Telehír, 1995 (10. évfolyam, 1-8. szám)
1995-01-01 / 1-2. szám
BÚCSÚ HÁROM KOLLÉGÁTÓL Síremlékavatás NAGY JÓZSEF 1994. november 5-én kegyes volt az idő Hódmezővásárhelyen. A délelőtti napsütésben deres hajú, kérges kezű emberek igyekeztek a Kincses temető felé. Tiszteletadásra jöttek, Nagy József főoperatőr sírjához. Jocó tavasszal ment el közülünk, s megpihent a szülővárosa által adományozott sírhelyen. A város, Szenti Tibor írótárs és az özvegy, Pártay Lilla művésznő kopjafaállítással emlékezett meg a művészről, az emberről. Nagy István fafaragó készítette a monumentális alkotást, s a filmszalagot formázó díszítések közé került a szeretett becenév: Nagy Jocó. Néhány munkatárs, barát szólt pár emlékező gondolatot, Osváth László elmesélte az utolsó szilveszteri beszélgetés történetét, Rapcsák András polgármester pedig koszorút helyezett el a város nevében. Ezután az emlékezők a mártélyi útra vonultak, ahol a szülőváros állított emléket, ott, ahonnan az „Öreg Mozis” annyiszor indult a tanyavilágba filmezni. Hegyi Flórián fafaragóművész körülbelül négy méter átmérőjű, napkorongot formázó kőalkotást álmodott valósággá, közepén felfával. A faragott oszlop a nap felé kiált: „Jocó, szólnak a harangok!” Itt az özvegy a most már ünneplővé átváltozott gyászolókat vendégül látta egy pogácsára, egy pohár borra, így búcsúztunk Vásárhelytől, s Jocótól. Papp Ferenc Kedves Karcsi! Jól kiszúrtál velünk! Én egy kellemes szilveszteréj utáni eszmélés közepette hallottam a hírt: elmentél. Azokban az órákban, amikor mások még fogadkoztak, eltökéltek, és új életük első pillanatait élték, és amikor Te valóban és visszavonhatatlanul kezdtél új életet. Igazi kovalikkarcsis kicsit ugyan túlméretezett, mert nekünk tragikus fordulat: azt csináltad, amit sokan mások, csak egészen másként. Az emberi elme titokzatos működése eredményeként somolyogni kezdtem magamban. Egy veled megesett történet jutott az eszembe. Már nyugdíjas voltál, amikor feltűntél a Szabadság téren, egy helyes kiskutyát sétáltatva. Az ebnek mindössze egy hiányossága volt: családja nem szerepelt a kutyák gothai almanachjában, sőt a Nagy Ivánban sem. Amikor fajtája felől érdeklődtek - gondolom, egy idő után meguntad a tömegeket -, azt mondtad: Rendkívül ritka fajta, egyetlen az országban: japán törpefarkas. Az úri közönséget ezzel megőrjítetted. Ugyanis soha nem hallot-