, hogy lehetővé kell tenni a tanerők számára az üzemi továbbképzést. Ezt is jobban össze kell hangolni a műszaki fej­lődéssel. Megállapítják ugyan, hogy ez a gyakorlat már létezik, és az üzemek is igénylik, azonban ezt az együttműködést szorosabbá kell tenni. A fejlett iparral rendelkező országok­ban a műszaki alapképzéssel, a szakmai oktatással és továbbképzéssel kapcsolatos vélemények áttekintése rendkívül sok ta­nulsággal szolgál. Figyelemreméltó köl­csönhatás van az ipar műszaki fejlettsé­ge és az oktatás korszerűsége között. El­avult technológiákat, rossz munkaszerve­zést látva az üzemekben a tanulók nem tudják a legkorszerűbb ismereteket elsa­játítani, és végzés után sem tudnak a gazdaság által megkívánt gyors műszaki fejlődés aktív részeseivé válni. A szakmai képzés terén alapvető szemléletváltásra van szükség, az interdiszciplináris tudo­mányoknak nagyobb teret adva, a tanuló­kat és a továbbképzendő szakembereket a kibontakozó technológiai forradalomra jobban fel kell készíteni. Simon Gyula Alapképzés és korszerűség 2. ábra: Az észak-angliai Manchester Egyetemen hétéves fejlesztőmunkával kialakí­tott erőművizsgáló modellt sorozatban gyártja a Remotex Ltd. Mikrogépekkel szi­mulálja a valódi gépekben lejátszódó folyamatokat. A dinamikus modell minden szinten jól használható a szakmai oktatásban 3. ábra: A Siemens-cég az új SMD-technikát alkalmazók számára gyári laborató­riumi oktatóhelyet szerelt fel, ahol az alkalmazók megtanulhatják az áramkörök számítógéppel segített tervezését 2 TECHNIKA 1987/1

Next