Tekintet, 1993 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1993 / 3-4. szám

­ Fölfelé a hegynek a szélső utasok majdnem leestek az őrül­ten vágtató, a gyalogosokat a sziklafalhoz szorító hegyi bo­londkocsiról. Torgyán a Golgotán A szószéken a jóltáplált elnök a jó félezer, majd’ fél évszázad pofonjaiba belerokkant kisgazda és polgár fel-feldübörgő vas­tapsától kísérve az ellene szőtt ármányról, az ügynökvád kon­cepciós jellegéről, a minden oldalról támadott konzervatív ra­dikalizmusról szónokol, s másfél mázsás hangján megkérdi: — Bent vagytok-e már a kommunisták palotáiban? Mert az jár azoknak, akiket az elmúlt rendszer kilakoltatott a házá­ból, megfosztott földjétől, szekerétől-lovától, kis műhelyétől, kereskedésétől, mindenétől! Az első sorban a félezer Orosháza-környéki, POFOSZ-tobo­­rozta gyűlésező magyar ember legkeserűbbike, legmegnyomo­­rítottabbika, legsoványabbika (nadrágtartóval együtt sincs több hatvan kilónál). A tovatűnt világ mindenétől megszaba­dította — semmije sincs, mindene odaveszett. A kárpótlás meg? Valóban kárpótolhatná valaki az elszenvedett kínokért, de a tulajdon, úgy, ahogy volt, visszajár! Sovány, kicsi, kopasz, ujjnyi vastag szemüvegén át tekinte­tét Torgyán doktorról levenni képtelen csupaideg ember. Föl­áll, tapsol — amikor épp senki sem áll föl, más nem veri össze a tenyerét, akkor is. Egyfolytában magában beszél, helyesel, kontráz. — Torgyán a Golgotán! — sír föl, amikor a mester arról be­szél, hogy ötvenhatos hőst hurcolnak meg az ügynökváddal. Szegény Torgyán, mennyit szenved! Hogy bántják! Szeren­csétlen. Épp annyira űzik, mint egykoron őt a feledhetetlen emlékű elvtársak. A gyűlésnek vége, a kis öreg letörli magáról az izzadságot, s elégedetten távozik. Torgyán helyette is megadta nekik! És biztos benne: Torgyán megmenti őt is. Ha össze nem esik, még ma hazaér. 91

Next