Tekintet, 1992 (5. évfolyam, 1-9. szám)

1992 / 5. szám

Nem kérdezősködött, őt pedig hivatalosan senki sem tájékoz­tatta a történtekről. Kérdésemre elmondta, hogy az őrség nem jelentett garanciát: ha valaki be akart volna menni a kertbe vagy a villába, bemehetett volna. De ugyan ki mert akkor ilyen háznak akár csak a közelébe is menni? A harmincas években, döntően a magyar valóság szorító hatására, a debreceni egyetemen létrejött egy csoport, amely­nek tagjai baloldaliakká, illetve kommunistákká váltak. Ezek közé a fiatal kommunista értelmiségiek közé tartozott Benkő Károly, Újhelyi Szilárd, Losonczy Géza, Fehér Lajos, Balogh Elemér, Bolla József, Jónás Imre, Hollós István, Kállai Gyu­la, Kiss József, Majerszky Klára, Szabó Kálmán, Barla-Szabó Ödön, Vásárhelyi Miklós, Tariska István, Nagy Gábor, Nagy Lajos, Szilágyi József stb. Kállai kivételével valamennyien egyetemi hallgatók voltak, s közöttük véleményirányító sze­repe Zöld Sándornak volt. Többen már akkor kapcsolatban álltak a Budapesten élő Haraszti Sándorral és dr. Donáth Ferenccel. A Rajk-per után nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy az egykori debreceni csoport tagjaira is sor kerül­jön. 1951. május 22-én Rákosi a következőket mondta róluk: A vizsgálat a fentieken kívül megállapította, hogy a felszabadulás utáni években a Párton belül egy nacionalista, antiszemita, szovjet- és pártellenes csoport tevékenykedett, amelynek tagjai Donáth Feren­cen, Kállai Gyulán és Losonczi Gézán kívül­­Zöld Sándor, Újhelyi Szilárd, Tariska István és a titóista kémként leleplezett Haraszti Sándor voltak. (Kanyó, 65. o.) 1950. november 28-án letartóztatták Haraszti Sándort, 1951. február 12-én Donáth Ferencet, március 5-én Újhelyi Szilárdot, március 17-én Losonczy Gézát, március 27-én Ta­riska Istvánt. Április 20-án következett be a Zöld-család tra­gédiája, s aznap tartóztatták le Kállai Gyulát és Kádár Já­nost. A felsoroltakon kívül ezzel az „üggyel” kapcsolatban még másokat is, illetve elég széles volt az állásukból elbocsá­tottak köre. Kutatómunkám során számos alkalommal hallottam, és ha napjainkban valamilyen formában Zöld Sándor újból szóba kerül, ismételten hallom az alapverziót: lelőtte családjának tagjait, és öngyilkos lett. Nekem első pillanattól fogva gondot okozott, hogy miért természetes mindenki számára ez a ter­mészetellenes rémtett-verzió? Bizonytalanságom tovább nőtt. 9

Next